Szamos, 1900. július (32. évfolyam, 53-61. szám)

1900-07-26 / 60. szám

Szatmár, 1900. csütörtök julius hó 26

Vegyes tartalmú lap. — r Megjelenik vasárnap és csütörtökön.

A SZ ATM ARME GYE I GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. ■— Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 20 fillér.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz.

Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők.

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér.

Ä modern nevelés ferdeségei.*)

i.

Nevelésügyét minden kor a saját képére fejleszti, a mi természetes; mert a meglettek nevelik a gyermekeket és azt annak az elérésére akarják képessé tenni, mi a saját szemükben a legbecsesebb. Ez ma a pénz s az azzal járó hatalom; e kettő megszerzésében csúcsosodik ki a modern ember törekvése; ennek megszerzésére törekszik képessé tenni gyermekét is. Innen a stréberség a nevelésben. A hanyatló század rányomta bélyegét nevelésügyére is : a modern nevelés uralkodó vonása a materializmus. Hozományt akar a modern apa biztosítani leányának; kényelmes állást fiának ; anyagilag akarja gyermeke jövőjét biztosítani ; ebben merül ki munkaereje, szere- tete; egyébbel alig gondol.

A vagyongyűjtés ösztöne mindenha megvolt a szülőkben; az ivadékról való gondoskodás ősi ösztöne az, mely épugy megvan a gubacsdarázsban, mint az emberben. De ilyen mértékben nem volt meg soha. Mintegy visszahatás ez az egy emberöltővel ezelőtt bezárult kor ideálizmusával szemben. Az eszményeinek, elveinek élt nemzedék a nagy gazdasági válságok rázkódásai után a kegyetlen rideg valóra ébredt, hogy elvesztette lába alól a földet és görcsös erőlködéssel igyekezett visszaszerezni azt, a mit a való élet követelmé*) Geőcze Saroltának a Gyermekvédő-kongresszuson tartott előadásából.

nyeiről megfeledkezve, elveszített Éhez járult az anyagi gyara todás nyomán az el- puhulás. az élvezetekbe merülés Az ember pénze révén úgyszólván fel van memve minden erőfeszítéstől a kényelmesen hozzáférhető élvezetekben. Nem a lelketlen szülőkről szólok, kik gyermekeiket fizetett gondviselőkre bizzák s erkölcsi paizs nélkül teszik ki az élet kisértéseinek ; sem azokról, kik egymással meghasonlóan átkos viszálykodásaikkal megmérgezik gyermekeik lelkét is. Én a jó szülőkről akarok szólani, kik gyermekeiket szeretik; értük áldozni készek s boldogulásukat biztosítani akarják, í De illusztráljunk.

Gyermekei neveltetésére kétségkívül a polgári elem az, a mely aránylag a legtöbbet áldoz, törekvése az hogy gyermekét magánál különbbé nevelje. Nos mit látunk ? Az a kereskedő vagy iparos apa gyerme-; kének piczi korától kezdve minden lehető kényelmet megszerezi, iskoláztatja, taníttatja mindenre, idegen nyelvekre, zenére, tánczra ; | járatja korcsolyázni, tenniszezni és egészen boldog vele, hogy az ő leánya milyen ügyesen forog társaságban; milyen előkelő megjelenésű fiatal hölgy s mig ő élete párjával: szerényen meghúzódik és napestig dolgo-: zik, addig íia és leánya uraskodik és — az apai mesterséget megveti s előkelő pajtásai előtt szégyenkezve hallgat a hentes-apáról, a' tüszerárus mamáról s ha az ifjú már vaká- czióra haza kerül, restelli a vevőket kiszolgálni s ha édes aty át a szél megüti, nem

hajlandó az üzletet folytatni, kész azt el- kótya-vetyélni; ő maga inkább beül kis i hivatalnoknak; kész nyomorogni inkább, mintsem édesatyja becsületes keresetét folytatná; a fűszeres kisasszony pedig kész az első tönkrement gavallérnak nyújtani kezét, noha tudja jól, hogy az nem öt magát, csupán a hozományt keresi s azután élnek divatos házaséletet : a térj clubbozik, az asszony mulat; a gyermekek pedig csak úgy Isten nevében nőnek tel; czitra ruha, játék, nyalánkság, az van bőven, cselédség is, a mennyi kell; csak épp szeretet nincs s az otthon éltető melege; az öregekkel nem gondol senki; rájuk csak olyankor van szükség, mikor a bolti kontót fizetni kell; máskülönben sutba teszik őket; az előkelő ismerősök nem is tudnak róluk. Milyenné fejlődik ilyen viszonyok ..őzt a második generáczió ? Szülőit nem szeretve, nagy szülőit nem tisztelve, sivárlelkünek, önzőnek nő fel, rabjáúl szeszélyeinek, majdan szenvedélyeinek; megszokva a nagy igényeket, nem szokva meg a vágyain uralkodni tudást, a lemondást : ha sorscsapás éri, ellent- álló ereje nincs, megszokott igényeiről lemondani nem tud, nemesen megküzdeni az élettel nem bir s vagy eldobja azt magától, vagy a becsület árán szerzi meg a jólétet, a melyről lemondani nincs lelki ereje.

Némi változtatással ilyenforma az élete az előkelő fészekből kikerült modern ember nek is. Vegyük a jobbik esetet, mikor a gavallér-apa, mikor az előkelő mama gyerAratáskor

Peng a kasza, dől a kalász,

Hull a kalász rendre.

Barna kis lány majd meglátod —

Mig szeded a kalászszálat:

Bú száll a szivedre.

Mig a tarlón gyűl a kereszt,

S vígan szól a nóta ;

Addig, kinek gyöngye voltál,

Akihez rég nem is szóltál —

Sírja van azóta

Nekem is vau egy keresztem Kinn a temetőbe’.

Oda járok ón adózni,

Emlékeink feltallózni —

S álmodni felőle . . .

Lénárd E<le.

m

Családi kincsek.

— Irta: Buday Sándorné. —

(Folytatás.)

Nagyobb az én bajom, mert Tihamér elkezdte hajtani a kukoricza morzsolót s úgy oda csikkantotta az egyik ujját, hogy alig bírom

a vérzését elállitani. S még Tóni bácsi rámför- 1 med, hogy ezeket az izgágákat, nagyobb kordában kellene tartani, bízzam csak őket rá. Na bizony, csak az kellene még drága báránykái- mat vérszomjas farkasra ! Most látom csak, hogy milyen ez a hires magyar vendégszeretet ! Jön ; az ember egy hóra s mindjárt az első hét végén majdnem kinézik a házból Mindjárt vettem észre, hogy ezt a mogorva embert valami kou- spiráczió hozta ide.

Még szobaleányomat is fellázították ellenem, ami ugyancsak úri dolog tőlük. — Hívom Mólinkát és erélyesen kérdőre veszem, miért nem vigyázott a két fiúra jobban ; ha vigyáz, akkor nem lopóznak be a magtárba s Tihamér szegényke nem csikkantja oda az ujját; de jól van, mihelyt Pestre érünk rögtön elcsapom. S mit kell hallanom? Azt mondja szemtelenül:

— Nem kell engemet elcsapni, mert úgy sem megyek én vissza Pestre; megelégeltem már ott az úri szolgálatot. Holnap kitelik a* hónapom s elszegődtem ide a jegyző úrhoz, kinek a fiát fogom németül tanitani. Ne tessék haragudni, de nagyon meguntam már urfiabkal vesződni. Fölháborodtam erre az „y“-nal Írandó pymaszságra. Ez á német nem magától beszél igy ; ezt betanították. Rároharxtam anyai haragomban, hogy főidig verjem, de Ő elfutott; pei dig most falun lévén, nem Pesten, csapolhattam | volna kedvemre. Lo akartam foglalni a ládáját,

I de azt már elvitette a jegyzőhöz. Nem csoda, ha elszörnyüködéseinben lelöktem az asztalról utazó necessaire-t, mely pedig drága ereklye volt, mert nagyanyámtól örököltem s összetolt, sőt az ott álló Elemér lábára esett, ki ordítva I sántikált a pamlaghoz. Szegény ártalan, ő szenvedett meg a fölbujtott szobaleány helyett.

A legjámborabb természetet is, mert ón olyan vagyok, föllázit az ilyen környezet. Nem csud; ha dultam-fultam, midőn rohan be a szakácsnő, hogy Tihamér mit csinált a konyhában. A pecsenyeforgató ól a hamuba lökte a jól kisült libát. Kikiáltok: ,.Hát süssön mást!“ Mit mond az asszonyom? — kérdi. —■ „Ne szóljon neki, itt van két hatos.“ — Kell is nekem! — így utasította el a szemtelen, mert ennél a háznál mindent mernek a garázda cselédek. S még ez sem elég, künn lövés hallatszik s nemsokára az én szép nagy fiam, Lóránt csuful feldagadt képpel rohan be, Szarkát akart lőni a Tóni bácsi folyosón hagyott fegyverével s az szörnyen megrugta. Borzasztó ember, a ki künn hagyja a puskáját s olyah kegyetlenül megtölti, hogy az embert öljön ! Nem lehet tovább maradni e kannibálok közt! ‘ Hisz itt kelepcze van kitéve mindenfelől. Tihamér majdnem egy ujját hagyja

Eladó birtok.

Kölesében 175 kath. hold I. osztályú szántő föld egy tagban, dohány engedólylyel, gazdasági épületekkel, a községben líri lak, külön gyógyszertár helyiség, mely bóreltetett egy gyógyszerész által. Ara 35 ezer frt. Értekezhetni Kölesében Horváth Elekkel.