Szamos, 1900. január (32. évfolyam, 1-8. szám)

1900-01-14 / 4. szám

XAXIi. évfolyam Szatmár. 1900. vasárnap, jaiuár hó 14, 4-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasarnap és csütörtökön A SZ ATM ARM EGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési á r : i SZEÜK lSZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. Kgész évre 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I írt,. ! KIADÓHIVATAL- Rákóczy-utcza 9. sz. Egye8 példány ára IO kr. I M udeanemü dijak Sisatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Mozgalom a g. katolikusok magyarnyelvű liturgiája érdekében. Tudvalevő dolog, hogy a gkathólikus egyház bár épugy nem autonóm egyház, mint a római katholikus, a rítus nyeLvénél s más egyébb körülményeknél fogva való­ságos nemzeti egyházzá van szerveződve. A gkath. egyház hívői közül 10*83°/,, magyar anyanyelvű, de ezek is be vannak osztva, részint a román, részint a rutén ritusu gör. katholikus püspöki megyékbe, kitéve az ei- vagy visszarománosodásnak és ruténese- désnek. Régi óhajtás, hogy magyar nemzeti szempontból okvetetlenül fél kellene állítani egy magyar ritusu gör. kath. püspökséget. Ezideig, fájdalom, az erre vonatkozó kísér­letek a római szentszéknél nem vezettek si­kerre, sőt 1896-ban a szentszék egyenesen megtiltotta a magyar rítus további haszná­latát. Az akkori kormány erélyes közbelé­pése akadályozta meg, hogy e tiltó rendelet ez idő szerint ne publikáltassék s igy leg­alább megmaradjon jobb időkig a régi gya­korlat szentesitette státusquo Lapunk múlt számában részletesen volt ismertetve annak az értekezletnek lefolyása, melynek czélja, hogy a g. katholikus ma­gyar liturgiális nyelv érdekében újólag meg­indított országos mozgalmat egy helyi bi­zottsággal is támogassa. Ez értekezlet ered­ményre vezetett, mert a helyi bizottságot megválasztotta s az az egyhangú lelkesedés, I melylyel e bizottság megalakult, élénken ta­núsítja. hogy itt komoly törekvésről van szó a gkath. hívek hitéletének és magyar nyel- j vünknek hazafias szolgálatában. Örömmel ragadjuk meg tehát az alkal­mat, hogy rokonszenvünknek és a mozga­lom sikeréhez fűzött leghőbb szerencsekivá- nalunknak e helyen is kifejezést adjunk s röviden méltassuk azon actió fontosságát, melynek előkészítésében Melles Emil főespe­resnek, városunk gkath. lelkészének kétség­kívül a legnagyobb elismerésre méltó érde­mei vannak. Ezen actió jelentősége két irányban domborodik ki, u. m. hitéleti és magyar nemzeti szempontú hatásában. Bár igen hálás tárgy volna, de mesz- sze vezetne annak az igazságnak minden oldalról való kifejtése, hogy a vallásos hit­nek a szív igazi mélyen való meggyökere- zése és öntudatos kifejlesztése csakis ott várható, hol az imádkozás azon a nyelven történik, melyet a hi vük megértenek. Meg­dönthetien igazság ugyanis, hogy képzete ink nyomában támadnak érzelmeink, meg- ihletodéseink s olt, a hol ez a legtermésze­tesebb és legegyenesebb hatás a félékre hi­ányzik, ott az istentisztelet a hatás szem­pontjából csupán merő formaságokra szorít­kozik. Az idegennyelvü liturgiának a népre nézve csak hangia és czerimóniái vannak meg, de annak belső tartalma, mint a népre nézve ismeretlen és hozzáférhetlen, hatás nélkül marad, teljesen elvész, leglennebb a hely és alkalom, vagy a megszokottság hagy­nak némi homályos mystikus benyomást a nép lelkűidében. Nem ide tartozik ennek az igazságnak bővebb kifejtése, mely különben is annyira világos, kézzelfogható, hogy a iélekre irá­nyozott valláserkölcsi hatások más eszközei­nél vita tárgyát sem képezheti. Maguk az idegennyelvü liturgia követői is tőbbé-kevésbé belátják liturgiájuk ezen módjának, alakjának a népre vonatkozó visszásságát s azok meg­tartását nem annyira észokokkal, mint in­kább zsinati határozatokkal s a több száza­dos hagyománynyal védelmezik. Annyit minden elfogulatlan gondolko­zónak el kell ismernie, hogy az anyanyel­ven alapuló liturgiától mindenesetre csak a hitélet mélyebb és szélesebbkörü fejlődése várható. A hitélet érdekeivel azonban egyenlő fontosságú a hazafias nemzeti érdek. Többet mondunk: e kettő el sem volna választható egymástól. E két legszentebb feladatnak, legön­zetlenebb, legnemesebb érdeknek egy csapá­son s egymást támogatva kell haladniok. De miképen történhetnék ez, ha nemzeti nyel­vünket, a melyben és a mely által mint nem­zet élünk, az emberi lélek legmagasztosabb functióiban, az Istenhez emelkedés idejében magunktól eldobjuk,ahhoz hűtlenek leszünk? Miképen felelhetünk meg nemzetünk törté­nelmi feladatának, hogy a magyar polkika hazánk minden fajtájú lakosát hazaszeretet­Ötven év múltán. Díc/,ember l4. Lassan suhanó lomha szárnynyal Aláborulva csendesen Száll . . . száll az éj, de fónyrajával Majd csillagezre megjelen. Behat a fónj'e kis szobánkba Hol e sugáros éjszakán, Az én anyám ül gyászruhába’ Virrasztva súlyos bánatán. Szelíd fején a tél havával, Ajkán imádság szüntelen. Szivében holló bánatával Keresztjét hordja csendesen. Sötét ruháján, könj'es arczán A bú tanúként szól, beszól, Hogy neve özvegy s nehéz harczán Ezernyi gonddal küzdve él. Én jó anyám ! ma ötven éve, Fehér volt ruhád, fátyolod, A jövő szelíd rózsafénye Övezte ifjú homlokod. S ma itt ülsz bútól összeesve, Mint támasz nélkül a repkény, Szemed könyüre könyet ejt le, Hogy nem jő már az éjre fény. Az ötven évből egy maradt el Panaszra mégis nem fakad; Csak szivetjáró bút sóhajt el Keservét siró ajakad. Sebedre nem kérsz enyhületet, Csak úgy sóhajtod : Istenem ! Az ötven évből ezt az egyet Miért nem adtad énnekem ? — De ő pihen és panaszidra Szive se dobban ott alant Rá nem felel csak könyed issza Mohón a néma szomju hant. Az idő sem jő balzsamával Alkonyán a nap sem hevít, A vérző sebből hatalmával Kivonni a tört nem segít. Ne félj anyám ! a sors viharja Bár mily erővel tör le ránk, Ha megragad is hullámkarja, Örvény mélyére még se ránt. Megvéd, megőriz búban, vészben, Legyen bár fájó sorsod itt; Ö fönt vigyáz s e csendes éjen Lelke szárnyával bóborit. Vértessy Ida. m Visszaemlékezés halottak estéjére. Irta: Papp Lajosné, Cs. Kozmutza Olivia. Valahányszor a zordon ősz beköszönt, min­dig eszembe jut az a szegényes ruhába öltözkö­dött úri nő, ki még gyermekkoromban sokszor eljött hozzánk s rendesen elbeszélte élettör­ténetét. Házasságuk negyedik évében volt azon borzalmas éj, n.ely életének nyugalma felett ha­tározott. Férje orvos volt egy felföldi városban. Hozzá ment feleségül, csupán azért, hogy meg­bosszuljon egy fiatal embert, édes anyja akarata ellenére. * Anyja özvegy szászadosnó volt, régi ne­mes családból származott és mindig büszkén emlegette őseit, ^.z előkelő osztály ifjai járo- gattak hozzájuk. Meg is tetszett Holdasy Ervin­nek, a fess és kedves főhadnagynak a házi kis­asszony. Nemsokára más ezredhez helyezték át. — Eleinte még csak irt, később már ritkábban ke­reste fel leveleivel, inig végre megszűnt leve lezni. Sokáig epedve várta nyilatkozatát, de ez örökre elmaradt. Eltávozott városukból az ifjú Holdasy igen messzire. Folyton szomorkodott utána, észre

Next

/
Thumbnails
Contents