Szamos, 1900. május (32. évfolyam, 35-44. szám)

1900-05-24 / 42. szám

Befejezés. De a törvénynek és jognak parancsán kívül emberiességnek szava is tiltakozik a közvádló indítványa ellen. A kir. ügyész nr az előre megfontolt szán ínak, a gyilkosságnak megállapítását kéri öktöL, mert a gyilkosságnak büntetése a halál. a szándékos emberölésnek megállapítását ké- •em, annak büntetése az életfogytiglani ;yház. Jól tudom Esküdt uraim, hogy a büntetést n önök szabják ki, de önök állapítják meg a iös cselekmény alkotó elemeit, önök rakják a büntetés alapját. Az önök határozata lehet zsilip, amely el- •ja a halálbüntetés alkalmazását, de lehet Íop, melyre rá erősíthetik a bitófa kötelét. Ne tegyék ezt lehetővé Esküdt uraim! íber ne tegye lehetővé azt, hogy elvehessek bertársa életét, ne törje fül a titkos zárát, ly az élet országából a halálos űrbe vezet és >ünt, mely elkövettetett a társadalom ellen, torolja meg bűnnel a természet ellen. Nem éppen a Papp Béla sorsa az, mely >en a pillanatban előttem lebeg. Számára ín megváltás volna a halál, szemben az élet- a mely reá vár. De feltűnik előttem egy zonynak alakja, aki Isten és emberek előtt ot váltott ahhoz, hogy eldobja magától ezt a rencíétlen nevet és törvény szerint oldhassa a köteléket, mely következményeivel össze- i a házasfeleket, még a síron túl is. És reávn mered a büupör aktáiból két ár­án nézésű gyermek szem. Sok estén át kisér- L mikor jegyzeteimre ráhajolva eltöpreugtem örök szfinkszen, melynek ember a neve. Énszegény kis gyermekem ! Környezetedben, kinek vigyázatlan csacs- ága, vagy gyermekjátékaid közben, melyik tásodnak durva tréfája fogja megnyitni előt- a kegyetlen valóság világát ? Mintha csak iám, a mint zokogva rohansz föl édes anyád- ;, ruhájának redőibe temeted bele arczodat és ségbeesett szivettépn jajszóval zokogod: ,'-e nem igaz, nem igaz! Ne akadjon emberi 'kéz, a mely tetézze a szenvedéseidet és kitörölhetetlen betűkkel isse bele a lelkedbe, hogy milyen halállal t meg az apád. Ettől, ettől az utolsótól kíméljék meg önök a gyermeket esküdt uraim ! Önök, t. Esküdt uraim, maguk is család- ,k. Nagy részük messze földről jött be, hogy esitse súlyos kötelességét. És ha családjuk •ébe hazatérnek, mint csipogó veréb fiák ve- k majd körül gyermekeik, pajkosan kutatva tarsolyukban, zsebükben : „mit hoztál ne- ík édes apa.“ És ne akadjon önök között egy i, aki megcsókolva gyermeke ártatlan fejét, omló szemmel legyen kénytelen elmondani : :tam nektek ajándékot; de hagytam abban a ■osban egy gyermeket, aki éppen olyan szép, >en ol}Tan édes, éppen olyan ártatlan, mint ti r.ytok és aki ettől a naptól fogva ennek a gnak legszerencsétlenebb árvája. Esküdt uraim! Feleljenek önök igennel a védelem kérdé- e és űzzék el a halálnak rémét, mely ezeken ajtókon kopogtat. ÍTÉLET. Az esküdtek este 9 órától 10-ig lácskoztak a nekik feltett kérdésekre, ynégy ed 11 órakor Ferenczy Béla bei földbirtokos kihirdette az esküd- : verdiktjét, kik minden vádlottnál a érdésre hétnél többen igennel szavaz­at, a kisegítő' kérdésekre nem váJa­lták mivel ezek elestek. Papp Iánál és Zsoldics Mihálynál nemmel faszoltak. A kihirdetett verdikt után a tör- íyszék 11 órakor visszavonult s öt- ryedórai. tanácskozmány után Galba jós elnök a következő ítéletet hirdette: eelsége a király nevében a szatmári . törvényszék a vizsgálati fogságban o Papp Béla, Zsoldics Mihály és >p Zoltán ellen megtartott főtárgy a- után a vád- és védbeszédek meg- Igatása után Zsoldics Mihály vádlot­tat az esküdtszék határozata alapján bű­nösnek mondja ki, mint tettest s kötél általi halálra Ítélte. — Papp j3éla vádlot- ! tat, mint felbujtót kötél általi halálra ítélte. Papp Zoltán vádlottat, mint bűn­segédet 8 évi fegyházra s ennek kitöltése után 5 évi hivatalvesztésre ítélte. Ebből 5 hónapot, melyet vizsgá­lati fogságban töltött, beszámít. Ügyész ez ítéletben megnyugszik: ellenben a vé­dők semmiségi panaszszal élnek. Elnök azon kérdésére, hogy elítél­tek folyamodnak-e kegyelemért, Papp Béla kijelentette hogy: „iV e mu ! (Móz gás a hallgatóság között.) Ellenben Zsoldics Mihály kegyelemért folyamo­dott. Végül elnök felhívta a védőket, hogy három nap alatt kegyelmi kér­vényt adjanak be. Az ítélet kihirdetését a késő éjszaka daczáza — félegylcor — is úgy a te­remben, mint a törvényszéki palota előtt — óriási közönség várta. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közleményei. Rovatvezető: Poszvék Nándor, egyl. titkár. Az ombodi csikó legelőre még mintegy 10 drb. csikó vagy pedig 20 drb. borjú nyári legeltetésre felvétetik. Uj tagokul jelentkeztek: Boros Zoltán földbirtokos Aranyos-Megyes, rendes — Biró György birtokos Érkörtvélyes, óvdijas tag. Tagdíj nyugtázás. y J Előbbi 899 900 össz. évre. alapító El6re korona Múlt szám összege> 66 110 504 680 144 Biró György Érkörtvélyes 2 2 145 Bodoky Béla Kis-Majtény 6 6 146 Svaiczer Gábor Ar.-Megyes 6 6 147 N. Szabó Autal N.-Károly ___ 6_ 6 '" 66 110 524 700 Összeg Kozma Zsigniond, e. pénztárnok. hírrovat. * Az első esküdtszéki tárgyalás, illetve az esküdtbirósági intézmény ünnepélyes életbe léptetése. E hó 21-én délelőtt 9 órakor nyittatott meg az első esküdtszéki tárgyalás a kir. törvényszék nagy tárgyalási termében. — Előzőleg azonban Galba Lajos kir. törvényszéki elnök üdvözölte gondolatokban gazdag beszéd­del az esküdtszéki intézményt, kérvén a hatal­mas Istent, bog3r ez áldásosnak bizonyult s nálunk is ezennel életbe léptetett igazságszcl- gáltatási intézmény beváljék s a honra koszorús legyen. Eszmedus beszédjét az igazságszolgál­tatás fejének, dicsőségesen uralkodó felséges királyunknak éltetésével végzó. Utána Dénes Lajos kir. főügyész üdvözölte az uj intézményt és az esküdteket, — nemes feladatukra mutat ván. Mély lélektani, vallásos eszmei alapon nyugvó beszédjét szintén éljenzés követte. Az ügyvédi kamarai elnök, dr. id. Farkas Antal gyöngólkedóse miatt, az ügyvédi kar nevében ifj. dr. Farkas Antal, ezen esküdtszéki tárgya­lás védő ügyvédje kívánt áldást jogállamunkra ez intézményből, mely minden tekintetben elő­nyösnek hasznosnak bizonyult eddig is és fog minden esetre a jövőben is bizonyulni. — Ma­gas szárnyalásu beszédjét éljenzés követte. Ez­után a tárgyalás elnöke Galba Lajos nyitotta meg az ülést. Birák: Dezső Kálmán, ügyész: Dénes Lajos, jegyző : Szabó József. A vádlott, Pelcsik Róza, 29 éves, kath. vallásu, nagybányai illetőségű cseléd leány’ volt; ki azzal vádoltatott, hogy Markocsán György czigánv zenészt, Sz.- Yáralján, 1899. október 6-án a Hirsch Emánuel vendéglőjében két revolver lövéssel a vállán és ballábán megsebesítette. Az esküdtbiróság a következőkép alakult meg kisorsolás utján : Gróf Teleky János, Kuszkó Mihály, Győry Károly, ifj. Baranyi Miklós, Gyulai Lajos, Horváth István, Schilf beck Mátyás, Petz János, Teutelbaura Hermann, Madarassy László, Kállay József, gróf Hessenstein Károly. Az ügyész szándékos emberölés miatt emel vádat. A per során kihallgattatnak Markocsán György sértett, kit azonban tanúként nem fogadnak el, Hirsch Emánuel és Rezedán György. Pelcsik Róza ez­előtt 10 évvel szeretett Markocsáuba, ki folyton házassági Ígéretekkel áltatta. Ez emberre még ruhájának eladásával is gondot viselt, kész lett volna jó szolgálati helyét, ha e férfit gazdája meg nem tűrné házában, odahagyni, fizetését e dologtalan emberre rápazarolta, szóval nagyon szerette Markocsánt. Történt pedig,, hogy Mar­kocsán György Turócz-Szentmártonba lett el- híva egy czigány bandához ; de, amint a leány is sejtette, Markocsán ez ürügy felhasználásával akart végleg szakítani. A keserűség és a fáj­dalom elöntötte a lfeány szivét, mert bizonyosan hitte, hogy az a férfi, kit ő 10 évig szeret, sokszor élelemmel táplál és hajlékába fogad, nem lesz oly háládatlan, hogy Ígéretét meg­szegje. Markocsán minden áron elakart utazui; de mielőtt végleg elhagyná . kedvesét, elment hozzá búcsút venni. Az elkeseredett leány pedig a legrettenetesebb lelkiállapotában a régebben vásárolt és rejtegetett revolverrel szándékozta önmagát is, Markocsánt is kivégezni. Azonban mind az elvállás pillanatának leverő és szörnym hatása alatt, mind lelki ingadozása folytán képtelen volt a tettet végrehajtani s csak ke­serves szemrehányást tudott tenni a hűtlen férfiúnak. Kezével azonban ez alatt izgatottan hadonászott és a kezében görcsösen szoronga­tott revolver elsült és két lövést tett. Az együk a Markocsán vállát a másik ballábát sértette meg könnyebben. Markocsán erre kifutott. A leány pedig rémülten maga ellen fordító, a fegyvert és ön mellébe lőtt, — mielőtt a künn össze csődülők elijesztésére az ablakon át kilőtt, hogy ideje legyen magát megölnie. A férfi nem sokára, de a leány hetek múlva épült föl a lö­vés okozta sebből. A tárgyalás során Markocsán Gy'örgy, mint tanú kihallgattatván az ügy^ ér­demére esküt kívánó vallomást nem tett. Vallo­mása különben is inkább a maga csúf eljárását tükrözte vissza. Hirsch Emánuel vendéglős, kinek szobájában történt az eset, esküvel val­lotta, hogy a leány jó cseléd volt, ő mikor utazott a vidéken, az egész házat vezette; megbízható volt, e férfi járt hozzá, érte szol­gálatát is kész lett volna odahagymi ; fizetésére a leánynak nem egyszer költekezett vendéglő­jében Markocsán. Rezidán György vallomására nem hi teltetett. Az ügy érdemére nézve úgy sem mondott fontosabbat. A felek szembesittet- tek is. Az iigyósz vádbeszódje után ifj. dr. Farkas Antal tartotta meg védöbeszódét, a nagy lelki fölindulást és szerelmi elkeseredettségét vetvén alapul, — fölmentését indítványozza az esküdteknek. Ezután Galba Lajos elnök körvo- nalozta az esküdtek előtt törvényes feladatukat, Az esküdtek ekkor visszavonultak, felelni az ügyészi vádból valamint a védelemből össze­egyeztetve alkotott kérdőpontokra, és a vádolt leányt a bűnösség alól fölmentették. * Előléptetés a kir. törvényszéknél. Az igazságügyiminiszter Toperczer Kálmán kir. tör­vényszéki bírót a VII. fizetési rangosztály III-ik fokozatából az I-sőbe, Krasznay István kir. tszéki birót pedig a VII. fiz. rangosztály II. fokozatából az I-ső fokozatba előléptette. * Dalestély fog tartatni ma csütörtökön a kioszk helyiségében, mely igen fényesnek Ígérkezik. * Adomány. A helybeli tak. pénztár a dal­egyesület 25 éves jubileuma alkalmából rende­zendő ünnepség költségeire 50 kor. adományozott­* A szatmárnémeti ev. ref. egyházmegye uj gondnoka. Szegedi Antal f. hó 16-án mu­tatkozott be az egyházkerületi közgyűlésen, kit a püspök ur, mint régi ismerőst szívélyesen üdvözölt, reményt fejezvén ki, hogy eddigi buz- gósága ezután sem fog lankadni az egyházi ügyek vezetése körül. Az uj gondnok bemuta­tása szives előzékenységgel fogadtatott az espe- resi és gondnoki kar részéről. * Szavazatbontás. A szatmári ev. ref. egy­házmegyében Szegedi Antal egyházmegyei gond­nokká történt megválasztása folytán üresedésbe jött tanácsbirói szók betöltetett. F. hó 23-án történt meg az esperesi irodában az egyes gyü­lekezetek részéröl beadott szavazatok felbontása mikor is kitűnt, hogy 48 szavazattal, tehát ál­talános többséggel Uray Géza szatmári presby­ter és ügyvéd lett tanácsbiróvá megválasztva. Szavazatot nyertek még ifj. dr. Farkas Antal 11, Veróczy Antal 2, Kormány Lajos 2, Papp Kálmán 1, Bódi László 1, Dávid István 1, ifj. Szegedi Antal 1.

Next

/
Thumbnails
Contents