Szamos, 1899. április (31. évfolyam, 27-35. szám)
1899-04-09 / 29. szám
e mozgalmat sugalja. a nevelésügy általános érdeke követel figyelembe vételt azoknak az óhajoknak és sérelmeknek elintézésében, melyek a képzőtanárok állapotának javítása körül felmerültek. A tanári állásnak dekóruma sürgeti a fizetési fokozatoknak ekviparálását a hasonló kvalificatióju tisztviselőkével s ezen parancs elől nincs kitérés, mert a képezdei anárok, mint nevelésügyünk fontos szervei, mint nemzetiségünk palládiumai, csak úgy működhetnek áldásosán, ha meg van adva számukra az a társadalmi atmoszféra, melyben magukat a népnevelés méltó előharczo ' sai, s a köztekintély felruházottjainak érezik Nagy és messzeágazó munkatér az, melyen képzőink tanári kara a feladatok különböző nemeivel nap nap után megbirkózni kénytelen. A kisdedóvástól kezdve az ő kezükbe van letéve a népnevelés nagyfontos- ságu ügye. Üdvözöljük a lépést, mely képzőink tanári karának az országos szervezkedéshez való csatlakozását mutatja be, eltekintve a méltányos kívánalmaktól, már csak azért is, , mert minden kételyen félül alkalmas tanúsítani, hogy a mi képezdei tanáraink hivatásukat nem tekintik pusztán átmeneti állapotnak, vagy lépcsőnek, hanem eszmének, melyet fejleszteni, s kellő nívóra emelni ha- zafiais kötelesség. Örülünk, hogy a képezdei tanárok országos mozgalmával egy uj rugó talált elhelyezést városunk kulturális intézeteinek mechanizmusában is Csak jöjjenek össze s rendezzék ez egyszer a saját ügyüket is; hiszen ez a saját ügyük is az ország, a nemzet ügye, mert ha ők nem végezhetik jól és anyagi gondoktól menten feladatukat, akkor betegség fészkeli be magát a népnevelési ügy testébe, a melyet csak veszedelmes operá- czió árán lehet kipusztitani. Képzőintézeti tanáraink fizetési és elő léptetési viszonyainak, korpótlékainak és szolgálati pragmatikájának törvényes rendezése igen is fontos ügy. melynek sikerétől várhatjuk képezdéink megszilárdulását, föllendülését. Úgy hisszük, hogy a mi képezdei tanáraink az összehívandó congressuson élénk szerepet fognak vinni, s a fényes szónoki és szervező talentumok diadalra fogják tudni segíteni a culturális szempontokból is any- nyira fontos ügyet. jelentés a szatmári izr. népkonyha 1898— 9. évi működéséről A népkonyha ez idei utolsó ebédje. (1-sö ebéd 1S98. Nov. 1<S.. utolsó 1899. Márcz. 16.) Az éhező szegények hálával fogadták a téli öt hónapon keresztül a mindennapi ebédet és most csak azon bánkódnak, hogy miért is rendez a népkonyha egyesület utolsó ebédet, mikor oly messzire esik a jövő első ebédje, a mely csak hét hónap múlva kezdődik, addig pedig koplalni fognak vagy nagyon sovány kosztra jut az a 120 szegény és árva iskolás gyerek és munkaképtelen családok. Ilyen féle gondolatok közt végeztük rendező társaim körében az utolsó ebédosztás magasztos tisztét — nem tudtuk jóformán örvendjünk e annak, hogy öt hónapon keresztül élelmeztük éhező embertársainkat, vagy bánkódjunk e azon, hogy ez a 200 emberi lény, a mi körünkben 7 hónapon át éhezni fog, hisz sajnos nyáron épen úgy korog a gyomor, mint télen, ha üres. — Mi a kik vagyonunk vagy munkaképességünk után naponta háromszor étkezünk, uzsonnázunk, néha hálózunk, szórakozunk, pikiűkezünk, mi köny- nyen segíthetnénk azon, hogy a népkonyha egész éven át élelmezze éhező szegényeinket nekünk mindannyiaknak csak azt kell elhatározni, hogy azt a keveset, a mit eddig a jól terített asztalunkról a szegények élelmezésére a népkonyhának akár pénzben, akár élelmi szerekben adtunk, ezután megkétszerezzük és rögtön megvalósul éhező embertársaink hő vágya, mert egész éven át fogjuk őket élelmezhetni és nem lenne soha, de soha többé utolsó ebéd. De ne fürkésszük a jövő titkát, a mi nemes lelkű közönségünk előbb utóbb úgyis megvalósítja a népkonyha folytonos működésének áldásos eszményét. — Most pedig számoljunk be az elmúlt tél eredményéről. A népkonyha öt havi szükségleteire begyült adakozásokat részletesen nyugtáztuk a helyi lapokban és itt csak együttesen köszönjük szegényeink nevében a nagyérdemű Helyben gyűjtöttek: Hirsch Miklósné Deutsch Mérné és Scheiber 60 frt 55 kr. Ferenczné 51 05 Dr. Kelemen Samuné Medgyesi Ferenczné és dr. 46 15 Erdélyi Miksáné 40 50 Rooz Samuné 39 30 n Szatmári Adolfné 37 40 Kaufmann Dávidné és Schleifér Zoltánná. 35 40 11 Freifeld Mónié 27 — 11 Schloszer Mártonná 22 — 11 . Cs. Mayer Károlyné 18 ,, 50 11 Rooz Gfyuláné 16 40 11 Beer Mórné 12-T— 11 Beiter Béláné 12 — Klein Hermáimé 10 60 Kalocsai Zsigmondné 10 — Majer Izraelnó 8 15 „ Márkus Mártonná 8 ,, — Markovits Mihályné 7 25 Dr. Herman Lipótné 7-— Markovits Benőné 6 99 95 Klein Mihályné 5 — Klein Bertalanná 4 40 Lefkovits Lipótné 4 >1 67 Fried Ferenczné 3 45 11 Walkovits Sámuelné 2 85 99 Einhorn Mártonná 2 40 11 Összesen 498 frt 97 kr. A helybeli pénzintézetek adománya: Szatm. Takarékp. egyes. 25 frt — kr. „ Várni, takarékp. 25 V — „ Kér. és iparbank 25 ll —„ Terin, és hitelbank 10 •1 — V „ Népbank 10 11 Összesen 95 frt — kr. A népkonyhái ebédosztáskor gyűjtöttek önkéntes adományból: Markovits és Kellner kisasszonyok 15 frt 97 kr. Czinner és Haberfeld kisasszonyok 17 „ 53 „ Spiegel és Schwartz kisaszszonyok 11 * — „ Both és Weisz kisasszonyok 8 „ 50 „ Markovits és Kellner ., 8 „ 60 „ Klein és Lőwy 10 „ i5 „ Klein 6 „ 30 „ hon este beléptem a „Nefelejts“ vendéglő nagy termébe, a bál színhelyére. Épen azon gondolkoztam, hogy erről a bizonyos „igenről“ hangzatos verset irok s beküldőm a „Kövesároki Tárogatódnak, talán elolvassa, az a kis leány, talán megérti, talán . . . talán . . . midőn nyillott a bálterem ajtaja, s beleptek az en vonati ismerőseim: a mama és a kis leány. Ha a vonaton szépnek, úgy mcst valóságos angyalnak kellett őt tartanom. — A fehér selyem ruha titkolózva simult vágyat leliellö tagjaira, tejfehér arczán szebben nyílott a rózsa, ajkán mosoly, szemében részegítő varázs és fürtéi, azok a szikrázó delejes aranyhajfürtök pajkosan árnyékolták be hófehér homlokát epesztve, ingerelve. A „csorvási Venus“ susogták körülöttem a férfiak, mig a többi leánj' elkomorodva, irigyen tekintett felé, hajh! mert fáj a női szívnek, ha magánál szebb nőt lát. Mig ón az ámulattól megkövülve néztem azt az angyalarczot, azalatt felzendült az ,Asz- szony, asszony az akarok lenni“ zenéje s ö egy honved tiszt karján a tánezolók közzé vegyült. Hosszul éreztem magam, át mentem az éterembe, de ott is azon elszomorító tapasztalatra jutottam, hogy a tiszta bor jó, a tiszta viz is jó, de a kettő vegyítve rósz. Ezen tapasztalattal gazdagabban visszatértem a tánezterembe, hol már ugyancsak bele melegedtek a tánezba. A görbe lábú doktor ngy hányta-vetette lábait, mintha megakarna tőlük válni, a segéd jegyző kurjongatott, egy pár jogász dobogott, a hölgyek arcza kipirult, keblük pihegett, a fehér zsebkendőket lobogtatták, mintha repülni szeretnének. A „csorvási Vénus“ az angyalarczu Bagáthy Erzsiké is mulatott; annyi tánezos rajongott körülte, hogy alig tudtam elkapni, de azok látván elszánt arezomat, elhúzódtak, s ón vittem tánezba az édes kis leányt, a kemény fűzőbe préselt karcsú derékon remegett a kezem, mint a nyárfalevél, úgy szerettem volna egyszer az örült forgatásban keblemre vonni s összecsókolni kipirult arczát. A tánczközben bevallottam neki, hogy őrülten szeretem, mire azt felelte, hogy sajnálja, de ez az ón privát dolg«m és daczára ékes stílusban elsusogott szerelmi vallomásomnak nem bátorított semmire s ón elkeseredve újra az étterembe mentem „hegyalján“ (értem pinezében) termett borba fojtani bánatomat. A bál lezajlott s ón a'aposan elázva, mélységes elkeseredéssel vetettem magamat az ágyba. Nem távoztam el Csorvásról, rabbá tett az a bűvös kék szem, hanem beküldtem a fényesen sikerült bálról a tudósítást a „Kövesároki Tárogató “-nak s ezzel egy verset „B . . . . thy Erzsikéhez czimtnel ; hogy mit Írtam benne már nem tudom, de úgy emlékszem, igen érthetően volt benne mély szerelmem és nagy bánatom kifejezve. És aztán mindennap kétszer-háromszor sétáltam a kedves ablakai alatt. Láttam is őt rendesen egy főhadnagy társaságában, kiről azt hittem, hogy testvére. Pár nap múlva megjelent a vers a „Kövesároki Tárogató“ ban s ón, nehogy valami képen kikerülje a kedves figyelmét, még aznap délután elküldtem a lapot zárt levélben Bogáthy Erzsikének, a hozzá szóló vers körülkerítve kék irónnal. Az n p estefele újra elsétáltam ablaka alatt, az emberek kikkel találkoztam, kétes mosolylyal üdvözöltek ö nem mutatkozott. — Vájjon mit csinál ? Másnap délelőtt vissza kaptam a lapot, ezen megjegyzéssel ; „Ne szemtelenkedjék.“ Délután pedig két ur látogatott meg, kik provokáltak megbízójuk: Kürthy Dénes honvéd főhadnagy nevében, ki elégtételt követelt, a menyasszonyán elkövetett sértés miatt. És a harmadik nap délutánján szivem fölött az ö keze Írásával, szivemben mély elkese redéssel, melynél mélyebb csak a jobb karomon ejtett vágás volt, s felkötött karral száltam fel a vonatra, hogy elhagyjam Csorvást örökre. És az az átkozott viczinális is olyan lassan haladt . . . pártoló közönségnek az alább kimutatott gyűjtés eredményét.
