Szamos, 1899. április (31. évfolyam, 27-35. szám)

1899-04-02 / 27. szám

AXXi. évroiyam

Szatmar. 1839, vasárnap, április hó 2

27-ik szám.

SZAMOS.

Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap es csütörtökön

A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

évra 4 Iri. — félévre 2 iri. — Negyeilévré I irt. Egyes példány ara !0 kr.

SZ.ERK .'-ZTŐSK(i : Kák6<-xy-uti-za 9 «*.

K 1A l)OH 1 V ATA 1,; Kákíir/.y-mcza 9. sz.

itt nde >nemü dijak Szatmaron, a iái» kiadóhivatalabau fizetendők.

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetéb /nelletl a leiíjutár.yoeabb árban köz ütetnek. Minden beiktatás ulán 30 kr. bélyegilleték fizetendő.

Nyilttér sora 10 kr.

Husvét ünnepén.

A husvét ünnepe a feltámadás, halhatatlanság, örökélet jelképét, zálogát, örömét és győzedelmét hirdet: a hivő keresztyén világnak. A husvét ünnepe ama dicső eszmét. boldogító hitet költi fel bennünk, hogy a irjából. feltámadt Magvaltó, a Jézus Krisztus minket is megelevenít, uijászül, ha a bűnöknek meghalunk, ha tévedéseinket megismerjük: az önzést, nagyra vágyást, kevélységet, meghasonlast, hazaárulást, csalást, gyilkosságot, képmutatast, ragalmat, isten- káromlást stb. elhagyjuk; ha az igazságos vényén hal dunk, a vallás-erkölcsi életet, honszerelmet, magunkban és másokban hi- ven ápoljuk, ha a halál árnyékában a se- tétség országában ülő népek lelett uj élet hajnalát, világosság és szabadság napját támasztjuk

Ki vette, hengergette le a követ a Krisztus koporsójáról? Az angyali szó, mely azt mondá: „Nincsen itt az Ur, feltámadott!“ Ezen angyali szó a húsvéti öröm és győzelem szava teremtette meg miliő meg millió népek szivében és a|kán a feltámadás, halhatatlanság, örök élet hitét és reményét. Ez teremti meg ma is a szenvedés kétség és halál karjai között annak hivését és tudatát az Istenben vetet bizalmUés megnyugvást.

Ki veszi le a mi teherrel, nyomorral, ínséggel küzdő népünk, sokat szenvedett nemzetünk vallás-erkölcsi életének koporsójáról a követ, melyet a hitetlenség, vakhit, rajongás, ármány, pártviszály, bálványimádás ön- istenités, ördög és pokol hengeritett reá? Egyedül a Krisztus, aki azt mondta: „Serkenj fel, aki aluszol és állj fel a halottak köz- zül és megvilágosodik neked a Krisztus, az ég és föld újjá születik. “ Fölvirágzik az egyház, boldog lesz a haza és nemzet, szabadok és boldogok annak fiai és leányai.

Ki veszi le a követ a zárt halotti szemfedelet a természet téli börtönéről, a nagy mindenség koporsójáról? Az Isten keze, mindenható ereje, mely épitve ront, rontva épit, télt, tavaszt, nyáit, őszt idéz elő, vihart támaszt, villámot szór, hegyeket emel föl a tengerek mélyéből, világokat, nemzeteket tö röl el a föld színéről, „ki aláz és magasztal, öl és elevenít,“ gazdaggá és. zegénynyé, tesz; az Isten gondviselése, szervező hatalma, mely a természetet felébreszti az enyészet Icaijaiból, a szerény ibolyának bájt a gyöngy virágnak szint, illatárt ad, a napnak ragyogást a holdnak, csillagoknak fényt kölcsönöz, a rovaroknak, férgeknek, madaraknak szárnyat ad a kopár mezőknek zöld szint, a fáknak, virágnak, rothadt magvaknak uj életet, halhatatlanságot biztosit; mely az emberben érez,

akar, óhajt, Ítél gondolkozik és emlékszik, mely a józan ész, isteni kijelentés és kegyelem által szabadon megvizsgálj az eget kiaknázza a földet, a tengert, magát az Isten léteiét, a természeti tüneményeket, ezek okát és okozatát, mely a világot sarkaiban megrendíti. Egyedül a világ megváltója, a Jézus tudománya, vallasa hengeriti el utunkból a követ, az akadályt, a nehézséget, ki a mustármagot elhintette, az élöhitet, jó reményt és szeretetet az emberi szívbe plántálta, ezredéves élöfava nevelte, ki áldott szellemének, isteni evangéliumának fenséges hatalma által e világot meggyőzte, ujjászülte, a po- gánykorbol, halottaiból feltámasztotta a meg- haltakat.

Ébredjen fel azért Husvét ünnepén a feltámadás és halhatatlanság ünnepén az egyház, haza, nemzet, és Istennek minden teremtése halálából. . Támadjon fel uj életre, hogy lásson uj eget és földet maga körül, halljon örömet és boldogságot és éljen, érjen időről időre, nemzetségről-nemzetségre soha el nem enyésző bol dog húsvéti ünnepet, győ- zedelemmel, halhata Hanságot és örök életet!

Bodnár János

ref. lelkész.

Tavasszal.

Tavasz ébredését,

Bokor ujulását,

Serkedö levélnek Kügyét, fakadását Elmerengve nézem. Megmozdul a szivem Megmozdul az ajkam Mintha fáradt szárnyát, Bontogatná halkan Ébredező lelkem.

A megfeszült búron, Mintha szárnyra kelne Egy rajongó lélek Bánata keservej Üdve boldogsága.

Oh hogy az éu szivem A zengő tavasszal A virágos réttel A ringó bokorral Miért is áll szóba!

A szellő az illat,

Mel}- körülvesz lágyan Ezek a hibásak,

Ezek nyitják ajkam Minduntalan dalra. Megmozdul a szivem,

Ha ezeket látom ks a délibábot.

Újra űzöm hajtom, Álmodozom újra.

De a mig ezek közt Dalol az én lelkem ;

Nem leszek egyedül,

Nem lesz az én nevem Elhagyatott árva.

Oda viszem . . . oda Lelkem minden buját,

Hol a szivem lelkem,

I Újra megtanítják

Feledésre, dalra.

— Ha virág nem nőne.

A siron mi nyilna?

Altatgató csönddel Heá mi borulna,

Súgva ki regélne ?

Ha szellő nem volna Ki vinné el hozzád !

Én drága halottam Lelkem zokogását A dalba lehelve.

Vértessy Ida.

m

Mentve vagyunk...

A bankár ur fáradtan jött haza a klubból. Csöngetésére fiatal felesége ugrott az ajtóhoz s gyermekies örömmel borult a nyakába

— Na jól van, jól van kis macskám !

— Talán haragszol vagy roszkedvü vagy? ! kellemetlenség ért vagy mi lelt, szólj ?

— Te apróság! . . . Nem bánt semmi, csak fáradt vagyok. Tudod az a krétai válság . . . Vasszos ezredes ... a papirok . . . ezek résznek fáradttá, idegessé. Nagyon rossz hírek érkeztek ma délután Berlinből s a papirok értékei na- gyott estek. Ha éjjelre a helyzet nem javul, ha Kanea elöl a görög flotta huszonnégy óra alatt nem vonul el,'úgy sokat vesztek. Alig várom a reggeli lapokat, mert tudod kis macskám, nagyon sok függ a holnapi lapoktól . . .

— Jól van, jól, hagyjuk a holnapi lapokat. Ne törődjél velük öregem és ne aggaszsszon a krétai válság, meg ez a furcsa nevű ezredes, se pedig Kanea. Majd elvonul a görög flotta. Jer üljünk az ebédhez. így.

És a fiatal asszony, a gyerek asszony, a ki leányos karcsú testét megszabadította a kényelmetlen fűzötcl, odaborult a kopasz bankár keblére még egyszer úgy, hogy1 kénytelen volt ölébe venni a kicsikét és akaratlanul is megcsókolta rózsaszínű állát.

— Ah ! ? — kiáltott fel az aszonyka és átugrott a négyszögletű asztal másik oldalára, ahová neki terítettek-.

Ah, öregem végre ismét? . . .

És úgy tett, mintha duzzogna.

— Mit végre ismét? Hát neked már az is föltűnik, ha szeretlek ? . . .

Eny-je te kis bohó !

— No no ! Van okom rá.

— Ugyan, ugy-e?

— Már egy esztendeje . . .

— Minek?

— Hogy férjecském elhanyagol. Nem szeret, bizonynyal nem szeret.