Szamos, 1900. május (32. évfolyam, 35-44. szám)
1900-05-24 / 42. szám
Melléklet a „Szamos“ 1900. évi 42-ik számához. hinni, hogy midőn az előtt egy hónappal tárgyalt Béla Lázár Móriczczal s akkor Papp Zoltán lett volna az, ki a gyilkosságot kigondolta, akkor Béla előtt megemlítette volna és Bélát ösztönözte volna. De hiszem, hogy amit tett Béla Lázárral, azt később Zoltánnal is tette. Zoltán egy praktikus ember szemével azonnal látta, hogy neki a Béla terveiből csak haszna lehet és látszólagosan, nem valódiságban, szövetségre lépett vele. Volt is haszna Zoltánnak, ha nem is sok. — Egyre másra csinálta a terveket, melyekkel Bélát tartotta, mindaddig, mig Béla rá nem jött, hogy Zoltánnak czélja csak pumpolni őt. A. borbély, dijnok, sárerdő, vasuthid stb- mind erre mutatnak. Zoltánnak komoly gyilkossági szándékát czáfolja az is, hogy őt Béla alkalmatlannak találván, más értelmesbebb ember után nézett. Mindezek kitűnnek Bélának a vizsgáló biró előtti vallomásából. Legfényesebb bizonyság az, hogy szeptember vége felé Papp Zoltánnal Béla felhagyott és helyére Zsoldicsot állította. Szeptember 28-án, mikor Elemér a Lilin a tanyára ment, Zsoldics szerepel. Ekkor már Béla és Zoltán között az állított szövetkezésnek meg kellett szűnnie. Különösen a vád főrésze, melyben Zoltán a november 18-iki gyilkosságban1 bűnrészes ;ggel vádoltatik, ki van zárva ! Nov. 18-ának kitűzése sem véletlenül történt. Meg-! jegyzendőnek tartja védő, hogy Elemér szombaton d. u. volt szabad: ekkor már anyagi rom lás fenyegette elsőrendű vádlottat, meg kellett tenni. Hihető-e hogy Bála, a ki állandóan arról győződött meg, hogy Zoltán az ö terveit nem akarja előmozdítani, akkor Zoltánénál fogódzott volna! Nem lehet részes Zoltán, hiszen ha addig, mig Bélát vagyonosnak hitte, nem lehetett rávenni semmire, most, megtudva Bélának helyzetét bizonyára nem vállalkozott volna. Zsoldicsnak nincs különben semmi tudomása, hogy Zoltán a dologban benn volna; mert Zoltánnak szerepe, a mint nov. 18 án, úgy szept. 28 áu sem volt. Bizonyosan más ember által csalták ki Elemért. Papp Béla nov. 18 án Szatmáron volt. Miért? Bizonyosan, hogy Elemér kimenetelét biztosabbá tegye. Papp Zoltán csak levelet adott át Elemérnek, de nem tudta a tartalmát, csak anuyit, hogy Elemér menjen ki és Zsoldics a sorompónál várja. A fiú bizo nyosan azt hitte, hogy Zsoldics várja, azért is ment tovább ; bizonyítja az is, hogy Bírót megkérdezte, hogy kié a szekér, majd a Zsoldics nevét kiáltotta. Tehát Zoltán uem kisérte a De- zső-rétre. Zoltán próbálta alibijét bizonyítani, de nem tudta ; ez azonban bűnösséget nem állapit meg. Biró Károly különben is gyorsan hajtott szekerével a sorompó felé, tehát találkoznia kellett volna Zoltánnal. A diák tanuk sem bizonyának semmi fontosat. A virrasztás alkalmával, a mint Lázár mondja, Zoltán és Béla Amerikáról beszéltek. Ugyanis Béla azt mondta, hogy mivel a botját Zoltánnak ott találták Elemér mellett, tehát gyanúsítani fogják, menjen Amerikába. Tudta, hogy ha Zoltán kimegy, rákiabálhatja, hogy Zoltán volt a gyilkos. Zoltán szegény ember volt, küzködött az életben, bizonyosan nem akarta keserves küzdelme eredményét tönkretenni. Védő csak abban tartja Zoltánt bűnösnek, a miben Lázárt is lehet bűnösnek mondani, hogy a tudatában levő dolgot nem hozta napvilágra. A napokban védőnél volt Z. édes anyja, kérdezte védő tőle, milyen ember Z. Azt mondta : könnyelmű, de jó szivü. De hogy ezt a bűnt elkövette volna, arra esküdni is mer. Mondta az anyja, hogy kapott Z. nak a feleségétől egy levelet, melyben írja, hogy fekvő beteg ; esküszik az Istenre, hogy Zoltán nem bűnös, mindakettő P. B. t. vádolja — Három gyermekére kór védőt, hogy kövessen el mindent, hogy Z -t felmentsék. A mit lehet, védő mondta, megtesz, azért tisztelettel és esdve kéri az Esküdteket, hogy tekintsék az elmondott indokok mellett, hogy Z. keservesen meglakolt már a félévi börtönnel és azon lelki szenvedésekkel, mezeken két tárgyalási napon átment. Kéri, hogy a kérdésekre nemmel vála szóljanak. Dr. Hermann Lipót beszéde. Tekintetes Esküdtszéki Bíróság ! Nagyságos elnök ur ! Mélyen tisztelt Esküdt urak! Bizony mondom nem merném emelni szómat tisztes védelemre Zsoldics Mihály mellett, ha öt bűnösnek hinném, sőt hogyha a terhére rótt bűncselekményben büntelennek nem tudván olt mégis a magam becsülete meggyőződése ellenére itten az önök itélőszéke előtt ártatlannak igyekezném föltüntetni, hiszen, hogy Jsten és ember előtt méltán olybá volnék vehető, mint aki lelkiismeretének rovására is segítségül igyekeztem, társul szegődtem bőnös védenczem mellé; azáltal még pedig, hogy az ő bűnének palástolására az önök ítélkező ' fölfogását, e felfogásnak igasságosságát megtéveszteni akarom. Holott énnekem éppen erre az önök ítélkező fölfogásának az igazságosságára igen nagy szükségem van, szükségem van a magam meggyőződésének igazolása végett és szükségem van a védelmemre bízott Zsoldics Mihály sorsának eldöntése, jobbra fordítása végett. lm hát megismételve mondom és jó lelkiismerettel vallom mélyen tisztelt Esküdt urak, hogy én ártatlannak tartom Zsoldics Mihályt, a gyilkosság bűnében ; valamint hogy azért, bizvást bízom az önök ítélkezésében. És kijelentem egyben, hogy meggyőződésemnek eme nyilvánítását nem a szokásos elöljáró szólamképpen merőben hangulat keltésnek okáért, hangoztattam el, hanem inkább, hogy eleve számot adjak a magam lelkiismeretéről önöknek. — Ámde azért is, hogy aztán az önök lelkiismereté- től viszont számon kérhessem az önök döntő szavát, a melylyel védenczem sorsa fölött határozni fognak. Tudom, hisz mindnyájan meghatva hallottuk Esküdt urak, hogy önök ünnepélyesen arra esküdtek föl, miszerint ez ügyben pártatlan lelki- ismerettséggel, csakis igaz meggyőződésük szerint fognak határozni. Nos tehát én iz esküszöm, hogy semmi más egyebet nem akarok, nem kérek és nem várok önöktől, mint csupán csak igazságos határozat! Mélyen tisztelt E. u.! Azon időtől fogva, hogy az itten letárgyalt égben kiáltó bűnesetet engem védői tisztemnél fogva különösen is érint, a midőn a Zsoldics Mihály keserves sors inak védelmére elhiva lettem, szünet-szüntelen kerestem az igazságot, azt az igazságot, ennek a bűnbe rántott szegény embernek az igazságát, a melylyel e helyütt, az igazságnak e szentélyében az önök színe elé járulhattunk, ügy indultam' ez igazságnak keresésére, a hogyan tudnom, adatott, azon utón a melyen engem az én gyarlandó emberi szivem irányított, s a melyet nekem az én védői tisztem komoly kötelmei kicsóváztak. Nagyon nehéz ut volt, mondhatom ; elözönölve ama kiszenvedett gyermek ifjú halálos hörgésének visszhangjától, a testvérgyilkos szörnyű elszántságának borzalmaitól és a felbujtott öldöklő fegyvernek rémséges dordiilésé- től. És bele hangzott ezen irtózatos zűrbe három család, a vádlottak családja tagjainak gyermekeinek, hitvesnek és szülőknek kétségbeejtő jajveszéklése : mit tettetek ? Oh jaj: mit tettetek ? S mindezt az én fölajzott lelkemben látván, láttam és hallván, hallottam, s már-már csüggedve hittem aláhullani a könyörületnek feltörő érzését. De zendült a szózat, mintegy az égből jövő „Ne vigy minket a kisértetbe, sőt szabadíts meg a gonosztól. “ íme e szent szózatnak varázsa hatja át szivemet és szavamat mostan, hogy önök előtt E. U. Zs. M.-nak a védelmére keltem. Ezután védő előadja Zsoldics M. töredelmes vallomását s hangsolyozza, hogy Zs. Papp B. fel- bujtása nélkül nem lett volna gyilkossá. Zsoldics Mihály a körülményektől volt praedestinálva médiumul a büntényhe s ott állott mellette folyvást a bűnös kisértés. Zsoldics mindig szabadkozott, mikor Papp B. őt kisértette mondván; „Milyen szemmel nézne reám a tek. ur, ha az öcscsét édes testvérét megölném?“ Hivatkozott a.maga családjára, moly éhen veszne, ha őt elfognák. Papp B. mindig biztatta. A alávetett pórcselédi teremtés hitt a kárhozatosan kieszelt titkos család-tanácsi végzésének valóságában. „Az ó-testamentumbeli legenda jut eszembe, mondja a védő, midőn Abra- hám patriárcha, mintegy isteni szózat által sugallva fölakarja áldozni, ifjú életétől megfosztani az ő egyetlen magzatát Izsákot, szentül hívén, hogy ez által isteni parancsolatra Istennek tetsző cselekedetet követett légyen el. Nos, hogy ne hihetett volna Zs. M. a szolga az ő urának parancsolójának Papp B.-nak? kivált a mikor ez úgy elámítottá az ő hitét a családi tanács furfangos meséjével? Ismerteti aztán Zs. M. föltélien függését és félelmét Papp B.-tól hogy tőle többször igyekezett megszabadulni, többször föl akart mondani, de Papp B. nem fogadta el a felmondást. Bészletesen fejtegeti ezután védő azon körülményeket, melyek azt bizonyítják, hogy Zs. M. nem önszántából követte el a gyilkosságot. Nevezetes momentumként említi fel, hogy Zs. M. a tett elkövetése után elkeseredett és sirt, magába szállott, mihelyt a bűnnek üldöző szolgálatától e szörnyűséges robottal megszabadult. Elfutott a Boiczá- nék házába, hol elkényszeredett lelkének izzó kínját egy kérdésben adta tudomásul egy töprengő kérdésben : „ hát ti hogy vagytok ? “ Beszédt igy véégezte. Mélyen tisztelt Esküdt urak! Szavazatuk hatalmától függ az én védenczem Zs. M. bölcsessége folytán a sors, intézése Önöknek juttatta a döntő szó erejét. Az önök döntésétől függ most már, hogy Zs. M.-ra., meg az ő ártatlanul szenvedő családjára a mentő igét hirdessék, a fölmentő szót kimondják. Törvényhozásunk bölcsessége e bűnügyben eléje és feléje helyezte az önök döntését a kinevezett biró határozatának. A kinevezett biró Ítélete a törvények holt betűjétől kaphatja a tartalmát, inignemn önöknek nem kell neheziteniök ítélkező szavazatukat a rideg törvényi szabályok megölő betűjévé^; hanemha a törvénynek szelleme szerint kell dö teniök. Ez a szellem pedig az, amelyről Írva vagyon, hogy nem öl, hanem fölemel. A törvénynek ez az igazi szelleme az, a mely szellem az önök lelkiismeretének visszhangja kell, hogy legyen csak. És a törvény szellemének az a kinyilatkoztatása, mikép hogy talán az önök lelkiismeretében valamelyes kételyek merülnének föl, eldön- vén egyembertársuuk sorsát: úgy akkor válasszák óh kérem, válasszák az enyhítőbb Ítélő szól a könyörületnek szelíd szavát, és mondják inkább ki a nem bűnöst. Döntő szavuknak kiejtése előtt még kérem E. u., vegyék lelkűkre, hogy szavuk, szavazatuk tényleges leszen és ennek ellenében aztán alig létezik jogorvosló fórum. Mig a kinevezett bíróság Ítélkező zok szavának enyhítése, a törvény betűje szerint való fölfogásnak esetleges kiigazítására igenis létezett volna a felebbvitel jótékony intézménye. Kérve kérem E. u. gondolják meg, hogy amit ezátal a vádlott terhére látszik megvonni a törvényhozói bölcsesség, azért viszont busásan kárpótolni kivánta vádlottat azzal, hogy ami eddig csakis a legfőbb földi bírónak a Királynak szivéből áradott felénk, azt az önök szivébe is átültette hogy itten megfoganjon és áldást fakasszon: az irgalom jogát, a kegyelem hatalmát. Csak szavuktól, szivüktől függ immár, hogy Zs. M.-t sínylődő raoságába juttatják-e, szegény elhagyatott háza-népét, feleségét, gyermekeit, meg kietlen nagy gyászba; vagy pedig visszaadják őket egymásnak! Hogy igy együtt áldják az önök nevét és imába foglalhassák az önök megváltó szavának még emlékezetét is. E. u., az én védenczem Zs. M. bizvást várja igazságos szavazatuknak dönténtését! Dr. Kelemen Samu védőbeszéde. Tisztelt Esküdt uraim ! Mély vizek partján, tengerek mellett, mikor a vihar végig szánt a viz tükörén és az égnek haragos villámaival ölelkezni látszik a hullámok taraja, hogy a következő pillanatban velőt hasogató fényben nyíljék meg előttünk a tenger örvénye: babonás halász emberek keresztet vetnek magukra. Rémülten rebegik, bogy a vizek gonosz szellemei viaskodnak egymással és imádkoznak a szerencsétlenekért, akiket balsorsuk netán nyílt tengeren ért és a kikkel most haláltánczot járat az elemek ereje. Vájjon a viharok, melyek az emberi lélek tengerén száguldanak végig, nem-e gonosz szellemek játékai szintén . . . ? Véletlen e, ami a hajót a vizek forgatagába, az embert a lelki indulatok zajló örvényébe sodorja? Végzet-e mely előtt bénultan hull le a küzdő emberi kar ? Törvény-e, melynek nemcsak parancs szava de indító oka, megérthető előzménye, előttünk kibontakozó fejlődése van? Tőrvóny-e az, hogy akarhatunk és akaratuk igájába hajthatjuk lelkünk világát? Képesek vagyunk-e mindnyájan az akaratra ? Es tud- ,]uk-e akarni azt, ami mint vágy és sejtelem csírázik lelkűnknek mélyében. Ur-e hát az ember, akaratán ? Akaratával a körülményeken, körülményeivel az életen ? Vagy életviszonyai, mint sajkát a habok, mész-
