Szamos, 1899. március (31. évfolyam, 18-26. szám)
1899-03-16 / 22. szám
A polgár szó náluk csak egy dicsői-' tett szótári fogalom volt, melyet a nagyok nem vettek komolyan az életben. A hatalomnak felülről sugárzó kegye volt az életczél; ugyanazért az emberek fölfelé igen szolgálatkészek voltak, s állan- j dóan lesték a ki sem fejezett gondolatot is;! lefelé ellenben önkénynyel és exklusivitással éreztették nagyságukat, melyet hihetetlen társadalmi, felekezeti és hivatali gyávaság támogatott. Ha formaságokról volt szó, minden képzeletet felülmúló korrektséget vindikáltak maguknak, különösen a feisőbb régiókban, hol díszbe bujtatott huszárok és fehér kez- tyüs ina ok szolgáltak s az ember csak a nemesnél kezdődött. A diszharmóniát nem a czivilizáczióval, nem lelki tulajdonokkal, hanem pisztolylyal igyekeztek helyreütni, s már a tanulmá-1 nyaikat el sem végzett ifjaknak is meg volt az a virtusa, hogy éjjel-nappal vizen és szá razon odatartották mellüket egy buta pisztolygolyónak, mely legtöbbször csak a levegőn fúrt lyukat. A kasztrendszer megszüntetésére, a szétválasztó nagyzás hóbortjainak elűzésére, j a kölcsönös megbecsülés és együttérzés ne-! mesebb indulatainak ápolására alakult a társaskör, a kaszinó. | 1 A kaszinó lassankint megteremtette városunkban az összetartó együttműködő életet, s társadalmunk gőzkazánja a társaskörben találta meg azt a szelentyüt, mely ellenállhatlan erővel lökte ki magából a bomlasztó excluziv elemeket. Igaz, hogy mindez lassan következett be. Magában a társaskörben is előfordult, hogy kik nagyságukat már megszokták, igényt tartottak rá, hogy a tagok velők szemben kiváltságos szempontoknak felötlő kifejezést adjanak. Nem ritkák voltak az oly typusok, kik fontosságukban bízva halomra rakták maguk elé az újságokat, s megakadályoztak mást az olvasásban. Némelyek kedvencz lapjukat morzsolgatták órák hosszan, nem törődve a dühös pillantásokkal, melyeket a körülállók vetettek rá. A legnagyobb rész nem érzett egyet az ilyenféle túlkapásokkal, mert tudták, hogy a kaszinó a társadalmi egyenlőség helye „A legkitűnőbb egyéniség eszénél is van valami magasabban álló — mindenkinek esze“. Hála a kaszinó átalakító munkájának, mai társadalmunk egészen átalakult. A polgár a polgártársat megbecsüli, a művelt s kötelesség teljesítő férfiak közt nem von kínai falat a születés, a rang és a felekezet; nem kerekednek felszínre azok a tuczat nagyságok, kik a letűnt században önző hatalmi célokért megbontották a városi társadalom egységes erejét, s megbénították az egyenlőség áldásait. Nagy múlt áll ezért társaskörünk mögött. Az igazság erejével küzdött az egyenlőség, a társadalmi érvényesülés jogáért, mely az együttműködés és haladás alapfeltétele, s fölszabadította társadalmi életünket bilincseitől.“ így ima a jövő század literátora városunk XIX. századbeli társadalmáról. Tekintettel a befejező sorok örvendetes tartalmára, ki tudná előre hogy a küszöbön álló jövő század melyik (elében fogja megírni majdani írónk Szatmár monograliáját ? Cató Berenczei Kovácti Eduárd emlékezete, — Emlékbes-íéd, tartotta Sarmaságh Géza a Széchenyi- Társulat 1899. mái ez. 1. közgyűlésén. — (Folytatás) Idegen vassal szántogatták a földet, melyen apáink vére folyt; német, szász, román, tót orosz taposták őseink sirhantját. Az irántunk ellenséges érzület saját komor hatásai közt mindinkább terjedt. A kosmopolitai irány nagyra növekedett Idegen kultúra szele fujdogált Kárpát bérczei közt s amig a közvetlen közelünkben az orosz tűzzel, vassal oroszositott és a német erőszakkal németesitett, pedig hatalmok olyan mint félvilág, — mig saját hazánk határai között az idegen nemzetiségek terjeszkedő fajfen- tartó küzdelmekben hatalmas támaszt nyertek külföldi vérrokonaiktól, — mi a maroknyi nemzet békén hagytuk, hadd költözzenek ki Romániába magyarjaink, édes keveset törődtünk csángó véreinkkel s Petőfi magyar nemeseként ölbe tett kézzel néztük, mint „Pusztulunk, ve szünk, — mint oldott kéve. mint hull szét nemzetünk. Ekkor lépett föl köztünk eg}' ember, Kölcsey Ferencznek Kemény Zsigmondnak Wesselényi Miklósnak a nagy Széc enyi Istvánnak kor- és munkatársa, ki miután a szatmári hires 12 ponttal letette alapját a 48 i törvényeknek, Kemény Zsigmonddal megalkotta az erdélyi uniót és a már reménytelen harcz küzdelmei között a békepárt programjával útját egyengette Deák Ferencz korszakos müvének, sasszemével felismervén a nagy veszélyt, mely a már virágozni kezdő hazát és jövőjét fenyegető, a nagy idők nagy embereinek lelkességével megalkotja köztünk az országbau az első cultur egyesületet: a Széchenyi társulatot. Szép és nevezetes napok voltak ezek a megye él 'tóben. Bizonyos sz. lelkesedés hatotta át az embereket a legmagasabbtól a legalacso nyabbig. Sz tmár és Nagy-Károly kezet fognak, egymásnak kebelére borulnak. Szatmár püspöke áll a mozgalom élére, N. Károly hatalmas főura ragadja kezébe a vezéri zászlót. Ha voltak ellentétek itt elsimultak; ha volt rangkiilümb- ség, itt elenyészed; ha volt ambitió, verseny, itt a munkában, az aiJozátban iparkodtak felülmúlni egymást. Az 1882-ben megalakult társulat lázas tevékenységgel fogott a munkához mert nagyon sok volt a tennivalója e megyében. Hiszen a 307 község közül 100 tiszta román ellenben csak 65 volt tiszta magyar, a többi mind vegyes vagy más nemzetiségű, az Írás és olvasásuak majdnem teljesen ismerete nélkül. Első és úttörő lévén az országban, mintául vehető példa nélkül, először megformulázta a czélt, a magyar kultúra terjesztése által a politikai egység s állameszme szolgálatát, a mely azóta jelszóvá lett az országban. Áttanulmányozta a terrénumot, megállapította a működés tervét s eszközeit; menhelyeket nyitott; tanítókat jutalmazott; iskolákat szerelt fel; szegény tanulókat segélyezett; felnőtteket oktatott; vándor könyvtárakat állított. A gyermeket úgyszólván az anya öléből vette át s gondozta a bölcsőtől a késő korig, hogy mindenkit közelebb hozzon a magy. kultúra áldásos forrásaihoz. Hogy pedig ezt minél intensivebb sikerrel te hesse, a központban szakosztályokat, a vidéken választmányokat alakított, iskola látogatókkal árasztotta el a megyét, s végre miután belátta, hogy az óriási munkához képest mily csekély az anyagi erő, gr. Károly I. örök hálára méltó indítványára és a megye hazafias áldozatkész lelkesedésével megszerezte a nagyobb anyagi eszközt is a megyei pótadó által. Minden fejlődésnek indult, minden egy szebb jövőt jósolt, — a midőn egyszerre csak az a vészes politika, mely külön nemzetiségének közjogi éli mérését, territoriális érvényesítését s Erdély autonómiáját irta zászlajára, hogy majd idővel a haza elkülönözött teste megérett gyümölcsként hulljon az idegen ölébe; az a vészes politika, a melylyel a magyar nem alkudozott és nem alkudozhatik soha honárulás nélkül, — felismervén a társulatban a hatalmas gátot, mindent elkövetett, hogy azt a jogos működése terén megbénítsa. Pedig a társulat, amint ezt nagynevű elnöke, a béke apostola j Slauch, programként hangsúlyozó: „Pusztán I társad, téren, erkölcsi befolyással, az önkéntes elhatározás tiszteletben tartása mellett kívánt haza nagy czéljainak elérésére törekedni: ser kinek vallását, senkinek nyelvét bántani ner volt szándékában“ és hogy a társulat hű vol e programhoz, 1884-ben maga a főpásztor jelent ki, „hogy az igazg. tanács nem is tért 1 ez útról“. A társulat első oszlopa s igazgatójánál Kovács Lajosnak kidőlte után ily súlyos körül mények közt vette át K. E. 1891-ben a társr lat igazgatását. És méltóbbra már alig eshetet volna a választás, mint a közéletnek e küzde mekben megedzett, tapasztalatokban gazdag emi harezosára, aki a társulat keletkezésénél is ot volt a legelső alapítók között s mint anna alelnöke, testvére eldalán oroszlánrészt vett 1í a munkából. Az uj igazgatónak gyakorlati, reális érzék azonnal belátta, hogy ily körülmények közöt nem volna czélszerü a t. erejét ephemer becs és kétes sikerű vállalkozásra pazarolni, s azér az ar. megy. esti iskola és avasi convictus gon dozása mellett minden buzgalmát a legtöbb si kert Ígérő menhelyek fejlesztésére forditá. (.Folytatás következik.) A sertésvész ellen való védekezés. Útmutatás községi elöljárók és sertéstartó gazdá részére. Három év előtt, 1895-ben Magyarországo a sertések között egv addig nálunk alig ismer ragadós beteg:ég lépett fel: a sertósvész. Má azelőtt is előfordult, hogy a sertések tömegese megbetegedtek, nagy részük el is pusztult. Ez az elhullást azonban egy másik ragadós beteg ség okozta: a sertésorbáncz, melyet jól meg ke különböztetni a .sertésvésztől. A sertésorbáncs mint bizonyos fertőzött talajhoz kötött betegsé szokott jelentkezni, mig a sertósvész mindig csa ragályozás utján terjed. A sertésorbáncz eile I oltással is védekezhetünk, de az igy beoltott sex tések még mindig megbetegedhetnek sertésvész ' ben másfelől pedig újabban a sertésvész eile is beoltják az egészséges sertéseket, melyek vi szont az oltás daczára orbánezban betegedhet nek meg. A sertésvész az elmúlt három esztendő alat roppant nagy pusztítást vitt végbe az ország sertés állományában. Kiszámíthatatlan összegre millió meg millió forintra rug a kár, amelyet e: a veszedelmes betegség kivált a kisgazdáknál okozott. A veszteséget fokozta az, hogy a ser tésvész miatt elrendelt korlátozások és zárlatoi következtében a gazda sokszor még az egészsó ges disznót sem adhatta el. Jószágát nem vi hette vásárra, mert a vásárt betiltották; nen szerezhetett annak árából kenyérre való költsé get. Biz ez nagy csapás volt, mert való iga: az a szólás, hegy a disznó a szegény embe tehene! Azt mondja a példaszó, hogy a halál eile: nincs orvosság! Hát bizony még a sertésvés I ellen sem találtak föl biztos gyógyító szert, ám bátor nagyon is sokan törték már a fejüket olyai I szernek feltalálásán, amely ezen nyavalya ellei segítene. Ámde ne higyjük azt, hogy azért, mer biztos gyógyító szer még nincsen, ne volna mó( arra, hogy a baj ellen sikeresen védekezhessünk Van bizony, még pedig igen egyszerű, mind í mellett a legjobb sikerrel kecsegtető mód. S e: a mód előzetesen is meggondolva a következő arra kell törekedni, hogy a betegséget az egész séges állatok közé be ne hurczolják; ha padi^ már vannak beteg állatok, akkor a betegségnél terjedését kell meggátolni. Az a legnagyobb baj és azért terjed el 8 nyavalya községről-közsógre, vármegyéről-vár- megyére, mert a sertéstartó gazdák az említett védekezési módot figyelmen kívül hagyták és a regulákat be nem tartották. Sok helyütt meg a községi elöljárót érhet szemrehányás azért, hogy a betegség meggátlá sára előirt törvényes int fzkedóseket nem telje siti azzal a kötelesség tudással, amelyet a bíró: pálezát viselő embertől minden polgártársa jog gal elvárhat. Sőt ami sok esetben bebizonyoso dott a biró a betegséget egyenesen eltitkolta mi által felebarátjait is a veszedelembe sodorta Enxiek a kis írásnak az a czólja, hogy meg magyarázza a sertéstartó gazdának a leghelye
