Szamos, 1900. január (32. évfolyam, 1-8. szám)
1900-01-07 / 2. szám
XXXli. 8/iűiyaüi Szatmar. 1900, vasárnap, jaruár hó 7, L 1 2-ik l & SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Kgé»? évre 4 frt. — Félévre 2 irt. — Negyedévre 1 irt. Egyes példány ára 10 kr. ' SZERK .^bZTŐSÉW : Ráköczy-utiiza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rfckóczy-uteza 9. sz M luleanemü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Megjegyzések a villaravilágitás közszükségletéhez. Városunk villamvilágitásának ez évvel egy uj korszaka kezdődött. A múlt emlékeit íölidézve bátran állíthatjuk, hogy e korszak csak jobb lehet, mert rosszabb állapotok alig remélhetők. Azonban ne bízzuk cl magunkat . . . Inkább álljunk meg egy pillanatra az uj igazgató fontos és nagy jelentőségű hivatása előtt s kívánjunk neki a régi mulasztásokat kipótolni törekedő munkásságához teljes sikert. Sajátszerü, de ő is úgy van, mint a hadvezér; lehet bármennyi érdemjele — nem érnek azok semmit, ha a vezetésére bízott hadsereg vereséget szenved. Lehet neki is bármilyen szép diplomája, az nálunk, megválasztása után nem sokat ér, ha csak nem kiséri működését az erkölcsi és anyagi siker. Tudjuk, hogy szakszerű tudással indul leiadata megoldása elé, föltesszük, hogy a múltak mulasztásait kitartó szorgalommal igyekszik helyre pótolni. De véleményünk szerint e föltételekhez szükséges egy harmadik is: a villanyüziet tova fejlesztésére irányuló merkantil inventio. Hiszen mindenki tudja, hogy a villanyvilágítást ez újabb próbálkozás után is stagnative föntartani egyenértékű a város veszedelmével és romlásával. Pedig akármit mondnak is, igaz marad az, hogy a városnak egy lontos, jövedelmet hozható iparága került az igazgató intéző kezébe. Ő van hivatva arra, hogy ez intézmény jövőjét megalapítsa; ő van hivatva arra, hogy tudását, ambitióját, akarat erejét és munka képességét akként értékesítse a város javára, hogy e sokat becsmérelt üzletág legyen a város egyik hatalmas pénzforrása. Hogyan? kérdezik a kétkedők, hát lehet még ebből is pénzt csinálni ? Igen. Okosan és helyes üzleti fölfogással tényleg lehetséges, hacsak a város és igazgató e hai madik feltételben is egymásra találtak. Világosan és határozottan állítom, hogy e pénzforrás megnyíltára elérkezett az idő mihelyst a viliamáram használata közszükségletié féjlesztetik. Mert ha az a kereskedő, iparos és hivatalnok aHtja, hogy reá nézve az áramhasználat áldás és nem a zaklatásnak, pénzpazarlásnak furfangosan kitalált modern ösztökéje, akkor az áramhasználat csakugyan közszükségletté vált s így eredményes \ üzletet is csinál S ha manapság már a képes levelezőlapok is közszükséglet számba menő áru- czikké fejlődhettek s takarékos családapák évi költségvetésükbe már erre is jelentékeny összeget kell, hogy előirányozzanak — váljon a villamüzletet már annyira agyon csépeltük volna, hogy erre ez már igényt nem tarthat? Villamos közszükséglet! jöjjön el a te országod — oh be távol vagyunk még tőled! Közelednénk hozzád, szemmel látni, kézzel megfogni akarnánk, de ott áll a háttérbe a hivatalos város s nem engedi, hogy hozzád közelítsünk! Utóbbi időben az uj éra derengő hajnalán, a hozzá kapcsolásokkal majdnem megrohantuk a várost s lehet, hogy ez által egyik-másik büróban kellemetlenséget is okozhattunk, mert olyan borsos számlákat sóztak 3 nap alatti végrehajtás terhe alatt nya- I kunkba, hogy az ámulatból a végrehajtó szi- j goru tekintete ébreszthet fel csak a szomorú valóra. Sok esetre lehetne hivatkozni a mikor a vezetékhez kapcsolás az összes belső berendezés l/3 és V4 részét teszi ki. Hát ez nem jól van igy, ez már nem üzleti politika. Manapság az iparos a készített csizmát hazaküldi, a kereskedő vásárolt portékáinkat házhoz szállítja, a malomtulajdonos, ha jó üzletet akar csinálni, maga fuvarozza el az őrleni valót, de a város úgy csinálja a jó üzletet, hogy a saját érdekéből készített kapcsolást is velünk fogyasztókkal fizetteti ki. Az áramhasználat az árammérő órán A Bunzen-féle fotométer, Ő és én. Kényelmesen dolgoztunk a minap fizikai gyakorló termünkben, mikor tanársegédünk azzal nyitja ránk az ajtót: „Nem vállalkozna valaki az urak közül önagyságának segiteni ?“ Először is egymásra néztünk, aztán az előttünk félben levő munkára. Megjegyzem mellesleg, hogy épen a piknométerrel foglalkoztunk, a mi olyan valami, (ha ugyan valaki érdeklődne iránta) a mit sem enni, sem inni nem lehet. A tanársegéd mégegyszer ismételte kérését. Mi mégegyszer össze néztünk, mire aztán felemelkedtem ón egy határozott mozdulattal. „Tehát ön lesz szives?“ ,,Igen ón leszek szives.“ S egy pillanat múlva ellebegtem kollegáim szemei elől. Azt sem tudtam, hogy hová, csak azt, hogy önagyságának kell segiteni, ki a nőemanczipá- czió első egyetlen fehér hollója (vagy talán galambja) közöttünk, kik a laikusok szerint csak örökiíó „felteszünk“ valamit, örökké „ha“-val beszélünk. Egy meglehetősen világosság hiányában szenvedő terembe léptünk s mint bizonyára kitalálják, a mint szemeim hozzászoktak a félhomályhoz, magam előtt láttam őnagyságát és a Bunzen-féle fotométert. Önagyságának leírását — bár érdekes volna — mellőzöm, hiszen őnagyságát már látott mindenki ellenben Bunzen-féle fotométert nem, 1 igy kissé le kell írnom, habár ez egyáltalában ■ nem érdekes, de annál ritkább. Hogy ne tegyem túlságosan próbára a fantáziát, csak egy hosszú léczet képzeljenek, a mely egy scálával (osztásokkal) van ellátva. Ezenkívül szerepel ezen eszközön egy gyertya és egy gázláng s egy zsirfoltos papiros, körökkel. A gázláng arra való, hogy erősségét mérjük a gyertyáéhoz képest, a lócz scála beosztásán a láng erősségét szokás elolvasni; a zsíros papír, ... a zsíros papír rendes szokása szerint nem mutat jól soha semmit, mi aztán az egész fizikai eszközt pontos mérésekre teljesen alkalmatlanná teszi. (Bizalmasan megsúghatom, hogy fizikai termeink bővelkednek ilyen megbízhatatlan készülékben.) A tanársegéd bemutatott önagyságának, ö pedig a Bunzen-féle fotométernek (a melyet ugyan már korábbi időkből ismertem, bemutatva azonban még nem voltam neki.) A kézszoritásnál őnagysága azt mondta, hogy „örvendek,“ ellenben a fotométer nem szólt semmit, gázlángja ugyanazon hangon sus- torgott tovább. Ezek után egyedül maradtunk s megkezdtük a kísérletezést. Légy üdvözölve nagy Bunzen! — ki nem gondoltál bizonyára arra, hogy valamikor gyönge nők fogják vizsgálni zsirfoltos papira fotométereddel a különböző magasságú gázlángok erősségét ! Mig ón igy fohászkodtam, őnagysága ez alatt körülbelül elmondotta a legszükségesebb tudnivalókat s aztán mivel én csak segítő szerepet játszottam, első dolgom az lön, hogy le- tórdepelve szabályozzam a gázláng erősségét, illetve egyenlő fényűvé tegyem azt egy gyertya lánggal. Mondhatom nehéz munka volt! „Sok! kevés; kissé vissza; ismét nem jó!“ Ezek voltak szorgalmas törekvésem méltatásai. Kezdtem belemelegedni a munkába s egyszer csak buzgalmamban olyat zártam a csavaron, hogy a láng kialudt. Lön erre néma sötétség s nyomban egy csattanás s aztán . . . aztán villágos lett ismét, mivel őnagysága talán számítva erre a váratlanul beállható sötétségre, a mint a katasztrófa megtörtént, azonnal biztos kézzel nyúlt a gyujtófa után s egy serczegő csattanással ismét világosságot varázsolt elő. Első ijjedts’gemben elnémultam — mert mondhatom, hogy ritkán voltam ilyen helyzetben — nem is tudom mit tettem volna félelmemben, ha őnagysága nem olyan találékony. A világossággal együtt megjött a szavam is; valami bocsánatkérö szavakat mondhattam, mert ajkain egy mosoly jelent meg, mely mint eső utáni szivárvány, valószínűleg a teljes amnesz- cziát volt hivatva tudtomra adni. Oh mamák ! Ha tudnátok ti azt, hogy leányaitok egykor sötét szobában (pardon! inkább gyéren világított) kísérletezhetik kollegáival, kitéve annak, hogy a segítő ügyetlensége folytán kialusznak azok a félhomályt terjesztő lángok, kitéve annak, hogy hamarább találja meg a kollega forró kezeit, mint a fényt adó gyújtót, kitéve annak, hogy talán gyújtóiak
