Szamos, 1899. október (31. évfolyam, 79-87. szám)

1899-10-12 / 82. szám

nunk, hanem csak a női önérzettől. Ez a valóban nemes kiinduló pont és mindama törekvések, amelyeknek kutforrása a női önérzetben rejlik, vezethetnek biztosan eredményre.

A nők tudása éppen úgy a nemzet kincse, mint a férfiak tudása. Büszkék vagyunk rá. Es ha ez a tudás nem ront a nő természetességén, bárki mit szóljon is, dicsérettel kell, hogy adózzunk neki. De mihelyt a nő azt tartja, hogy természetes hivatását el szabad {elejtenie és a férfi majmolójává fajul, ez visszatetsző és mindent, csak dicséretet nem érdemel.

—ö. —n.

Pinczeszövetkezetekről.

(Ismertetés Zigány Zoltán és Baross K. pálya műveiből.)

Széltében-hosszában úgy szokás a mi szép hazánkat emlegetni, mint a tejjel mézzel fotyó Kánaán gazdag, boldog földjét. És ha végigmegyünk az ország változatos vidékein, be kell ismernünk, hogy sok igazság van ebben a nagy dicséretben. Búzánk aczélos, rétjeinken gazdag rendeket ád az illatos, kövér fü, mindenütt édesre zsendül a gyümölcs, boraink tüzesek és zamatosak, a vizekben halak, erdőkön, mezőkön vadak tenyésznek, férfiaiuk erősek és munkások, asszonyaink szépek és szorgalmasak ;• egy szóval mindenünk megvan, a mi csak egy ország gazdagságához, a nép jólétéhez szükséges.

its mégis azt látjuk, hogy népünk és kivált a gazdaember nem él olyan jólétben, a minőben élnie lehetne, mert nem aknázza ki azokat a kincseket, a melyek földjeinkben rejlenek s nem veszi igénybe azokat az előnyöket, melyek terményeink feldolgozásánál és értékesítésénél ki nálkoznak. Ebben a kis füzetben bortermelésünk bajait őszintén feltárva, azt akarjuk érthető szavakkal előadni, hogyan lehetne e sok megpróbáltatáson keresztül ment foglalkozást virágzásra emelni ? Mindvégig különösen szem előtt fogjuk majd tartani a kistermelőknek szükségleteit és tehetségeit, mert hiszen a jó tanácsra, a vezetésre és a segítségre az 1—2 holdas vagy a még ennél is kisebb szőlősgazdák, az egyszerű tapasztalatlan, szegény emberek vannak legjobban reászorulva.

Ha a régi jó módú bortermelő vidékeken járunk, mindenütt csak a filloxera pusztításairól és a külföldről hozzánk származott szőlőbetegségről hallunk siralmas panaszokat. Csendes szomorkodással regélnek az öregebb szőlősgazdák arról a jó világról, a mikor a filloxera előtti időkben hegyen-völgyön hangos szüreteken örvendeztek a bőséges jó termeseknek. Az ilyen bánatos visszaemlékezéseknek aztán rendesen az a vége, hogy a filloxera meg a szőlőbetegségek az okai mindennek. Az ujjonau telepitett rónasági szőlők gazdái is csak a sdőlöbetegsé- gekre panaszkodnak. — Pedig hej ! de sok más egyéb baja is van a magyar bortermelésnek.

Mert lám! a filoxera-veszedelmet sok vidék már valahogyan kiheverte, sok helyen meg épen most buzgolkodnak azon, hogy újra tele pitsók az elpusztult szőlőket; azután meg a homoki szőlők is egyre szaporodnak. Az amerikai szőlők s az oltványok, meg a szénkéneggel való gyéritő eljárás már diadalmaskodnak a szörnyű kis ellenségen. A különböző permetezések, meg a műtrágyák s a gondos müvelésmódok pedig egyre jobban védelmezik fáradságunk gyümölcseit más szőlőbetegségek ellen is. — Mindezek tehát csak olyan bajok ma már, a melyek ellen szakértelemmel és költséggel lehet védekezni. Hogy azonban a költség kikerüljön, a termelést kell jövedelmezőbbé tenni.

Csakhogy nálunk épen a jövedelmezőség dolga áll mostanában nagyon rosszul. Vegyük csak sorra ennek egyes okait.

Első sorban is itt van mindjárt a hazánkban nem ritka jégverés, a mely az utolsó években sok jó borunkat leszüretelte országszerte. Ha a szorgalmas szőlősgazda 3—4 éven át ősz. szerakargatott valamit, az ötödik-hatodik esztendő jégverése megint csak elnyeli az iparkodás drága gyümölcseit. E baj elien nincs más védelem, mint a jégbiztosítás, a mely orvosság megint keserű, mert ez is uj költség.

Azután ritka esztendő az olyan is, a melyben a termést az ország egyik-másik vidékein a májusi fagyok meg ne dézsmálnák.

Ezekhez az elemi csapásokhoz járulnak még azok a gazdasági és üzleti bajok is, a melyek országszerte többé-kevésbé mindenütt érezhetők. Ezek már a termés mennyiségét nem igen veszélyeztetik, hanem nagyon erősen nyomják lefelé az árakat.

Igen nagy baj az, hogy egyenlő minőségű nagyobb borkészleteket az egyes borvidékeken alig lehet beszerezni. Ugyanannak a szőlőnek két egymásutáni évbeli termése úgy elüt egymástól, mint két szomszédos gazdának ugyanegy évjáratból való bora. Már pedig állandó és biztos vevőkre csak úgy számíthatunk, ha évről-évre lehetőleg egyforma minőségű borkészletet, kellő mennyiségben vagyunk képesek nekik nyújtani.

Gondoljuk csak végig egv-egy magyar szüret lefolyását s még egy csomó termelési hibára, sőt vétekre akadunk.

A mint a szőlősgazda jókor reggel elkezdi a szüretet, a keverten ültetett szőlőfajtákat egymásután hordják együvé a nagy kádakba úgy, a mint jön reggeltől estig. Azután megtapossák, a tehetősebbek itt-ott szőlőmalmon megzúzzák, sőt — úgy a hogy — ki is préselik. A must aztán a maga emberségéből erjed úgy, a mint azt a pincze hőmérséklete engedi. Már most gondoljuk meg, hogy a különböző fajú szölőfűr- tök érettségi foka mennyire eltér egymástól; az egyiknek czukortartalma nagyobb, a másiké kisebb; a korán reggel szedett hideg szőlőből másképen indul meg az erjedés, mint a délutáni átmelegedett szemekből. A fehér szőlő héjában levő igen finom, zamatos anyagok a törkölybe kerülnek s értéktelenül, kihasználatlanul pusz tulnak el abban azzal a czukorral együtt, a melyet a tökéletlen taposás és sajtolás nem tudott belőle kivonni. Maga a pincze kezelés legfontosabb munkája, az erjedés, a pincze hőmérséklete szerint egyszer hamarább szűnik meg, máskor meg tovább tart, mint kellene.

Vájjon csodálkozhatunk-e azon, ha a kevert fajtájú és a különbözőképen érett, hidegen és melegen együvé zagyváit szőlőből kevés és silány minőségű mustot kapunk? Nem természetes-e továbbá, hogy ebből a silány nyers anyagból a tökéletlen erjedés és a későbbi ügyetlen kezelés után, mindenféle betegségnek kitett rósz bort kapunk? Az eczetesedés, a dohosság, a nyulósodás, a törés és a nehéz derü- lés és sok más baj ered a hibás szüretelósből és helytelen kezelésből.

Aztán, ha e sok veszedelem között mégis csak talál a vevő kedvére való bort, tudnánk-e neki ebből egyforma minőségben még egy pár sz'z vagy ezer hektoliterrel szolgálni? Bizony még a,legnagyobb termelők is alig képesek erre!

Általában a mi borászatunknak a következő fogyatkozásai és hibái vaunak :

1. a drága nyersanyagot nagyon hiányosan rosszul használjuk ki ;

2. a gondatlan és hibás kezelés folytán sokkal silányabb minőségű bort tudunk elöálli- tani, mint a milyent okszerű műveletekkel elő- állithatnánk;

3. borainknak nincs állandó, egyforma mi nösége és jellege.

A legnagyobb baj, a mefyből minden kár ered, az, hogy a szőlősgazda maga szüreteli le a szőlőjét s borát maga erjeszti, kezeli és áru- sitja. Az 1—2 holdas szőlősgazdák egyáltalában nem, de még a nagyobbak is csak ritkán rendezhetnek be olyan nagy és költséges présháza kát, erjesztő kamarákat, a szüreteléshez és a borkezeléshez szükséges drága gépeket és eszközöket, a milyenre a fent elősorolt bajok orvoslása végett szükség van. Bizony nem igen tehetik ezt a mi termelőink, különösen nem a kisgazdáink. A kinek egy kis megtakarított tő kéje volt, az jóformán elfogyott a védekezési munkálatokra, meg az újra telepítés költségeire, sőt sok szőlősgazda a rósz esztendők alatt adósságba keveredett. A legtöbb termelő tehát sem a maga tőkéjével, sem kölcsönpénzzel nem vállal kozhatik nagyobb befektetésekre. Tarthat nak-e maguknak tanult, szakértő borkezelőket, avagy maguk egész idejüket reá fordithatják-e a néhány hektoliter bor kezelésére ? — Bizonyára nem !

Hogyha tehát virágzásra akarjuk emelni borászatunkat, akkor oda kell fejlesztenünk a szüretelést és a borkezelést, hogy az a legna gyobb szakavatottsággal és tökéletességgel végeztessék.

Nagy baja a mi bortermelőinknek, hogy a bor eladása körül nagyon járatlanok és habár a filloxera pusztításai és a szőlőinket ért más elemi csapások következtében évi bortermésünk

mennyisége tetemesen csökkent, sokszor hallunk panaszt a miatt, hogy a termelők nem tudják eladni boraikat, vagy pedig kénytelenek azt olyan áron eladni, a hogy azokra épen vevő akad ; viszont a fogyasztók meg alig bírják a jó bort megfizetni.

Mindezeknek a bajoknak megszüntetése vagy lehető orvoslása végett ajánljuk mi különösen a kis és a közép szőlőbirtokosoknak azt, hogy alakítsanak maguk közt vidékenként pin- czeszövetkezeteket.

Nagyon jó volna, ha ennek az egyesülésnek a nagy fontosságát jól eszébe véshetném minden olvasómnak ; Pál apostol ékes szavaival szeretnék szólani, hogy mindenkit meggyőzzek arról, milyen nagy erő van az egyesülésben, és milyen nagy gyöngeség a magános elhagya- tottságban!

Egy egészen ide vágó rövid kis történet jut eszembe, ez talán felvilágosítja azt a nagy gondolatot, a melyet az én egyszerű szavaim nem eléggé fejeznek ki.

Egy öreg, sokat tapasztalt gazda halálos ágya melle hivatta hat felnőtt fiát s aztán hat pálczikát kötött össze jő erősen egy csomóba s egymás után felszólította fiait, hogy törjék ketté az összekötött csomót. Az erőtől duzzadó edzett legények hiába feszítették meg minden erejüket, nem tudták ketté törni a köteget. Ekkor az öreg szótbentotta a csomót és elhaló erejével egyenként eltördelte a pálczikákat; azután azt az intést hagyta örökül a fiaira : „Lássátok milyen gyengék lesztek, ha széthúztok egymástól és milyen erősek, ha összetartva, egyet akartok !“

Úgy vélem, hogy az egyes pálczikákhoz hasonlítanak a mi kis szőlősgazdáink és az erős csomóhoz hasonlítanak a szövetkezeti bortermelők. A mi lehetetlen az egyesek gyöngeségének, könnyű dolog lesz az egyesült erőnek.

E kis füzetnek épen az a föladata, hogy megismertesse az érdeklődő szőlősgazdákkal ezeket a szövetkezeteket, tanácsokat adjon a megalakításra és vezetésére vonatkozólag, végre pedig kimutassa, hogy mikópen segítenének a pincze- szövetkezetek a bortermelők égető bajain.

Az életbiztosításról.

Takarékosságra int a kor szelleme egyrészt azért, mert ijesztő módon tolong minden pályán a tömeg ember és íryüzsgő sokaságábél nem mindenkinek jut ken3'ér ; másrészt, mert ezrek kezéből csavarja ki az életfenntartó eszközt — a gép és még folyton növekvőben van a liarcz az emberi erő és a masina energiája között. Panaszra nyílik az emberi ajk, mint Madách Ember tragédiájában mondja: „Több az eszkimó, mint a fóka!“ Nagy szociális átalakulásoknak kell történniük, hogy kiegyenlítést njmrjen az emberkinálat és a kereslet közötti kedvezőtlen arány és csak jövő generácziók fogják a szo- cziálizmus nivelláló hatását érezni; de amig a társadalom üstjében a jövő óletitala forr, addig hallani véljük a kor intelmét, amely szól szegényhez, gazdaghoz egyaránt: „takaríts !“

És boldogok, akik a kor szózatát hallják és követik.

Az életnek legnagyobb bölcsessége szól belőle hozzánk.

De mi még messze mögötte vagyunk más kultur államoknak ezen intelem kellő megértésében ; mutatja és szomorúan igazolja ezt az az alacsony arányszám, amely hazánkban az életbiztosítás terjedtségét jelzi. Pedig az észszerű takarításnak épen az életbiztosítás utján kell megtörténnie, mert hiszen kiszámíthatatlan a sors szeszélye és soha sem tudhatjuk, hogy megengedhetik-e érnünk a következő napot. Demit takaríthatunk, ha nem áll rendelkezésünkre hosz- szu idő a takarításhoz? Mig az életbiztosítás intézményének épen abban rejlik áldásos és üdvös volta hogy előre is tudjuk : mentei a takarított összeg, akár felénk suhint a halál kaszája akár nem

Ha van törvénye a nagy számokuak úgy még inkább van a fix számoknak törvénye a küzdelmes létben, amely, hogy meddig tart, nincs halandó, aki megmondhatná.

A gyásznak könnyűjét ugyan nem, de a ; nyomornak sok ezer könyjét szárítaná fel, ha az életbiztosítás intézménye napjainkban terjedtebb volna nálunk magyaroknál. Pedig még mindig ott tartunk, hogy ügynökök ezrei moz • gósittatnak az üzletszerzés czéljából és ezeknek valóságos demosthenesi eloqueuciát, ördöngös