Szamos, 1900. május (32. évfolyam, 35-44. szám)

1900-05-17 / 39. szám

Melléklet a „Szamos“ 1900. évi 39-ik számához. megkeresésére a cs. és kir. közös hadügymi-, nizster ur intézkedett, Hogy a mezőgazdák és a! mezőgazdaságnál alkalmazott egyének a fegy : vergyakorlatra lehetőleg oly időben hivassanak j be, amidőn ők a szántás, vetés és az aratás munkálataira való tekintettel, ezeknél a mun­káknál a legkönnyebben nélkülözhetők; egyút­tal utasította az illető hadtestparancsnokságokat, hogy a tényleges állományban beállott fogyaté­kok fedezése végett különösen aratás idejében amennyire csak lehetséges, csakis oly fegy ver­gyakorlatra köteles tartalékosok, illetőleg pót- tartalékosok hivassanak be, a kik a mezőgazda sági munkások sorába nem tarioznak ; ameny- nyiben pedig a mezei munkával foglalkozó ily nemű tényleges állományú legénységnek behi- vatása az említett okból mégis elkerülhetlenül szükségessé válnék, ezeknek a fegyvergyakorla­tok alól leendő felmentése iránt benyújtott in­dokolt kérvényeik mindannyiszor figyelembe' vétessenek. Permetező kiállítást és versenyt rendez a Biharmegyei Gazdasági Egyesület és a n.-1 váradi hegyi választmány Nagyvárad város szölötelepén f. é. május hó 27-én. Bemutathatok permetezők, porlasztók, fújtatok s más hason- czélu gépek, vagy oly eszközök, melyekkel a permetezést tökéletes eszközök híján rögtöni esetekben végezni lehet. Ugyancsak permetező és kénpor fúvó versenyt rendez a Zemplén vármegyei Gazd. Egyesület f. évi május hó 24-én S.-A.-Ujhelyen. U.j tagokul jelentkeztek: Blau Fülöp gazdatiszt Kisnamóny, rendes — Varga György gazdálkodó N. Köles, évdijas tag. Tagdíj nyugtázás. Előbbi 899 900 Ossz Múlt szám összege 66 104 416 586 123 Papp Sándor Mikola 2 2 124 Farkas Sándor Ar.-Megy es 6 6 125 Czimmerman Mihály Csanálos 2 2 126 Varga György Nagy-Kolcs 2 2 127 Böszörményi Károly Szatmár 6 6 128 id. dr. Farkas Antal 6 6 129 Haller Ottó 6 6 130 ifj. Homonnay Pál » 2 2 131 Ináncsy Károly' r> 2 2 132 id. Keresztes András 6 6 133 Kolozsváry Károly n 6 6 134 Lengyel Endre 6 6 135 Litteczky Endre » 2 2 136 Lővy Miksa 2 2 137 Dr. Lengyel Márton V 6 6 138 Papp Kálmán n 6 6 139 Radó Bertalan 6 6 140 Uray Gáspár V 6 6 141 Blau Fülöp K. Namóny 6 6 142 Luby Zsigmond F.-Darócz 6 6 143 Kanizsay Jenő Vetés 2 2 Összeg 66 110 504 680 Kozma Zsigmond, e. pénztárnok. HÍRROVAT. ö Kinevezés. Az igazságügyminiszter, a helybeli kir.- törvényszék területére vizsgáló bíróul — a lemondott dr. Papolczy Gyula helyére — Toperczer Kálmán törvényszéki bírót nevezte ki. * Miniszteri adomány. A vallás és közok­tatásügyi miniszter a helybeli kir. kath. főgim­názium növendékeinek jutalmazására a jövő hónapban tartandó tornavizsgálatára 180 koronát adományozott. * Államsegély. A szatmári iparos tanoncz- iskola részére a vall. és közoktatásügyi minisz­ter 1000 korona államsegélyt utalványozott. * Áthelyezés. A földmivelésügyi minisz­ter a szatmári folyammérnökséghez S.-A.-Uj- helyről Katona Sándor kir. mérnököt helyezte át. * A dalárda jubileuma. A jövő hónapban tartandó dalos-egyesület jubileumára az előké­születek javában folynak. Az egyes bizottságok állandóan működésben vannak. Eddig a jelent­kezők száma közel jár a négyszázhoz. A fogadó bizottság jegyzőjévé dr. Fechtel János, a pénz­ügyi bizottság jegyzőjévé Osváth Elemér, az elszállásoló bizottság jegyzőjévé Ruprecht Sán­dor választatott meg. Megemlítjük itt, hogy egyik laptársunk tévesen közölte azt, hogy Teitelbaum Herman a p. ü. bizottság elnöke, ő is tagja e bizottságnak, de elnöke id. dr. Far­kas Antal. * Dalestély. Mint értesülünk, f. hó 24-én, vagy 26-án a Kossuth kerti kioszkban dales­tély lesz. * Eljegyzés. Vári Berta zilahi állami leányiskolái tanítónőt, ki több éven át váro­sunkban, mint az ev. ref. feisőleányiskola tani-, tónője jeles sikerrel működött, f. hó 10-én jegyezte el dr. Fischer Ferencz, kórházi igazgató főorvos Zilahon. * Közgyűlés. A helybeli kereskedők tár- j sulata évi rendes közgyűlését f. hó 20-án d. e, ] 10 órakor fogja tartani a kereskedő ifjak kő- ■. rónék helyiségében. * Hivatalos órák a megyénél. Az alispán előterjesztésére a közgyűlés elhatározta, hogy a J vármegyei központnál a nyári hivatalos órák d. e. 8 órától d. u. 1 óráig fognak tartatni. * Végre valahára! A hegyi vasút meg­j nyitása s mütanrendőri bejárása junius 7-ére j ! van javaslatba hozva. * Lelkészi kongnia. Az 1899. január óta belépett vagyis megválasztott lelkészek fölhi­vatnak, hogy lelkészi okmányaikat küldjék be sürgősen az esperesi hivatalhoz, hogy azok a püspöki hivatal utján fölterjesztessenek a vall. és közokt. minisztériumhoz, a kongrua kiegészí­tés folyósítása végett. (713. számú esperesi kör­J levélből.) * A Németi állami óvodánál, a vall. és közoktatásügyi miniszter, 6 hétig tartó gyermek menhelyvezető női tanfolyam tartását engedé­lyezte. * Élj egyzé S. Friedmann Sándor beregszászi terménykereskedő eljegyezte Oppenheim Jakab szatmári lakos leáuyát Ottilt kisasszonyt. * A szatmári ev. ref. növendékek konfir­máció vizsgálata e hó 23-ikán lesz ; a konfir­máltak 24-ikén fognak az úrvacsorában részel­tetni, mely alkalommal ünnepi beszédet 0 s v á t h Elemér, ref. főgimn. tanár és ref. lelkész fog tartani. * A „lelkészi kongruára1 vonatkozó hí­rünket illetőleg több oldalról azt a helyreigazí­tást vettük, hogy a tényleg megszavazott kongruát még nem mindenütt folyósitották. — Azt hisszük, hogy a legközelebbi napokban már a megfelelő összegek rendeltetési helyükre fognak eljutni. * A vármegye nem ád. A „Szattnárme- gyei Gazdasági Egyesület“ a f. évben Szatrná- ron rendezendő lóverseny támogatására 1000 korona segélyt kért a vármegyétől. A közgyű­lés kimondotta, hogy alap hiányában, sajnálattal bár, de a kérelmet nem teljesítheti. * Ev. ref. egyházkerületi közgyűlés tartatik a héten Debreczenbeu, melyre az espe­res és főgimn. igazgató e hét elsején elutaztak. — Május 18-án d. u. az egyház kerületi érte­kezlet választmánya tart ülést, mely kitüzendi az ez évben H.-M.-Vásárhelyen tartandó nagy értekezlet határidejét. * Lelkészi gyámintézeti közgyűlés tarta­tik városunkban junius 6-ikán. Fábián Károly kezelő választmányi elnök ez állásáról lemondott s helyének betöltése tette szükségessé a köz­gyűlés ujabbi összehivását. * Gacsályi lelkészválasztás. A gacsályi ev. ref. egyház lelkészi állomására nyolcz pá­lyázó jelentkezett, s ezek közül öten egyenként visszavették pályázatukat. A f. hó 13-ikíra kitűzött választás alkalmával a három pályázó közül megválasztatott Bartlia Mór nyugalma­zottlelkész, ki korábban a szatmári és nagybányai egyházmegyékben lelkészkedett s utóbb Debre- czenben, mint lapszerkesztő működött. Ad multos annos ! * Próbabál. Az ev. ref. leányiskola táncz- fotyamán résztvett növendékek próbabáljukat junius hó 9 én tartják meg a Kossuth kerti kioszk helyiségében. * Jóváhagyás. A Németi gör. kath. lel­készi lak kiépitésére a városi pénztárban kezelt 663 kor. felhasználása iránt az ungvári g. kath. püspök a jóváhagyását megadta. * Halálozások. A szatmári ev. ref. egy­házmegyében közelebb a tauitói karból elhal­tak : Ilyés József tunyogi, Király András csen- geri, Szombati Kálmán angyalosi tanítók. * Lelkész heigtatások. T.-Kóródon Őri Tamás május 6 ikán, — Nagy Sándor P.-Daró- czon május 13 ikán tartották lelkészi beköszöntő ■ beszédeiket. * Napfogyatkozás májusban. Május 28-án i d. u. 4 óra 10 perczkor részleges napfogyatko- - zásban gyönyörködhetünk, ha ugyan az idő I kedvezni fog a ritka látványosságnak, melynek vége 6 óra 5 perczkor lesz. A hold sötét, ko rougja, mint valami fekély, fogja elborítani a nap fénylő, sugárzó korogját, ugv hogy ennek majdnem 7 tizedrésze elsötétül. Másut, pl. • Spanyolország egy részében és Algírban, a nap- fogyatkozás teljes lesz. Gyászhir. Emerich Tivadar és neje szül. Blum Szeréna, mint szülök, Ella, Margit és Béla mint testvérek és az összes rokonság, mélyen megszomorodott szívvel tudatják feledhetleu kis leányok, illetve testvérkéjük Olgának 7 éves korában hosszas szenvedés után történt elhunytét. *A szatmári ev. ref. egyházban Hajdú Miklós segédlelkész, mint esperesi káplán f. hó 14 én foglalta el állomását; jövő vasárnap mu­tatkozik be a gyülekezet előtt, mint templomi szónok. * Vasúti szerencsétlenség. Vasárnap este, a N.-Somkút felől jövő vonat a gilvácsi állo­máson kisiklott. A szerencsétlenségről rémséges hírek keltek szárnyra, de a hírek túlzottak vol­tak. Tény az, hogy a rendes menetben haladó vonat a helyesen irányított váltón, több, mint felerészben szerencsésen áthaladt. Mig egyszerre csak az utolsó kupék imbolyogni kezdettek s egymás után borultak fel a pályatestre. A meg­rémült utasok egymásután ugráltak ki a vonat­ból s többeknek ez • ok( zta szerencsétlenségét. A súlyosan sérültek között vannak Hoflbauer Ignáczné szatmári lakos, kinek egyik lábszár csontja, Lukács István beéli napszámos, a ki­nek a balkarja tört el, Domucza Mihályné er- dődi napszámos, a ki lábán sérült meg, Lázár Anna, ki szintén a lábán szenvedett súlyos sé­rülést. A súlyos sérülteket Szatmárra szállították, hol a közkórházban ápolják őket. ü. vizsgálat van hivatva kideríteni, hogy a szerencsétlensé­get mi idézte elő. * Fagykár. A f. hó 12-én reggelre támadt fagy a szatmárhegyi szőlőket csaknem teljesen tönkre tette. Legjobban szenvedett a ripária alany, mely ez évben ojtás alá nem jöhet; ez után az ojtott szőlőtőkék mintegy 70—80°/0-ék kárt szenvedtek. Legkevésbé ártott a régi tő­kéknek; de itt ott néhol 60—70-kot tesz a kár. A városi tanács a szőlőbirtokosok kérelmére a helyszínére két tanácstagot küldött ki, a kik a fagykárt megállapították s a kárról a szemle jegyzőkönyvet felvették. Ennek alapján a pénzügy igazgatóság a kárt megbecsültöt! s annak megfelelőleg az adót leírja. * Köszönetiiyilvánitás. Kötelességemnek tartom, hogy' s .ívből fakadt köszönetét mondjak mindazon tisztelt ismerősöknek és jóbarátoknak, akik Olga leányunk temetésén megjelentek s ez által súlyos fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Emerich Ti vadőr és neje. * Kártékony rovar. A szatmárhegyi sző­lőkben a múlt héten egy eddig ismeretlen s a szőlőkön tenyésző rovart fedeztek fel, a melyet a hegyközségi elnök a tanácshoz beterjesztett. A tanács az ismeretlen rovart megvizsgálás véget a budapesti m. kir. rovartani intézethez küldötte fel. * Talált ezüstpénzek. Eöry Dániel, ma- tolcsi lakos április hó 24 ón saját háza alatt mintegy 2 méternyi mélységben egy cserép tejescsuporban és egy cserépcsószében 214 drb. ezüstpénzt talált. A lelet 2 és fél kiló súlyt nyom. A talált pénzek közül a legrégibb 1573- ból való, a többiek a XVJI-ik szászadbeli ezüst pénzek. Eőry a leletet bejelentette Szabó Zsig- mond szolgabirónak, ki a pénzt átvette s a budapesti muzeum igazgatóságának küldte el értékelés végett. * Meghívó. A d a r a i ev. ref. egyház közszükségei fedezésére az óvári-i fürdő nyári helyiségében, f. évi junius hó 4-ón jótékony czélu tánczvigalmat rendez. * Általános Tudósitó. E kitűnő vállalat, melynek agilis tulajdonosa Leopold Gyula szer­kesztő, mától kezdve Budapest, Erzsébet körút 34. sz. alatt van. Valóban óriási eredményt ért el e hirdetési iroda, mit különösen annak kö­szönhet, hogy az összes megbízásokat felülmúl­hatatlan pontosságai és kiváló szakértelemmel eszközli, — úgy a budapesti, mint a vidéki hírlapokban. * A polgári, cs. és kir. katonai uszoda f. hó 19 én szombaton megnyílik s teljesen be­rendezve, minden kényelemmel ellátva adatik át a közönség használatára. Ez alkalomból szi­ves tudomására hozza az intézöség a t. közönség­nek, hogy négy gyakorlott szakképzett úszó­mester áll rendelkezésre s ügyel fel az úszni tanulókra. A már teljes tájékozást nyújtó ár-

Next

/
Thumbnails
Contents