Szamos, 1900. április (32. évfolyam, 26-34. szám)

1900-04-01 / 26. szám

julius 1-re tűzte ki. Az ünnepélyre meghivatnak a Debreczenben most megalakult kerületi dal- szővetség összes dalárdái s a választmány fel­hatalmazta az alelnököt, hogy a meghívókat küldje el. Az ünnepélyen való részvételre f. ó. április 30 ig lehet jelentkezni, a mely után a részletes programm a jelentkező dalárdáknak meg fog küldetni. A választmány a dalárdák által előadandó összdarabokat is kiválasztotta s az összes dalárdáknak megküldötte. Továbbá általánosságban megállapította az ünnepély prog rammját, a melyből egyelőre csak annyit közöl­hetünk, hogy a tervezett ünnepély első napján, vagyis junius 29-én este megérkezése és fogad­tatása a dalárdáknak, ismerkedés a Kossuth kertben; 30-áu jubileumi közgyűlés, este az egyes dalárdák választott darabjainak előadása a színházban, ezután vacsora a Kossuth-kertben ; julius 1-én délelőtt az összdarabok előadása, ki­rándulás a Szatinárhegyre, esetleg Erdődre. Az ünnepély, mely minden tekintetben nagyszerű­nek Ígérkezik részben megvalósítja azon régi óhajunkat, hog}' városunk egy orsz. dalünnepély színhelye legyen ; mert a Debreczenben megala­kult dalszövetség ez alkalommal tartja első dal- ünnepét, amennyiben az alakuló közgyűlésen az összes dalárdák képviselői városunk meghívását egy'hangu lelkesedéssel fogadták. Kettős ünnep lesz tehát a melynek sikerülte városunk becsü­letére fog válni s megvagyunk győződve, hogy a nemes város és lelkes közönségünk ismeretes pártfogása és áldozatkészsége oly emlékezetessé j teszi e napokat, a melyek városunk életében j mindenkor fénypontot fognak képezni. Végül j azon óhajtásunknak s reményünknek adunk ki­fejezést, hogy a szeretett elnök egészsége ez ideig teljesen helyre fog állani s az egyesületet ismeretes buzgalma által méltóképen képviseli. * Fósorozás. Városunk területén illetékes hadkötelesek sorozása f. évi április hó 2. és 3. napjain fog megtartatni, amelyre a kassai had- testparancsnokság dr. Szíjgyártó ezredorvos he­lyett dr. Gáva Athanáz cs. és kir. főorvost kül­dötte ki. * Bakó László, a Nemzeti színház tagja április 2-án, hétfőn egyszer lép föl színházunk­ban. Bakó ugyanis a héten Nagybányán vendég­szerepel s átutaztában az igazgatónak sikerült a művészt egyetlen fellépésre megnyerni. Bakó tehát hétfőn Kean Edmondol játsza. * Uj halászjegyek. F. évi május 11-től a korom érték kötelező számitása folytán uj ha­lászjegyek bocsáttatnak ki. A két koronás ha­lászjegy alapnyomata égkék, a 4 koronásé ró- zsaszmü lesz. * A szatmári kereskedelmi és - iparbank múlt igazgatósági ülésén töltötte be az ürese­désben levő főkönyvelői állast, mely az ügyve­zetéssel is kapcsolatos. Az igazgatóság válasz­tása Blum Lászlóra a termény és hitelbank eddigi főkönyvelőjére esett. A kereskedelmi bank minden esetre kitűnő erőt nyert Blum Lászlóban. Az ö szakképzettsége, lelkiismeretes­sége, minden kétségen felül álló megbízhatósága nyára nézve. Az áthelyezés után Telkessyék elköltöztek, de ez még nem ok arra, hogy a szerelmesek elfeledjék egymást. Levelezés folyt közöttük, először elég sűrűén, majd gyérebben, minek oka abban rejlett, hogy Telkessy ur fe- ■ lesége uj helyén kellemesen múló perczeket töltött Csongory huszár-főhadnagy társaságában, ki igyekezett elfeledtetni az aszzonykával Ve rés doktort Egy napon Telkessy egy igen fontos ok­mányt keresgélt, de nem birt reátalálni. A sok kei esés közepette véletlenül kezébe akadt egy igen finom hajtású levélke, melyből megtudott mindent. Telkessy — dicséretére legyen mondva — tőle telhetőleg igyekezett, hogy Othellót jól adja, és elég ridegen adta tudomására Des- demonájának, hogy „válunk“, mert, hogy meg­gyilkolja, eszeágába se volt. Jti kis jelenet reg­gel volt és a tisz!tartó, hogy a szerep tökéletes legyen, egész nap nem mutatta magát otthon. Telkessy ur felesége meg hozatott 2 pák gyufát leszedte a fejeket és vízbe kavarta, de elég bölcsen megmutatta a cselédnek is, kinek meg­mondta, hogy megöli magát ezzel a gyufával, vagy a kútba ugrik, de neki meg kell halni. Telkessy ur este hazajött s cselédjétől, kinek volt gondja reá, hogy asszonyának ne legyen semmi baja, megtudott mindent. Mit tett ami Othellónk P Bocsánatot kért Desdemonájától, hogy ily kellemetlen perczeket szerzett neki. és a nagy közönségnek iránta való bizodalma párosulva a megyei hitel viszonyok teljes isme­retével jogossá teszi a várakozást, hogy most nyert szélesebb hatáskörében nagy szolgálatot fog tenni az intézetnek, melynek kötelékébe lép. A kereskedelmi bank személyi roformjai ezzel be vannak fejezve dr. Lehótzky és dr. Kelemen uj igazgatók, Blum László mint ügy­vezető, könyvelő Küszner Albert és dr. Fodor Gyula mint a felügyelő bizottság uj tagjai, valamint a kiegészített igazgatóság bizonyára virágzóvá teszik a régi és nagy tekintélyű in­tézetet, mely sikereiben jóval fölül múlja a még régibb időkben elért eredményeket. * Kérelem. A Jandrisics János emlékkö­vére gyűjtő bizottság tagjai szíveskedjenek kedden ápril 3-án d. u. 5 órakor a városháza ! kis tanácstermében értekezletre összejönni, hogy a gyűjtés eddigi eredménye számbavétessék. * Jutalom játék. Guthi Sarolta színtársu­latunk tehetséges énekesnője kedden, e hó 3-án veszi jutalomjátékát. A művésznő ez alkalomra Sidney hires operettjét a „Gésák“-at választotta, j ' Gyászhir. Mascsekievics Lajosné, szül. Kínál Dózsa f. évi márczius hó 27 ón, élete! 24-ik, boldog házasságának 3-ik évében Bereg-1 szászban elhunyt. * Lóosztályozás határnapjában ismét vál-' tozás állott be, amennyiben a kassai hadtest parancsnokság, a vármegye és a város között létrejött megegyezés után ujább határnapul f. évi május 7-ike tűzetett. A kassai hadtest- ! parancsnokság a lóosztályozásra Gramer Ferdi j nánd cs. és kir. huszr'r hadnagyot küldte ki. *A Wesselényi bárók erdőségei. A Wes- selényiekne k tudvalevőleg Szatmármevye köz­ségei határában névszerinti Udvari, Görbéd, Ar-. Megyés, Aj. a, Sz.-Váralja rengeteg tölgy erdő­ségei vanuak. Ezen 1460 k. h. erdőségek most kihasználás alá kerülnek. Mint értesülünk a Neuschlosz-féle rt. nagymennyiségű műfát vásá-j rolt és az erre vonatkozó szerződés f. hó 24-én jött létre Kolozsvártt Wesselényi Miklós báró, ■ mint a család meghatalmazottja és Heidelberg Imre rt. igazgató között, egyben ezen erdők ki termelésével nyolez évre terjedő időre. Közjegy­zői okmánynyal Grünfeld Leopold bízatott meg. Ezek után kilátás van arra, hogy a fuvarosok és munkások újabb és tartós kereset-forráshoz jutnak. “ Filiból leány. Szatmármegye Egri köz­ségében történt, hogy Vituj Tamásné 1898. óv február hó 9 én született gyermekének neme megállapítható nem volt s János néven fiúnak lett anyakönyvezve ; most azonban kétséget ki­zárólag kitűnt, högy az illető leány s az anya­könyvezés kiigazítása kéretett. * Mi minden szükséges egy embernek? A születésnél a bölcső, gyermekruha, később harisnya, czipö, kalap, játék, még később : is­kolatáska, Íróeszköz, ruha, ezután: óra, láncz, evőeszköz, ágy, asztal, fésű, kefe, szappan, nyakkendő, kesztyű, lámpa, konyhaedény, bú­torok, bot, ernyő, pipa, hegedű, kártya, szőnye­gek, stb. Mindezen tárgyak és más ezer és ezer minden szakmabeli ipari és kereskedelmi czikk szabott árakon vásárolhat egyetlen üzletben a hirneves „Párisi nagy áruházban“ (Budapest, Kerepesi ut 38) a hol — mint az egész országban ismeretes — minden vevőnek ki 10 írtért, bevásárol egy művészies kivitelű képet ingyen készítenek bármely fénykép után csupán a díszes papirkere'tért fizetendő 1 frt 50 kr. E világhírű áruház összeköttetése min­denkire csak előnyös lehet és különösen most az ünnepek és az utazások előtt kérjen mindenki árjegyzéket, melyből előre is meggyőződhetik, hogy jobb, szebb és oLcsóbb árukat sehol sem vásárolhat. * Házasság kötések. Papp Sándor és Ma- kovej Mária, Lébi Kájem és Rosenbaum Hani, Kam Lajos és Darabos Eszter, Horváth Béla és Tarcsinszky Ilona, Papp Elek és Mészáros Juliánná. Dobray István és Somlyay Janka, Reich Aron és Klein Betti, Kiss Lajos és Szi- berth Piroska, Kovács István és Kárpi Zsuzsa. * Házasulok kihirdetése: Grósz Antal és Hold Eszter, Bányai Beniam és Simon Berta; Zaj István és Sziknó Klára, Herskovits Lázár és Markusz Róza, Tamássy Gusztáv és Papolczy Margit, Schwimer Áron és Markovits Róza, Popovics Pál és Miskolczi Zsuzsána, Vajda Já­nos és Juhász Juliánná, Klein Ábrahám és Klein Regina. * Születtek: Fazekas Ilona, Izsák Ferencz, Radlinszky József Soma, Rothstein Etel, Mar- tocsán Sándor, Berger Sarolta, Herman Klára, Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Lapkiadó tulajdonos: Litteczky Endre, Karácson Sándor, Hoch Róza, Gajdos János, Juhász Ferencz, Sedlák József, Bujáki Juliánná, ' Goldglancz Frida, Bocsi Mária, Weisz Margit, Kuk Erzsébet, Szepesy József, Csapó Sándor, Lajos, Horváth József, Tarpay Erzsébet, Mező Petronella, Freier Lajos, Hiripi Róza, Tóth Sándor. * Meghaltak: Papp János 50 éves özvegy Válek Károlyné 80 éves, Morvái Lukácsné 33 éves, Goldberger Ilona 10 hónapos; Márkus L. 65 éves, Rozenfeld Ignácz 3 éves, Goldberger Henrik 39 éves, Farkas György 58 éves, Ko- lozsváry Lajos 54 éves, Valenszki Mária 27 é. Tar Mihály 34 éves ifj. Boronkai József 8 éves, Harsányi Mihályné 30 éves, özv. Hajana Jó- zsefnó 77 éves, Görbe János 20 napos, Katona Mária 6 hónapos. * Gyujtogatási rögeszmében szenvedhetett Szilágyi János hiripi lakos, ki a múlt évben Papp Dezső hiripi nagj'birtokos 400 holdas le­gelőjén az avart meggynjtattá. A szerencsétlen ember a napokban lett volna kihallgatandó, de oly nagy foka elraezavarodottságban szeuved, hogy a bíróság nem tudott vele semmire se menni és tébolydába kellett szállítani. * Leány gyermek a vizen. A múlt héten a rendőrség egy 4 hónapos leány gyermek mag­zatot talált a vágóhid melletti gáton. Miután az nem veit megái lapítható, hogy városunk határán, vagy valamely más szamosmenti köz­ségből úszott le a yizeu, ez okból széles körű nyomozat indíttatott meg. A talált hulla pár napig lehetett a vizen. * Rossz idő jár az ital mérőkre. A fő­kapitány a múlt héten erélyes felülvizsgálatot megkezdeíte a pálinka mérőkben. Az uj italmérési jövedéki törvény szerint jár el és a megnem felelő helyiségeket bezáratja, az uj engedélyek megadásánál a törvényt szigorúan alkalmazza. Hát ez helyes, mert sok pálinka mérő sok em­bernek a vesztét okozta és a tömérdek számú italmérő egészségtelen versenyt szül. * Katonai zenészek hangversenye lesz ma este a „Sörcsarnok“ helyiségében, belépti dij nélkül. A műsor magas színvonalon álló müvek­ből és változatosan van összeállítva. * Eladó szőlővesszők. A Szatmárhegyen termelt riparia portalis alanyba oltott nemes és több ezer zöld ojtás és gyökeres ripária eladó, Szatmáron Litteczky Endrénél. A népkonyhára adakoztak. Pap Géza főjegyző 5 frt. Márkus Márton Dr. Biróné Dr. Biró 2—2 frt. Emerich Ti va­damé 2 frt. és 3 zsák krumplit Kovács Ábrahámné 3 frt. Reiter Jakabné 10 ki. rizskását. Dr. Fodorné lekvárt. Heller Sámuelné paszulyt, lekvárt, diót. Horváth M.-né 55 ki. lisztet Lakatos Gyuláné, Steier Sándorhé Debreezen, Kálmán Lajos Rooz Samuné 1—1 frt. Fried Dezső Mandelbaum Edéné Pfeifer. Erenfeld. Lindenfeldné. Spigel Ferenczné 50—50 kr Klein Vilmosné 1 zsák krumplit és zöldséget. Szókimondó újság. Ha minden termelő a saját ter­mését szállította volna; a közvélemény nem méltalankodott volna annyit a zab fölött. A Magyar Szó, mely a zabügyej megérlelte az Ítéletre, a saját termését kínálja a közönség­nek. A közönség már Ítélt e termés fölött. Soha magyar lap oly hamar s oly egyenes utón nem jutott a közönség ro- konszenvébe, mint a Magyar Szó, melyet általánosan ma­gyar szó-kimondó újságnak neveznek. És méltán. Az igaz­ság pallosával áll őrt a magyar közélet kapui előtt, hogy a hipokrita álszenteskedés be ne törhessen oda. Kíméletlen, de őszinte szóval rántja le a leplet a hangzatos jelszavak­kal dolgozó alakokról, a kiktől félti a magyarság ügyét. Mert nem csak szavában magyar ez az újság, magyar minden izében, hitvalása a legszélsőbb sovinizmus, a magyarság nemzeti karakterének érvényesülése az egész vonalon. A Magyar Szó minden rovata olyan, hogy gazdagságnak, fris­seségben és ötletességben egy laptársa sem versenyezhet vele, politikai hirrovaja pedig valósággal szenzációs minden számban. A Magyar Szó esténkint 5 órakor jelenik meg s igy korán reggel már a vidék legtávolabbi részeiben is ol­vasható. Előfizetési ára egész évre 28 kor. fél évre II kor: negyed évre 7 kor. égy hóra 2 kor. 40 fül. A Magyar Szó kiadóhivatala Sarkantyus utca 3 sz. alatt van. A magyarság eszméjének terjesztése, a nemzep ér­zék felébresztése ma úgyszólván az egész fővárosi napisaj­tóban egyes egyedül az Egyetértés-nek fő és soha szem elől nem tévesztett programmpontja. Ez a 33 éve fenálló, nagy magyar lap szerkesztőségének olyan tradicziója, a mely­től soha sem tágított s nem tágít. Ma pedig tudjuk mindan­nyian olyan időket élünk, hogy magyar napilapnak szebb, fontosabb és nehezebb felrdata nem is lehet mint a nem­zeti érzék felébresztése; mindennek, a mi igaz magyar, támo­gatása. Azt, hogy az Egyetértés a legkimeritőbb tudósításo­kat közli úgy a pobtikai, mint a társadalmi élet minden moz­zanatáról, hogy az Egyetértés a legterjedelmesebb és legbő­vebb tartalmú napilap, szinte felesleges külön kiemelni. Az Egyetértés vezére Eötvös Károly, a ki az uj negyedben a Bakonyról ir az ő páratlanul magyar tollával regényes re­mek czikksorozatot. Felelős szerkesztő : Dienes Márton, po­litikai főmunkatárs pedig Kossuth Ferencz, a függetlenségi párt elnöke. Előfizetések az Egyetértés kiadóhivatalához. (Budapest, Papnövelde-u. 8.) intézendők, mely kívánatra szí­vesen küld ingyenes mutatványszámot.

Next

/
Thumbnails
Contents