Szamos, 1900. február (32. évfolyam, 9-16. szám)
1900-02-01 / 9. szám
XXXIi. evioiyam Szatmar. 1900. csütörtök, február hó 1. 9-ik’-siánr. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap es csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Elif i z e t é s i á r : SZERKESZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. HIRDETÉSEK: Készpénzfizeteb mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Egész évre 4 írt. — félévre 2 Irt. — Negyedévre 1 írt. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Egyes példány ara 10 kr. 1 M ndenneuiü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 10 kr. Gazdasági Előadások közelebbi programmja: A Szatmármegyei Gazd. Egyesület által a földm. miniszter ur támogatásával rendezett téli népies gazd. előadások közelebbi programmja a következő: S z a t m á r-N ómetiben a németii iskola tanácstermében minden szerdán és szombaton d. u. 5 — 6 óráig: Február 8. Kovács Bálint vm. állatorvos. A takarmányozás és legeltetésről. Február 7. Állategészségügy és állatvásá* rokról. N a g y-K árolyba n a városháza tanács termében d. u. 3 -4-ig : Febr. 2. A hitelszövetkezetekről. Febr. 4. Poszvék Nándor g. e. titkár a fogyasztási és értékesitési szövetkezetekről. S z i n é r-V á r a 1 j á n február 4. és 6-án Jablonszky György kér. szölöszeti és bor. felügyelő a szőlőművelésről. Az előadások ingyenesek s azokon az ösz- szes érdeklődőket szivesen látja a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület. A csalárd üzlet-átadás. A tisztességes^ szolid alapon működő kereskedő elve: „Élni és élni hagyni “ Becsületes munka árán szerezni meg életfentartási szükségleteit, mások megrontására nem törekszik, a tisztességtelen konkurren- cziának nem hive. Dolgozik, hogy legyen miből élnie, farad, hogy munkájának igaz gyümölcsét lássa; oda hatni iparkodik, hogy teljes bizalommal, feltétlen tisztelettel és becsüléssel forduljanak feléje, s ezzel jóhirne- vének szilárd fundamentumát megvesse. A jóravaló, komoly kereskedő sokat ad jóhirnevére. Ez biztosíthatja fennállását, jövőjét ; ennek köszönheti és tudható be, hogy a vevő közönség bizalommal, jóakaratu pártfogással tiszteli meg és a hol beszerzi áruit, j onnan híreire számíthat, hitelt élvezhet, mely a kereskedelem lelke, mozgató ereje. \ Mi tulajdonképen a kereskedők azon fajáról akarunk szólani kik előtt becsület, jel- j lem, tisztességérzet holt fogalmak, kik nem I respektálnak jogot, törvényt és igazságot, ‘ fittyet hánynak, hátat íorditnak a társadalomnak, a világnak, csupán egy czél lebeg előttük : az önérdek. Mások bőrén élősköd- nek, mások pénzén hizlalják magukat, mások verejtékes, szorgalmas és becsületes munkájával szerzett vagyonát megtizedelik, avagy a végenyészetbe sodorják, különféle fondorlatokkal, csalárd utakon a jóhiszemű hitele j zőket megkárosítják, _ olykor a tönk szélére juttatják, olyannyira, hogy nem egyszer az adósból gazdag ember lesz, miga becsapott hitelező koldusbotra jut. Keserű humor nyilatkozik meg ebben, de — fájdalom, — manapság az ilyesmi nem tartozik a ritkaságok közé. Gyakran láthatjuk itt-ott egy-egy üzlet nyílik meg. Fényesen, a modern igényeknek megfelelően van berendezve, elegáns kirakatokkal, villamlámpákkal, tömve portékával, mindmegannyi jele a jólétnek, a mellett bizonyítván, hogy ez a kereskedő „jó.“ Annál nagyobb csalódásunk, megdöbbenésünk, midőn nehány hónap múltán már más c/.imtábla ékeskedik az üzletajtaja felett, másnak a nevével. Az előbbi tulajdonos, még mielőtt fizetési kötelezettségének határideje lejárt volna, üzletét el- vagy átadja. Az ilyen firmák azon czéllal nyitották meg üzletüket, hogy na- gyobbszabásu bevásárlásokat eszközölvén — természetesen hitelbe, — az áruk egy részét eladják, s a megmaradt holmit, üzlethelységgel, berendezéssel együtt átadják valakinek, még mielőtt a fizetés terminusa bekövetkeznék. A hitelezők kesereghetnek, sirhatnak, üthetik bottal az adós nyomát. Az uj tulajdonoson nem vehetnek meg semmit, a megugrott náczión még kevesebbet. A hitelezők, a becsapottak jajveszékelhetnek, téphetik hajukat, az adós a markába nevet, vigan dudál, zsebében a megtartott pénzzel, nem rettegvén a törvény büntető, sújtó kezét. Mindezt pedig abból az alkalomból mondottuk el, hogy Plósz Sándorigazság- üg miniszternél járt egy küldöttség, a hitelezők hathatósabb védelmét kérve, felemlítvén, hogy rövid két nap alatt Budapesten tizén két csalárd űzletátruházás történt. Mélyen elszomorító az igazságügyminiszternél járt küldöttség panasza s ezugyNem ütik a jogászt agyon. Alig hiheti az ember, hogy ennek a pajzán nótának olyan szomorú históriája van, mint a minőt Széles András uram el-elmond róla. Az is lehet, hogy csak meséli. De ő maga szentül hiszi s állítja a hármas egy istenségre, hogy az bizony megesett hajdanában. No igen, hajdanában, amikor a harmincz- két fogából volt még annyi, amennyivel a ma már boldog emlékű tiz krajezárost ketté harapta s három véka búzát zsákostól keresztül lódított a feje felett, anélkül, hogy a kezével hozzá nyúlt volna. Ma már a sült burgonyát is csak az Ínyével zúzza szét s a három véka búza három- szorra is sok, arra is, hogy a hátára emelje; pedig kézzel, lábbal emelgeti s azt a megátalkodott derekát isugyanám hajlitgatja alá. Azaz hogy hajlitgatná, ha hajlanék. De hát jó életmódban is elég ahhoz hetvenhat év, hogy az élet terhe és áldása megerőtlenitse az ember kezét, lábát, megroskassza a derekát, skatulyába juttassa mindakó fogsorát. Bizony-bizony Széles András uram is a mellénye zsebjében hordja rég azt a skatulyát, meg a harminczkót fogát, régi dicsőségének emlékeit. Ott kezdődik voltaképen a história, ahol Széles András uram, valamikor régen, tiz tizenkét évi keserves szolgálat után haza szabadult a katonaságtól. Ma nem sokat jelent már a szabadulás három rövid esztendő után ; de annak idején nagy sor volt ám, tizenkét év múltán. Ma besorozzák, elviszik a legényembert s mikor megszabadul is, akárhány tejfeles szájjal kerül elő ; s szégyenében fekete pedrőt használ, csakhogy lássák valami módon, mint gyepesül a mezőség bajusza helyén. De akkor, mikor Széles András uram megkerült — harmincz, harminczkét éves korában — némely részinek hullófélen volt, egyik másiknak őszülőbe jutott a bajusza, annyira megviselte a katonasor, meg a mindenféle kenő-fenő szerszám Ma haza jön a huszonnégyéves legény ; másnap kézfogózik, harmadnap már esküdnék a menyasszonyával, ha ugyan lenne mire vinni az asszonyt; s még vége sincs az ősznek s már fökötö alatt a menyecske. S persze, hogy nem az, akit apja, anyja menyének akart, hanem akit a maga gyerekeszével megkerit. Akkor bekopogott Széles András uram az apai házhoz s mikor a nagy örömöt a borba fojtották s mámorát is elfeledték, maga elé hívta az apja s elmondta neki: — Fiam, embernyi emberré nőttél. Adott az Isten erős két kezet; kard helyett én adok neked kaszát kapát. Munkára ! s Isten megsegít — pár év alatt megkeresed, amire két személynek szüksége van! Én majd addig nézek hozzád illő feleségnek valót s öreg napjaimon adok nektek az élet terűéből, javaiból. * És Széles András, a tizenkét évig katona volt fiú, ősszeütötte a bokáját, mint ha még mindig a kapitánya előtt állana s boldog örömmel felelt: „jó lesz apám uram! Kapa, kasza nem vág Isten áldása nélkül földet-füvet. Bebizonyult Széles Andráson is. Igaz, hogy Isten mindenek felett gondot tartott reá; atyja is segített s, de bőrésze volt a gyarapodásban izmos két karjának, uagy türelmének is. Három év alatt annyi áldás ült meg rajta, amennyiből már megélhettek azzal a másikkal, akit apja hozzá illőnek talált : Kökényes Ve- ronnal. Széles András ugyan hallott róla, hiszen a hir szele arra felé is fujdogált, hogy Kökényes Verőn nem egészen idegen a földes uraság, Ke- mecsey Gáspár jogász fiától, a Gyula urfitól. De hát a hir csak hir; a törvény pedig tör vény volt: apja választ, fia elveszi; vagy le is ut, fel is ut: apai átok, szülői kitagadás. Meg aztán csak nem olyan tökfilkó az öreg Széles Mihály, hogy elvétetné fiával Kökényes Veront, ha nem volna szeplőtlen, hozzá való leány ! Beleegyezett a választásba; meg is nyugodott rajta. Az esküvő napját is kitűzték. S hogy megmutassák a falu nyelvének, nrnnyire nem hisznek a rágalomnak, mennyire nem félnek tőle, vőfélynek a jogász urfit, Kemecsey Gyulát is haza hívták Debreczenből. Zene zendült, kulacs, kancsó csordult csorbult ; Széles András megesküdött Kökényes Ve- ronnak, hogy' holtaiglan el nem hagyja. Isten őt úgy sególje !
