Szamos, 1900. november (32. évfolyam, 88-96. szám)
1900-11-11 / 91. szám
* Tanügyi hírek. Géberjénben okleveles pátyázó hiányában Bartha Emma oki. óvónő alkalmaztatott tmitóul. A csecsei ev. ref. egyház uj iskolát akar építeni, ha négyezer korona tőkéjét, mely tanítói fizetés alapját képezi, az állami kiegészítés utján felszabadítja, * Köszönet. Az ököritói ev. ref. egyház a szatmári prot. felsőbb leányiskola részére 16 kor. 76 fillért gyűjtött s küldött be hozzám. Az adakozóknak szives köszönetét mondva, ez összeget nyugtázom Szatmár, 1900 nov. 8 án. Biki Károly esperes. * A Társaskör választmányának legutóbbi üléséből a következőket emeljük ki: I. Átengedte a németi gk. templom mai felavatása után adandó ebédre az ebédlő-termet, úgyszintén a nőegyesület november 24 én tartandó táncz és hangverseny estélyre az ebédlő kivételével az összes termeket. II. Megbízta Hermán Mihály elnököt, hogy a kert felújítására és gondozására Lörenz Pál városi kertészszel kössön egyességet; Ferenzy János jegyzőt, hogy a kuglizó tervét és költségvetését készíttesse el s végül Bartha Kálmán felügyelőt, hogy a kör bu torzatát szúkségszerint javíttassa ki. * Háívétel. Lehóczky József kir. kath. fő- gimn. tanár, megvette tizenegyezer koronáért a Uray János Viz-utczai házát. * A szatmár németi i énekkar tekintettel arra, hogy a gubás ipartársulat terme szűknek bizonyult az érdeklődők befogadására, — ez évi tánczmulatságát felolvasással, szavalattal egybekötve — a vigadó termeiben szándékozik megtartani — folyó évi deczember 2-áu. A rendező bizottság mindent elkövet arra nézve, hogy a közönség kell mesen szórakozzék. Kitűnő szavaló és felolvasó van felkérve, s a legjobb és legkellemesebb népdalokból folynak a próbák. Legközelebb a teljes műsor is a közönség előtt fog állani. Reméljük hogy ez ifjú törekvő énekkartól a nagyérdemű közönség mint a múltban, úgy most sem fogja megvonni becses támogatását. ‘Köszönet. Újlaki Béla angyalosi lelkész, a szatmári prot. felsőbb leányiskola részére 3 kor. 52 fillért küldött hozzám, melyhez a lelkész ur 1 koronával járult, a többit nehány egyháztag adta össze. Ez összeget köszönettel nyugtázom. Szatmár, 1900. nov. 2. — Biki Károly esperes. * Adomány. Ifj. Homonnay Pál ur a részére tanuzási díjul megítélt 6 koronát a helybeli ev. ref. főgimnáziumi tápintézet javára adományozta. — A kegyes adományért e helyen is köszönetét fejezi ki nevezett főgimnázium igazgatósága. * A ..Tanítók Háza“ javára rendezett műkedvelő előadás bevétele 875 kor. 20 fillér. Kiadása 270 kor. 26 fillér. Tisztajövedelem 604 kor. 94 fillér. i; A november hó 12 én tartandó rendes havi közgyűlés tárgysorozata: Hitelesítő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. Polgármester havi jelentése intézkedéseiről és a közigazgatás állapotáról. — Egyéb közigazgatási ügyek. — Tanácsi előterjesztések: Régi törvényszéki épület lebontása tárgyában. Az építési szabályrendelet módosítása ügyében. Folyó évi augusztus havi adó elő és leírására vonatkozólag. — Gazdasági szakbizottsági előterjesztések: A szatmárnémeti ev. ref. és a hegyi gör. kath. lelkészek személyes pótléka megadása tárgyában. A 15-ik sz. cs. és kir. huszárezred pótkeretének városunkban leendő elhelyezése tárgyában. Val- kovics Sámuel bérleengedés iránti kérelmére vonatkozólag. Id. Berki Istvánnak a köztértől telkéhez csatolt terület árának elengedése iránt. A Deáktéri piacz rendezése ügyében. — Vasúti bizottság 'előterjesztése: A Fehér-Cyarmat-, Mátészalka és beregszászi vasút kiépítése tárgyában. * A szatmári ev. ref. egyházmegye szeptemberi közgyűlésének Jegyzőkönyve most ke rült ki a sajtó alól. Egy pár adatot kiírunk belőle. Az egyházmegye lélekszáma 50.697. Egy év alatt önkéntes adományokban és építkezési költségekben egyházi czélra tordittatott 46599 korona. Iskoláztatásra kiadott egy év alatt 137.284 koronát. Iskolába járók száma 6916. Tanítók száma 103, kik közül kitűnő eredménynyel tanított 27, jeles eredménynyel 36, elegendő 37, s elégtelenül 2. * Az apai gazd. ism. iskola részére a Neuschlosz czég szatmári telepe ezer darab karót ajándékozott, miért a minden tekintetben előkelő czégnek szives köszönetét mond a gondnoksági elnökség. * Vasúti ügy. A Szatmár Fehér-Gyarmati vamt kiépítése után csakhamar előtérbe lépett azon kérdés, hogy ezen befejezetlen szárnyvonal Máté-Szalkáig és Beregszászig kiépíttessék. Már a múlt évben megkerestetett városunk közönsége, hogy ezen vonalak kiépítéséhez szükséges előmunkálati költségekre 4—5 ezer forintot szavazzon meg. A közgyűlés azonban ezen tetemes áldozatot nem látta arányban állónak a tervezett kiépítésből származható előnyökkel s a kérelmet nem teljesítette. Ez idő óta a vasút érdekeltség megalakult s az előmunkálati tervek és költségvetések elkészültek. Ezek bemutatásával Kende Zsigmond és érdektársai újabban megkeresték a városi közgyűlést, hogy a vasút érdekeltségbe, mint engedélyes társ lépjen be és az előmunkálati költségekhez 1600 koronával járuljon hozzá. A vasúti bizottság folyó hó 7-én tartott ülésében fontolóra vévén azon előnyöket, a melyek ezen vasút létesítése folytán városunkra hárulnak, s különösen tekintetbe véve, hogy itt főleg erkölcsi támogatásról van szó a kérelmet, a város jól felfogott érdekéből teljesíthetőnek találta és véleményezte a közgyűlésnek, hogy az engedélyesek közé lépjen be, s a kért 1600 korona előmunkálati költséget az előre nem látható kiadásokból utalványozza. ' A városi közúti villamos f. hó 8-ikán 1/212 órakor katonazene mellett a forgalomnak nyilvánosan átadatott. A kocsiban az ez alkalomra egybegyült vendégek s városi törvény- hatósági tagok foglaltak helyet. Ez időtől kezdve a villamos rendszeresen végzi útját a Nép kert és Kossuth Lajos-utcza közt minden 10 perczben reggel 7 órától este 8 óráig s azonkívül minden vonatérke zésekor is közlekedik. Azok, a kik a szatmár- hegyi csatlakozást óhajtják igénybevenni, a J több kocsival kapcsolt villamosra üljenek, mint j a melyeken a szatmárhegyi vonat menetrendje szerint közvetlenül tovább utazhatnak. Rendes menetdij a Szatmár-Népkert és Szamoshid kö zött, valamint a Szatmár-Gőzfürósz és Szamoshid között II. oszt.-ban 20 fillér, III. oszt. ban 12 fillér, menettérti jegy csak III. oszt. 20 fillér. A Szatmár-Népkert és Gőzfürész között: II. oszt. 30 fillér, Ili. oszt. 20 fillér. Menettérti jegy csak III. oszt.-ban 30 fillér. * Rabló czigányok. Három kóbor czigány tegnapelőtt éjjel a mikolai pályaőrt bottal fél holtra verte. A faluból pedig elloptak egy 8 méteres gőzmalom hajtó szíjat, egy kalapácsot, három libát és több apróbb tárgyat. Állítólag Szatmár felé vették utjokat. * Legújabb lakáskiüritési mód Egy Bercsényi utczai házi ur rósz fizető lakójával minden hivatalos és nem hivatalos eszközt megpróbált a lakbér behajtása iránt, de sehogy sem sikerült A rendes főimondást elmulasztotta s ez okból a lakót nem bírta a lakásból kizavarni. Egy napon arra a gondolatra jött, hogy lesze reli a házat és pedig az első napon leszedte az ablakokat, második napon az ajtókat, harmadik napon kivitte a kályhát. Téli időkben az ördög tudna ablak, ajtó és kályha nélküli házában lakni. A rossz fizető lakó elillant és a házi ur megmenekedett tőle. * A sertészvész Udvari községben fellépett s a hivatalos zárlat elrendeltetett. * Ragályos betegség október hónapban 6 eset fordult elő. Hasi hagymáz 4 eset, vörheny 1 eset és trachoma 1 eset.. Halálos kimenetelű egy sem volt. * Legközelebbi országos vásárok a vidéken: Alsó-Szoporon nov. 22-én, — Tisza-Ujlakon nov. 14 és 15-ón, — Halmiban nov. 26 és 27-én, — Csengerben nov 23-án, — Tasnádon nov. 16-án, — Máté-Szalkáu nov. 19 ón, — Krassón nov. 20-án, — Técsőn nov. 26 és 27-én. ‘Irodai munkálatra ajánlkozik egy fiatal ember Czim a kiadóhivatalban. * Bunkó Yincze zenekara személyes vezetése alatt zene estélyt tart az Emkóben. Csak 4 koronáért 200,000 korona nyerhető. Különösen kedvező nyerési esélyeket nyújtanak az ő Felsége által engedélyezett uj állam sorsjáték sorsjegyei, minthogy 18,122 sorsjegy 418,640 korona készpénzben kerül egyszere sorsolásra és a főnyeremény 200,000 kordna. Állami felügyelet és kezesség. Minthogy e 4 koronás sorsjegyek előreláthatólag gyorsan elfogynak, ájánlatos, hogy ily sorsjegyekre szóló megrendelések a Nemzeti Pénzváltó Részvénytársaságnál (Budapest, Gizella-tér. Haas-palota) mielőbb, de legkésőbb 8 napon belül beküldessenek. A nevezett intézetnél osztálysorsjegyek is kaphatók eredeti árakon és megjegyezzük, hogy ez egyúttal az ország legnagyobb osztálysorsjegy-elá- rusitó helye, mely a sorsjegy-vevőknek a legnagyobb előnyöket és biztonságot nyújtja. Lővinger József üzletében Szatmár, Deáktér 22. vegyenek osztálysorsjegyet. Egy egész 12 kor., fél 6 k., negyed 3 k., nyolczad 1 50 fill.bérmentve. * Osztálysorsjegyet vásároljunk a M. K. főtőzsdében, hol pontos kiszolgálat mellett az esetleges nyeremények azonnal kifizettetnek. * Szelvény elárusitás, mely „lavina“ „hó- labda“ elnevezés alatt ismeretes, általában abban áll, hogy a kereskedő bizonyos számú és meghatározott értékű szelvényből álló füzeteket bocsát ki, oly feltétel mellett, hogy egy-egy szelvény- füzet tulajdonossá, ha a füzetben levő szelvényeket egyen kívül tovább adja, s az uj szelvény tulajdonosok a szelvén eiknek hasonló feltételek mellett tovább eladása ózdijából szintén vásárolunk egy-egy szelvény-füzetet, e részére megmaradt egy szelvény ellenében megkapja a kikötött s az egy-egy szelvény áránál jóval nagyobb értékű áruczikket. Ezen szelvény rendszer félrevezeti a közönség jóhiszeműségét azt hitetvén el, hol olcsón vásárol. Miután e rendszer a közönséget megkárosítja, a kereskedelmi miniszter az oly engedélyek kiadását eltiltotta és az engedély nélkül árusítókat az 1884. évi XVII. t. ez 1585 ik pontja alapján megbiintet- tetni rendelte. * Hirdetmény. Szatmárnémeti szab. kir. város nagyróti oldalán f. hó 20-án egy 8 — 10 éves fehér tehén balfarán M bélyeggel, bitanglóban találtatott ; felhivatik ennélfogva igazolt tulajdonossá, hogy hivatalomnál nyolez nap alatt jelentkezzék, mert ez idő lejárta után ivyilvános árverésen fog eladatni. Szatmárit, 1900 október hó 29-én Dr. Korbai Károly főkapitány. A jó testvér. Egy Thunimont-Forge-i (Champelle-aux-Bois) ifjú levele van előttünk, ki fiatal nőtestvére iránt valósággal atyai érzést mutat. E fiatal leány már több mint két éve elvesztette atyját s a halálán érzett fájdalom .elrontotta egészségét. Ez idő óta folytonosan gyengült, heves gyomorfájás, főfájás kínozta s lélegzete kimaradt a legcsekélyebb mozgásnál vagy ha lépcsőn ment fölfelé. A szegény gyermek áté- rezte a vérszegénység minden jelenségét s nagy gyöngeség fenyegette életét, épen úgy mint a hogy a sárgaság, a neu- rasztémiaf a reuma, a vitustánc, az angolkór fenyegeti a gyermeket, ha a fölsorolt jelenségek egyike vagy másika mutatkozik a meggyengült szervezetben. Pedig mily hamar korlátozhatjuk s gyógyíthatjuk e bajokat, ha a Pink-pilulát a vér e hatalmas helyreállítóját alkalmazzuk, úgy a mint Cuny ur testvérénél, majd pedig anyjánál tette. — Több mint két éve — írja levelében testvérem nagyon gyönge lett. Nagyon sokat szenvedett a gyomra miatt nem tudott aludni s alig tudott a lábán állni. Szívdobogás, fuldoklás nélkül már nem is tudott járni. 01- dalszurása volt és jóllehet külénféleképpen akarták gyógyítani, semmiféle enyhülést sem érzet; állapota 3 hónap óta komolyabb lett. A Pink-pilula használatát kezdettem meg vele és meg volt az örömem, mert alapos gyógyulást láttam. Nagyon erős lett, étvágya megjött. Rózsás és friss arcszin váltotta föl előbbi sápadtságát. Ezt az eredményt látva anyámnál, ki szintén nagyon szenvedő volt, ugyanezt alkalmaztam s mondhatom önöknek, hogy szintén nagyon kielégítő eredményt értem el. Ez azt bizonyítja, hogy a Pink-pilula nemcsak a fiataloknál ér el hatást, hanem az idősebb emberek egészségét is helyre tudja állítani. A Pink-pilula kapható Magyarországon a legtöbb gyógyszertárban. Egy doboz ára I frt 75 kr. és hat doboz 9 frt. Magyrországi főraktár ; Török József gyógyszertárában Budapest, Király-utc 21 az. Gyorsfényképek. Színpad és élet. A színpadon egy riasssoHyregin/entíi emeli a saját lábait, az életben egy regiment pénzintézet a kamat lábait. Csakhogy ami a színpadon komédia, az az életben tragédia. Rekompenzált naiva: aki színpadunkon szerephez nem jutott; miután távozott, jóvátesszük hibánkat azzal, hogy állandóan szerepeltetjük a — szinlapon. A szatmárhegyi vasút hídfői váróterme. Ezer kis mécsesnek tündéri fényében úszik — halottak estéjén. Sötét éjjel, elhagyott utczák. A rendre azok vigyáznak, kik a világosban a napot, sötétben az embereket lopják meg, mert a rendőrségnek ilyenkor fontosabb dolga akad, t. i. kávéházak előtt várja a záróra végét: ezt a véget ugyanis végtelenül szereti. Sarki rendőr. Keményen áll „posztot,“ — de nem az utcza sarkán, hanem a „kasziros frájla“ előtt a csizmája sarkán. Ki mondja, hogy ő nem „sarki rendőr ? !“