Szamos, 1900. május (32. évfolyam, 35-44. szám)

1900-05-24 / 42. szám

Nem szeli a dolgos, vagy roszban járó ember lépteivel a mezőt, az avart; de ott fekszik egy temetetlen hulla a kettős kút közelében; arczának halványsága az éj sötétéből kivillan, S hulló vérének biborszine veresre festi a zöld füvet és a komor, barna földet.

Egy 17 évet alig meghaladott, s élete tavaszának nyiltát talán még csak sejtő úri gyerek teteme fekszik ott ; agyából, a mely a bölcsességet, a tudományt még csak kereste, két he.yen is omlik a haragos piros olvadni kezdő Vtr ; szivének, a mely a bűnt még csak gyűlölni tanulta, a mely a bűnt, mint gyönyört élvezetet nem ismerte, — lüktetése örökre megszűnt — elhidegült ajkain, a melyekről még alig hangzott el a lapda után futó gyermek önfeledt, artatlan örömkiáltása, a mely még nem ejtette ki a férfi bölcsesség és a férfi boldogság komoly szavát, megfagyott a véres erőszakos halálnak utolsó hörgése; szemeit — a melyek még oly keveset láttak, de annál többet vágytak látni, csak az esti szellő hideg lehellete fogta le, vagy talán megüvegesedve ugyanazzal az ijedt és meredt tekintettel nézték az éjnek rémeit, a mely a halálos ijedség pillanatában meg rögzött bennük.

Gyilkos erőszak ölte meg egy családnak reményét, egy vénülő törzsnek ifjú csemetéjét ; gyilkos erőszak ölte meg a fiút, a kio szülői gondos szeretettel ápoltak, s talán okulva a múl tak szomorú tapasztalatain fokozott gonddal neveltek, s a kitől talán legtöbbet reméltek ; mint üldözött duvad vak éjszakában, kietlen pusztaságban gjúlkos lövések áldozata lön, ha iálos vergődését nein enyhítette sem az anyai szeretet, sem a keresztyén ima.

Reményteljes szive húrjának elpattanását egyedül a gyilkos futásának dobogása, a ragadozó madarak szomjas vijjogása és a pródaleső földi férgek zümmögése követte, s azután csend lett, reá nézve a hala! örök, néma csendje . . .

De a csend a siri némaság nem örök ; a sötétség a komor éjszaka nem tart sokáig; a bűnt, amelyet az éj komor csendje elfedett, ki kiáltja a nappal együtt felkelő élet zaja, s a sötétség titkaiba világit az ég királyának vakító fényűző ne.

A néma ajk nem hallgat el örökre; a hulló vércseppek, a kiömlő vérpatak megmutatják a bűnös menekülésének útját; a néma ajk s a kihűlő vér hangosabban kiáltanak minden harsonánál ; az ö szavuk nemcsak az emberek fülébe hatol, nemcsak a bűnös szivét reszketteti meg, de felhallatszik az égbe, bosszúért és igazságért kiált. Az ég meghallgatja az igazság kö nyergesét, bevilágítja a sötétséget, megszóllal- tatja a némaságot s világossá vált a sötétség, harsona lett a némaság, feltárja a gyilkos rejtőkét, látni engedi reszkető alakját, kikiáltja a gyilkos nevét.

Szegény gyermek ! ki ölt meg téged ? rabló talán? Nem! hiszen a rabló pénzt keres, nálam ilyent nem is sejthetett, nem is találhatott volna, s,a mim volt, az mind nállam maradt. Ki ölt meg hát? talán ellenséged van, a kivel az élet küzdelmeiben haláltusára keltél s kinek szivében oly keserűséget, oly gyűlöletet hívtál életre, melyet eloltani csak a te véred volt képes ? s a mely csak a te halálodban talált enyhülést? Nem! hiszen fiatal voltam még a nagy bűnökre, fiatal voltam még nagy erényekre! fiatal voltam még arra, hogy bárkivel is halálos küzdelmekre keljek! halálos bosszú csak nagy bűnökből vagy nagy erényekből ered !

Talán ifjú szived tavasza egy virágért való csatában vált örökös téllé ? Nézd meg sebeimet, igy nem öl, aki virágért harczol! nem öl gyermeket, aki férfi becsületért viv, vagy férfi vágyak csatáját küzdi végig.

Aki engem megölt, nem azzal jött felém, hogy harezra hívjon s küzdelem között vegye el éltem, mely még élet se volt, csak egy remény, hogy az lesz valaha.

Aki engem me0ölt, mint szives jóbarát, mint védő jött felém s mig én gyanútlanul, őszinte, jóleső örömmel fogadtam öt, orvul tüzelt reám ; s a lőcsatorna, mely ma már kihűlt fejem kettősen fúrja át — nem oly golyó nyomát mutatja a világnak, mely pénzre vágj'ó rabló, vérre vágyó ellenség, vagy virágra vágyó ember fegyveréből eredt. E lőcsatorna ölt meg engem, de ez mutatja meg az igazság útját is.

Ábel ki ölt meg téged ?

Gyermek, aki most kezdtél ifjúvá serdülni a kinek szivében most gyűlt csak meg a tűz, a melynek heve ma még csak gyenge, rózsaszínű pára, füst képében szállott bizonytalanul

az ég felé, s melyből még nem fakadt a láng öntudatos, erélyes lobogása; a ki még most építetted az oltárt az ég urának, a ki még csak j most kezdted bemutatni áldozatodat az Ür és az emberiség oltárán. Ki ölt meg tégedet?

A te kezdő áldozatod halvány és gyenge, de egészséges füstje az ég felé kezdett emelkedni. Ez az áldozat kedves volt az urnák, kedves I volt azoknak, a kiknek te kedves voltál. A te szegény anyád örömmel várta, leste, mint feslik ki lassan, mint terjeszti ki egyenkint fiatal szirmait az ő reményeinek bimbója: a te sze- I gény apád, a ki régen várta, mikor nyújt a fejlődő csemete, az ő sokat gyötrött apai szivének, igazi örömöt; mire ébredtek azon a rettenetes napon, a mikor temetetlen hulládat Kain emberei feltalálták s a mikor a te ifjú áldozatod oltárán a tűz örökre kialudt?

Ábel! ki ölt meg téged? Kain! a ki áldozata oltárán az emberi szív kincsei helyett gyomot, dudvát égetett; a ki gonosz irigységgel nézte, hogy az ő áldozata nem olyan kedves az Isten és az emberek előtt, mint a milyennek a tied Ígérkezett; a ki azt hitte, hogy a te haláloddal elfoglalja az oltárt, a melyen te áldoztál s akkor az ő áldozatának füstje is az ég felé fog szállani s az is olyan kedves lesz az Ur és az emberek előtt, mint a tied lett volna.

Ki ölt meg téged Ábel? Káinnak vad szive ?

Ki segítette őt? a kígyó, mely téged a tett helyére csalt el.

Ki volt Káinnak karja ? egy durva lelkű ember, Káinnak pásztora, a ki modern fegyverrel ép úgy sújtott agyon, mbit a bogy a bibliai Abel elvérzett Kain dorongja alatt.

Gonosz szív, gonosz eszköz és a kígyó, mely barlangjának sötétjéből biztatta és segítette a büut, s megerősítette a roszban ingadozó bűnöst, egyformák vagytok ti, egyforma a ti bűnötök, ha a gyarló emberi ész alkotta törvény nem is egyformán Ítél el.

Ábel meghalt, de halálhörgósónek utolsó jajszava boszuért, igazságért kiáll ott. az ur meghalld a szót és elküldó azokat, a kik a világon a büut kutatni vannak, hivatva, ezek;eltalálták Káint és kérdezték, mint egykor Ádám fiától az Ur : „Kain, hol van a te öcséd Ábel?“ mire ez feleié : „Yajp.n őrzője vagyok-e én atyámfiának ?"

Az ur átlátott a Kain szivén, s megengedte, hogy az ő igazságának földi őrei is világosan lássanak a sötétben s meghallják a né maság szavait.

A kigyó, mint ez már szokás, sima bőrével rejtőkébe bujt, s csavarogva kereste a menekülés útját, de nem találta. A kigyó okos, de gyáva és ha félelem reszketteti meg szivét, okossága is odavész, A kígyónak az ijedség első pillanatában az volt az első dolga, hogy kiadja azokat, a kiket ő erősített meg a bűnben s a j kik elé ő vezette az áldozati bárányt.

Kiadta őket, nem azért mert szive törédel- J met s bánatot érzett, hanem hogy magának a J menekülésre utat készítsen, kiadta őket, mert úgy rendelte az Ur.

És Kain, a ki az igazság őreinek először azt felelte, hogy öcsém önmagát ölte meg, —

: megreszketett az igazság képe előtt, s bár nem ja töredelemnek, mindent kiengesztelő s kegyelemre deritő, megtört hangján, hanem a meg átalkodottság ördögi gőgjövel bevallotta, hogy megölettem öt, mert utamban állott, megölettem őt, mert ur és gazdag akartam lenni, megölettem őt és nem is sajnálom, mert öcsémet rósz természete miatt nem szerettem és meg vagyok győződve, hogy megöletóse által családom csak nyert.

És Káinnak dorongja, Kaiunak pásztora, Papp Bélának eszköze, a ki elrántotta a halált hozó fegyver ravaszát Zsoldics Mihály, a ki állítólag sirt, mikor Papp Elemért megölte, szintén bevallott mindent; az ő bűne is tisztán áll Önök 'előtt m. t. e. u. az ő bűne is a legrettenetesebb volna, ha a másik kettő tettének minden emberi fogalmat meghaladó rettenetessége, az övé felé nem emelkednék.

Rettenetes bűn ez Esküdt Uraim! a mely az önök bölcs ítéletére vár. Az emberi szívnek, a mely annyi jónak és rosznak csodás vegyüléke oly elaljasodását, a czivilizátió erkölcs nemesítő hatásának oly szomorú kudarczát mutatja, melynek ha mását akarjuk találni, vissza kell mennünk a Borgiák véres korára, a római császárok gyilkos századaiba és az emberikor bölcsőjéhez ; oda, a hol még az ember alig volt több a ragadozó

állatnál. A jelenkor emlékezete ehhez hasonlót nem tud felmutatni.

Azért Esküdt Uraim mi, a kik az igazság szolgáltatásának bűnügyi részét évek óta szolgáljuk s a kik előtt évenkint nem egy rettenetes véres dráma játszódik le a főtárgyalás szóbeliségének reproductiójában, nem tudjuk ezt az esetet egyszerű esetnek tekinteni s még a mi ilyen dologhoz szokott s az ilyen dologba úgy szó'va belefásult elménk és szivünk is megdöbbenve áll meg ezelőtt a bűn előtt; s még mi nem tudjuk magunkat egészen emánczipálni a fájdalom, az undor, az irtózat hatása alól, s még mi is ingani érezzük szivünkben az emberiség jövőjébe vetett hitet.

De épen azért, hogy ez a hit, a mely a világon az erkölcs és törvény uralmát, minden kényszer eszköznél jobban tartja fenn, meg ne inogjon, hogy az ilyen rém tettek büntetlensége a jókat meg ne felemlítse s a rosszakat fel ne bátorítsa, kötelességünk teljes szigorral fellépni és önöket Esküdt uraim a legnagyobb szigorra kérni, mert itt a szigor az igazság, a szigor a társadalom sebének orvossága s a szigor az emberiség jövőjének biztosítéka.

Azért Esküdt urak az önök bölcsességébe vetett hittel s az életben szerzett tapasztalataik iránt érzett mély tisztelettel . igazságosságuk s szivbeli bátorságuk tudatában arra kérem önöket, hogy azok alapján a miket mondani fogok s a melyek különben csak az önök előtt lefolyt fő tárgyalás adataiból — mellőzve minden elfogultságot — lesznek merítve, hozzanak igazságos és bölcs határozatot.

Ovakodok a tényállás subjectiv előadásába reflexiókat fiizni, nehogy magamat a tárgyilagoság alapjánál elragadtassam s ez által önöknek is megnehezítsem a különböző körülmények tárgyi súlyának megítélését.

Végül ezzel zárta be-beszédét: Kérem Önö két, hogy az általam javaslatba hozott és fölolvasott főkérdósekre igennel méltóztassanak felelni. És midőn ezt uraim tisztelettel kérem, arra is kérem önöket, hogy abban a pillanatban midőn a vádlottak fölött határoznak, gondoljanak arra a szerencsétlen hideg éjszakán, temetetlen fekvő hullára. Gondoljanak arra a szerencsétlen anyára, a ki másnap a legretteuetesebbre l ébredt és e kinek szive ma is vérzik ezen szörnyű seb hatása alatt. És gondoljanak arra, hogy azt a szererenesótlen megölt gyermeket ki nem vétett senkinek, azért pusztiták el, mert az valakinek útjában, lába alatt állott és gondolják meg, hogy az ő testvérbátyja ölette meg eszközével, Zsoldics Mihálylyal megölette úgy, hogy bosszú hónapokon keresztül készített 9I0 megátalkodott, gáztervét, feledve a törvényt, feledve az anyát, kit a csapás érni fog, feledve mindenkit és mindent! Kérem önöket, mondják ki a „bűnöst,“ mondják ki a szent igazság és törvény értelmében! (Éljenzés, zaj. Elnök csenget és a terem kiüríttetésére figyelmezteti a közönséget, ha vélemény nyilvánítástól nem tartózkodik )

Dr. Fejes István védő beszéde.

Ezután dr. Fejes István mondta el Papp Zoltán melletti védőbeszédjét. Ez kivonatosan itt következik :

— Nehéz feladat a védelem teljesítése ott, mondd, a hol az Ítélet már majdnem készen van, pedig itt majd úgy áll a dolog. Egy fél év óta mindenütt állandóan tárgyalják ez esetet, a sajtó is foglalkozik vele. A közönség is ítéletet alkotott magának ; az esküdtek is mielőtt be nem jöttek volna, mint közönség. Ez az Ítélet a vádlottak iránti rokon, vagy ellenszenv behatása alatt alkottatott. Ez aggaszt, hogy ez ítélettől a jelen esetben az ügy nem teljesen elvont. Mert Papp Zoltánt a vádbeli cselekménj’' elkövetésével és az abba való szoros befolyással megítélni tulszigoru sőt igazságtalan is volna. Igazságtalan ez az Ítélet, melyet eddig az emberek alkottak, mert ő ezt a gyilkosságot sem ki nem gondolta, sem elő nem mozdította és abban neki semmiféle tényleges szereplése nem volt, mert az egész gyilkosság a Béla lelkében fogamzott meg és még megfogamzott akkor, mielőtt Zoltánnal érintkezett volna ez kétségtelen és bizonyos, mert azelőtt Béla fölszólította Lázár Móriczot, hogy kerítsen ez neki egy embert a gyilkosság végrehajtására. Lázár Ígért is egy alkalmas embert, aki kéznél is volt. Ez történt junius vagy júliusban. Augusztus közepén találkoztzk ők, Béla és Zoltán. Tehát nem hiszi védő és úgy gondolja más sem fogja el-