Szamos, 1899. március (31. évfolyam, 18-26. szám)

1899-03-19 / 23. szám

Berenczei Kovách Eduárd emlékezete.

— Emlékbes^éd, tartotta Sarmaságh Géza a Széchenyi- Társulat 1899. márcz. 1. közgyűlésén. —

(Folytatás)

Bámulatos az a nagy buzgalom és önfeláldozás, a melyet ő e téreii az ügy érdekében egymagában kifejt. Fáradhatatlan apostolként járja be évenként a megye majd minden községét, hogy személyesen ismerje meg működése terét és ehhez képpest állapítsa meg terveit. Mindjárt az első évben bejárva az 59 menház legnagyobb részét, elkedvetlenedve látva a nagyhiányokat, a helyiségek nyomorúságosak, alkalmatlanok, a felszerelések szegényesek, a gyermekek hiányosan járnak fel, főként a román községekben, az érdeklődés, a felügyelet igen hiányos és ép azok körében, a kik az ügy felkarolására lettek volna hivatva. Lángoló buzgalma azonban nem csügged s azonnal hozzá fog a kiáltóbb hiányok megszüntetéséhez. A köv. évben már 67 községet jár be, 93-ban 61 et 94 ben 64-et 85-ben 37-et; nem tartja őt vissza semmi csak az árvíz s járhatatlan utak s a kolera^ mely miatt egy évben számos községben szünetelt a menház. És ez útjában mindent megfigyel, mindent feljegyez, mindent személyesen intéz. A szülőket a menhely felkarolására buzdítja; a föld- birtokosokat, lelkészeket, tanítókat, jegyzőket a felügyelet elvállalására szervezi ; sürgeti a jobb helyiséget, a felszerelések pótlását; személyesen állapítja meg a költséget, a költségvetést s a társ. segélyt, kipuhatolja a község óhaját az alkalmazandó óvónők iránt; a hol baj merül fel, oda siet, személyesen intézkedik közmegelége désre ; részt vesz a vizsgákon, buzdít, fedd, jutalmaz, a siker felett örvend s örömét siet megosztani az igazg. tanácscsal.

Ezzel az apostoli munkával azouban nem elégszik meg; más módon is iparkodik segíteni a hiányokon. Hogy az érdeklődést biztosítsa s a felügyeletet hatályosabbá tegye, átír a közig, bizottsághoz, hogy utasítsa a szolgabirókat a felügyeletre és az észlelt hiányok bejelentésére. Hogy a menhelyek látogatottságát biztosítsa, összeállítja 67 községre nézve egyenkint az az ovoda kötelesek és az óvóba járók összehasonlító táblázatát s -zintén a közig. biz.-tói kéri az orvoslást. A felszerelések költségére segélyt kér a kormánytól s meg is nyer 500 frtot.

Nagy gondot fordít az óvónők kiképező sére és tapintatos alkalmazására. Az évenkint 80—90 folyamodó közül — okos hadvezérként — önmaga állít kit-kit képessége szerint a megfelelő helyre. Személyekben nem válogat, jogosulatlan protectióra nem hallgat; a kifogás alá esőket elmozdítja vagy áthelyezi, a buzgókat kiemeli, siker szerint osztályokba osztva jutalmazza, a szegényeket, akik a téli időre kereset nélkül maradtak, ha érdemesek reá, évenkint nagy számban segélyezi.

És buzgalmának élvezi már szép sikereit is ; mert amig az első években csak panaszszóra

nyílnak meg ajkai, s csak elvétve dicsér, később már mind több oka van az örömre és dicséretre is. 1894 ben, bár nem hallgatja el a sok helyt még mindég fennlevő hiányokat, de örömmel jelenti, hogy „Mindenütt haladás és előmenetel, a vezetőnők buzgók, majdnem mindnyájan, az eredmény növekszik, a közöny alábbhagy, az óvóba járók szaporodnak.“

Fötörekvése azonban, hegy az ovoda intézmény áldásaiban minél több községet részesítsen. Azért folytonosan azon van, hogy miután egy községben a menházat lábra állította, a társulat segélyét fokonkint megvonja s újak felálli tásara fordítsa. És ily módon sikerül neki a menházak számát évről évre szaporítani, úgy hogy mig 90-ben, mikorra az igazgatást átvette, a társulatnak még csak 51 ovódájá volt, K. E. e szamot 91-ben 59-re, 92-ben 66-ra, 94-ben 68-ra, 95 ben 74-re nevelte. Oly szép eredmény ez, m. t. k.t a mely messze felülhaladja a más megyékben elért hasonló eredményeket, s vár- megyénket az országban az első helyre emelő, mert eddig a legkivalóbbik e téren, Pest megye csak 49-et. Bács-Bodrog csak 43-at, a szomszédos megyék még 20 menházat sem tudnak felmutatni. Ám ez a fényes eredmény csak azon nagy takarékosságnak, a kiadások mérlegelésében ama nagy lelkiismeretességnek, a segélyforrások megszerzésében ama nagy buzgalomnak köszönhető, a mely K. E.-ot, működése egész idejében jellemzé. Szent letéteménynek tart tta ő a társ. vagyonát, melyet dúsan kamatoztatott a közügy javára s csak igy magyarázható meg, hogy a kezelési költség ily széleskörű munkásság mellett is alig ment évenkint 1—200 írtra. Az ő érdemének, a megyével ápolt bens > viszonyának, ama rendületlen bizalomnak, a mely szemétét és működését minden körben kisérte, főkép az ő utánjárásának tulajdonítható az is, hogy a megye, mely kezdetben a pótadó jótékony for rásából csak részben ergedé segitni a társulatot, lassankint mini nagyobb mértékben, végre az egész forrást a társulat nemes czéljainak nvitá meg.

Alatta indult meg a Sz. T. és megye közti viszony kielégítőbb rendezése is s a közös czól javára a zavartalan egyet irtás biztosítása, melynek alapját mey retni bölcs megfontolással iparkodott.

Emlitsem-e végül, mily nagy súlyt fektetett ő arra, hogy társulatunkat kifelé is méltó képen képviselje? Nem kímélte ö sohasem az áldozatot, hogy e tekintetben is megfeleljen feladatának ; ott volt az Emkének Brassóban tartott közgyűlésén s itt buzgón lépett sorompóba az orsz. szövetkezés mellett, melyet az orsz. con gressuson gr. K. I. és Ujf. S. társulatunk részé ről oly fényesen védtek s szervezetét is kifejtett :k. Készt vett ugyancsak az Emkének Budapesten, majd Deésen tartott közgyűlésén s örült a lelke a kitüntető fogadáson, a melyben általa a társ. részesült. Részt vett az ezredévi kiállításon, melyben a Sz. T. sikerült kiállítását ö maga rendezte. Részt vett a Jókai jubileumon,

Nagy-Károlyban a Széchenyi I. arczképének leleplezésén, a kőszegremetei Széchenyi-emlók felavatásán, melynek restaurálásáról maga gondoskodott.

M. T. K. A hálás utókor el nem múló emlékezetére kétféle emberek tarthatnak számot és méltán. Első sorban azok, kik onmentö nagy tettekkel iták be nevoket a történet könyvébe. Másod sorban azok, a kik a mindennapi élet ezer küzdelmei s fáradalmai közt szilárdan állták meg helyüket s a kötelességen túl is so- kát fáradoztak a közért. Amazok nagyon ritkán tűnnek fel a földön, de ha feltűnnek, miként az álló csillagok, magasan ragyognak, ott maradnak az égbolton s népeknek szolgálnak vezető fényül. Ezek már nem ritkák, feltűnnek itt is ott is a közpálya téréin s miként a fáklya fény, csak kisebb körben világították be a haladás sötét görönygyös útjait, hogy a kortársak annál biztosabban törjenek előre nagy és nemes czólok felé. Az ilyenek tetteit megdöntheti az idő, vagy elhomályosíthatják más még fényesebb tettek, mert hiszen az emberi tökó- lyesedós utján nincs megállapodás és az elért czól nyomában más uj czólok fakadnak, de a tettek hatása, példájuk varázsa el nem enyész- hetik soha, fennmarad az előbbre vitt nemzedék lelki kincseinek gyarapodásában, fennmarad a tetteik hatását élvező utókor hálás emlékezetében.

Kovács Eduard e férfiak közé tartozott. Hü fia a hazának, buzgó hive az egyháznak, fáradhatatlan bajnoka a megyei közügynek, fenntartó oszlopa társulatunknak. Egész ember, a ki, mig oly soknak csak az képezi életfeladatát, hogy a széles és kényelmes utón járva, annyi virágot szakasszon, a mennyit csak lehet, — ö a munka, az áldozat utján tört magasabb czélokra. Férfi volt, a szó legszebb értelmében, egy név, a mely maga egy programm, egy gazdag tartalmú könyv, melyet buzdító tanúság lapozni, egy példakép, melyet érdemes követni.

Ily férfiú méltó az utókor hálájára, méltó arra, hogy különösen mi, kiknek úttörő munkájában oly nemes önfeláldozással vette ki a legnagyobb részt, hálás kegyelettel őrizzük emló két s sírja felé írjuk a római költő mondását: Viruin laude dignum vetat Musa móri. Emléke élni fog !

(Végi.)

Színészet

Márcz. 16-án Echegaray hatásos drámája, „Szent e vagy őrült“ került színre ez idényben másodszor zóna előadásban, kevés számú közönség előtt. A szereplők játéka meglehetősen inanimált és vontatott volt. Dicsérettel említjük meg Rajzot (Lorenzo) és Keresztesi A. (Juana).

17-én Beöthy László és Rákosi Viktor alkalmi darabja az „Aranylakodalom“ adatott először. — Az előadásnak kiváló érdekességet kölcsönzött az egyik szei’ző, Rákosi Viktor jelenSokszor gondoltam én rád, mert elhibáztam a házasságot.

De hát úgy tele beszélték a fejemet, hogy igy meg úgy, hogy jó szerint azt sem tudtam mit cselekszem.

— Beszélték kelmédnek, hogy Borosának tele vau a marka, meg hogy mit akarna én velem, aki csak úgy vagyok elválva az uramtól, mint a hogy a madarak kétfelé röppennek. Pedig kelmédnek az nem ártott volna, én meg hitetlenül is hűséges felesége lettem volna kel mednek, azt a jó Isten is tudja. Sütöttem-föz- tem volna kelmédnek különbet, mint Borosa ; a testre valója sem lett volna ilyen gyürős, mint most, a többit pedig tudja kelmed, tudja, hogy nem tud úgy ölelni csókolni senki a faluban, mint én. Paradicsom lett volna mellettem az élete.

— Nem akarlak megbántani Lidi, szólt Gyuri, de azóta hallottam, hogy szereteted olyan, mint a jó forrás viz, mindenkinek osztogatsz belőle.

A menyecske felugrott e szavakra ; arcza hirtelen p rosra vált, mint a bazsarózsa s eleinte haragos indulattal később félig sírva zokogva kérdezte:

— Ki mondta azt kelmédnek ?

Ki merte azt mondani, hogy nekem mindegy akár ki öleli át a derekamat, csak átöleljék ? Hazudott, aki azt mondta, azért hogy az

4

ajtóm kilincse nincs lelakatolva s bejöhet rajta akárki isfenfia, mindjárt rósz vagyok ? Mit tehetek én róla, hogy Szalai Sándor idejár s napestig azon koptatja a száját, hogy felköti magát ha az övé nem leszek, — mit tehetek ón róla, hogy Gubás Imre féléjszakán keresztül az ablakom alatt tanyázik s eget földet igér, ha beeresztem, tehetek ón róla ?

A kinek, nincs védelmezője, pártfogója, arra kígyót bókát kikiáltanak s rájár a rúd, minta páratlan lóra.

Gyuri hallgatta az asszony védekezését, azután megfogta kezét, oda vonta magához, m^g- simogatta a tükörfónyes haját, melynek érintésétől kiszivárgott szivéből az a csipetnyi kegye- letes érzés is, ami felesége koporsójánál oda be- fészkelődött; hévvel megcsókolta Lidi arczát, s azt mondta neki :

— Ne sírj, akármit mondanak is, nekem olyan vagy, a milyennek ón tartalak. Ha eltán- torodtam is tőled egy időre, többé nem hagylak el, feleségemmé teszlek.

— Akarod ?

Az asszony felelet helyett átkapta Gyuri nyakát s mint, aki örökké csak boldog mosolygásban töltötte az életet, nevetve, ragyogó tekintettel nézett a férfi arczába s kérdezte :-- Igazán mondta a mit mondott?

— Igazán.

— Megmerne rá esküdni ?

ö

— Meg.

— De kinn a temetőben.

— Ott is.

— A Borosa sírján ?

— A hogy akarod.

Az asszony kapta fekete selyem kendőjét, kezénél fogta az embert s kevés vártatva már ott álltak a frissen hányt sirhalomnál. Gyuri levett kalappal együk kezét a kereszten nyugtatva s tisztán érthetően mondta el az esküt Lidi után:

„Esküszöm a boldogult feleségem sirjára, lelki nyugalmára, hogy feleségűi veszlek. Isten engem úgy segéljen !“

— Isten kelmedet úgy sególje, tette utánna a szerelmes asszony és sokáig kisérte szemeivel a hazafelé igyekvő férfit, akit két évi mellőzés után sikerült ismét hálójába keríteni.

Hiába, ilyen az emberi szív, örökösen küzd egyik a másik ellen s a melyik rendszerint erősebb, az az asszony oké, ezeké a törékeny gyenge teremtményeké.

Lirii is hazament, kivette ablakából a legszebb muskádlit, letakarta egy könnyű kendővel s aztán siető léptekkel vissza ment a temetőbe ott körül nézett s miután meggyőződött róls hogy senkitől sem láttatik, ráültette a muskát lit Delinó sirjára, aki meghalt, hogy ö boldog lehessen utánna.