Szamos, 1900. június (32. évfolyam, 45-52. szám)
1900-06-17 / 49. szám
XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. csütörtök, junius tió 17. 49-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZÁTMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész-évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 20 fillér. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Minden beigtatás után 60 fillér bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. hogy komoly aggodalom tölti el a hatóságokat. A földmivelésügyi miniszter, hogy a ; munkások nyomasztó helyzetén könnyítsen, huszonhat törvényhatóság területén megbízta a hatóságokat, hogy a mezőgazdasági munkásokat közvetítse Egyrészöket el is helyezik, de azért ezer meg ezer nem juthat loglalkozáshoz s még csak reményük sincs, hogy munkát kapjanak. A mezei munkások, nehogy éhen vesz- szenek, már más foglalkozási ágak után is néztek, de — fájdalom — e téren tudnak csak boldogulni. A földmunka az, a miből megtudnának élni, ez az ő elemük s szívesen dolgoznának, ha munkához jutnának. A lehető legszomorubb jövő vár az alföldi munkásokra. Hiába vándorolnak egyik helységbe' n másikba, mindenütt egyforma sors vár rajuk. A mostani zord, mostoha viszonyoknak tudható be a munkások nyomorai. Minden pang, pénz nincs, a múlt havi hideg időjárás, fagy és jég elvert, elpusztított mindent. — Várva-várja mindenki, hogy e kétségbeejtő helyzeten túlessünk, igaz aggodalommal tölt el bennünket a jövő, honnan boldogulásunkat várjuk, de talán még rosszabb sors vár reánk Szeged környékén, Csongrádon, Mindszenten, Dorosmán, Csabán, Szegváron, Kisteleken, Ó-Becsén, Topolyán, Bezdánban Közel a diplomához. (Jelenet a záró vizsga előtt.) Szép tavaszi délutánon, gyöngyőrü parkban, egy nagy hársfa tövénél, fiatal leány ül kezében és körülette mindenütt könyvekkel. ügy látszik, valami nagyon lekötötte figyelmét, mert mélyen elmerülve, tekintete egy, fris zöld lugasra tapad, hol egy boldog szerető pár, teljesen magukkal elfoglalva, ül. Kevés idő múlva, mintha menekülni szeretne az előtte elvonuló képtől, fejét daczosan megrázva igy szól : — Ej !, mit törődöm velők, mi közöm hoz- zájok ? Érdekelhet-e engem az ilyen idillikus Hangulat, — engem? ... ki érzem, hogy lelkem tele van becsvágygyal, merész álmokkal, csak a tudománynak élni, tanulni és tanulni!. . . Hogy versenyre kelhessek a tudományos férfiakkal és azon nők egyike legyek, kik hivatva lesznek felül emelkedni, büszkesége lenni a kor asszonyainak, és bebizonyítsam, bogy mi nők is képesek vagyunk a tudomány bármely ágába, ép oly magas polezra emelkedni, mint a férfiak. Igen, én csak tanulni akarok ! E kedves könyvek az én éltető elemeim. Félre minden kicsinyességgel, érzelgéssel, nem akarom! nem! . . . — És egy vaskos kötetet felvéve egészen beletemette magát könyvei közzé . . . De mintha izgatná lelkét valami. Eleinte nem is sejti, hogy mi? Újra, meg újra oda felejti tekintetét annál a boldog suttogó párnál... És valami ügy kábulat vett erőt rajta, lelke előtt egy ismert arcz jelenik meg, ajkai önkénytelenül egy nevet suttognak . . . így elmélázva kezeiből kihullott a könyv, szerte a levelek, de mit sem tudva róla, egészen bele merült az előtte ismeretlen világ nézésébe. Észre sem vévé, hogy e jelenetnek két kiváncsi szem a tanúja. Az ágak között magas karcsú fiatal ember gyönyörködve lesi már jó ideje a fiatal leány minden mozdulatát, tekintetét. Úgy látszik régi ismerősök, mert moso lyogva mondja : — Ah! igy vagyunk! és ez ő volna? O, ez az ábrándozó hölgy? Kigondolta volna róla? O és ábránd ?? . . . Mikor megvet mindent, mi gyönge és érzékeny. Ah ! ha belátnék a szivébe ! ... ha közeledni mernék . . . most, most volna itt a pillanat, a mi talán többé soha vissza se tér, meglepni őt igy,- bevallani, hogy szeretem . . . hátha ő is . . . az ő szivébe is megmozdult valami . . . Mig e szavakat mondja, mindig közelebb ér az ábrándozóhoz, szép csendesen háta mögé kerülve, befogá szemeit. Ah! sikoltá a leányka, hirtelen fölugorva : — Hogy mert ön megijeszteni ? hogy mert hozzám nyúlni ? ki jogosította fel erre ? Haraggal, de a legnagyohb zavar között ejtó ki e szavakat. Félve gondolt az elmúlt perczekre, ha látta volna épen ő, — titkos gondolataimnak a tárgya, ha észrevette volna . . . — Bocsásson meg, szólt, láttam, hogy eszmevilága elkalandozott, követtem tekintete irányát, ez elég volt, mit tudom ón, hogy mertem . . . csak éreztem, hogy szivemet egy édes sejtelem járja át, magát igy meglepni. — Látott engem az előbb ? — kórdó kezeit összekulcsolva és mélyen elpirulva. — De hát mit gondol tjn most rólam ? most . . . hogy ... én ... én .. . — Nem gondolok semmit, de hallgasson meg. Szeretem véghetetlenül, soha se mertem volna megmondani ezt, hisz oly megközelíthetetlen hideg volt mindég. De e' drága pillanatban ide vezérelt a jó Isten, megmutató nekem, hogy magának is szive van, tud érezni . . . oh mondja, mondja remélhetek? ... A leány az izgatottságtól alig bírva lábán állani, szemeit mélyen lesütve rebegé: — De hogy is látott meg ? . . . most már mi lesz ? ... mi lesz ? . . . — Semmi, semmi, édes ! mondja csak azt, hogy megbocsát . . . szeret — kóré gyöngéden s megfogta a kezét. Még próbálkozott egy darabig ellentállni, de reá nézve annál rosszabb volt. Le volt győzve. Érezte, hogy fogva Van a szive. Az ifjú győzelmesen mosolyogva, úgy fogá két keze közé arczát, hogy szemeibe tekinthessen. Mi mindent tudtak most már e kedves szemek elárulni . . . s nemsokára elfoglalták azt a kedves helyet, hol a boldog szeretők ültek kevéssel ezelőtt. Kis idő múlva a leány duzzogva mondá : — Mégis, mégis ilyen nevetségessé tenni magamat, hát ez legyen minden bölcselkedésem! kához, mert ahol tényleg munkaerőkre van ;szükség, oda elsőben amerikaiakat vesznek s ha már ilyen nincs, akkor kerül sor az európaiakra. Nálunk épen az a panasz, hogy nincsenek tekintettel a munkás magyar voltára, veszik nyakra-főre az idegeneket s igy természetes, hogy munka nélkül marad a szegény ember és elkeseredésében • egy szép napon összeszedi sátorfáját és elhagyja a szülőhonát. Tenni kell e téren valamit. Ahol csak munkaerőre van szükség Magyarországon, ott elsősorban a fiait részesítse előnyben a munkaadó, hazafias kötelességének kell lenni, hogy magyar ember amig munka nélkül van, addig idegen munkás nem reflektálhat szerződtetésre. Ily módon részben is csökkent- hetnők a nagy arányú és minden tekintetben káros kivándorlást. Mostanság, midőn közel állunk az aratáshoz, az Alföldön óriási a munkásnyomor. Ezer meg ezer mezei munkás van kenyér nélkül. A hatóság mindent elkövet ugyan, hogy e félelmetes bajt valahogy elhárítsa, de a legjobbb akarat, a legnagyobb buzgóság mellett sem képes loglalkozáshoz juttatni valamennyiökef. Pedig egy csomó faluban egyre növekedik a keresetnélküli munkások száma, úgy Kivándorlás és munkásnyoraor. A magyarországi munkásoknak, hacsak egy kicsinyt rosszul ment a dolguk az anya- földön, rögtön kész volt a programmjuk : ki-1 vándorolni Amerikába. Az elmúlt hónapok- : ban ijesztően megszaporodott a kivándorlók száma. Kiváltképen a gazdag Bácska számos falvából kerekedtek fel az emberek és elmentek messze idegenbe, hogy helyzetükön javítsanak. Bezzeg megadták az árát kalandvágyó | természetüknek. Rövidesen a legkeserübb | tapasztalatokkal tértek vissza szülőfalvaikba, belátván, hogy az uj világban még sokkalta nehezebb kenyérhez jutni mint idehaza. A mily nagy számmal vándoroltak Amerikába a jobb sorsot remélő szegény emberek, oly tömegesen jönnek most haza, megdöbbentő dolgokat regélvén a kint levő : munkások nyomoráról. De nemcsak az Amerikába vándorolt magyarokkal van ez igy; oly sors éri a legtöbb európai bevándorlót is. New-Jorkban közel hetvenötezer munkás munka nélkül ödöng az utczákon. Jó részük családos s hasztalan minden jaj- veszékelésök, semmiféle foglalkozást nem találnak. Ami a legborzalmasabb, az, hogy oly nagy még nem volt a bevándorlás Amerikába, mint az idén. Az európaiak azért nem jutnak munSZERKESZTÓSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak í zatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők.
