Szamos, 1900. március (32. évfolyam, 17-25. szám)
1900-03-08 / 19. szám
ezekkel s mindenkivel karöltve, ki a jobb sorsa érdemes nép érdekeit szivén viseli — helyes nyomokon lehetne vezetni. Bebizonyított dolog az: hogy ha észreveszi a nép, hogy valaki javát akarja anyagi és szellemi érdekeit előmozdítja — azt követi s tanításai szívesen befogadja És ezt kik tehetik legsikeresebben ? Azok, — kik vele mindennap foglalkoznak. Azt mar kimutattam, hogy azok, mondjuk : papok, tanítók, vagy földbirtokosok s mások, kik a szegény munkás népet idegen önző czéloknak kiszolgáltatják, azt meg sarczoltatják, saját érdekeiket is tőnkre teszik'. Itt az ideje afelett komolyan gondolkozni, hogy a kéjutakból stb jóból osak ritka románnak juthat szerencse. De ami aztán valószínűbb, ha ez tovább igy tart s másképen nem forgolódunk a nép gondozása körül, akkor hamarább lesz a szegény románból is Amerika söpredéke mint itt egy nagy Romániának alattvalója Mindenkinek juthat elég tekintélyes rész a munkából. Mi, akik mindennap a néppel vagyunk, óvjuk, tanítjuk és nemesitjük. Masok, kiknek sorsuk nagyobb befo’yást ős tekintélyt juttatott, igyekezzenek a mi tevékenységünk elé gördülhető akadályokat elhárítani, e fáradságunkat könnyebbé tenni. A vagyonosok áldozzanak a répért, ne pedig megfordítva a néptől várjanak áldozatot. A legsürgősebb teendő az lenne, hogy a népet megszabadítsuk a nehéz hitelek nyomásától, oly formán, hogy először módot keressünk az elviselhetőbb hitel elnyerésére. De főczélunk az lenne, hogy a paraszt nép, ritkább eseteket kivéve, egyátalán ne szoruljon idegen segélyre. Tanuljon meg önmagán észszerűen segíteni s mutatkozó szükségle teit hatványozattabb munkásságának és fáradságának gyümölcseiből fedezni Be kell újból rendezni a nép iskoláit s mindenkit rá kényszeríteni az iskola rendes látogatására. Ahol a nép még erre sem képes, hagyjanak helyet az államnak, hadd teljesítse az kötelességét. Üres beszéd az, hogy az állam nem nevel vallásos nemzedéket Magára a hazafias román intelligentiára hivatkozom, melynek legnagyobb része nevelését tak volne a sírok, sötét alakok suhantak keresztül a temető felett. A kincsások megtörölték szemüket, hátha csak káprázat. De nem! Halk suttogás szűrődött keresztül a sötéten, mintha ott a sírok között halkan beszéltek volna, vagy lehet a leplek suhogása, lehet . . . Elállott a kincsásók lélegzete, a temető szélső sírja mellől hirtelen kékes láng villant ki, csak égj' pillanatra — vad, kísérteties alakokat világítva meg — aztán kialudt s nyomában vérfagyasztó röfögő hang hallatszott. Az urasági kovács ledobta a csákányt s reszketve fogta meg a kerékgyártó karját. — Menjünk barátim, menjünk, hörögte. Válaszul szavára fülsiketítő roppanás hallatszott a temetőnői s vakító, bűzös kénláng villant feléjük, mintha valami lelket ölő túl világi fegyverrel lőttek volna ; a levegő megélén kült, tompa, szomorú károgással reppentek fel a varjak a temető fáiról, vad szél süvített keresztül s a temető oldali utczán vonitni kezdtek a kutyák hosszan rémesen. A kincsásók ott hagyva ásót, csákányt, levetett dolmányt, hanyathomlok rohantak a falu felé, de ki is merne az ördöggel szembeszállni? A varjak károgva követték őket, a szól zúgott utánok s mintha a szél zúgásába gúnyos kacaj vegyülne, mintha valaki hívná vissza őket, éles kiáltás hangzott utánok. A mint kiértek a buezkák közül, túl a kertek alján a falu első házánál megállották. — Menjünk vissza ! — ajánlotta a kerékgyártó, oly hangon, mintha maga sem hinné, a mit mond. Én nem megyek — jelentette ki határozottan az urasági kovács. állami s különböző felekezeti magyar tanintézetekben nyerte, vajon ezáltal veszitett-e valamit vallásos felfogásából és érzületeiéből ? A mártíroknak legnagyobb része nem innen került-e ki ? Csak értelmes és gyermekkorától munkára szoktatott néppel lehet annak javát előmozdítani. A mostani viszonyok mellett a nép csak tengődik satnyul és resteskedik. Kevés idő múlva ki is veszne belőle minden nemesebb és hasznosabb dolog iránti érzék, mert nemesebb igényei önmagával szemben sincsenek De legyenek igényei oly arányban amint képesek voltunk munkásságát s fen- tartási ösztönét íelkölteni. Már most válasszunk, mely ut vezet hát az általános békéhez, a jóléthez és a boldoguláshoz ? Marosán Kornél. Felhívás a magyar gazdaközönséghez! A fo.yó évi párisi nemzetközi kiállítás valószínűleg a t: agyar gazdaközöuségből is többeket fog Parisba vonzani. Ezt a nemzetközi kiál litást nemcsak maga a mindenkire kétségtelenül vonzerőt gyakorló város és nemcsak a kiállított anyag-teszi érdekessé, de a szakemberre nézve fölötte érdekes az a számtalan kongresszus is, amely az egyes érdekkörök nemzetközi érintkezéséhez nyújt alkalmat. Bennünket, gazdákat a nemzetközi gazda- kongressus, a nemzetközi borászati és szölőszeti kongresszus, szövetkezeti kongresszus stb. érdekel. Ezek közül kétségtelenül a legnagyobb vonzerővel a nemzetközi gazdakongressus fog birni, amely az 1896. évi budapesti nemzetközi gazda- kongresszusnak mintegy folytatását képezi. És ránk magyar gazdákra, a franczia gazdákkal szemben bizonyos erkölcsi kötelesség is háramlik a tekintetben, hogy a franczia gazdaközönség képviselőinek a budapesti nemzetközi gazda kongresszus alkalmából való látogatást vissza adjuk. Sőt ezen erkölcsi- kötelesség teljesítésére jóformán figyelmeztettü k is annyiban, ameny nyiben a kouressust reín/ező nemzetközi bizottság a földmivelésügyi miniszter ur Öméltóságát felkérte, hogy Magyarország gazdaközönségének a kongresszuson való kópviseltetóse, illetve részvétele érdekében közrehasson. A földmivelésügyi miniszter ur Öméltósága a magyar gazdaközöusóg a párisi nemzetközi gazdakongresszuson való részvételének szervezését a Gazdasági Egyesületek Országos SzövetSzinház. Márkus Emilia. Tehát valóban itt van közöttünk az a csodás szőke asszony, kit ha egyszer hallottunk, eltölt művészetének igéző varázslatával ; kinek hangjában, kellemóben, mozdulatában az édesen zengő magyar nyelv, a báj, az utolérhetlen finom női kecsesség oly tökéletes összhangban olvadnak össze! Márkus Emíliával színpadunkra maga a legragyogóbb művészet jött el, hogy ünnepet üljön, hogy lebilincseljen, megtiszteljen s lelkünk fölemelkedjék abba a régióba, melybe az igazi művészet magával ragadó csodaszárnyán oly jól esik felröppenni! S e csodás mü- vészetü szőke asszony ebbe a régióba vezetett már első felléptekor az Echegarajr „Folt, a mely tisztit“ ez. darabjában. Örökre hálás lehet a szerző, kinek eszményét a Mathilde alakjában úgy képes valaki megtestesíteni, mint Márkus Emilia, ki nem hagyja a Mathilde alakjának, jellemének egyetlen oldalát sem kidolgozatlanul; ellenkezőleg, művészetének varázstükróben úgy látjuk, mintha még egyszer alkotta volna meg és ez az igazi, maga az eszmény: a Márkus Emilia Matildája. Ki tudná megmondani melyik jelenetében tökéletesebb ! Hisz mindenik maga az élet, maga az igazság és az a következetesség, melyet csak a legnagyobb művészet egységes konceptiója képes produkálni. Nincs egy ségóre bizta oly formán, hogy a földmivelésügyi minisztérium és a Szövetség kiküldöttjeiből egy közös bizottság alakíttatott. A bizottság Magyarország gazdaközönsógó- nek a párisi nemzetközi gazdakongresszuson való részvételét két, irányban óhajtja megvalósítani ; az egyik irányban a bizottság minél több szakegyónt óhajt megnyerni annak, hogy a kongresszus tárgyalására kitűzött kérdésekhez hozzászóljanak, illetve írásbeli munkálatokat dolgozzanak ki. Ez volna a szellemi részvétel, amelyre nagyon is súlyt kell helyeznünk, mert a mezőgazdaságot érdeklő sok olyan kérdés van, amelynek megoldását csakis egy nemzetközi akczió utján remélhetjük. A másik irányban a bizottság Magyarország gazdaközönségének tényleges képviseltetó- séről óhajt olyképp gondoskodni, hogy a párisi nemzetközi gazdakougresszus idejében társas kirándulást rendez, amely nemcsak a kongresszusra utazó hivatalos kiküldötteket, de a gazdaközönség köréből jelentkezőket egyesítené. Arra kérjük tehát a magyar gazdaközönségnek azon részét, amely a párisi nemzetközi kiállítást megtekinteni szándékozik, hogy az általunk rendezendő kiránduláshoz csatlakozzék. Miután a kirándulás bizonyos félhivatalos színezette! fog birni, amennyiben e kiránduló társaság valószinüleg, mint Magyarország gazda- közönségének hivatalos képviselete fog az illetékes testületek és faktorok részéről fogadtatni - kívánatos, bogy minél nagyobb számú legyen a részvétel. A kirándulás junius hó végével terveztetik úgy, bog}’ a Parisban való tartózkodás a julius hó 1 tői bezárólag 8-ig terjedő nemzetközi gazdakongressus egész tartamára kiterjedjen. A kirándulás költségei a résztvevők száma szerint változnak, épp ezért végleges tájékoztatást csakis akkor nyújthatunk, ha ismerjük a résztvevők számát. Tekintve azonban, hogy a kirándulás alkalmával a bizottság csakis az utazásról, az elszállásolásról, reggelizósről, a kongresszus és kiállítás szabad látogatásáról gondoskodik, előreláthatólag 400 koronán alul maradna. A párisi tartózkodás ideje alatt a Páris környékére több kisebb tanulmányi kirándulás, továbbá Páris gazdasági intézetének megtekintése is terveztetik ; az erre vonatkozó részletes programra azonban csak akkor fog megállapit- tatni, bogy ha a résztvevők számát legalább hozzávetőlegesen ismerjük. Kérjük tehát mindazokat, akik a bizottság által rendezett kiránduláson résztvenni óhajtanak, hogy ezen szándékukat legkésőbb folyó évi április 1-ig a bizottsággal tudatni, illetve ezen értesítésükkel az OMGE. pénztárába a részvételi költség részbeni fedezésére 200 koronát befizetni szíveskedjenek. A kiránduláson bármely gazdasági egyesület tagja részt vehet. Mindennemű felvilágosítással, úgy a kongresszusra küldendő munkálatok, mint a kirándulásban való részvétel tekintetében Rubinok Gyula, a Szövetség titkára, a bizottság előadója szolgál. (Budapest, Köztelek.) Budapest 1900. febr. hó 20-án. Gróf Zseléuski Róbert, a bizottság elnöke. Es nem mentek, hanem felzörgették a I „gyalogjött Salamon“ korcsmárosb s a csobáu- kerti karczossal igyekeztek elűzni rémületüket — némán, csendesen. Nemsokára nyílott a korcsma ajtaja s beljöttek rajta Berey István-a fiával, ki diák volt Debreczenben és most eltanulván a tanárok j minden tudományát, haza jött, meg a Thuolth nagyságos ur hetese. — Az öreg Bereynél egy régi módi puska, a fiánál meg egy ódon vadász kürt volt, a hetes meg valami gyertyafélét takargatott egy darab papirba, s mindhárman olyan gúnyosan mosolyogtak a kincsásók felé, hogy elöntötte őket az epe, a kerékgyártó meg i épen ki is tört volna, ha eszébe nem jut a kalap arany, a mit Bereynek ígért s a mit most | már nem tud megadni, pedig hát meg kell há- j lálni, hogy kihúzta a fájós fogát — hát csak hallgatott. * Ki tudná megmondani, ki kezdte el, lehet pletyka, lehet igaz is. Talán a nagyságos ur hetesének suhancz fia beszélte el Bakó Juliskának, midőn a forráskutnál találkoztak, talán a Berey fia mesélte valakinek ; ki tudná az ilyet kinyomozni. Az a hir t rjedt el ugyanis a faluban, j hogy nem is az ördögök ijjesztettók meg a kincsásókat, hanem Berey, fiával meg a hetessel. A vén Berey nedves puskaporral lőtt, azért sustorgott olyan nagyon, a fia meg a r gi vadászkürtből csalta ki a röfögő hangokat, meg görögtüzet gyújtott, a hetes meg égő gyertyát i dobált fel, mert, hogy igaza van a tiszteletes urnák: nincsenek ördögök. Lehet ez is, lehet az is, ki tudná azt meg- mondni igazán, nem is jó bolygatni az ilyen dolgot.
