Szamos, 1900. szeptember (32. évfolyam, 71-79. szám)

1900-09-30 / 79. szám

Az egész programm nagyon érdekesnek Ígér­kezik s ha az időjárás bele nem szól, mozgalmas napra van kilátásunk. A verseny d. u. V2 2 órakor kezdődik. Ké­nyelmes közlekedésről gondoskodott a helyi érdekű vasút, mely a hidfőtől a versenytérig fog járni. A kocsik közlekedésére két ut van fentartva. Egyik a méntelep mellett, a hol a kocsik a fűrész- gyár fele befordulnak, s a hegyi üli állomás előtt fognak megállani, honnan a vendégek gyalog az államvasutak töltése alatt fognak a tribünök, illetve helyeikre jutni. A kocsik egyrésze a hidontul balra is térhet, a gőzmalom előtt, a hegyi utón egész a fűrész- gyárnál balra fordulnak s végig mennek a Lókert melletti utón s a pályán túl készített átjárón a ver­senytér mögötti legelőre juthatunk, honnan gyalog meg lehet közelíteni. A verseny után kocsi korzó van tervezve; a kocsik a Bányai-uton, az Attila-utczán végig a pá­lyaház előtt elvonulva, az ott nyitott uj utczán át fognak az Attila-utczára visszakerülni. — A kocsi­korzó impozánsságából minden esetre sokat fog' veszíteni feldúlt kövezeteink és utczáink miatt. Este a „Kossuth-kert“-ben tánczmulatság lesz, mely be fogja az izgalmas nap programmját re- keszteni. — E tánczmulatságra meghívók kibo- csájtva nem lettek. * Felkért a verseny-bizottság által annak köz­lésére. hogy a mezőgazdák versenyén nem csupán saját tenyésztésű lovakat enged futni, hanem ver­senyezhetnek vett lovakkal is a mezőgazdák. HÍRROVAT. Az utolsó negyedév közeledtével fölkérjük a mélyen tisztelt vidéki előfizetőjüket, hogy hát­ralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. __________ Dr.Keszler Fe rencz Városunknak újból nagy gyásza van. A szatmári káptalan nagy­prépostja dr. Keszler Ferencz pápai prelátus a ravatalon fekszik. — Meghatva adjuk közre e halálhírt s megvagyunk győződve róla, hogy az a városban, a vármegyében, sőt a vármegye ha­tárain túl is a részvétnek igaz könyeit fogja fakasztani mindenütt, mert az elköltözöttben nemcsak egyháza, egyházmegyéje, collégéi, pap- társai, hanem mi is, e város lakossága, társa­dalma sokat veszítettünk. A mélyen érzett fáj­dalom és sajnálkozás őszinte hangjai zendülnek meg e fekete koporsó felett, melynek fedele alatt egy nemesen gondolkodó, tudós, bölcs, melegen, mélyen érezni tudó, a többi közül ritka jeles tulajdonságaival kiemelkedő ember immár örök álmot aluszik. Pályája fényes volt, fel szünidői utjából, melyet Haller Ferencz pyrotechnicus, photographus, pictor, electrotech- nikus és bűvész illusztrált, a jelenlevők állandó derültsége között. Legsikerültebb a mozgó fényképek és az Eifel torony bemutatása volt. Az egész előadást megéljenezték s folytatására igényeket formáltak. Ez igények a szüreti nagy asztalnál nyernek majd kielégítést. Egyik eseménye volt a nagy asztalnak az, hogy egy újabb expositura, fiók asztal alakulá­sát mondia ki határozatul az elnök. A fiók székhelye Székely-Hid, elnöke: Penkert Mihály. Az ünnepélyes megalakulás szüretkor lesz, melyen az anya-asztaltársaság nagy küldöttséggel kéyviselteti magát. Remélni lehet, hogy az eszme terjedésének a székelyhídi asztaltársaság is hatalmas előharczosa lesz. Az uj gyarmat elnöke, Penkert Mihály, kit Dr. Fechtel János szívélyes és meleg szavakban üdvözölt uj és fényes tisztében, több Ízben szólalt fel sikerült dictióban. Megkell emlékeznünk Fekésházi Gy. törvényszéki biró uj tagtárs, gyönyörű tósztjáról, melyben az egyesület nemes hivatását méltatva az elnököt éltető. Lengyel József tanár szobor­emelő szellemes és sziporkázó tósztjával általános szenzácziót keltett. Dr. Kelemen Samu, kit mindenoldalról üdvözöltek és megdikcióztak, szellemesen és meghatva válaszolgatott. Felszólaltak még : Rózsa Károly, Dr. Fejes István, Dr Fodor Gyula, Kovács Abrahám, Bartha Kálmán stb. A társaság kitűnő kedvében soká együtt maradt s a szüreti még sikerültebbnek ígérkező nagy asztal reményében oszlott szét. Sisyphus. nagy tehetségei a gondviselés kedvezésével már korán érvény-esőitek s ö hirtelen a kanonokok sorába emelkedett s a káptalanban 23 évet tol tött. Mindenki bámulta elméjének ritka erejét, nagy emlékező tehetségét, tiszta áttekinthető rendszerbe igazodott széleskörű ismereteit, a legkisebb, leg jelentéktelenebb dolgoknak érde­kességet kölcsönözni tudó előadását. — Latin nyelve melyen a szent életű Hám János püs­pök életrajzát megírta, oly elassicus, oly ékes, oly választékos volt tanári előadásában, — mert éveken át adta elő a theologusoknak az egyház- jogot, és történetet - - beszédjében, Írásában, a modern nyelvekben: a német, angol és francziá ban oly tökéletes jártassággal dicsekedett, hogy a papok és világiak egyaránt bámulták tudo­mányos kincses házának gazdagságát. — Nagy jellemvonása, hogy a paxot, a békét nemcsak magasztalta, nemcsak hirdette, hanem teljes lei­kéből szolgálta és egész életén át, sőt tőle tel- hetöleg mindent elkövetett, hogy a szent, Krisztusi eszmének eme mindent megnyugtató élet-ideálnak a püspöki palotától kezdve a leg­szűkebb társadalmi, rokoni, baráti körig oda'adó híveket szerezzen. A város és püspöki kormány conflictusaiban mindig a béke, az engedékeny­ség olajágával kezében lépett közbe. S ha szava a pusztában hangzott el, nem tehetett róla; böl­csen mindig jót akart, sőt sokszor a jövőbe is jós lélekkel nézett. — Ki lép most e téren he­lyére ? Ki lesz békítő, áldásos befolyásának méltó örököse ? — Paptársai nagyon szerették ; senkinek roszat nem kívánt, senkit meg nem támadott, senkit sem bántott, irigye, haragosa senkinek nem volt ellenkezőleg baráti segítő jobbját, ha tehette, mindenkinek szivesen oda nyújtotta. És ezt kevésről mondhatja el a hű emlékezet . De éppen ezért ellensége sem volt, s ha valakit, őt bizonyosan keserű fájdalommal kiséri sirjába a papi közvélemény, a hozzátar­tozók serege, rokonai, ismerősei, felebarátai. — Egy emberszeretettöl duzzadó életnek ilyen le­het csak a jutalma! — Nyugodjék békével. Emlékezete közöttünk marad ! * Személyi hir. Gróf Hugonnai Béla fő­apán f. hó 25-én kömlődi ‘birtokáról a fővárosba költözött át. * Kinevezés. A debreczeni Ítélőtábla el­nöke dr. Joanovits György Ernő szatmár-németi törvényszéki díjtalan joggy'akornokot segélydijas joggyakornokká nevezte ki. * Kinevezés. A pénzügyminiszter Maruska Mihály szatmári kir. adóhivatali tisztet a ne- zsidori kir. adóhivatalhoz ellenőrnek nevezte ki. * A püspök adománya. Meszlényi Gyula püspök a tűzvész által elpusztult fehérgyarmati róm. kath templom újjá építési költségeinek fedezésére 1200 koronát, — avitkai plébániának javítására 400 koronát, a mezöcsengeri r. kath. iskola fedelének megújítására 400 koronát, a tibai róm. kath. iskola czéljaira vásárolt épület árának törlesztésére 1500 koronát, a budapesti műegyetemi hallgatók körének 100 koronát ado­mányozott. * Szerenád. A polgármester névnapja al­kalmából, a vezetése alatt álló dalegyesület teg­nap este 6 órakor szerenádot rendezett. A fák­lyás és lámpionos menet esti 6 órakor indult a ref. gymnasiumtól a polgármester háza elé, hol Jaskovics Ferencz ‘ártotta az üdvözlő beszédet. A szerenád után a dalosokat Hérmán Mihály elnök megvendégelte. * Dr. Chorin Ferencz Szatmárváros orsz. gyűlési képviselője e hó 27-ikén vacsorára hívta meg a szabadelvű párt végrehajtó bizottságát s ezenkivől még számos venc^pget. A vacsora 8 órakor kezdődött, melyet Bunkó Vincze zene­kara nyitott meg. A vendégek a kioszk nagy­termében 4 hoszu asztal mellett foglalt helyet. A menü kitűnőé^ volt összeállítva, s ízletessége Valkovics Sámuel kioszki vendéglőst dicséri. A vacsorán fontos jelentőségű politikai nyilatkoza­tok történtek, melyeket lapunk élén ismertet ünk. A társaság az éjféli órákban oszlott szét. * Adomány. Pethő György városi gazd. tanácsos a Kölcsey-kör múzeumának közelebbről ajándékozott egy drb. fegyvert és egy drb. csá­kányt Fogadja ez utón is becses adományáért hálás köszönetét a múzeumi szakosztály7 Elnök­ségének. ° Kocsi-korzó. A mai lóverseny után meg tartandó kocsikorzó a következő útvonalokon fog lenni : íudulás a lóversenytérről. Innen be­vonulás a Bányai-utón, Arpád-utczán, Attila- utczán a teherpályaudvarra, honnan az uj-utcán és Teleky-utczán a kocsisor a városi kioszkba fog érkezni, hol a vendégek uzsonnázni fognak. * Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk tör­vényhatósága őszi rendes közgyűlését f. évi ok- j tóber 11-éu fegja megtartani, melyet 9 én a számonkérőszék, lO-én pedig az állandó választ­mány ülései fognak megelőzni. E közgyűlésen leplezik le ünnepélyesen a vármegye által meg- 1 festetett és boldogult Erzsébet királynénkat áb­rázoló arczképet is. * Névváltoztatás. Sindelár Géza szatmári születésű, budapesti lakosnak a belügyminiszter megengedte, hogy vezetéknevét Szőkére átvál­toztassa. * Pénztárvizsgálat. A városi pénztárt a polgármester, tiszti ügyész, közgyám és két bi­zottsági tag közbenjöttével f. é. szept. 29-én véletlen pónztávizsgálatot tartott és úgy a kész­pénzt, mint az értékeket rendben és hiánytala­nul találta. * Hegyi kirándulás. Tegnap előtt a hegyen Papp Géza főjegyző a város orsz. képviselőjé­nek tiszteletére fényes ebédet adott, melyen nagy társaság vett részt. Kovács Leó ezredes a képviselőt köszöntötte, utánna dr. Fechtel Já­nos a házi gazdát éltette. A társaság vacsorára a polgármesterhez volt hivatalos, hol a képvi­selő, dr. Fechtel János, dr. Vajay Károly, Rózsa Káról}’, meleg hangú tósztokban üdvözölték a házigazdát tegnapj nevenapja alkalmából. A ki­rándulók a 9 órai vonattal tértek haza. Birtokvásárlás. Jékey Ilonának a Szat- márhegyen, a kies fekvésű Középhegyen, szőlő­jét megvették Novák Lajos városi főszámvevő és Bakes}' Gergely ev. ref főgimnáziumi tanár 3500 koronáért, vagyds felerészben J 750 —1750 | koronáért. Eljegyzés Szilágyi Lajos vármegyei gyámpénztári könyvelő, f. hó ll én váltott je­gyet Kulin Vilma kisasszonynyal, Kulin Sándor jármii földbirtokos kedves leányával. ® Választás. Felsőbánya városnál f. hó 24-én ejtetett meg a városi tisztiügyészi állásra kitűzött választás Nagy László alispán elnöklete alatt, mely alkalommal dr. Sereghy Béla nagy­károlyi ügyvéd, vármegyei tb. tiszti aliigyészt választották meg. * A választók névjegyzéke. A központi választmány az országgyűlési képviselőt válasz­tók névjegyzékét f. é. szept. 26-án tartott ülé­sében végleg megállapította és miután a f. év július 17-én tartott ülésében tárgyalt felszólam­lásokra hozott határozatok ellen felebbezés nem adatott be, a város bel és külterületén valamint a Szatnxárhegyen 1600 választó jogosultságát igazolta. * Közúti költségelőirányzat. A város 1901, és 1902. évekre szóló költségelőirányzatát a főszámvevő és mérnök összeállította s mindkét évről a bevételt és kiadást 28317 k. 26 fillérre irányozták elő. A százalék szerint fizetőkre 10 százalék, az adónem szerint fizetőkre 3-—3 kor az igás minimálistákra 6 kor. útadó hozatott javaslatba. e A féláru jegyváltására jogosító arcz- képes igazolványok meghosszabbítása az 1901. évre, már október 1-töl kezdve beküldhetők a m. kir. államvasutak igazgatóságához. * A nagykároly - somkuti vasúton a jelen­leg érvényben levő menetrend a tél folyamán is változatlanul érvényben marad. * A téli vasúti menetrendben, minket órdeklőleg semmi változás nem fog történni. Vonataink tehát mind megmaradnak. Csupán a Kőrösmezőről d. e. 9 óra 30 perczkor induló és az oda este 7 óra 30 perczkor érkező gyors­vonatok forgalma Máramaros-Sziget és Kőrös­mező között szüntettetik meg. * A hegyközség költségvetése. Szokatlan dolog történt a hegyközségnek f. évi szeptem­ber 16-án tartott közgyűlésén, amennyiben az 1901. évi költségvetést nem fogadta el és igy’ a hegyközség azon helyzetbe jutott, hogy a jövő évben költségvetése nem lesz. A városi tanács több hegyközségi birtokos felebbezése folytán a közgyűlési határozatot megsemmisítette s utasi- sotta a választmányt, hogy a költségvetést újab­ban összehívandó közgyűlés tárgysorozatába ve­gye fel. Mert a közgyűlés egy felsőbb hatóság által jóváhagyott szabályok szerint alakult hegy­község működését, a költségvetés meg nem sza­vazatával nem akadályozhatja meg. A közgyű­lés ugymn jogosult az egyes tételeket el nem fogadni, vagy azokon változtatni, de azt álta­lánosságban minden indokolás nélkül elvetni szabályszerű és törvényes alapon jog9ban nem állott. * Az állami szőlő telepeken termelt szőlővessznk és szölőoltványok kizárólag hazai

Next

/
Thumbnails
Contents