Szamos, 1900. november (32. évfolyam, 88-96. szám)

1900-11-25 / 95. szám

a telepnek. A soproni czipőrugany- gyár építéséhez is már a legközelebb hozzáfognak. Karánsebesre helyezi át egy csehországi faárugyáros ottani gyártelepé?, miután úgy a kormány, mint a város részéről biztosították neki a kért kedvezményeket. Mihamarabb hozzáfognak az ungvári szövőgyár építéséhez. Békés-Csabán, ez ukorgy ár fog létesülni A ezukorgyár létesítése tárgyában az elmúlt héten népes értekezlet volt Békés-Gyulán, mely egyhangúlag kimondta a gyár felállításának szükségét. Ennek létesitése a gazdasági szempontokon kívül szo- cziális szempöntból is nagy jelentőséggel bir, mert nagyszámú munkást látna el munkával azokban a hónapokban, melyekben a nagy mezei munka szünetel.

így alakulnak gyors egymásutánban a vidéken a vállalatok, ipartelepek.

Midőn látjuk, hogy a kereskedelemügyi miniszter már eddig is sokat tett a magyar ipar érdekében s törhetlen buzgalmával ezután is fáradhatlanul fog dolgozni, meg nem állva a félúton : a Hérmán Mihály polgármester kezdeményezésére fölvetett esz mét üdvözölvén, szívesen látjuk a véleményeket, habár egyben másban eltérők volnának is, hogy valamely irányban az eszme sikerét, azok, kik annak kivitelére hivatva vannak, mielőbb megvalósithas iák.

Színház.

A kornevillei harangok Plancjuette csodaszép operettéjét láttuk szombat este valóban kitűnő előadásban. Az előadók versengtek ének és játék dolgában. A zenekar is ez estén oly szépen kisérte az ének solokat, hogy nem győzzük eléggé dicsérni érette. Szalóczy Serpolettéje egyike legbájosabb alakításainak, Réthy Zser- món szerepében, ha nem is játszott kifogástalanul, de a 2 ik felvonás nagy áriájában koloratu- rájának bámulatos tisztaságával és technikájának tökéletességével elragadott bennünket. Eől- séges volt Csőregh, a tenorista (Grenicheu), akinél jobb tenorista Szatmáron még nem volt. Minden énekszámát zajoson megtapsolták, hs kitűnő volt Kemény hajóskapitánya is, különösen a hires keringő bravourös előadása tett mély és igaz hatást. A kar gyönyörűen énekelt a finálékban, csak az volt a kár, hogy ezt a fényes előadást' nem zsuffolt, ház élvezte.

A gyimesi vadvirág v&zánapi előadását is kevés közönség nézte. Szalkayné gyönyörűen előadott nótái, Kemény érczes baritonja és a direktor pompás alakítása megérdemelték volna, hogy közönség legyen az egyébként is összetanult, kerek előadáson.

Napoleon öcsém, a Rákossy és Guthy tavalyról már ismert bohózata mulatatta a hétfői közönséget mig kedden a „Mozgó fényképek“ pompás előadásában gyönyörködött a közönség Az előbbiben első heljmn emeljük ki Virágh művészi alakítását a színházi súgó szerepében és Hetényi játékát, továbbá Markovics Margi- tot dicsérjük meg, — bár tőle azt várjuk, hogy a szerepet nagyon jól tudja és ne akadjon imitt- amott. Molnár Gyula pedig határozottan elrontja a róla táplált jó véleményünket, ha szerepeit absolute nem tanulja meg. A Mozgó fényképek- előadására vonatkozólag nem érjük, miért játszotta Holéczy Ilona a fő női szerepet, holott ezt Markovics Margitnak kellett volna adnia. Igen jó kezekben volt a Meuszky Boris szerepe (Hetényi) a Kazár Vilma szerepe (Pálffv Mariska) de több igyekezetét vártunk Kathrytól és Sze- pessytől. Közönség elég szép számban volt jelen.

A troubadour. A provencal költészet leg- remekebbjét, a lyrai operák legszebbjét a Troubadour t láttuk szerdán és csütörtökön először Szatmáron. A halhatatlan Verdi legnagyobb alkotása kétségkívül: a Troubadour. Irt ez a genialis költő rengeteg operát és másféle zenedarabokat, de összes müveinek legragyogóbb koronája ez a fölséges zenedráma, meiyet buzgó színigazgatónk ambíciójából valóban gyönyörűséggel élveztünk e héten. Ha nem is állott az előadás azon a szédítő színvonalon meiyen állania kellett volna és melyen a mi budapesti operaházunk előadása áll, de őszintén elismerjük, hogy a szatmári színház deszkáiról operát soha szebben és jobban szinrehozni nem láttunk és egyhamar — azt hisszük — nem is látunk. Ahhoz, hogy a Troubadourt a maga nagyszerűségében élvezhessük, nagyon sok olyan feltétel szükséges, melylyel a mi színházunk természetesen nem rendelkezhetik. Mert eltekintve a színpad technikájától, a chorustól stb. legalsóbban is olyan énekművészeknek kell játszaniok, akik a Verdi partitúráját — ha nem is kidolgozva, művészileg interpretálni, — de legalább is leénekelni tudják, úgy, ahogyan azt a maga nehéz fekvéseiben megírva van.

ís ha ez sikerült, akkor jön még csak az igazi művészi feladat : úgy énekelni, hogy abban szív, szenvedély, lelkesedés és tűz legyen. Mert Verdi az érzelmek fest sének kolosszális mestere. Egyetlen futam, egyetlen moduláció elég ahhoz, hogy kifejezze a mester gondolatát, és egyetlen í'osz haug tönkre ‘eszi áz egész mü hatását. Az előadó és a zenekar egy szív és egy lélek. Ha együtt éreznek, >,kkor a Verdi csoda-muzsikája megszólal. Ne.i is kell az opera szövegére figy-elni, ez a i ene, ha jól interpretálják, az egész drámát át érezteti. A szerelmes troubadour epekedósót, fájdalmát, nemes indulatát és végzetet, ép úgy, mint a troubadourt kedvesének önfeláldozó chaiakterét és a gonosz ellenség fókezhetlen vad han gját. Milyen művészet kell ahhoz, hogy énekkel, dallal kifejezni lehessen az érzés ezernyi váltakozásait, a szív és lélek örömeit fájdalmait ? . .

A mi művészeink — dicséretökre mondva

— annyit tanultak és fáradoztak az opera betanulásán, hogy már ezért is hálásaknak kell lennünk. Ha csak sejtetik is velünk ez örökké élő miinek szépségeit. — ez már elég dicsőség

— többet ne kívánjunk. És ha a közönség ismét rosszul viselte magát, mert már a második előadásra nem tartotta érdemesnek elmenni, ez ne essék rosszul sem a művészeknek, sem a derék igazgatónak. A művészet hálátlan mesterség, de éppen, mert művészet, egyszersmint örök vigasz a mellőzésekért. A direktor pedig soha se búsuljon, találni fog majd olyan közönséget, amely méltányolni fogja nemes ambicióit és nem vész kárba az a sok fáradtság és nehéz munka, amelyet a Troubadourra áldozott. Az előadókról külőn-külön szólva Réthy Lina

' kisasszonyt elsősorban dicsérjük meg. Leonórát énekelte az ö hatalmas koloraturáját csillogtatva és nehéz áriáinak precíz előadásával őszinte tapsviharokat aratva. Merem állítani, hogy az operán kívül magyar színpadon jobban nem éneklik Leonórát, mint Réthy Lina. Különösen szépen énekelte a második felvonásban azt a hatalmas dalt, melylyel az öt megszabadító Troubadourt fogadja („Való avagy csak álom ez . . .“) és legszebben, szinte tökéletes művészi tudással énekéit a „torony“-jelenetben, amely különben az egész opera legszebb része. Őszintén gratulálunk Réthy kisasszonynak nagy sikeréhez, amelyhez a jövő nagy remónyaket fűz

— és méltán. Szalkayné Azucena czi- gánynő drámai szerepét énekelte és játszotta

| is elismerésre méltó sikerrel.,, Az alakítás töké- ] letessége pótolta hanganyagának kisebb terje- ! delmét, de a belépő dalban nagyon szépen és | érzéssel énekelt. A czimszerepei Csőregh IJenő énekelte. Sikere nem is vidéki énekesek

Egy arczképet sem tudott róla kapni és ezt sohasem bocsátotta meg.

Papp Béla nagy ur volt izről-izre. Ha fél- ( milliója van, ma bizonynyal ő a legkorrektebb gentleman, nemcsak külsőleg, de belsőleg is. Egy félmillió mellett soha bűnbe nem esik, soha meg nem téved, soha a gonoszságnak még csak árnya sem férkőzik hozzá. Ez a félmillió nemcsak életszükséglet volt neki, hanem lótföl- tétele, mint a madárnak a levegő, a fűnek a harmat. Nem a pénzért vágyott a pénz után, nem volt kincs-sóvár, de azzal a szuverénitással j akarta a vagyont, mint aki tudja, hogy ez őt j megilleti. Elképzelni sem tudta magát vagj'on! nélkül és a legbecsületesebb meggyőződéssel tő- j keletien berendezésűnek tartotta a világot, j melyben neki vagyon nélkül kell szűkölködnie. Amint azt, aki fojtogat és elveszi tőlem a levegőt, öklömmel ütöm le, úgy ő is leütteti azt, aki élete e létfeltételének akadálya. Ez nála „jogos önvédelem.“

A Papp Béla bűnének pszichológiája abban van, hogy hitte, hogy ahhoz, amit tesz, joga van. Nem valami tételes jog, hanem emberi, mi persze inkább úgy mondhatnék: állati jog.

Hogy az öcscsét maga üsse agyon, vagy Jőjje le, ezt sohasem tette volna meg. Nem gyávaságból, ez a vonás távol állott tőle, hanem mert ez nem fair dolog, nem úrhoz való, — de mással üttetni agyon, félrehajittatni az útból, mint egy alkalmatlan kavicsot : ezen egy pillanatra sem ütközött meg.

Ez az óletfölfogás irtózatos és nála mégis természetes. Papp Bélának csak mint nagyobb urnák és néhány zónával inkább délre kellett volna születnie. Arra, a forróbb éghajlat alatt, ahol a kényurak csöndben, sötét éjszakán zsineggel, tőrrel, méreggel teszik el láb alól azt, aki utjokban van. Ott lehetett volna belőle uralkodó herczeg, a tartása, a vérmérséklete megvolt hozzá, — vagy talán nagyrabecsült államférfin is. Mindenki tudta volna, mit tett, de ott ez nem igen ejtett volna foltot a becsületén. í Neki különös szerencsétlensége, hogy nem az egyéniségéhez való korban, nem a neki való j viszonyek között és nem a természetének megfelelő éghajlat alatt született.

Soha nálánál naivabb gyilkost nem láttam. Ha j a legnagyobb kitartással végrehajtott gyilkosságban van jóhiszeműség : úgy a Papp Béla teljes jóhiszeműségéhez kétség sem férhet. Őszintén j csodálkozott azon, miért ütközik meg a világ annyira az ö tettén, mi van abban erkölcsileg olyan elitélendő, hogy azért ekkora büntetés járhat ki.

Bünbánatot a szónak valódi értelmében sohasem érzett, de nem is érezhetett. Nem mintha a szive lett volna annyira vad, hanem mert sohasem volt fogalma tettének erkölcsi jelentőségéről. A tettet bánta, de nem a tettért, hanem önönmagáért. Nem az áldozatot szánta, hanem saját magát, hogy ö hogyan juthatott idáig. Azon nincs mit szánni, aki meghalt — szokta mondani — azt kell sajnálni, aki él.

Elismerem, a nagy többség azt mondja : ki kell irtani az ilyen embert. De ón azt mondom, szánni kell az ilyen embert és ártalmatlanná kell tenni. Gyűlölni csak azt tudom, aki érti és fölfogja, mit cselekedett. Papp Béla sohasem tudta, mit tett.

Holttestét kikérte családjának egyik tagja, hogy föl ne bonczolják. Ha volna rá mód, én a lelkét szerettem volna kikérni, hogy — fölbon- czolhassam.

dicsősége közé számítható. Bár a közép fekvésekben tenorjának nincs kellemes órcze, de az igazi tenorhangok a magas fekvésekben nemcsak kellemesek, tiszták, hanem csodálatosan szépek is. A 3-ik felvonásnak azon jelenete, amidőn kedvesének énekel, a legnehezebb az egész operában és Csőregh annyi melegséggel és oly precise énekelt ebben a jelenetben, hogy nem győzte a zajos tapsokat és a kihívásokat megköszönni a felvonás végén. Külső megjelenése, csinossága, kifejező játéka is nagyban elősegítették, hogy ez estén át igazán fényes sikert arasson. Luna gróf szerepében Kemény excellált. Ez a derék baritonista énekel az előadók közt a legnagyobb lelkesedéssel és minden jóravaló szerepéből tauulmánj't csinál; szorgalmas és buzgó tagja a Szalkay társulatának és a magunk részéről csak örvendünk, hogy alkalmunk van az ő érdemeit elismerni. Kemény a Luna szerepének nehézségeivel könnyen megküzdött, mert hatalmas baritonja úgy a mély fekvésekben, mint a magas regis- terekben tisztán cseng és orgánuma a szerephez éppen illik. S z e g d y Zelma egy jelenetben játszik, éppen igy Arno ld Antal is, akik csak elősegítették az előadás sikerét. A zenekart kell még megemlítenünk, mely az előadáson megerősítve játszott, igen szépen, csakhogy az ismert fegyelmezetlenséggel. Egy csöppnyi művészi hév nincs a mi zenekarunkban, csak játszanak, lejátszák, ami előttük van, igen jól, de szív és igyekezet nélkül. Elismerés végül a karmesternek, aki a betanításon fáradozott és aki az operát szépen, tudással dirigálta. Több energiát kérünk tőle és akkor nagyobb lesz az ő sikere is.