Szamos, 1899. május (31. évfolyam, 36-43. szám)

1899-05-28 / 43. szám

XXXI. évfolyam Szatmar. 1899. vasárnap, május hó 28. I C]r ) 43-ik szám. " SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. j£C Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I írt. Egyes példány ára 10 kr. SZERK .tSZTŐSÉG : Rákéczy-nteza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-nteza 9. sz. M ndeonemü dijak Szatinaron, a lap kiadóhivatalában tizetendók. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetőt, mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Myiíttér sora 60 kr. A Yiláöbéke. Az oroszok hatalmas uralkodója, a sze­líd lelkű higgadt gondolkodású II. Miklós czár nagyszabású akcziónak vetette meg az alapját. Az egész világ figyelmét magára vonta messzeható tervével. A leszerelés eszméje erősen foglalkoztatta annak idején az egész közvéleményt, a lapok hasábokat Írtak erről, dicshimnuszokat zengedezvén az Atyuskáról. A müveit világ tapsolt a mindenható czár szép tervének, csak szorosan vett környe­zete fogadta bizonyos idegenkedéssel ezt, hivei lévén az önkényes alkotmánynélküli uralomnak. A világraszóló manifesztum, a mely egy esztendő előtt hangzott el, visszhangra ta­lált csaknem mindenütt. Lelkesedéssel karol­ták föl II. Miklós czár föltünést keltő eszmé­jét s elhatároztak kölcsönösen, hogy ez irány­ban megkezdi a tárgyalásokat. Hágát jelöl­ték ki az első ilyen kongresszus megtar­tására. A múlt héten összeültek a kongresszis- ták az egyes államok képviseletében és a leg nagyobb buzgalommal folynak a tanácsko­zások, hogy mi uton-módon lehetne meg­valósítani az orosz czár óriási tervét, az ál­talános békét. Nem tudunk semmit a kongresszus mű ködéséről, mert zárt ajtók mellett folynak a tárgyalások. A legnagyobb titokban tartják a diplomaták a konferenczia menését, alig-alig szivárog ki valamicske a nyilvánosságra. Min­den azonban arra mutat, hogy a lehető leg­komolyabban veszik Miklós czár akcziójátaz általános béke érdekében. Annyi tény, hogy sokat nem várhatunk még most a leszerelési konferencziától, mert ehhez nem elég 1—2 esztendő, sem öt év, ezt jól tudja maga az oroszok emberszerető nagylelkű uralkodója is. Miklós czár főczélja jelenleg oda irányul, hogy az utat egyengesse a kellő irányban, ápolja az államfők kebelében az általános I béke iránti vonzalmat. Hogy mily lelkesedéssel csüng eszmé­jén, hogy mennyire áthatja az a mozgalom, ; melynek kezdeményezője ő volt, kitetszik nem egy cselekedetéből, s kivált azon páratlan nagy humanitásra valló rendeletéből, mely­nek értelmében a szibériai deportálás intéz­ményét megszüntetni akarja, erős szándéka továbbá az altalános leszerelés érdekében tar­tott kongresszust állandósítani. Érdeklődéssel várjál a legszélesebb kö­rökben, hogy mit végez az általános béke tárgyában tartott konferenczia Hágában. Ta­lán olyan megállapodásra jutnak, mely nagy meglepetést log szülni. Most még nem tu­dunk bizonyosat. A kezdet nehézségein most már túlestünk. Ha csak elgondoljuk, hogy mily hatal­mas tervről van szó : az általános világbé­kéről, a katonák leszereléséről, mily nagy- fontosságú tény lenne ez. Mennyi költséget, mily rengeteg kiadást emészt föl évről-évre a hadsereg. Mily hasznos és humánus czé­lokra lehetne e temérdek pénzt fordítani. A közművelődést előmozdítani, népiskolákat lé­tesíteni a legkisebb községben is, a szegény nyomorgó tanitók helyzetén segíteni, a köz­egészség érdekében is lehetne egyet-mást tenni, a tüdővészes betegek részere szana­tóriumokat fölállítani, mily üdvös dolog lenne ez. Sok mindenre lelnék abból a nagy sum­mából, a mit a haderő elnyel. Azt nem állíthatjuk, hogy a világbéke eszméje utópia, hogy nem fog soha bekö­vetkezni, a fundamentum megvan. Igaz, hogy mi nem fogjuk élvezni a leszerelés gyö­nyörét, mert megvalósulását alighanem csak a későbbi nemzedékek fogjak látni. Avagy talán századokon át kongresszusokat tarta­nak a béke érdekében, tárgyalnak, konferál­nak annélkül, hogy dűlőre jutnának, ez sincs kizárva. Olyan nehézségek merülhetnek fel, melyek inkább hátrább viszik az ügyet s a ,vége talán óriási \ilágháborura vezethet. És i csak ha nehány millió emberrel kevesebb j maradna a földön, lenne szent a béke. Tény, hogy alkalmasabb idő a mostani­nál a leszerelésre tálán nem is található. A jelenle*i uralkodók legnagyobb része rajong a világbékéért, élükön szeretett királyunkkal. Nem olvashatunk a jövő könyvében, nem sejthetjük, hogy a sors változékonysá­gából kik kerülnek egy-egy ország elére s minő tervek eszmék foglalkoztatják őket. Hátha az orosz trónra megint oly uralkodó kerül, a ki ismét megkezdi a Romanovok kegyetlenkedéseit. Egy pár gyermeknek. ... Ti nektek irom. Beleöntöm a telkemet. Hogy érezzétek a szív melegét most is, mikor tél van; mert ugyan a szív egyformán dobog télben is, meg a kikeletkor, de csak a szerelem adja meg neki azt az éltető napsugarat, a mely egy pillanatra átváltoztatja a szürke életet olyan misztikus világgá, melyhez hasonló csak ott a tubafa árnyékában lehet. Ti nektek irom. Hogy tudjátok meg azt, a mi hamis, a mi csak áltatja a lelket és gyötrődést kelt ott a szivetek mélyén. Hogy ismerjétek meg a gyer­mekszerelem csábos életét, a mi elszáll, s a mi nem fog életre kelni többé soha . . . a * Hát már tudjátok mi az élet? Megismer­tétek a száz baját, millió szenvedésével. Terve­ket szőttök a jövőre; látjátok azt a csöndes kis zugot, a hol édes csókkal, forró öleléssel él­tek át egy életet, lemondva a világ örömeiről. Csak azt tudjátok, hogy ti szeretitek-egymást, hogy egymásért akartok élni, vagy meghalni, a mi tinektek mindegy. Nem órzitek a ködöt, a mely ránehezedik a lélekre, nem a szenvedés ködét, a mel}7 olyan fojtó, gyötrő álmot hozott a lélek gyönyörben úszó világára. Szerettek ? Ti, a kik még gyermekek vagytok ? Te is szép leány, te is jó fiú!'Hát csak ölelkőzzetek össze, kétségbeesetten, igazán, mintha a lélek, a ti ideális, szerelmes lelketek forrt volna össze, egygyó, az én megvénhedt lelkem rekedt fáj­dalmával. * * * . . . Halljátok a mesét! Olyan kicsiny volt a fiú s olyan szőke a leány. Ott látták meg egymást a templomban a Szulamit képe előtt. S a mint a Szulamit mennyei mosolylyal tekintett le reájok, ők a végtelen boldogság között még arról is megfeledkeztek, hogy most ott, az örökké élő előtt mondják meg egymásnak tit­kon: „Szeretlek“. Miod a kettő gyermek volt. Szőke az egyik s barna a másik. Úgy rajongaui egymásért talán nem is tud soha két lélek, mint ők. Boldogok voltak és gyermekesen bo- hók. Mit törődtek ők a világgal, mit az élettel, mit azzal, hogy egyszer meg kell halni. Élni, örökké élni, ez az, a mi az erőt adta a léleknek a szeremlemhez. Élni?. . . Vájjon van élet szerelem nélkül ? Ah! nincs, mert nem lehet — Ugy-e ezt mondanátok ? Hiszen Szulamit is szeret ott az oltáron, ő a kinek a ruhája kék, a lelke fehér s kinek egy életen keresztül az ima adta meg azt. a mit másnak — az ember­nek a szerelem. És mégis lehet élni szerelem nélkül is. Ok is azt hitték, hogy csak az anyag választja el őket egymástól; nem, nem még az sem, ők örökre egyesültek abban a szerelemben, melyet az ifjúság ajándékozott nekik. És sze­rettek mohón. Siettek szeretni, mert olyan rö­vid az emberi élet . . . Egy szép napon aztán, mikor a napsugarak megaranyozták a lugast, mely oly sokszor boldogságuk tanyája volt, ne­vetve mondtak egymásnak búcsút. Még a szív most is azt hazudta, hogy szeretik egymást, még a lélek most is megremegett a kéjtől, mi­kor ajkuk egybe forrt, de aztán elmúlt minden, mint egy álom, mint az az északi-fény, bogy távol egymástól szeressenek ismét mást, talán az igazit . . Kevés idő múlva az a nap, a mely megaranyozta az életüket, már csak úgy szállt le, mint máskor s ők elfeledték egymást örökre . . . Gyermek vagy még kis leány. Olyan mint a parton a virág; játszik veled a szerelem, és az a játék olyan édes, talán azért, hogy annyi a keserűsége. Csak szeress! Elmúlik az a sze­relem s neked tisztul a lelked ; a szived a szen­vedés alatt átalakul az igaz szerelem édességét megérteni. Nevesd ki azt a furcsa világot, a mely a szemedbe meri mondani, hogy „Gyermek“. — Gondold, hogy te már nagy vagy és tudsz szeretni. Pedig ez nem is igaz, csak , . . csak játszik veled a szerelem, mint a parton nőtt piros virággal a hűvös hab. Érzed, milyen bűbájos az élet? Szivedben éled az önérzet büszkesége; azt gondolod, hogy tied a világ, neked dalol a madár, s a füledbe súgja az akácz : szeress, szeress ! Pedig álmodod

Next

/
Thumbnails
Contents