Szamos, 1900. október (32. évfolyam, 80-87. szám)

1900-10-04 / 80. szám

XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. csütörök október hó 4. 80 ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZAATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: | Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Beköszöntő. Feltárultak újra színházunk kapui, utat nyitva az álarczos Thalia híveinek és a köny- nyed léptű Terpsychorenak. A hirosztó desz­kákon zajos élet pezsdül s a mindennapi létért vivő s kemény munkában elfáradt em­bernek jól esik kilopni magát pillanatra az egyformaság sodrából s elringatódzni az illú­ziókban. Más világ tárul fel előttünk ; szá­zadokat, ezredeket ugrunk át képzeletünkben s rég letűnt korszakok eseményei hatják meg szivünket. Lelkesedünk a múltak dicső­ségén, a jövő reménységein; beletekintünk társadalmunk szövevényes viszonyaiba s fo­nákságait és nemességeit mintegy nagyitón át nézve, felfedezzük hibáit és erényeit. Nagyok és kicsinyek, lángelmék és őrül­tek, bölcselők és bohóczok vonulnak fel előt­tünk tarka összevisszaságban s komolyság és tréfa váltakozva indítanak sirámra és ne­vetésre. Távolságok eltűnnek, az ellentétek egymást űzik s mégis a személyekben, kik a hely, idő és körülmények e végtelen sok árnyalatú eltéréseit jellemeikkel és ala íjaikkal visszatükröztetik, ott lát uk mindig önmagun­kat, élve, mozogva és cselekedve. Nincs művészet, mely az „embert“ ösz- szes tulajdonságaival, testi, lelki valójával hi- vebben tudná megjeleníteni s ez által a reá­lis élettel bensőbb kapcsolatban állna, mint a drámai. Ez összefüggésben rejlik titka rend­kívüli hatásának, melylyel azonban legifjabb színészetünk nem ritkán visszaél. „A dráma kettős leiadata nem egyébb,“ — mondja Lewes — „mint kielégíteni a kö­zönséget, mely mulatni akar s eleget tenni a művészetnek, mely a mulatságnál maga­sabb követelésekkel áll elő.“ E két elem össz­hangja tehát a dráma értékelésének kritériuma. De mindenütt, hol több szellemi erő van hi­vatva egyidejű közreműködésre, ott az erők között természetes küzdelem keletkezik, mely ingadozásában a közfelfogás irányát követve, hol az egyik, hol a másik tényezőnek telje­sebb érvényesülését eredményezi. Hogy ma az egyeduralomra irányzott törekvésében ro­hamosan emelkedő mulattató elem oly álta­lános tetszésben részesül, mely a művészi feladatokat úgyszólván elfelejteti velünk, en­nek oka is kétségkívül megvan társadalmi viszonyainkban. De hogy a színpad és kö­zönség kölcs;‘ iös 0ymásra hatása utján a színművészeinek viszont része van e ferde körülmények megteremtésében az sem ta­gadható. Pedig a művészeti elveknek mind­két részről való elhanyagolása szükségképen a drámai műnek kizárólag mulattató eszkö­zül való felfogásához vezet, ami a színmü­vet legtöbbször pornogt aflává, a színházat orfeummá alacsonyitja. Minden művészet csak annyiban az, amennyiben az ethika törvényeit pellengére nem állítja illetve azok áthágását költői igazságszolgáltatásnak veti alá. Nem tartjuk Katonával a színházat az erkölcs templomának, de az erkölcstelensé­gének sem s legalább a köztudat megállapí­totta tisztességnek határait nem akarjuk át­lépve látni. Nem könnyű dolog a rosszabbik végletet már megszokott közönségnek kiáb­rándítása, de fokonként kevesebb kedvezés pikantériákon kapó Ízlésének igényeit meg­fogja változtatni. A klassikus müvek befo­lyása e tekintetben elhatározó fontosságú. Művelésűk használ nemcsak a szemlélőnek, hanem a színésznek is. Hisz színpadi mél­tatásukhoz jelentékeny szempontot szolgáltat épen olőadásbeli hatásuk. Tudjuk, hogy Vö­rösmarty a század közepe táján különösen ezért buzgolkodoit Shakespeare munkáinak átültetésén, hogy a német szentimentális és rémdrámákkal meghonosult modorosságot, álpathoszt és affectatiót a szavalásból és moz­dulatokból száműzze s mélységüknek és erejüknek megfelelő tormát nyert nagy szen­vedélyek ábrázollatásával jellemző és termé­szetes alakítást honosítson meg. Kiváló alkotások szerepeit a művész több gonddal, részletesebben s finomabban igyekszik kidolgozni, mert azok személyesi- tése növeli „ambícióját,“ ami- nélkül a szín­művészet a mesterségek színvonalára sülyed. Az eddig mondottak részben a dráma tartalmára, részben annak dákjára és szín­padi megjelenítésére vonatkoztak. De van még egy elem melynek kidomboritása mind a három említett szempontból elengedhetet­len, t. i. a nemzetiesség. Csak azt szabad sajátunkká tenni, ami magyarságunkkal ösz- szelorrasztható. Annak a mi megszűnt nem­zeti életünknek, ez élet fejlődésének és hala­A szatmári lóverseny A verőfényes őszi nap nyárközépi hőség­gel lövelte szét sugarait vasárnap, mik or a lóversenytórre a közönség megindult. A versenytér szépen kidiszitve várta a nagy közönséget. A pályatér és a nézőhelyek a tavalyi berendezés szerint vannak előkészítve. Legelőkelőbb hely a versenybiráké két méter magas emelvényen, a nemzeti trikolor színeivel ékesítve. Ezzel szemben deszkakerítés, mely a közönséget a pályatértöl elzárja s e mögött a több szakaszban felállított tribünök, jókora magasságban, fokozatosan emelkedő ülőhelyeik­kel. A tribünök mögött deszkasátrak várakoz­nak hűsítő italaikkal, miknek élvezetére a kö­zönség most készíti elő magát a nagy hőségben. A pályatért, melyen itt-ott vesszőből és földhányásból készített „akadályok“ láthatók, köröskörül zászlók jelzik. A zászlódiszitéssel a rendezők, úgy látszik, nem fukarkodtak ; a tribünökre és bejárókhoz is jutott elég. S ezt jól esett látnunk, mert mindig örömmel tölt el, ha nemzeti jellegünket színeinkkel is erőtelje­sen hangsúlyozzuk. A pályatéren először is azok jelennek meg, kiknek pontosság akenjmrük : a katonák. A honvódzenekar a jury-tribün mellett foglal helyet ; a napsugár kedvére játszhatik rózkürt- jeikkel ; messzire szórja szét csillogó sugarait. Nem uj ez a kép. Ellenkezőleg régi időkbe csalja vissza képzeletünket. Azokba az időkbe, a melyekből Józsika Miklósnál senki sem irta le részletesebben és íestőibben a verseny­tereket. Ezek a versenypályák akkor országos események színhelyei voltak. Ezekről táplálkoz­tak hónapokig az akkori főúri közélet hírei; az akkori udvarhazakban százszor voltak az ott látott képek fölelevenitve: a mérkőzések ered­ménye', a hölgyvilág divata, szépségei s allűr­jeinek minden mozzanata. Szóval a versenytereknek is meg van muít- jok s ezek lattara önkéntelenül is lelmerülnek a múlt ködös fátyolén át a reminiscentiák. De maradjunk a jelennél ! Az alatt, mig a múlt kepeiu merengünk, egyre közelebb s egyre számosabban jönnek Szatmár megifjodott városából a szebbnél-szebb fogatok ; hőségtől kipirult üde arczokat röpí­tenek elegáns és változatos szinképet nyújtó toilettekben fehér felhőbe burkolódzva. Hiszen a prózai pórt is poétikussá varázsolják egy pillanatra. A hegyi vasút kis prüsszögője is többször és bőven ontja ki a közönséget, ügy hallottuk, többször kellett megitatni, az is el­tikkadt a nagy melegségben s azért kósedel- meskedett. A ki gyalog jön, az sem téveszt­heti el az utat, mer folytonos sort alkotnak előtte, kik a versenytérre igyekeznek. S mialatt a pályatóren az előkészületek befejeződnek, a nézőtér is lassenként megtelik közönséggel. A pályatért elzáró deszkakerítés embersövény nyel szegődik be; a tribünöket is egyre gazdagabban hímezi be a sok szép toilette virágszőnyegóvel. Mindenütt mozgás és eleven­ség látható. S ez a kedves mozgó tarka kép csak akkor válik még izgalmasabbá, mikor a csen- getyü a futamra való előkészületet jelzi. Kik­nek a lovai futnak ? Mikor indulnak ? S meg­kezdődik a lóbirálat. — Ez a fekete nundeniket legyőzné, de nehezen indit, félni lehet, hogy kitör. Az a pej könnyű lovaglónak látszik, de alighanem kitartóbb ama harmadik . . . s kiki egyéni impulzusa szerint rakja a totalizatőrt. Mégegyszer csengetnek. A futam kezdődik. S engem most is inkább a közönség érdekel, mint a szegény párák tülekedése. Fesztelenül figyelhetem meg az arczokat, mert azoknak a tekintete a versenylovakra szegezödik. Az érdeklődés, az izgalom perczen- kint növekszik ; már átköltözött a közönség figyelme favoritjaiba. Egy meglepő fordulat; hangos tetszésnyilvánítását követi a csüggedés depreszsziója ; de ime nyomába kél ismét favo- ritunk annak, a melyik vezet. Képzeletben mind rajta ülünk a lovakon ; biztatjuk, vonszol­juk a magunkét s mintha sikerült volna sugge- rálni lovunkat és lovasunkat: már sikert jóso­lunk nekik. De kezd szükebbre szorulni a pálya­tér, az eredmény is kezd mind határozottabb alakban kibontakozni. Most már legtöbbször csak két lóra szorítkozik az érdeklődés, — az elmaradtakat el is felejtjük. Szorítja ez is, szo­rítja amaz is . . . egy végső kedvező ugrás és csöngetnek ! S e csöngetést már elnémítja a közönség éljenzése, mely a győztesnek szól. A

Next

/
Thumbnails
Contents