Szamos, 1900. január (32. évfolyam, 1-8. szám)

1900-01-21 / 6. szám

bői és mivel“ kérdése : milliók kérdése. Mindjárt hozzá tehetjük azt is, hogy ily természetű és méretű tevékenységénél a társadalom erejét nélkülözni: nem lehet, mellőzni: nem szabad.

És ezzel elju ottunk jelen czikkünk lu- lajdonképeni tárgyához, rá akartunk mutatni a magyar föld gyors és erős kézzel való megmentésének egyetlen lehető eszközére és módjára : a milliókra, a társadalomra. A társadalomnak, a nemzetnek kell összeraknia a milliókat. Adóztassa meg magát a nemzet egész öszszesége ; szegény és gazdag arányosan és hozzunk össze egy komoly számba vehető sok, minél több millióból álló nemzeti föld-alapot, melynek hivatása: a haza földjének újból — pénzzel és számítással való — teljes meghódítása legyen. Ezer módja van az általános felbuzdulás előidézésének és ébrentartásának. Például: Egy-két ünnepi országos kivilágítás ha elmarad, azt az élő és holt ünnepeltek egyaránt megbocsájtják a szent czél érdekében s ha az egy este alatt elégő mécs, gyertya, petróleum, gáz és villám lángok árát mindenki a köz oltárára teszi - az már egy millió. Es igy tovább.

Járjon elől az agitáczióban az egész magyar sajtó, a főurak, a papság és kövessük mindannyian ! Támogassa a mozgalmat a magyar kormány a maga mindenek fölött álló hatalmával — erkölcsileg s ha kell: anyagilag is.

Azt mondhatják egyesek: A nemzet ma szegény, ki van merítve adakozási képessége. Nem áll. Avagy volt-e valaha egy olyan időpont, amikor mindenki azt mondta; Most lehet gyűjteni? Sohasem volt. Egyébként, minél tovább várunk, annál rosszabbak lesznek a viszonyok, épen azért: mert semmit sem teszünk, semmihez sem kezdünk.

Semmi sem lehetetlen. Erős akarat: minden akadályt ledönt. Más ut nincs.

Módunkban lesz nézeteinket annakidején és helyén — megfelelő alakban is kifejteni.

Színház.

Szombaton félhelyárakkal telt ház előtt „5zulamith“ hozatott ismét színre s jói összevágó előadásban volt alkalmuk a jelenlevőknek ismételten gyönyörködni.

Vasárnap d. u ifj. előadásul Moliere hires darabja „A fösvényt került színre s az ifjúság

élénk érdeklődése kisérte mindvégig az előadást Valóban elismerésre méltó törekvés az az igaz. gató részéről, hogy a tanuló ifjúság szellemi ! képzésének előmozdítására ilyen darabok színre * hozatala által hozzájárul s bár valami fényes anyagi haszonnal nem kecsegteti magát, mégis — továbbra is — szolgálatára kiván állani a nemes s a dicséretet önmagában hordó czélnak. A mint értesültünk a legközelebbi ifjúsági előadáson „ A trónkeresót“ készül színre hozni, mely , darab — tanulmányaikra való tekintetből is — ajánlható ifjainkuak a megtekintésre.

Vasárnap este a „Kurucs für fang“ adatott másodszor félház előtt. A darabról és az előadásról is elég tüzetesen referáltunk s igy ezúttal sem egyikhez, sem másikhoz nincs tenni valónk.

Hétfőn ismét „Szulamith“ került szinre fél helyárakkal, zsúfolt ház előtt a rendes előadásban.

Kedden „A Mikádó“ adatott félhelyárakkal. Az előadás rendkívül patriarchalis jellegű volt, a szereplők — mintha csak maguknak játszottak volna — gyakorta kollegiális intermezzókkal kedveskedtek egymásnak. Legnagyobb hátránya volt pedig az előadásnak, hogy a zene mellett teljesen elveszett az énekesek hangja, még a ; kar énekszámaiból is alig lehetett valamit hallani. Ennek okát abban láthatjuk, hogy a hangolás roppant le volt eresztve elaunyira. hogy p. o. Feledi a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudta kisérni s a legtöbbnek csak a szája mozgásából látszott, hogy énekel. Ha tényleg a darab zenéje ilyen alant járó, azon a hangolással i mindig lehetne segiteni, mert könnyebb a zenét a hanghoz alkalmazni, mint megfordítva.

Szerdán K. Hegyest Mari a nemzeti színház művésznőjének vendégfellóptével Sardou hires színmüve „ Fedora“ került szinre telt ház előtt. Az előadás valóban a legnagyobb elisme résre méltó, melyben főrésze a vendégmüvész- nönek volt, ki a czimszerepet kreálta. Közönségünk előtt nem ismeretlen a Hegyesi művészete s mai felléptével csak fokozta az iránta való elismeiést. Az igazi aristokrata nő gondolkozá- I sát, érzelmeinek sajátságos interpretálását, szerelmét, majd bánatát, keserves csalódását, a j bosszú utáni vágyakozását és törekvését, majd 1 kétségbeesett tépelődését, fájdalmát s végül ha- 1 lálát oly közvetlenséggel, annyi művészi routin- nal és erővel, oly megrázó tragikummal s a legapróbb részletekre kiterjedő figyelmes gondossággal hozta felsziure, hogy játéka maradandó benyomást gyakorolt a jelenlevőkre. Igazi művésziességében állott előttünk s ragadott magával érzelmi világa minden részének vázolásában s természetességében megkapó, tragikumában őszinte, mozdulataiban s egész külső alakításában közvetlen játéka az előadásnak fényes sikert s neki a legnagyobb elismerést biztosította. Dicséretre méltó munkát végzett mellette Mor- vay is, valamint a többiek is kisebb szerepeikben s úgy látszik, hogy a művésziesség egy pillanat alatt revelálni képes nemcsak a nézőt

ragadja e\ de a partnereket is úgy ihiteti, hogy magához emelje. Általában az előadás- a legsikerültebbek egyike volt. a maga egészében is.

Ugyanezt konstatálhatjuk a csütörtökiről is, melyen a „Lowoodi árva“ hozatott szinre-Hegye sivel az Eyre Jane szerepében. S ha a Fedorá- ban főleg apró részleteiben is figyelmes és megkapó alakítását csillogtatta, itt oly tragikai erőnek adta tanúbizonyságát, hogy művészete díszére válhatik ez ország első színpadának is. Nem az a mindennapi pathetikus kitörés, mely nagy hanggal s szenvedélyes hadonászással, nagyhangú sírással s keserves jajgatással keresi a hatást, hanem a szenvedéseket a leghívebben kifejező, lassanként fejlődő s fokozatosan érvényesülő szenvedólyesség megnyilatkozásában és érvényesítésében — a természetesség habárán tnl nem menő — kifejezésteljes modulatiókban igyekszik hatást kelteni: ez jellemzi az igaz művésziesség alakításait s ez jellemzi a Hegyesi játékát is. A legnagyobb elismeréssel adózunk iránta s örömmel konstatáljuk, hogy ebben a közvéleménynek vagyunk tolmácsolói, mely a művésznő szereplését nem egyhamar tudja elfeledni. Nehéz feladatát szintén elismerésre méltóan oldotta meg Mo-rvay is s nagyban hozzájárult, hogy az előadás sikere teljes legyen,

Pénteken a vendégmüvésztiő Rafaelt-ben aratta c üvészi sikereit. Ha az előbbi darabokban hatalmas drámai művészetének k rese-tb és talált méltó megnyilatkozást, Rafaelben, az: erős romantikus színezéssel írott drámában csillogtatta plasztikusan kifejező erejét a Stella szerepében. Igazán meglátszik e darabon, hogy Vá- rady Antal Hegj’esi Marinak irta, mert a külső formai tökély a Madonnaképhez és a világhírű festőművész mély tüzü szerelmi fellobauásához, mint elsőrangú kellék jön tekintetbe. A művésznő plasztikus tökólyü alakja és természetesen kifejező bája a siker legfőbb elemét e darabban csakugyan finom és nemes Ízléssel érvényesítette. Nagyobb jelenetei mind a festő vásznára volnának érdemesek, akár az oltárkép előtti jelenetet, akár a Rafael élete tragikus mozzanataiban megnyilatkozó szerelmi jelenéseit tekintjük. A z>u- folásig telt ház közönsége méltán fejezte ki sokszor lelkes tapsaival elragadtatását, mely nyílt színen is többször megnyilatkozott. A. művésznő mellett elismerésre méltó ambiczióval játszott Ardaj- Ida (Antonio). Gondos tanulmánya nagyban hozzájárult a darab sikeréhez s őt is többször hívta ki a közönség. Palugyai Vilma. (Marglierita) is jól beilleszkedett szerepével az. összhatás egységébe. Simon a reá háramlott üagy feladatot (Rafael) lelkiismeretesen és az erős lyrai motívumok közvetlenségével oldotta meg. Rakodczay a Fra Barnabo rokonszenves szerepét a közönség tetszésnyilvánulása között játszotta. A poetikus szépségekben gazdag dráma színpadi előállításában is megfelelt a várakozásoknak.

porladozó tetemei felett ; emlékezzünk az ő életére, nemes példájára, hogy tanítson az bennünket is élni igazán, nemesen; hogy tudjunk mi is erőnkhöz mórt áldozatokat hozni anyaszent- egyházunk oltárára, általában minden magasztos ügy felsegélósére és előbbrevitelére.

Az embert igazán nagygyá — t. P. — a szerető s a magas eszmékért dobogó szív teszi. A. lángesz hatalma, az elme bölcsessége felkölti csodálatunkat és hódolatra indít bennünket, de ha önző, kevély szívvel van az párosulva: csodálat és hódolatnál nem képes egyebet maga iránt ébreszteni; rokonszenvünket szeretetünket nem megnyerni, mert, szivet csak szív tud megindítani.

Egy ilyen nagy, minden nemes és magasztos ügy iránt melegen érző szív tettei indítsanak minket is szeretőire és buzgalomra minden szent do og iránt most,, a midőn jótékony életére visszagondolunk s azt hálás kegyeletünk s elismerésünk koszorújával megtiszteljük

Junk Károlyné szül: Nadányi Rózsa asz- szony bölcsőjét a sors nem helyezte palotába, nem adott neki valami kiváltságos helyzetet sem a születés sem a nagy vagyon által, mégis elhalmozta őt kegyeivel az által, hogy sok ha landó társától megkülönböztetve, szeretetben gazdag, jó és nemes szívvel ajándékozta meg. Ez a szív volt az ő életének irányitója; ez vezette az ő gondolatait és tetteit, ez tette öt igaz keresztyén nővé, a Krisztus hü követőjévé, áldást terjesztvén addig, a meddig karja ért.

Mint fentebb mondottam, nagy vagyonnal a sors nem ajándékozta őt meg, csak annyija volt a földi javakból, mennyi szorgalmas és munkás élet mellett szerény jólétet biztosított számára; mégis e kevésből is tudott jó szive által juttatni a szegénységben és nyomorban sinlődők felsegélósére. Néni a fónyelgésben és hiúságban találta örömét és boldogságát, hanem abban, ha a szenvedők fájdalmát, enyhítette, ha az éhezőnek enni adhatott ; akkor volt igazán boldog, mikor a hála könyei jótékony kezeire hullottak.

így munkálkodott ő földi életében, mint a jótékonyság és vigasztalás angyala szerényen, minden nagyobb zaj és feltűnés nélkül áldá°t terjesztve maga körül, mint jótékonyan permetező tavaszi eső.

Korunkban — t. P. — fájdalom ! a minden érdek nélküli jótékonyság, az emberiséget nemesitő intézmények felsególóse hova-tovább ritkábban fordul elő; az önzés hidege szállta meg a lelkeket; a nagy többség egy irányban halad, egy jelszót tűzött ki törekvése elé: mindent csak az anyagiakért., a földi haszonért; egyház és iskola magukra hagyatva segítő kéz után kiáltanak, melyet nem találva egymásután menekülnek az állam vas karjai közzé s igy egymásután szűnnek meg a prot. vallásosság igazi melegágyaivá lenni.

Valóban — t. P. — nekünk protestánsoknak van különösen szükségünk arra, hogy áldozatkész szivek forgolódjanak oltáraink körül, melyeket apáink buzgalma épített fel számunkra; e buzgalom nélkül elveszítjük a jövőt, létünk alapjait, el anélkül, hogy a nagy feladatokat, melyeknek betöltésére egyházunk hivatva van, elvégeztük volna.

E nemes buzgalomra, az önzés nélküli áldozatkészségre mutatott példát néh. Junk Károlyné asszony, midőn tehetségéhez mérten segitó a nemes czólu intézményeket életében s gondoskodott egyszersmind arról is, hogy midőn már szive nem fog dobogni, akkor is még haló porában is hálával emlegessék nevét. Ilyen nemes érzéstől indíttatva hagyományozott egyházunknak 4 drb kereskedelmi s iparbank részvényt; gymnáziumunk nyugdíj intézetének J 500 frt; leányiskolánknak 200 frt s a szatmári ev. ref. vallásu szegényeknek (a helybeli nöegylet által kezelve) 200 frtot.

Emlékezzünk a megboldogult híven futott pályályára kegyelettel; szenteljük eme pár pillanatot neki hálásán s egyszersmind példáján buzduljon fel a mi szivünk is, hogy egyházunk s vallásunk oltárán mi is készek legyünk a tőlünk telhető áldozatokat megtenni.