Szamos, 1899. július (31. évfolyam, 53-61. szám)
1899-07-09 / 55. szám
XXXI. évfolyam Szafmar. 1889, vasárnap, julius hó 9 55-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasarrap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Égés* étre 4 Irt. — Félévre 2 írt. — Negje.iévr.- Egyes példány ára 10 kr. SZERK -ísZTÜSEG : Rákóczy-uteza 9 sz. I írt. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. M ndennemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizeiendök. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetők mellett a legjutányoeabb árban közöltéinek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyüüér sora 10 kr. Papválasztás. A papválasztás foglalkoztatja a nagy- közönséget, a gyakori ülések felszínen tartják az ev. ref. egyházra nézve nagyon fontos kérdést s igy elég alkalom nyílik arra az egyház-hívőknek, hogy e kérdésben kellő higgadtsággal és megfontolással járjanak el. Eltekintve most a választás vagy meghívás módozatától épen a fenti okból nem tartjuk, de kellő komolysággal nem is lehet feleslegesnek tartani az egyházi elöljáróságnak azon törekvését, hogy módot nyújt a legközelebbről érdekelt, a választó közönségnek e fontos ügy megvitatásához, megismeréséhez s mégha az egyoldalúság vádjával, saját nézetének másokra való diktálásaval lehetne is vádolni az elöljáróságot, de egy érdem, az ügy minden oldalról való megvitatása, a külön véleményeknek mérlegelhetése, elvitázha- tatlan s ennek leleplezetlen eredménye abban mutatkozik, hogy ki ki képet alkothat, meggyőződést gyökereztethet meg lelkében, mely jelen esetben csak egyedüli útja módja egyik, vagy másik vélemény elfogadásának. Nagyon jól tudjuk, hogy a nagy közönség nem igen szokott törődni a közügyekkel még akkor sem, ha épen lelkészének megválasztásáról van szó, s innen van, hogy legtöbb esetben a legfontosabb ügyek a választás esélyeitől vannak függővé téve s legtöbb esetben a választási kortesek tevékenységétől függ, hogy a tájékozatlan választókkal saját malmokra hajtanák a vizet. Az e tárgyban tartott ülések el kell ismerni tájékoztatás, tapogatódzas czéljából tartattak, mert az egyház ügyeit intéző presbyterium méltóságánál fogva nem alkalmas testület arra, hogy elhamarkodás vádja mellett elfog lalt álláspontjával szemben kudarczot valljon s bár a közvélemény, közóhajtás alakulásával senki sem számolhat, mégis helyesen cselekszik az elöljáróság akkor, midőn az'j ügyet megakarja érlelni úgy hogy minden nagyobb rázkódtatás, galy szakadás nélkül, a gyümölcs leszakittassék. Hiszen itt lesz nem sokára a törvényszerű eljárás, mindenki meggyőződése szerint nyilváníthatja véleményét, szabadon és titkon, lelkiismeretének meg- I hallgatásával teheti votumát a papválasztás j vagy a pap-meghivás urnájába s majd ki fog tűnni, hogy az egyházhivők többsége miképpen gondolkozik, melyet majd respektálni kell a presbytenumnak, főgondnoknak és azon kisebbségnek, mely véleményével nem tudott érvényt szerezni nézetének. Addig pedig mig ez be fog következni, tegyük magunk közt is minél gya irabban szóvá a papválasztás kérdését, de vitatkozásainkban az ügyet ne tévesszük szem elől, az ügyet kritizáljuk annak íontosságát mérlegeljük, nem pedig azok eljárását, kiket lelkiismereti meggyőződésüknél, állásuknál fogva bizonyára az egyház iránt érzett legjobb indulat vezérel. Helytelen felfogás még helytelenebb cselekedet az, akár egyházi, akár társadalmi téren, hogy a helyett hogy ellenfeleinket az indokok hatalmával meggyőzni akarnánk, czéltáblául tüzzük azokat, kik még a közügyek iránt tudnak lelkesedni s nem ötlet- szerüleg lépnek fel egyes kérdésekben, hanem tevékenységük nyoma minden téren mutatkozik Ha vannak még ily emberek, azok joggal követelhetik, hogy önzetlenségükből folyó véleményüket mások meghallgassák és magukévá tegyék; ha pedig e vélemény fogyatékos, mint minden emberi — akkor a jobb gondolattal biró lépjen a lórumra, hiszen különösen jelen esetben a panaszig volt alkalom a helyesebb nézetet megmagyarázni s lehetetlenség, hogy a jobb a helyesebb telfogás ne győzedelmeskedjék. Közleményünkkel nem kívánunk sem egyik, sem másik nézetet osztóknak támaszt nyújtani, — véleményünket már volt alkalmunk kinyilatkoztatni, de a fontos kérdés eldöntése előtt általában véve szolgálni kívántunk az itt röviden elmondottakkal azon szent ügynek, melyhez mindenki csak megmosott kézzel nyúlhat, s mely ma a „szatmári egyház papválasztása“ czimen torog közszájon. Presbyter. Egy gyöngyvirágcsokor. 0 ott lakott egy sárga házban Virágzó ákáczfák alatt, S ón minden este arra jártam Hogyha leszállt az alkonyat S az ablak alatt elhaladva Hozzája szállt fel sóhajom: „Gondol-e még e szép napokra S reám nagyságos asszonyom ?“ Ott ült egy szombat délután is, Keblére tűzve gyöngyvirág S a nyitott ablakon keresztül Mosolyogva tekintett ki rám. Egyet gondolt s kidobta nékem A csokrot kaczéran, bohón: „Egymással igy ösmerkedónk meg Úgy-e nagyságos asszonyom ? Ketten sótálgatánk azóta Este az ákáczfák alatt, Együtt tervezve a jövőről S építve fellegvárakat. S ha néha kétkedem hűségén Száz csók csattant el ajkamon: „A száz csókból jut-e eszébe Csak egy, nagyságos asszonyom ?“ De hajh! hamar el kelle válnunk A pálya messze elsodort, De biztatón kisórt utamra Az az utolsó bucsucsók S a küzelemben megvigasztalt Egy hervadt gyöngyvirágcsokor: „Amit kegyed dobott ki egyszer Nekem, nagyságos asszonyom !“ A lázas, gyötrő küzdelemnek Bár lassan, de vége szakadt S én boldogan siettem vissza Hogy felvegyem jutalmamat S viszont is láttam újra öt ón Mindjárt az első alkonyon: Férjével aótált a fasorban „Kegyed, nagyságos asszonyom !“ Most még csak egyre, arra várok Hogy egyszer ablakom alatt Valamikor, úgy alkonyatkor A férje karján elhalad És akkor azt a hervadt csokrot Én majd kegyed elé dobom: „S aztán . . . örökre elfelejtem Magát, nagyságos asszonyom !“ Visky Sándor. m Érdekes hir. Lapunk egyik barátja Block Vilmos vidéki földes ur, a múlt éjjel berohant lapunk szerkesztőségébe, hol én főmunkatárs és hirrovatve- zető vagyok. Dúlt arczczal és szivszaggató zokogással tette le az alább közölt „érdekes hir“ kéziratát asztalomra. Aztán megfordult és távozott. Az ajtónál még egyszer visszatekintett s bucsuzásul csak ennyit zokogott: — Barátom, ez igazán rettenetes ! Mélyen megindultam ennyi fájdalom láttára. A lapot már nyomták, ennek daczára meg- állittattam a gépet, s bele szúrtam Block urnák imént hozott kéziratát a hírrovat élére. Az érdekes hir szólott pedig e kóppen ; / — Iszonyú szerencsétlenség: Tegnap este 6 órakor, midőn Szanday Vilmos, közbecsülósnek örvendő polgártársunk, majorjából elindult a városba, mint azt évek hosszú sora óta tenni szokta, mely szokásától csak az 1884 év tavaszán tért el, mikor ágybanfekvő beteg volt lábtörés miatt, mely akkor érte midőn kissé vigyázatlanul egy elragadt fiákeres lovat akart megállítani, izgatott kiabálással futva utána, miáltal még jobban megvaditotta a száguldó paripát; a - jelenet borzasztó voltát csak növelte ama körülmény, hogy szegény öreg anyósa véletlenül épen abba az utczába tévedt, s tanúja lett a balesetnek, pedig valószínű, — ha nem is egészen bizonyos, — hogy ép oly sikerrel más felé és kutathatott volna balesetek után, ami különben nem volt szokása, mivel áldott jó lélek volt szegény, nyugodjék békében, mert már elhunyt 3 év előtt 86 esztendős korában, a feltámadás boldog reményében; jó keresztény volt, csalfaság és vagyon nélkül ; vagyonát az 1849. évi tűzvészkor veszté el. De hát ilyen az élet! E borzasztó szerencsétlenség szolgáljon intő például arra, hogy igaz módon éljünk, miért is 1
