Szamos, 1899. szeptember (31. évfolyam, 71-78. szám)
1899-09-24 / 77. szám
Szatmar. 1899. vasárnap, szeptember hó 24. XXXl. évfolyam SZAMOS Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Kgész évre 4 írt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I írt. j Egyes példány ára 10 kr. SZERK-feZTŐSÉU : ítákóczy-nteza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-meza 9. sz. M ndennemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: 1 <? Készpénzfizetés mellett a legjutányosabt* árban közöltetnek Minden beiktatás után 50 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyiltftér sora fO kr. I Jandrisics János. Múlt számunkban röviden emlitve volt, hogy Jandrisics János, az Angyalok Királynéjáról czimzett kompolthi apát, esperes, szentszéki tanácsos, szatmárvárosi lelkész, a vaskorona rend III. oszt. lovagja, törvényhatósági bizottsági tag főgimnáziumi ny. tanár, közművelődési és jótékony egyletek igazgatója stb. f évi szeptember 21-én reggel 5 órakor életének 62-ik, áldozársá- gának 39-ik évében hosszas szenvedés után, elhunyt. Még eleven emlékezetben rajzanak amaz ünnepségek, melyekkel városunknak és vidékének közönsége őt azon alkalomból, hogy az egyház és tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül legfelsőbb helyről a harmadosztályú vaskorona-rendet nyerte, pártszinezet,- rang-, rend-, vallás- és osztálykülönbség nélkül minden oldalról elárasztotta. A személye iránt megnyilatkozó tisztelet , becsülés-, szeretet- és elismerésnek oly nagy, nemes, felemelő és fényes ünnepe volt ez, hogy emlékezete nem is halványulhat el könnyen. * Jandrisics János 1837. évi deczem- ber 18-án. Beregszászban született. Atyja. Jandrisics Antal, e városnak előkelő polgára volt, kit a közbizalom a vá- rosbirói, utóbb pedig a polgármesteri székbe emelt s ki a közügyeket el nem lankadó buzgósággal és fáradást nem ismerő gonddal ötven éven át szolgálta s a nyilvános : pályán szerzett kiváló érdemei elismeréséül a Ferencz József-rend lovagkeresztjét nyerte. Tanulmányait, mint magántanuló kezdte, aztán a középiskolai 6 ik osztály bevégzéséig Munkácson és Ungváron folytatta, amikor b. e. Hám János szatmári püspök 1853-ban a növendékpapok sorába telvette s mint ilyen Szatmáron 1855-ben az érettségi vizsgálatot letette s egyházmegyéje további kiképzés végett a budapesti egyetemre küldte. Mint papnövendék a budapesti központi papnevelő-intézetben fennálló magyar egyházirodalmi iskolában irodalmi munkálataival tűnt fel s a jelzett iskolának két éven át jegyzője is volt. Első szónoki nyilvános sikerét 1859-ben aratta, midőn elöljárói, mint a szónoklatban kiváló növendéket, megbízták, hogy az egyetemi templomban az összes tudománykarok és a nagy közönség jelenlétében a nagypénteki szokásos beszédet tartsa meg, melyért a lapok is a leghizelgőbb dicséretben részesítették. Egyetemi tanulmányait 1859-ben befejezvén, Haas Mihály püspök maga mellé vette őt a püspöki irodába, hol, mint kiváló kedvencze, 14 hónapon át működött. Az exhortatori vizsgálatot 1860-ban letevőn, képesítő oklevelet nyert a hittannak az j egész főgimnáziumban való tanítására. Ezen évben, minthogy az áldozópappá szenteltetéshez nem volt meg a kánoni kora, Rómából nyert felmentés alapján szentelte őt Tel Haas püspök és pedig egész szokatlanul nem saját székvárosában, hanem az iíju születési helyén, Beregszászban, amidőn is az iránta melegen érző püspök a fiatal pap első miséjén nemcsak a manuduktori, de a szónoki tisztet is végezé, lelkesen buzdítván ama város lakosságát, miként gyermekeik nevelésére gondot fordítsanak, hogy az ifjú szüleinek öröméhez hasonlót élvezhessenek. A ritka szép módon lefolyt ünnepről még máig is kedvesen emlékezik a beregszászi nép. Az 1861 -ik évben lett szatmári káplán s ugyanezen év végén tanár a szatmári kir. kath. főgimnáziumban, hol a történelmi és magyarirodalmi tanszékre jelölték. Tanári oklevelét 1867-ben a budapesti tudományos egyetemen nyerte. A gyorsírászati tanlolyamot 1870-ben elvégezvén, innen is oklevelet nyert. A városi törvényhatóság 1881. évi de- czember végén egyhangú s osztatlan lelkesedéssel megválasztotta plébánosnak s mint ilven még három éven át tanított, mig az 1884-iki tanév végén nyugdij-illetménynyel a tanári kötelékből kilépett. Azóta plébános s e minőségben espe- resi és apáti rangra emelkedett A társaskörnek 12 éven át volt jegyzője s a jótékony nőegyesületnek 25 év óta titkárja. Költősors. Még az éjjel; — mondta az orvos. Most nyugodtan fekszik és nem mozdul — nem mozdulhat, nincs hozzá ereje. Fehér párnán nyugszik viaszhalvány, elaszott arcza, csak a szeme alatt mutatkoznak nagy vörös foltok, orczái beestek, orra éles, mint a halotté. A vállak kilátszanak a takaró alól — nem is férfivállak már ezek — csak bőrrel bevont csontok. A erőtlen karok kinyujtóz- kodnak a takarón — olyan véknyak, mint a gyermeké, és hosszúak, mint a sétabot. Nem emelheti fel őket, nem fordíthatja egy oldalról a másikra — a borzasztó betegség elpusztította testének minden erejét. így fekszik itt és alszik. A melle zihál, minden lélegzet vételét hörgós kiséri, mely melléből kitör. Ferencz az ágy mellett ül és aggódva nézi öoscse arczát — a rettenetes halálhörgésre már ügyet sem vet, annyira megszokta. Szemében könyek csillognak és nem fojtja el zokogását. így vannak ketten a szegényes szobában — az egyik aludva, már félig meghalva, a másik könyezö szemekkel őrködve öcscse álmára. Öreg este. Künn zivatar és eső csapdossa az az ablakot; vihartompitotta óraütések hallatszanak a közeli toronyból; kilenczet ütött az óra^ A szobácskát egy lámpa komor és gyér fénye világitja, mert a lámpát fehér vakharanggal takarta be és arra apró képecskéket és vázlatokat vetett Ferencz, aki festő. Most a beteg hirtelen látható megerőltetéssel kissé fólrehajtja fejét — fölébred és kinyitja szemét. Ferencz azonnal vidám arczkifejezóst erőltet magára. — No aggódjál testvér — kezdi vigasztalva — nyárra megint egészséges leszel, az orvos mondta. A beteg mosolyog; a remény e gyenge sugara tartja még benne a lelket. De a mosoly csakhamar eltűnik ismét, arezvonásai valami mondani valót árulnak el, tekintetében valami kérdés rejlik, ami fontosabb, végtelenül fontosabb neki, mint fölépülése. Arczán tisztán visszatükröződik az a kin, hogy beszólőképességót nem tudja viszanyerni, ajkai egyre mozognak, lélegzetének minden erejét összeszedi, csakhogy egyetlen szót rebeghessen. De nem lesz belőle szó — Ferencz egészen lehajtja fülét az öcscse ajakéhoz, soká, hosszú kinos perczeken át. A beteg ajkai egyre mozognak is. Ferencz fájó türelemmel lesi, hogy a hörgésböl csak egy szót kivehessen. Majd úgy tetszik neki, mintha megértette volna ezt a szót: „Színház“ !— amit hangosan ismétel. Öcscse megtört szemében fény csillog. — Még nem tértek vissza, Frigyes, még csak kilencz óra van. De egy óra múlva, egy óra múlva itt lesznek s majd akkor elbeszélik neked nagy sikeredet. Fényes dicsőséget fogsz aratni; ugy-e? A beteg boldogan mosolyog és Ferencz látja, hogy szivesen hallja, ha erről beszél neki. — Első színmüved öcsém, folytatja. Minő siker és taps lesz az ! Ha csak mink is ott lehetnénk, ugy-e ? Erőltetve nevet, a sirást visz- szafojtja. Lassan múlik az idő és Ferencz még mindig beszél — hiszen látja milyen jól esik ez szerencsétlen öcscsének. Künn tombol a szél és eső verdesi az ablakot; most az zivatar süvül- tését áthatja a közeli toronyóra tompa hangja. Tizet üt. A lépcsőről pedig léptek zaja hallatszik — a beteg füle azonnal elleste és szeme villámokat szór. — Ök azok, ők azok! kiáltja Ferencz és az ajtóhoz siet, hogy kitárja. A két barát belép. Ledobják felöltőiket. — Ne hagyjátok észrevenni, hogy milyen veszedelmes az állapota, súgja nekik gyorsan Ferencz. De a mig a két jóbarát belépett, rettenetes izgalom vett a szerencsétlenen erőt. A melle még gyorsabban zihál, a szeme ég és lángol, arczáből tisztán vehető ki az a kínlódása, hogy beszélni, mozdulni akar, de nem tud. Ajkai rezegnek — oh ha kihozhatna csak egy szót, de csak idomtalan károgó hangok törnek ki belőle.
