Szamos, 1900. február (32. évfolyam, 9-16. szám)

1900-02-08 / 11. szám

tem fáinak leveletlen ágain már hallok egy két éneklő madarat fütyülni; — a szarkák tanács hozásra gyűlnek össze óriási jegenye nyárfáimnak legmagasabb himbáló ágain, — most választják ki egy évre való társaikat: végül az Ador- jáni rozmaring, vagyis a csalán már 3 ez. méter hosszúra nyújtja ki nyakát a nyirkos földből.

Szóval itt az áldott, várva várt tavasz . .

Itt az ideje a gyümölcsfa ültetésnek is.

De hát minő gyümölcsfát ültessünk ? ez a kérdés.

Ha magunk gyönnyörüségére, privát kedvtelésünket kielégitendők, akarunk gyümölcsöst teremteni, akkor természetesen ültethetünk 20—30 féle kiváló fajú, vagy annak hiresztelt almát, körtét, baraczkot, szilvát cseresznyét és meggyet stb.

De ha azt akarjuk, hogy abból szép pénzt lássunk idővel, akkor ne ültessünk csak egy fajtát és pedig az almából a Jonathánt, szerintem az almák királyát.

Az általam eddig ismert alma fajok egyike sem bir oly sok jelességgel, kiváló tulajdonokkal, szóval az almák ideálját egyik sem köze- liti meg — vidékünkön — annyira, mint ez a kitűnő alma.

Erősen hangoztatom, hogy Szatmár vidékén és a Szamosközon; — mert más vidéken

lehet, hogy ez az almafaj egy’átalán nem válik be, s ott egy más alma faj kiuálkozik azon kiválósággal, mint mivel ez nálunk minden almák felett bir.

Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a Jonathan közép nagyságú alma, tehát nem is túlságos kicsiny, — tekintetbe vesszük, hogy átlag minden évben hol többet hol kevesebbet terem, néha pedig annyit, hogy kénytelen a gazda felét letőrdelni az almának, hogy az ágát lene tőrje; — továbbá szép piros színű, különösen ha a nap sütésnek kellően ki van téve; — ha tekintetbe vesszük, hogy ezt az almát bántja legkevésbbé a féreg és, hogy ennek az álmának húsa leves, omlós, velős és egy csudálatos Ízzel bir — mely mint a limonádé üdit - benne a ezukor a gyű mölcs savannyal, a legnagyobb és előnyös hár- moniába van keverve, s végül ha tudjuk, hogy ezt az almát jó száraz setét és hűvös helyen tartva már október utoljától kezdve egészen uj almáig is, igyr egy egész évig élvezni és eltartani lehet; — akkor azt hiszem, hogy nem mondok sokat, ha ki mondom, hogy a mi vidékünknek ez az ideális almaja, — melyet minden kert tulajdonosnak csak is tenyészteni kellene.

Egyátalán nem akarom állítani, hogy ez almánál jelesebb és jobb izü nincs, de azt ki merem mondani, hogy a mi vidékünkön egyetlen alma faj sincsen, mely a fentebbi összes ki váló tulajdonokkal dicsekednék; — mert lehet, hogy az egyik sokat terem, nagyon finom izü, de már őszre 8/10-ed része lehullott, vagy' a fáján rothadt el, vagy pedig január elején olyan kásás, hogy egyátalán ehetetlen, szóval sok szép tulajdon mellett egy két oly'an hátránynyal bir, a

mely a Jonathán alma megközelítését neki lehetetlenné teszi.

Nagyon jól tudom, hogy „de gustibus non est disputandum“ — de azért még a ki a Jonathán almát meg kóstolta, az mind csak dicsérettel emlékezett meg róla.

Ha azt akarjuk, hogy gazda társaim a búzán és tengerin kivü1, — melynek ára annyira lenyomott, hogy a munkáltatáson, vetőmagon és adón kívül nekünk alig marad valami — másból is tudjunk valami jövedelmet csinálni, akkor hozzá kell látni, hogy különösen lanka földjeinket ezen alma fajjal ültessük be.

Attól ne féljünk, hogy ha majd sok terem, hát nem lesz kinek eladni.

Mert mentül több terem egy' tipikus gyümölcsből egy vidéken, annál több vevő jelentke- j zik, kik aztán annak idején vaggon számra viszik el jó áron azt a gyümölcsöt.

Példáért nem kell messze mennünk, itt van Kecskemét melynek rengeteg gyümölcse óri 1 si kereskedelmet és forgalmat hozott létre.

Miért ne történhetnék ez meg a mi Jonathán almánkkal ?

Nem csak egy ilyen kiváló faj almánkért jönnének el a kereskedők, hanem N.-Bányáról és Máramarosból is száz meg száz vaggounal visznek ki német kereskedők alma bornak való j közönséges almát ; mennyivel inkább elvinnék j azt, mely a legrafináltabb Ízlést is kielégíti.

De hát lássuk csak, ha nagyobb mennyi-' ségbeu termesztenök ezen almát, hogy jönne ki a számításunk ?

Ha a fákat 10 ölre ültetjük egymástól, akkor 1200 Q ölbe befér 20 drb. alma fa, mely ha 12 éves korába egy esy mm. almát terem is. 15—20írtjával 200—400 frtot jövedelmez, s addig, inig a 12 éves kort eléri, lehet az alját kolompár, zöldség és egyéb vetemény'hez használni, — kérdem vájjon melyük föld adna ennyi J bruttó jövedelmet? —bruttó jövedelmet mondok, mert hiszen az adó, hernyózás őrzés és szállítási, í pakolási költséget ép úgy ki kell venni, mint a j búza földnél a szántási, aratási, cséplósi költse- | get, valamint a vetőmag árát; — mégis a gyümölcsnél megvagyok győződve, hogy a netto jövedelem talán jóval több lenne, mintj bármely szemes terménynél.

Az értékesítés és szállítási műveletnél segítségünkre jönne részint a központi vásárcsarnok, továbbá a magyar gazda szövetkezet, és végül a kormány, aki különösen mióta a föld - mivelésügyi ministerium élén oly jeles és jóaka- i ratu miniszter áll, mint Darányi exelentiája, j egész nyugodtak lehetünk, hogy' gyümölcsöseinkbe befektetett pénzünk nem marad kam a- í tozatlan.

Sokan fogják kérdezni, hogy hol vegyünk | annyi Jonathán ojtást, a mennyi kellene a kő- j zönségnek, ha egyszere sokon akarnának ültetni ezen faj almából ?

Hát kérem egy' néhány czéggel ón is szolgálok ; nevezetesen : 1. Vásárhelyi Gy. N.-Bánya 2. A nbányai gazd. egy. kertészete N.-Bányán,

3. Klein Vilmos Szatmáron, 4. Szentkirályi Kálmán kertészete lír Körtélyesen, 5. talán lehetne kapni még a Kende Zsigmond vagy Kende Ka- uut ur kertészetében Czégónyben, 6 Lnby Géza orsz. képviselő ur kertészetében, 7. Ungvári László és József faiskolájában Kecskeméten és végül 8. Petrovay György kertészetében Nagy.- Kürüben.

De meg, ha látnák a gyümölcs ojtvány tulajdonosok, hogy nagyon keresik a Jonathán alma ojtványait, egy két év alatt állítanának annyit elő, hogy a legnagyobb keresletet is ki elégítené.

Itt a tavasz, itt a fa ültetés ideje, felhívom gazda társaimat, hogy ültessünk Jonathán alma fát! Szeőke Barna.

A hétfői közgyűléshez.

Aki Szatmárt 12 — 14 óve nem látta, el van ragadtatva ama haladástól, amit ez idő alatt minden téren felmutatni képes volt. Úgy a város külső képe, mint társadalmi élete, mozgalmassága mind meglepően uagyvárosiasodott.

Hogy e szédit.ő haladásnak anyagi visszahatása van, az nem lep meg senkit. Panaszkodunk a nagy' adóra, de tudjuk, hogy a közköltségek hirtelen megszorítása egy oly'an stag- nátiót teremtene a város belóletóbeu, ami keservesen megbosszulná magát s mi, ha nem is saját zsírunkba fulladnánk, de megvakulnánk saját fényünktől.

A közköltségek nagy részének beszüntetése épp olyan hiba volna, mint felesleges kiadások által a városra még nagyobb terheket róni. Csakhogy ép ezért nagyon is meggondolandó minden tétel, melynek törlésével ezen a helyzeten javitani akarnak.

Ha felesleges kiadásokról van szó, el várjuk a város atyáktól, hogy törlik, de olyan költségek, melyeknek kulturális vagy tái’sadalmi intentintiójuk van, azok törlésénél nagyon óvatosan kell eljárni.

Nem czólozgatunk tovább; a Gazdasági Egyesület évenként tagadhatatlan szép sikerrel és évről-évre fejlődő lóversenyének támogatásáról akarunk szólani.

Hogy ennek az évenként rendezett mozgalomnak városunk életében jelentősége • van, nem tagadhatja senki.

Lehetnek, akik nem tulajdonítanak jelentőséget annak, ha egy város magáról országosan beszéltet s nemcsak belföldön, de az utóbbi évek tanúsága szerint a Lajthán túlról is figyelemmel kisérik e versenyeket; ha vannak, csak sajnálnunk kell túl konzervatív felfogásukat. De alig hisszük, hogy ezek közt is legyen csak egy, ki egy város idegen forgalmának emelése érdekében minden lehetőt elkövetni szükségesnek ne tartaná.

Pedig azt sem vonhatja kétségbe senki, hogy a lóversenynaphoz hasonló mozgalmas óiét, olyan idegen forgalom Szatmáron egész évTehát robogtunk tovább! Kissé vigasztalódtam, hiszen másnak is vau baja, biztosra vettem, hogy nagyobb haj tél idején költözködni, mint egy félviseltes kalapot elveszíteni.

Épen egy költözködő népség közeledett felénk. Ez az élet! —- sóhajtottam magamban. S eszembe jutott a megrakott szekérről, melynek tetején egy furcsa alkotmányba csukott libák konczerteztek, a költöző gunár, illetve madár, a madárról a költöző diák, erről pedig az én elköltözött kalapom.

Ilyen az eszme társulás! Azon vettem magam észre, hogy társulok, jobban mondva társalgóm az eszméimmel.

Sok üdvös dologról társalogtunk, a mit talán nem is volna szabad kifecsegnem.

Többek között felmerült előttem „a távol lenge ködében“ e^y zöld asztal impozáns alakjával. mellette a rettegett férfiak.

Oh zöld asztal! álmaimnak netovábbja te! Hányszor megrernegtem ama gondolatra, hogy egykoron sziued elé kell járulnom, beszámolni azon eltöltött órákkal, a melyeket az egyetem légkörében engedtem elrepülni. Igen elrepülni ! Szinte vádol a lelkiismeret, hiszen én eddig elé még csak kaláberezui tanultam. Vajha ott is kaláber után adnák a kalkulust. De mit is érnék el vele? — ha zöldre megyek rendesen kontrával bukom el. A zöld asztal előttem ominózus, bizonyára ott mind n felvételre elbuknám kontra nélkül.

Gondolataim közepette épen ideje korán érkeztem meg vasúti állomásunkhoz. Csak auy- nyi időm volt, hogy jegyet váltsak s elhelyezkedjem egy kupéban, a vonat azonnal elindult.

Kezdtem vizsgálni utitársaimat. Három nagykereskedő (vagy tán vigócz!) arról disku rált, hogy Debreczenben hol lehet jó és olcsó ebédet kapni. Ez csak annyiban érdekelt, hogy az olcsónak és jónak barátja vagyok, de mit érek én a Zsuzsi néni fogadójával, mikor nem utazom Debreczenbe.

Jobban érdekelt a velem szemben ülő fess asszonyka, a ki egy mellette levő kosárban egy bizonyára előtte kedves cziczát szállított. Az első állomásnál vizet akart inni, de mivel épen nem árultak, megkínáltam egy narancsosai s megragadva ezeu kedvező alkalmat bemutattam magam. „Ha nem leszek alkalmatlan, N. N. jogszigorló vagyok.“ — Valószínűleg inponáltam, mert örvendett, azonban ezen kivül nem szólott egyebet. Szóval csend lett, mint annak előtte. De hát miről is társalogjon az ember egy fiatal asszonykával a bemutatkozás második pillanatában ?

Kitekintettem az ablokon, vissza tekintettem a kupéba. Semmi tárgy! Legalább hangosan horkolt volua valamelyik utitárs. Bele kellett kapaszkodnom a macskába.

Más tárg}' hiányában ez is jó, gondoltam s épen eszembe jutott a macskáról egy velem] történt vasúti kaland, Elhatároztam, hogy el

í fogom mondani s mindenképen a macskán akartam kezdeni a társalgást.

— Gyönyörű egy állat! — szóltam lehetőleg elragadtatással.

— Oh még enuél szebb macskám is van! — válaszolt.

Szinte kizökkentem a kerékvágásból. Most már kérdezősködjem a szebb macska felől? — Akkor az egész históriával nem állhatok elő.

' — Nekem mindig kijut a macskákból — szóltam ismét.

— Hogy-hogy ? — érdeklődött az asszonyka.

Hála Istennek! csakhogy helyén vagyunk.

S ekkor előbb negyed óráig tartó bevezetés után, melyben leirtarr fülétől farkáig a macskát s elsoroltam jó és rósz tulajdonságait, elmondtam azt a históriát, hogy ezelőtt pár hónappal egy meglehetős hosszú ruhás kis leánynyal utaztam, (ha poéta volnék azt Írnám, hogy egy gyönyörű vadmacskával utaztam, a kinek körmeitől azonban erősen lehetett félni) ki szintén egy ajándék macskát vitt magával.

Megismerkedtem vele (nem a macskával!) s annyira megszeliditettem, hogy rám bízta a féltve őrzött eziezust, a melyik aztán egy nekem is, neki is kedvező pillanatban tőlem megszökött.

Illusztráltam, természetesen csak szavakkal azt a scónát, a mit a szökevény a kupéban előidézett.

Elmondtam mennyi fáradságunkba k érült,