Szamos, 1899. december (31. évfolyam, 97-104. szám)
1899-12-24 / 103. szám
S z i n h á z. Szombaton ifjúsági előadásul „Julius Caesar11 classikus dráma került színre. A színház egészen megtelt diáksággal és közönséggel, kik ez alkalommal magas művész színvonalon álló előadást élveztek. — A czimszerepben Erczkövy nyújtott sikerült alakítást; Morvay, mint Bru. tus gondos tanulmányra valló játékával, hatalmas hangjának drámai hevével megérdemelte a sokszor megújuló tapsvihart. Mellette hasonló művészettel játszott Simon Antonius fárasztó szerepében s különösen halotti beszéde, mely a római népet Caesar meggyilkolása miatt bosszúra tüzeli Brutus és társai ellen, a darabnak mondhatni legsikerültebb része volt. Rakodczay, kinek fáradozása teremtette meg a bizonyára népszerűvé váló ifjúsági előadásokat, Cassius hálátlan szerepében szintén kiemelkedett. Vasárnap már ötödször jött össze nagy közönség a „Görög rabszolga“ bájos zenéjének a meghallgatására. Feledi Boriska és Tarnay Leona a sok szép énekszámmal és gracziózus tánczok kai alig győztek az ismételtetóséknek eleget tenni. Szívből jövő, meleg érzéssel énekelte el első és második felvonásbeli dalát a színpad bájos dekorácziója, Szegedi Zelma. — A névtelen hősök csekély gárdája, a karszemélyzet, ezúttal is mögötte maradt a nagyon leszál litott igényeknek is. Végül a honvédzenekar igen szépen játszott — a sörcsarnokban. Hétfőn: R. Maróthy Margit, a nemzeti színház tagjának első vendégfellópte alkalmából „Romeo és Julia“ adatott nem nagy számú közönség előtt, a mi talán annak tudható be, hogy nem volt a művésznő vendégjátéka előre jelezve. Maróthy, Julia szerepében a legnagyobb odaadással és drámai erejének teljes művészetével igazi élvezetet nyújtott, s mindenki, a ki csak ott volt, átélte vele azon szenvedéseket, a me lyeket a szegény ideális lelkületű leánynak szén vednie kellett Romeo iránti szerelme miatt. Leghatásosabb volt azon jelenet, a midőn érte sül Romeo száműzetéséről, a mi reá nézve nagyobb jelentőségű, mint a halál, s ép akkor, midőn a legboldogabbnak kellene lenniök, esküvőjük után alig pár órával. Bájos megjelenése, biztos tudása, kellemes hangjának érzelmes csengése, a hevesebb drámai kitöréseknél soha sem túlozó lelki emócziója, miudenkor hatnak s a néző közönség feszült figyelemmel tekinti minden mozdulatát. Jó volt Morvay Rómeó ja és Simon is megfelelt volna szerepének, ha nem kellett volna a súgóra figyelnie, a ki különben az egész estén derekasan működött. Kedden Maróthy Margit második vendégjátéka alig félházat hozott ismét össze. A művésznő, aki körünkből került fel a Nemzeti színházhoz, s a kinek szava először csendült meg a szatmári színházban, annak megnyitásakor, minden évben ellátogat hozzánk s mindig telt ház előtt ragyogta tta előttünk fényes tehetségét, mely öt ma már a hazai színművészet elsőrendű tagjai közé emelte. Ha az igazgató annyi szin házi taktikával járna el, hogy nap kkal előbb jelezné a vendégfellépést, s igy a vidéki közönségnek is módot nyújtana az eljövetelhez, ngy nem történhetnék meg, heg}’ a vendég a har madik fellépésről kénytelen lemondani. Egyébként a „Szegény ifjú története“ előadása egy pár nem jelentékenye szereplő leszámításával, szépen, bár kissé vontatottan folyt le. Margit alakításában Maróthy Margit vonzó bájos egyéniségével a legapróbb részletekig kidolgozott szereptudásával meg nem szűnő tapsokra ragadta a közönséget. Elegáns toilletjei feltűnést keltettek. Nagy hatású volt minden jelenése, s különösen, midőn Odiot Maxim (Morvay) a mélységbe veti magát s kételkedésével magát lesújtva látja, s összeroskad. Morvái, ha itt-ott szinte len is volt, nehány jelenetében művészi magaslatra emelkedett. Hálás is volt a közönség úgy ő iránta, mint Rakodczay iránt, kinek egy je lenete, amidőn haldokolva bocsánatot kér Maximtól, majd örökre lehunyja szemeit, tökéletes művészi alkotás s az elödás egyik kiemelkedő mozzanata. Fényessi, Latabárné és Arday Ida szintén megfeleltek nem nagy feladatuknak. No- vák Irén, a kis pásztorleány nehány szavú szerepében nagyon kedves jelenség volt. Csütörtökön Giacosa József „Borús szerelem“ ez. drámáját kevés számú közönség nézte. Jól motivált modern tárgyú darab, melyben a Lombroso pathoiogiai törvényei szerint látjuk vergődni az asszonyt, Giulio Servi ügyvéd nejét Emmát (Arday). Alapjában véve jó asszony, de a Fabrizzio (Simon) szerelmétől van megfogatva, kit Giulio, mint ügyvédsegédet tart a házánál. Giulio is az örökölt atyai bűnös hajlamok dispozicziójának súlya alatt vivődik ; alapjában véve ő is becsületes ember. Az Emma és Giulio szerelme lavina módra félelmesen nős mikor már a piety ka hozzájuk is elérkezik, szakitni akarnak, mielőtt a férj (Morvay), ki jó családapa, valamit a dologból megtudna. A titok azonban a férj előtt L kipattan s lesújtott állapotában gyermekét el akarja vinni a háztól. Giulio és Emma most már szökést terveznek, de a nőben ellenállhat- lan erővel kerekedik felül az anya s szándékát megváltoztatva otthon marad. Epen akkor tér vissza férje is leányával, ki nejének formailag megbocsát ugyan, de ezentúl csak mint szövetséges társát tekinti, a lányuk fölnevelése érdekében. A darabban alig tesznek valamit; jóformán jól megfigyelt psychikai motívumok bemutatása s jól illő keretben egészíti ki *> képet Arcieri gróf (Gulyás) a Fabrizzio atyja és Rauetti pro- kurator (Fényessi) alakja. Arday Ida ismert gondos tanulmánynyal játszott; az erősebb érzelmek megnyilatkozásában mondhatni remekelt. A kisebb jelenetekben nagyon is meg akarja játszani szerepét. Morvay, Gulyás, Simon és Fényessy egyaránt igyekeztek, hogy a darab szépségeit kellően kidomborítsák. Pénteken: félhelyárakkal „Nebántsvirág“ került színre, szerepváltozással. Denise-t Tarnay Leona helyett Feledi Boriska játszotta, kinek Denise a legjobb szerepeihez tartozik. Feledi ez alkalommal is kitünően volt disponálva, a közönség elragadtatással tapsolta minden hatásosabb jelenete után. Kömlei Celestinje is igen tetszett, ki némi rekedtségét gondos játékával pótolta. Tábori pompás Loriott volt; teljesen sikerült kupiéit a közönség sokszor megujrázta. Osztoztak a sikerben Gulyás (Chateo Gibus gróf) és * Nagy Gyula (Champlatreu), valamint a többi szereplők is. Kifogás csak a szegényes bútorzatot s általában a külső kiállítást illeti. Gondosabb összeállítással több szini hatásra lehetne számítani. A Hazai Áttalános ßiztosito R. T. a napokban a következő körlevelet bocsájtotta ki: Tisztelt kerületi felügyelőségeink 1 Fő- és alügynök urak ! Társaságunk Budapesten, 1899. május hó 10-én tartott rendes közgyűlésében elhatároztatott, miszerint egy millió korona névértékű elsőbbségi részvény lesz kibocsátva, hogy ezen ujabbi tőke segélyével a társaság további alapos fejlődése hathatósan előmozdittassék. Az igazgatóság már annak idején gondoskodott is ezen ujabbi tőke elhelyezése és befizetése iránt. Azonban a fent hivatkozott közgyűlés ha tározatát — egy csekély formahiba miatt — a kereskedelmi törvényszék nem hagyta helyben, hanem ujabbi közgyűlés egybe hívását rendelte el, mely körülményt a társaságon kiviil álló és azzal nem rokonszenvező egyének arra használták fel, hogy társaságunk ellen minden ok nélkül alaptalan híreket terjeszszenek. Időközben a keresk. törvényszék fenti meghagyása folytán, az ujabbi közgyűlést 1899. október 14. napján tényleg meg is tartottuk és ezen közgyűlésen hozott egyhangú határozatok folytán a budapesti kir. kereskedelmi és váltó- törvónyszék 110774—899. sz. végzésével az alaptőkének egy millió korona névértékű elsőbbségi rószvénynyel való felemelését, illetve az alaptőkének ily összegben való megállapítását már jóvá is hagyta és a ezégjegyzékbe be is vezettette. Midőn ezen körülményről t. czimedet értesíteni van szerencsénk, egyben azt is szives tudomására hozzuk, hogy az egy miliő korona ujabbi tőke, teljes összegben társaságunk pénztáránál már be is lett fizetve. A régi részvényesek részvényeiket fenti közgyűlés határozata értelmében a helybeli főügynökség utján ujrész- jegyekkó átcserélhetik. stb. mintha nem is volnának a lapban. Megfigyeltem, hogy a színész, amikor saját rovatát végig olvasta, rendszerint vagy nem mosolyog, vagy mosolyog ; ha nem mosolyog, úgy a kritika megdicsérte és ilyenkor illik is a művésznek a kritika szakértelmét kellő komolysággal konstatálni. De ha mosolyog, akkor — lerántották. Egy mosolylyal — mely keserűbb minden keserűnél — semmisiti meg a bírálónak laikusságát, rosszakaratát vagy pláne ellenséges indulatát. Ez a megbántott indulatos müvószlólek gunymosolya. Én a sziuésznek ezt a belső lelki szinjátó- kát igen természetesnek találom. Mert ebben a kritikában van letéve az ő művészi becsvágya, hiúsága, jelenje, jövője és mondhatnám jórósz ben: a kenyere, —- az a kenyere a művész nek, melyet olyan nagyon nehezen és kínlódással keres. Az a magasan trónoló kritika soha se nézi, mi az a subjektiv következmény, mely az előadó művészt éri, a szabad Írói toll nem törődik azzal, hogy hány keserves pereznek, órának, napnak az okozója, mennyi bánat és elkeseredett kedély jár nyomábau A proffesszionista színészt meg kell kritizálni. A tout pris ! Épen azért, mert nem dillettans, nem közönséges, hanem éppen, mert érti, tudja a mesterségét. Minek is volna a kritika, ha nem azért, hogy azzal föl is, le is lehessen rántani azt a szegény deszka taposó komédiást. Az a színész igyekszik, tanul, próbál százszor, stúdiumot csinál a szerepéből és a kritikusnak nem tetszik, mert vagy nem az ő felfogása szerint alakit vagy azért nem tetszik, mert mástól talán jobbat látott, vagy azért mert egyáltalán nem érti, vagyr haragszik, vagy mert mindenkit megdicsérni nem akar és áldozatot keres, vagy tudja a kritikusok Istene, miért, — de „lehúzza.“ Hát még égy színésznő (aki a színésznél is érzékenyebb, mert nemcsak színész, de nő is) micsoda autodafét okozhat ennek egy bírálat! Nagyon kínos helyzet ez és ebből a helyzetből soha sincs kibontakozás. Beismerem, hogy a sajtó bírálatát támadni, éppen a megbiráltnak nemcsak nem illik, de nem szabad. Az egyéni vélemény nyilvánítás joga kétségtelenül független kell, hogy legy'en. De elvégre, ott ahol nem bírálnak, hanem csak firkálnak, ahol kózel- foghatólag avatatlan egyén beszél, egyszerűen azért, mert ő kritikus, ott szabad az igazságért szólani. Miért vonják az életben felelősségre azt, aki mást becsmérel, aki másnak a képességeit, a működését, vagy tudását ny i 1 ■ ván osan és igaz tálán ul kisebbíti, miért vau megvédve a megbántott úgy a törvény, mint a társadalom lovagias szelleme ál bal ? Miért nem felebbezhet legalább egyszer az a szegény, igaztalanul bántott művész lélek ? Én mind ■ ezeket a kérdéseket nem tenném föl, ha nem volna bennök egy kis aktuálitás. A városban egy múlt heti kis parázs színházi affairről meséinek. A társulat buffója, a jól ismert Kömley, (aki direktor korában a mi színházunkat megnyitotta) a „Mikádó“ előadása alkalmával egy kupiét énekelt és egy kritikust — nevének említése nélkül ugyan — de alaposan, kíméletlenül lekuplézott. A helyzetet pikánsabbá tette, de súlyosbította is, hogy a kritikus egy pap és a „Szatmár és Vidéke“ referense legutóbb már kitört és kikéri magának, hogy a sajtót igy, meg úgy támadni nem szabad, és az igazgató és a sziniigyi bizottság figyelmét is fölhívja. A magam részéről Kömley eljárását szintén elit lem (mert a kritikát ku piákkal lehet igen szellemesen s finoman megcsipkedni) rosszalom különösen annak személyi élét de menteni is tudom. Hogy Kömley nem hírneves művész, az bizonyos, de hogy jó színész, hogy igazi vérből és húsból való kreatúrákat ad elő, az minden kétségen felül áll. A H. Sz. nemcsak ezt el nem ismeri, de következetesen Kömleyt mindig lerántja, — az előtt a közönség előtt, a mely neki annyi régi szép emléket juttat az eszébe és amely emlékeknek visz szaidézóse amúgy is fájdalmas Kömleynek. Ha hozzáveszem'22 éves színészi múltját, hogy Kömleyt a fővárosi közönség is módfelett kedvelte, róla a budapesti lapok mindig dicsé rőleg és elismeréssel emlékeztek meg, (sőt az arczkópét is hozták a Figaro stb.) úgy tudom érteni azt az elkeseredett hangulatot, mely az ominózus kupiéban Kömleyből végre is kitört. Úgy hallom azonban, hogy Kömley lépéseket tett a béke-kötésre. És ha a békét megkötik, ha az európai egyensúly helyreáll, úgy szívesen gratulálok a színésznek is, a kritikusnak is. Hópehely.
