Szamos, 1899. február (31. évfolyam, 10-17. szám)
1899-02-12 / 13. szám
XXXI. svtoJyaíTi üzaímar, 1899. vasárnap, február hó 12. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap es csütörtökön A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYI Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 Irt — Negyedévre I írt. Az „Otthon*-nal egy negyedévre I frt 50 kr. Egyes példány ára !0 kr. SZERK .SZTŐSÉG : Rákóezy-ntcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rékéczy-utcza 9. sz. M ndennemü dijak Szatuiaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutár.yosabb árban közöltéinek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Ä Kossuth-kert és a Lövész-egylet. A Kossuth-kert rendezésével égetően sürgős elintézésre vár a lövészegyesület helyiségének; a Ivossuth-kertbe bekebelezett Lóvéidéból váló kitelepítése vagy ott hagyása. \\z a nagy áldozatkészség, melyet a város súlyos megterheltetése mellett is, a Kossuth kert rendezésével a közegészség ügynek hozott, elfogulatlanul Ítélve dicséretre méltó, mert még a sima járda s kényelmes világítás nem elégségesek arra, hogy városunk népesedési mozgalmában jelentékeny emelkedést idézzenek elő, hanem szükséges, hogy szerencsés kulturális viszonyaink mellett a közegészségügy rendezése, szórakoztató helyek létesítése csalogatólag vonzza a falusi igényekkel meg nem elégedő de központi városokban eléggé válogatható vidéki közönséget. Midőn a város egy nagy1 terület feláldozásával s újabb 40 ezer frt. költséggel egy közegészségügyi intézményt akar létesíteni, betegeknek, elfáradtaknak üdülő helyet akar teremteni, e szép és szükséges törekvést kicsinyes okoknak megakadályozni nem szabad. Az a kérdés áll elő, hogy midőn ily czélzatokkal és nagy áldozatkészséggel a város egy üdülő helyről gondoskodik, beilleszthető-e abba a lövész-egyesület a maga ágyúzásával, mely ma oly területen áll, hova a kert egyöntetű rendezése szintén kiterjed. Korunk legelterjedtebb betegsége az j idegbántalom, melyet vagy a tulságba hajtott szellemi munka, vagy pedig az élvezetek gazdag tárházának gyakori igénybevétele idéz elő, s ily korbeli emberekről, de a hivatali és szellemi munkában fáradtakról általában azt hinni, hogy ott keresnek üdülést, hol a lövészegyesület puskáinak viszhangzó dörgései sürü egymásutánban épen vasárnap, vagyis akkor hangzanak fel, mikor a közönség legnagyobb részének ideje van a kert szépségében gyönyörködni, üde tiszta levegőjét szivni, az csakugyan képtelenség s el kell ismernünk, hogy a nagy áldozatokkal létesített és gondozott kert Iá togatására a jelen állapot fentartására vég- hetlen rósz hatással volna. De el kell ismernünk annak a második álláspontnak is a jogosultságát, hogy épen a satnya nemzedéket kell edzeni a lövészet gyakorlásával s ahoz való szoktatással a férfias bátorságot nevelni.' Ámde ki egyszer üdülésre szorult, ki megzavart idegének visz- szaállitása czéljából üdülést keres, annak a férfias bátorságánál előbb való a testi és lelki épség megszerzése. Ezek után talán ki is mondhatjuk, hogy a Kossuth-kert és a lövészegyesület lőtere egymás mellett fent nem állhat, egymástól mindenáron elválasztandó, mert különben az áldozatok árán létrehozott munka czélját nagy mértékben elvesztette. Áttérve evárcs és lövészegylet közötti j viszonyra, előttünk áll egy szerződés, jnely mint minden emberi munka, fogyatékos. A lövészegyesület 1886-ban a tulajdonát képező „Lóvéidét“ a rajta levő épüle tekkel átadja tulajdonjoggal Szatmár-Németi sz. kir. városnak, úgy hogy a város a bekebelezett terheket, mely több mint 6000 frtot tesz, vállalja magára s feljogosittatott a lövészegyesület a lőteret mindaddig használni, mig az egyesület fent áll, vagy mig a lőgyakorlatok rendőri vagy felsőbb jogerős határozattal e helyen be nem tiltatnak s ha betiltatnak, köteles az egyesület más helyet keresni, mely esetben a várostól semmi kárpótlást nem követelhet. Megjegyezzük itten, hogy a fenti szolgalmi jog, a lőtér használatának tűrése a lövészegylet javára be is kebeleztetett. E szerződés elbírálása hatáskörünkbe nem tartozik, s meglehet, hogy annak szövege külömböző értelmezésre fog alkalmat szolgáltatni, de az ügynek előzetes higgadt bírálásakor ne tévesszük szem elől, hogy a lőtér eddigi helyén meg nem maradhat s akár a város, akár a lövészegyesület hozzon áldozatot a lenti okokból a „Lövelde“ a Kossuth-kertbül kitelepítendő Ne gördítsünk hát akadályokat a Kossuth-kert rendezése elé, hadd zöldeljen, hadd viruljon az, városunk szépítésére, közegészségünk előmozdítására minél előbb. Valami a férfiakról. Irta és felolvasta N.-Váradon a postaigazgatóság műkedvelő előadásán: Demjén Sándorné. Sokat írtak már össze a nőkről; egész irodalma van a rótok szóló tanulmányoknak. A múlt év hasonló idejében is felolvasást tartott róluk egy szellemes közös ismerősünk. De ón most nehéz dologba fogtam ; a férfiakról óhajtanék egy kis elmefüttatást tartani — merjek bele kezdeni? — Megkísérlem rendbe szedni jó és gyenge tulajdonságaikat — s talán nem is fog olyan nehezen menni, mint gondolom; hiszen jó modellem van hozzá: a tulajdon hitestársam! Ők, mint magukat ismert szerénységükkel nevezik, a teremtés urai! (nagy kegy s szerencse, hogy egyúttal nem a teremtés remekei is !) Ezt aztán bölcsen tudják s jaj annak, ki megfeledkezik róla. Mig nőtlenek, udvarias szolgái a nőnemnek ; mint vőlegények, lesik arájok minden gondolatát, oly gyöngódek, odaadok, — s legalább látszólag egyedüli óhajuk boldoggá tenni az imádott lényt . . . s esküvő után! féltik a kalapot!! A szigorúság, az érzéketlenség álarczát kezdi ekkor felölteni a teremtés ura! Nehogy az asz- szonyka elbizza magát, nehogy elfeledje, ki az ur a háznál! Hogy a férfiúi hatalom érvényesüljön, hogy az tudva és érezve legyen aháznál : a teremtés ura gyakran azzal is foglalkozik, hogy a kákán is csomót keres, s csudálatoskópen, azt ha nincs is, mindig talál. Ma nem tetszik neki az, a miben tegnap kedvét lelte, s holnap gáncsolja azt, a mit ma ő maga kívánt. A fiatal asszonyt a hat hetes férj sétára hívja. Anna a sapkát akarja feltenni — olyan hideg van künn! Kálmán . . . ő a kalapot kívánja feltótetni, mert az jobban áll ! Kálmán — mondja Anna — én úgy látom, magának nem a sapka ellen van kifogása ! — Hát mi ellen ? — Hát egyenesen ellenem! Hogy-hogy? — Belém akár kötni; ma igy, holnap úgy akar velem rendelkezni ! Kálmán mosolyog — s fölénynyel szól : „Maga egy kis érzékeny csacsi !“ Úgy, érzékeny ? miért nem mindjárt házsártos ? ! Kálmán ismét mosolyog, persze gúnyosan „Tegye fel hát azt a sapkát s gyerünk-gyerünk !“ „No hát most már nem teszem föl és nem megyek.“ „Jó, akkor ón megyek a kaszinóba!“ — és hatalmas léptekkel indul az ajtó felé! Persze, mit tehet Anna ? Enged, — hogy ily korán otthon ne hagyja férje a kaszinó miatt — mit is mondanának az ismerősök, ha megtudnák — rögtön válást emlegetnének!—Utána megy tehát s egy békítő csókkal visszahívja . .. és itt kezdődik a férfiúi kalap szilárdulása ! — Némely férfi a házassága után szörnyen megkomolyodik, adja a szolid házas embert. De kerüljön csak egyszer kedvére való kompániába, kitör belőle az el nem múlt, csak szunnyadó vágy — s mulat nagyot, m nt hajdanában. — No de ez szükséges; hisz az orvos mondja, hogy a vér élénkítésére kell. — Szóval, az egészségének tartozik vele minden férfi, hogy egyszeregyszer nagyokat igyák! De, hogy mennyi legyen a borital ürmérték- ben kifejezve: erről az orvosi tudomány határozott nyilatkozatot nem tesz. Valószinü, hogy a jelesebb belgyógjmszok nézete nagyon eltérő volna e tekintetben sok gyöngélkedő férfi pacziens vélekedésétől! De van ám azért sok kivétel is ; van férfi, ki askóta lélekkel lemondva minden mámoritó italról, csak a jó kávét, édes befőtteket kedveli. A férfiak nem hiúk. — Ok sokkal komolyabb, nemesebb dolgokkal vannak elfoglalva, s az ily gyarlóságokon felül állanak. —• Akad ugyan egy egy kivétel, — de hisz a kivétel csak a szabály megerősítésére szolgál! — Egy nőismerősöm valamelyik hivatal helyiségében megjelenvén, nem kopogtatott: benyit, s nagy zavarba hozza az ügydarabjával elfoglalt tisztviselőt, kinek bajusza, hogy ne makacskodjék, jól le volt kötve. De tán ez, vagy a paróka használata csak nem hiúságból történt?! Nem is említem a haj és bajuszfestók használatát, mert ez meg már épen nagy ritkaság ! Némely férfi nem annyira magára, mint inkább a felségére hiú. Azt akarja, hogy az műveltsége, modora, öltözéke áital mindenkinek megnyerje tetszését. — Sokszor el is éri azt hiúsága kielégítést nyer ; öt irigyli sok száz pedig talán inkább szánni kellene ! r
