Szamos, 1899. október (31. évfolyam, 79-87. szám)
1899-10-01 / 79. szám
XXXI. évíosyam Szatmar. 1899, vasárnap, október ho 1 79-ik szám. SZAMOS. TT A -v £',QTr8gyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 4 írt. — Félévre 2 irt. — Negyedévre ! frt. Egyes példány ára 10 kr. Iparosaink jövője, Hivatott kezekbe jutott a kereskedelmi miniszteri tárcza és már országszerte észlelhető a mozgalom, a mely a- vidéki iparüzők érdekében megindult. íSok mulasztást kell immár jóvá tenni, mert húsz éven keresztül nem törődött az állam a kisipar pusztulásával és nem gondolt arra, hogy az iparos adóképessége fokozódjék, csakis egyedül arról gondosko-: dott, hogy a mindjobban hanyatló iparágak okvetlen viseljék a tokozott adóterhet még akkor is, ha nem jövedelemmel, hanem kárral dolgoznak. Úgy értesültem, hogy városunk országgyűlési képviselője már a közei jövőben körünkbe jön azon czélból, hogy iparosainkkal tárgyalja a teendőket arra nézve, mily módon lehetne a hanyatló iparágaknak a társadalom és állam segélyével jobb sorsot teremteni. Tagadhatatlan, hogy jobb később, mint soha és igy iparunk és kereskedelmünk ér- 1 dekében igaz örömmel üdvözöljük a komoly érdeklődést, a mit kereskedelmi miniszterünk kezdeményezésére városunk képviselője sietett felkarolni. A régi népek mondája szerint a szegény emberek részére csak egyszer nyílik meg az ég, a mikor is a jogos kérelem meghallgatásra talál, csakhogy nem szabad ám a szegény embernek az égnyilás ezen ritkán visszatérő perczét átaludni. Ezt a mostani SZERK .SZTŐSÉH : itákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz Iá ndeüaemii (iijlrtz.SÄatmaron, a Tap kiadóhivatalában fizetendők I — -........A ' _____a_______-___—-------------HI RDETÉSEK: Készpénzfizetés» mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Minden beiktatás után 30 kr. bélvegilleték fizetendő. Nyíltfél- sora 10 kr. alkalmat is olyanforma égnyilásnak tartom; szükségesnek velem tehát iparosainkat figyelmeztetni, hogy ébren legyenek ám, a mikor felülről az ő sorsuk iránt érdeklődnek, mert ez csak nagy ritkán, egyszer történik meg talán egy évszázadban. Itt az ideje, hogy iparosaink tisztán tárják fel az ipar jelenlegi szomorú helyzetét, kutassák a hanyatlás indító okait, tanácskozzanak magok közt, hogy majd ha országgyűlési képvselőnk meghallgatja őket, akkor mutassanak reá az eddigi tapasztalat alapján jól felfogott érdekükben azon módozatokra is, a melyek helyzetüket javíthatják. Az orvos is csak úgy gyógyíthatja betegét ha még gyógyítható, és tőként, ha a betegség fejleményéből megállapíthatja a diagnózist. Huszonöt éven át volt bőrárú üzletem helyben és igy hosszú időn keresztül álltam szoros üzleti összeköttetésben a timár, csizmadia és czipész iparosaink majdnem legtöbbjével. Ismerem tehát mindhárom iparágnak fejlődését, fénykorát, de sajnos hanyatlásának okát is. Kötelességet vélek teljesíteni, a midőn aktuális a kérdés, ha ezen három iparág hanyatlásának okáról az én megfigyelésem alapján egyetmást elmondok, hátha ezáltal egy szemernyivel elősegítem a baj felismerése tolytán a baj orvoslását. Általánosan ismert tény az, hogy a gyári ipar mindenütt elnyomja a kisipart; ezt a mi három iparágunkat is nagyrészben a gyári ipar tette tönkre. A legsajnosabb az, I hogy nem is a magyar gyári ipar, (mert ilyen nincs) hanem az osztrák, cseh és morva versenye tette tönkre ezt a nálunk hosszú’ ; időn át virágzó három iparágat. A tímárok, csizmadiák és czipészek fejlődtek, sőt vagyonosodtak egészen a hetvenes évek végéig, addig mig monarchiánk ez időben a küllőiddel kötött újabb vámszerződésben az Ausztriában már fejlődött bőr- és czipőgyárak érdekében erősen védvámos lett. Az Amerikából és Indiából importált kikészített bőrárukra és a németországi lábbelire oly magas vámtételek lettek kiszabva, hogy azok behozatala egészen lehetetlenné vált. így fejlődött nagyra Ausztriában a bőrgyártás és vele karöltve a lábbeliek nagyban való gyártása, olyannyira, hogy ellepték Magyarország összes piaczait, kezdetben a Mődlingi és Michelstädter áruival, később a cseh és morvaországi tetszetős kinézésű, de rongy ló és juhbőrökből összetákolt lábbelivel. Ezzel a versenynyel nem birt vagy nem akart lépést tartani sem a timár, sem a czipész. A csizmadia lábbelije azóta már sem a parasztlánynak sem a városi szolgálónak nem kell, mert tetszetősebb és olcsóbb a csehországi czipellő. Ezek voltak főokai e három iparág rohamos hanyatlásának. Iparosaink sajnos — nem is kisérlették meg az osztrák verseny ellen a védekezést, a helyett, hogy közös erővel a timárságból, meg a sok susztereiből egy-egy kis gyárat állítottak volna, Nótás Kata hűsége*) A magyar leány szereti a nótát, a dalt. Munkája közt otthon, vagy a ringó, kalászos réteken szőlőben, zsongó erdőkben legnehezebb munkája közt is dalra fakad a kebele, mert ugymondják „magyar leánynak aranyos a kedve !“ Nótás természetét a magyar leány őseinktől örökölte. A legeslegrégibb korban, (alig hogy ide, ebbe a szép hazába költözködtek a mi őseink) már szerették a nótát a magyar hajadonok. Így például fel van jegyezve a következő kis történet. Gellert püspök egyszer a királyhoz, szent Istvánhoz sietett. Az ut hosszú volt ám akkor, hónapokra terjedt. Hát jó Gellért püspök könyvet is vitt magával, hogy olvasson. Öreg estére vált az idő, mikor egy faluban meg kellett szállnia. Már lepihentek utitársával, de Gel- lértet nem fogta az álom, hát olvasgatot. Éjfél tájban egyszerre kövek zörgése, súrlódása hal latszik. Mi lehet az, gondolkozik jó Gellért, aki még kézimalmot sohasem látott. Aztán dalt, nótát hall. Szép dal volt ez, szivet fogó magyar dal, nem csuda, ha a püspököt egészen elragadta. — Valter, — szóllitja meg társát a püspök — hallod a magyarok dalát milyen édesen hangzik ? Aztán ismét olvasni kezdett, de a dal még *) Mutató Bodnár Gáspárnak „A mi népünk“ ezimü, imént megjelent müvéből. édesebben hangzott, hogy a püspök elragadtatva kérdezte. — Ugyan miféle dal lehet ez, mely annyira a lélekhez szól! — Magyar dal, felelt Valter. Az a magyar leány, aki énekel — urának a szolgálója. A leány ez időben őrli urának búzáját, mert itt másféle malom nincs. — Boldog ez a leány — szólott a püspök, ki másnak szolgálatában is édesden végzi kö| telességét. Hát ugyan miért hozakodom ezzel a régi dologgal most elő, mikor én Nótás Kata históriájának elbeszélésébe fogtam ? Mert Nótás Kata is édesden végezte munkáját és boldog volt, ha dalolhatott . . . Mert úgy nem tudott dalolni senki sem a faluban . . . talán a kerek világon sem . . . Szépen csattog a fülemile is, hej. de mi volt a fülemile dala a Kati nótájához ! Mikor estenden megcsattant a hangja, messzebb hangzott, mint a harang hangja és olvadóbb volt az ezüst csengésénél. Nem is hitták másképen a faluban, csak Nótás Katának. Ha idegen kocsi ment keresztíiT a falun, sokszor meg.rnegáliott. Hátha Nótás Katát meghallhatják ! Mondják, hogy olyan nótákat is énekelt, minőket még soha senki sem hallott. Azt tartották a falubeliek, hogy ezek a nóták az c kebléből fakadtak, mint az erdő csalogányjának, melyet soha senki nem tanított a gyönyörűséges szép trillákra. Hanem egyszer csak elnémult a falu csalogánya. Nótás Kata ajka bezáródott, nagy hosz- szu ideje, hogy nem nyílt az ki dalra . . . Mint a szép nagy kertben egyszer csak megszűnik a csalogány éneke és a kert gazdája busougva törpenkedik, hova szállott az ő madara : úgy tűnődött a falu apraja, nagyja Nótás Kata hallgatásán . . . Hiszen gyászos este sem volt! Térítőn nem feküdt senki az ő házukban, sirt nem ástak a temetőben se anyjának se apjának, hát kit gyászol? Pedig valójában gyászolt. Mert térítőn feküdt az ő boldogsága, aztán sirt is ástak annak, csak azt nem tudja, behan- tolták-e már ? Akkor történt ez, mikor a magyar fiukat vitte a „vak ló“ Kanizsára, Kanizsáról meg Boszniába. Boszniában meg nagy dolog történt, hullott a magyar vér, ott maradt sok szép szál legény, virága a nemzetnek Bosznia aztán a mienk lett, de sok anyának veszett el egyetlen mindene, szerelmetes gyermeke, édes reménysége. Nótás Kata is remegve várta „a hirt“ Boszniából, mert az ő „jegyese,“ Forintos Bandi is ott harczolt a csapatokban. Harczolt és elesett. ' í h I I r úri- és női divatáruháza Szatmár, Deák-tér 9. sz. A legdivatosabb női casan, posztó és OTO| ünniT barehet bluseok megérkeztek s a legnagyobb választékban rendelkezésére állanak a t. V' i Vrf* V/1 hölgyközönségnek. Ajánlom továbbá váczi fegyházban kötött harisnyáimat.
