Szamos, 1900. június (32. évfolyam, 45-52. szám)
1900-06-21 / 50. szám
XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. csütörtök, junius tó 21. 50-lk szám. a v SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. í ' -N.':Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG |s KIADÓHIVATAL : Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Minden beigtatás után 60 fillér bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. Pályaválasztás. A napi sajtónak csaknem minden orgánuma helyt ad a tanév belejezése és az uj tanév megkezdése előtt egy-egy tanügyi vonatkozású közleménynek. Ezek az alkalmi közlemények a pályaválasztás kérdésére vonatkozó tanácsot, intelmet osztogatják a gyermeknevelő szülőknek már jó idő óta. Hogy azonban a kitűzött czél szolgálatában minő sikert tudtak ezen alkalmi czikkekkel elérni, azt a mindennapi élet legjobban igazolja Minden habozás nélkül, bátran mondhatjuk, hogy a sok jó tanács daczára soha annyi pályatévesztett egyént nem produkált a magyar társadalom, mint jelenleg. Mik ezen égető bajnak az okai ? Az említett tanácsadó közlemények szerint a baj gyökere abban rejlik, hogy a szülők kevés óvatossággal választanak életpályát gyermekeik részére, többnyire olyan pályára nevelik gyermekeiket, a melyre egyéni hajlamuknál fogva nincsenek predesztinálva. Hát bizony ez igen gyakran igy történik. A papnak valóból katona, az ügyvédnek valóból vasutas, a mérnöknek valóból biró, a végrehajtónak valóból tanitó lesz, s igy tovább. Divatossá vált szólam továbbá az is, hogy a pályatévesztettek száma azért is szaporodik oly rohamosan, mert a szülők gyermekeikből minden áron urat akarnak nevelni s igy a legjobb ipari vagy gazdasági munkásnak való gyermekből többnyire súlyos nyomorúsággal küzdő kis hivatalnok lesz. Megengedem, hogy mindezek, de különösen az értelmi pályák túlságos meg- rohanása a kétes existencziák számát növeli, azt a vádat azonban, hogy a szülők a pályaválasztásban nem elég körültekintők, — nem Írom alá. Lássuk mi az oka annak, hogy a szülők gyermekeiket olyan pákákra nevelik, a melyekre < egyéni hajlamuknál fogva nincsenek predesztinálva. Könnyű belátni, hogy nincs ennek semmi más oka, mint az a harcz, a mely az egyes társadalmi osztályok között különösen az utóbbi években a legvégsőkig kiélesedett. Ebben az osztályharezban, hol az egyik, hol a másik társadalmi osztáiy kerekedik felül s a melyiknek szerencsésebb viszonyok közé jutni sikerül, elementáris erővel vonja magához az idegen elemeket is Az egyéni hajlandóság tehát valamely pályára igy ritkán érvényesülhet. — Hogy a szülők _ gyermekeiket az arravalóság figyelmen' kivül hagyásával inkább az értelmi, ^ ©int a gyakorlati pályákra törekszenek nevelni, annak is meg van a maga igen fontos oka. Az értelmi pályák, bármilyen nyomorúságosak legyenek is azok nálunk, még mindig több garancziát nyújtanak a megélhetéshez, mint a technikai loglalkozások jövedelmezőbbjei is. A szegény ember tőkét nem adhat gyermekének, e nélkül pedig soha sem, vagy csak nagy ritkán juthat a legjobb ipari munkás is önállóságra. Marad tehát a legtöbb egész életére bérmunkás. Ez ugyan nem volna nagy baj, ha a bérmunkások sorsa nem lenne még mindig bizonytalan. Tény az, hogy bizonyos mértékben az urhatnámság is dominálja a helyzetet. Hanem ennek sem a gyermeknevelő szülők az okai, hanem annak a sokat emlegetett társadalmi egységnek a hiánya. Mondhatjuk, hogy a pálya- tévesztettek szaporodásának is ez a társadalmi széttagoltság a legbujábban tenyésztő melegágya. Kiket is szoktunk pályatévesztetteknek nevezni ? Azok-e pályatévesztettek, a kiknek a kardforgatás volna hivatásuk 's a béke apostolaivá lesznek; továbbá azok-e, a kik gyakorlati munka teljesítésére volnának hivatva s az értelmi pályát választják a lét küzdelmének szinteréül ? A szó egyenes értelmében, tényleg ezek a pályatéveszettek. A gyakorlati élet azonban a mellett szól, hogy a pályatévesztettek mégsem ezek, hanem azok, a kik az élet ezerféle bajaiban vagy egyátalán nem képesek a felmerülő . nehézségekkel megküzdeni, vagy pedig meg nem engedhető, abnormis eszközökkel igyekszenek a '«küzdelem' porondján magú versenyképesekké tenni. A széttagolt társadalmi élet pedig egyenesen provokálja az ilyen versengést, mivel egyik társadalmi osztály a másikkal csak egyenlő igények kielégítése mellett marad szolidáris. Ha egyik társadalmi réteg nem képes olyan igények kielégítésére, mint a másik, következik — enyhén szólva — a lenézés, az általános társadalmi megbecsülés elrontása. Hogy ez be ne következhessék, sokan a becsület feláldozásával igyekszenek betömni azt az Mi az igazság? „Egy bolond százat csinál!“ Ennek a példaszónak igazságáról múlt, nyáron győződtem meg, de hála Istennek, meggyőződtem arról is, hogy a józan magyar népet nem lehet soká bo- londitani, eszére tér az rövid idő alatt, mint az alább elmondandó példa mutatja. Az 1897 ik évnek telén üzleti dolgaim Puszta-Megyerre vezettek. A zimankós idő és a fagyasztó szól a község korcsmájába kergettek. Nagy csodálkozásomra rengeteg nép volt együtt s áhitatosan hallgatta egy pesti szocziálistának a tüzes szónoklatát, s a hallgatók ajkairól minduntalan felhangzott az a kiáltás: „Ez az igazság !“ A bizonykodók között, az igazság hangoz- tatói között, Szabó Tamás uram volt a legtüzesebb, ő volt az első, aki lefizette a szooziális- ták központi pénztárának javára a heti húsz fillért s aki előfizetett a „földmivelők“ lapjára, a többi pedig utána indulván, bőven ellátták pénzzel a pesti szocziálista vezér urat. — Mához egy évre — kiálta a pénzt besöpörve a pesti uraság — meglátjátok testvéreim, ti lesztek ebben a hazában az urak, s ti fogjátok ennek a földnek a zsírját élvezni. Olyan éljenzés hangzott fel e szavakra, hogy a puszta-megyeri korcsmának majd megrepedtek az ablakai s másnap reggel azon vettem magamat észre, hogy a különben istenfélő, tiszte-iségludó magyar emberek már nem is köszönnek a kabátos embernek, hogy zsebkendő helyett mindegyik szocziálista újságot hord a mellénye mögött, vagy. a kabátja zsebében, hogy nem törődnek a mindennapi kenyér megkereső sével, hanem este reggel, majd itt, majd amott összegyülekezve, szidják az Istent, a hazát, az urat, a zsidót s mindenkit, kinek valamije van. Szabó Tamás uram volt a vezérszónok, mindenütt ő tüzelte legjobben a szegény népet s ón egy alkalommal nem állhattam meg, hogy ne figyelmeztessem őt, miszerint azok az szocziálista vezérek nem tisztességes emberek, akik csak azért bolonditják a földmiveseket, hogy a szegény nép filléreit elzsebelhessók, csak azért vadítják a szegény népet, csak azért vétetik meg vele az újságokat, hogy az összeharácsolt pénzből vígan és munka nóíkül élhessenek Budapesten. Ez az igazság! — Hogy mi az igazság ? majd megtudja az ur mához egy évre — válazolá Szabó Tamás uram s jól táplált kövér vaskos kezével olyan mozdulatot tőn, hogy jónak láttam P. Megyerröl még aznap elutazni. A sors úgy akarta, hogy egy óv múlva ismét Puszta Megj^erre vetődjem. Ez alkalommal mély csend uralkodott a korcsmában, s nagy meglepetésemre az egyik asztalnál Szabó Tamás nem valami szocziálista újságot, hanem a földmivelők nemesítésére, felvilágosítására, művelésére szerkesztett „Néplapot“ olvasta. Még ennél is jobban meglepett Szabó uram viselkedése, a ki felpillantva az újságból, tisztesség tudással megemelte a kalapját s jó estét kívánt nekem, a kabátos embernek. Melléje telepedtem az asztalhoz s minden kötekedési szándék nélkül barátságosan kérdeztem : — Hát mi az igazság Szabó uram? Az egy év letelt s én eljottem a válaszért. — Az igazság az uram, hogy önnek volt igaza s hogy a pesti szocziálista vezérek még a hunczutnál is huncutabbak, mert nem mulatságból, hanem pénzért hazudnak. — Hogyan, hát önök csakugyan elhittók, hogy a föld nem azé, a kié, hanem a parasztságé ? —- Szégyenlem bevallani, de hát mi tagadás benne, ez a beszéd tetszett a mi bolond fejünknek ; ki is néztük, hogy az uradalomból ki melyik táblából kapja ki a magáét. Nem vállaltunk munkát az uraságnál, hibába kínálták a szerződést, nem kellett, mert hát elhitették, hogy tavaszra beülünk az uradalomba. Hát bele is ültünk, de nem az uradalomba, hanem a bolondok székébe, amelynek Ínség a háta, koplalás, didergés, gond és betegség a négy lába. Azután mondja csak Szabó, önök is fölesküdtek a szo- cziálistáknak ? — Kérdezőm tovább. — Hej uram — válaszolt Szabó fülig pirulva — nagyra voltunk mi azzal a titkos esküvel, most pedig rettentően rösteljük a dolgot, még a szomszéd falu népe is nevet rajtunk.
