Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)
1899-01-05 / 2. szám
esudálkozható, ha a közönség a jutalmazott iránti rokonszenven kívül az érdeklődésnek is hódolt, csaknem egészen megtöltötte a színházat. A sze replők élükön Némettel a lehető legjobb kedvvel látszottak s csaknem negyedfél órahosszat mulattatták a könnyüvérü Múzsa iránt lelkesülő hallgatóságot. Meghív ó. A „Szatmármegyei Gazd. Egyesület“ f. hó 11-én d. e. 10 órakor ig. választmányi ülést tart, melyre az Egyesület- ig. választmányi tagjait meghívom. Tárgy: A „Szamos“ kiadójával az egylet hivata talos közlönye felett kötött szerződés jóváhagyása. Sárköz, 1898. január 4. Br. Vécsey József e. elnök. Egyesületünk hivatalos közlönyének expediálása tárgyában folyó hó 4-ki ig. vál. ülés által hozott határozat értelmében az egyesület a „Szamos“ csütörtöki számát csak azon tagoknak fogja megküldeni, kik az egyesülettel szem hen fennálló kötelezettségeiknek eleget tettek. Felhívjuk tehát e körülményre az egyesület tagjait és kérjük, hogy esetleges hátralékaikat az egylet pénztárába mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás merülhessen fel. Tagdijat fizettek 1898. évre Domahidy Viktor Angyalos 3 írt, Jaulnszky György szi- nyérváralja 1 fit, Bodoky Béla kis-majtény 3 frt, Boros Antal szamos-kóród 3 frt, Barta József gacsáj 1 frt, Fogarassy Károly mátészalka 1 frt, Csizmadia József mátészalka 1 frt, Lencsés Menyhért vitka 1 frt. Összesen 14 frt. Kozma Zsigmond egyl. péuztárnok. Tagokul újonnan jelentkeztek. Jéger Károly gazdatiszt Szinfalu rendes, Farkas László gazdatiszt Nagy-Majtény rendes. Kalocsav László gazdatiszt Erdőd rendes, Rébay Dezső urad. ! intéző Erdőd rendes, Réthy Adolf bérlő Csen- ger-Bagos rendes, Mikolay Aladár földbirtokos Csenger-Bagos rendes, dr. Takács Sándor orvos N. Somkut rendes, dr. Márk Géza ügyvéd N.- i Somkut rendes, Tobi Pál kir járásbiró N.-Som-j kút rendes, Uray Lajos földbirtokos Tyúkod, u. í p. Porcsalma rendes, Lencsés Menyhért gazdálkodó vitka, u. p. Dobos évdijas, Fogarassy Károly társ. mérnök Mátészalka évdijas, Csizmadia József birtokos Mátészalka évdijas, Osváth Ferenez földbirtokos Csenger évdijas, Popovics Mihály közs. biró N.-Peleske évdijas. eléendeljük, hogy vásárok vagyis évi vásár évenként Szt. György vértanú minden ünnepé lyón s az ezen ünnepet megelőző s reá következő napokon ugyan azon szabadalmak és kegynek előnyeivel, melyekkel királyi városaink kitüntetve lenni szoktak, a Zabolch megyében fekvő Kalló nevű helységben állandóan tartassanak meg. Éppen azért tehát az összes kereskedőket, bódésokat s minden más üzérkedő vásáros ^embereket, kik eladandó portékáikkal és összes áruikkal járnak jelen levelünkben, szavunkat adván, biztosítjuk s megnyggtatjuk az iránt, hogy szereikkel és áruikkal Kalló helységben a mondott ünnepkor éyenkónt szakadatlanig tartani engedélyezett vásárokra vagy évi vasárra aggálytalanul elmehetnek, siessenek és jöjjenek, áruik bevásárlása, eladása és kereskedelmi üzérkedesőknek befejezte után pedig biztosan visszamehetnek saját tűzhelyeikhez vagy oda, hová tetszeni fog, személyeik és szereik biztosítva lóvén, a mi különös védelmünk és őrzésünk alatt. Akarjuk, hogy ezek a piaczon és egyéb helyeken közhírré tétessenek. Kelt Tatában, Husvét elölt, való csütörtökön. 1390ik évben. HÍRROVAT. * Az év lejártával felkérjük mindazon vidéki megrendelőinket, kik hátralékban vannak hogy hátralékaikat kifizetni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. * A szatmármegyei Széchenyi Társulat igazgató választmánya f. hó 11-én szerdán d. n. 4 órakor Szatrnáron a városház kistanácstermében ülést tart. melyre a társulat tagjai ez utón meghivatnak. Tárgy: a folyó évi költség- vetés megállapítása, múlt évi számadások megvizsgálása, egyéb folyó ügyek. Szatmár, 18ü9. január 2. Igazgatóság * Itendkivüli közgyűlés. Hétfőn d. u. 3 órakor rendkívüli közgyűlés tartatott, mely nem annyira tárgyánál, de azért volt érdekes, mert az uj biz tagok, majdnem kivétel nélkül most mutatkoztak be s jelentek meg először a zöld asztalnál. Tudomás szerint ily lényeges változás a bizottsági tagok soraiba alig volt de a nagy változás frisitöleg hatott a közgyűlésre mely igen sok derék s lelkes munkásság reményére jogosító taggal szaporodott. — A polgármesteri újévi szerencse kívánat s az uj biz. tagok üdvözlése után az esküdtek ösz- szeirására hivatott küldöttség tagjai választattak meg, kik a következők: Gábriel József, Litteczky Endre, Szakái László, Gyulai Lajos, Antal Kristóf, Jákó Sándor, Félegyházi Ferencz, Komka Alajos, Boronkai József. A bizottság jegyzője Szőllőssy Lajos lett. Búcsú. A helybeli kir. folyammérnöki hivatal az ó óv utolsó napján búcsúzott el a kerületi felügyelővé kinevezett főnökétől Nó- methy János műszaki tanácsostól. A tisztikar nevében Nyárády László vett érzékeny búcsút, mig őt mint a hivatal főnökét Kővessy Győző üdvözölt,. Este Nyárádi László barátságos asztalánál találkoztak a folyammérnökök és családjaik, hol Tóth Sándor verses felköszöntőben búcsúztatta a távozót s üdvözölte az uj főnököt. * A koronaérték életbe léptetése 1899. január 1-re volt kitűzve, azonban a közbejött akadályok miatt bizonytalan időre elhalászhatott. s' Eljegyzés. Ormy Géza körjegyző közelebb jegyezte el Toperczer Klárika kisasszonyt, To perczer Kálmán törvényszéki biró kedvesleányát. * A Széchenyi Társulat igazgató-választmánya 1898. óv november 30 án tartott ülésén elhatározta, hogy rendes havi üléseit a f. évtől kezdve minden hó 2 ik hetének szerdáján d. u. 4 órakor fogja Szatrnáron a városháza kistanácstermében megtartani, s hogy ezen ülések megtartásáról vagy esetleges elmaradásáról külön írásbeli értesítést nem bocsát ki, üanem a helyi és megyei lapokban közzéteendő meghívó vagy figyelmeztetővel fognak a gyűlés megtartásáról vagy elmaradásáról a választmányi tagok értesítést nyerni. •* Papválasztás. A németi ref. lelkész választás egy nagy lépéssel közelebb jutott a megvalósuláshoz. A legközelebb múlt napokban az esperes értesítette a németi egyházközséget, hogy a Pótor Elemér érdekében felterjesztett kérelemnek semmi felsőbb hatóság helyt nem adhat, ennélfogva a lelkészválasztás pályázat utján fog betöltetai. A pályázni kívánók okmányaikat január 28-ig az esperesi hivatalhoz tartoznak beküldeni; az okmány felülbírálására január 31-dike, választás napjául pedig/február 26-ik napja tűzetett ki. * Meghívó. A szatmárnémeti iparosifjakköre 1899. évi január 14-én, szombaton építendő saját házalapja javára Vállyi Arpádné szül. Teleki Blanka grófnő Öméltósága védnöksége alatt, a „Vigadó“ összes termeiben zártkörű tánczvigal- mat rendez. — Belépti-dij személyenként 1 frt. Családjegy 2 frt 50 kr. Karzatjegy 40 kr. Az estély pontban 9 órakor kezdődik. A jótékony czélra történő felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség Jegyek előre válthatók Bodnár Károly egyleti pénztárnok- nál és Horváth Bála Kazinczy-utczai füszerüz- letében. — A meghívó kívánatra felmuta ahdó.* A sertésvész Zsadányban megszűnt s a hivatalos zárlat feloldatott. * A németi ev. ref. egyház tanácsa szerdán d. u. a papválasztás ügyében ülést iártott, a mikor tárgvalás alá vétetett az esperes azon hivatalos értesítése, hogy Pótor Elemér s. lelkész nem választható meg, tehát a pályázat meghirdetése iránt a püspök megkerestetett. E be jelentés az ülés elején heves vitára adott okot; többen az egyháztanács tagjai nem akarták tudomásul venni az esperesi határozatot s nyugtalankodni kezdettek, mig végre Rácz István felügyelő lelkésznek azon indítványa, hogy az esperes szombaton úgy is városunkban lesz s kéressék föl, hogy ő magyarázza meg miért nem halasztható el a papválasztás egy évig: megnyugvással határozatban kimondatott. ö (iyászhir. A „Szatmár és Vidéke“ laptársunk kiadóját és családját súlyos csapás érte. A 3 éves Janika első szülött gyermekük skár- látban rövid szenvedés után elhunyt. A család által kiadott gyászjelentés szerint a kedves kis halott hült tetemei f. hó 4-én d. u. 3 órakor tétettek a hidontuli r. katli. tometöbe örök nyugalomra. * Meghívó. A szatmár németi-i ev. ref. egyháztanácsa a most alakult szatmár németi-i énekkar házi szükségleteinek fedezésére 1899. évi január hó 7-ón, a gubás ipartársulat táncz termében zártkörű táncz mulatságot rendez. Belépti dij : Személyenkint 1 korona. Kezdete este 7 órakor. Fetülfizetó„ek a jótékouyczél érdeké ben köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Jegyek előre válthatók: iíj. Kényé rés Károly, Cseplák Bálint és Horváth Béla urak fűszer üzletében s este a pénztárnál. * Városunk fia Nag; -Enyedi G i 1 1 y é n Sándor tart. tiszthelyettes, Sarkadi Nagy Sándor ésKertószffy János tart. tűzmesterek a f. óv. január hó 1-ón tart. tüzérhadnagyokká ^neveztettek. Szives szerencsekivánatunkat! * Szives kérelem. A nőegyesület igen t. választmányi tagjait s általában minazokat, kik a f. hó 7-iki estélyen felállítandó buffet felsze relóshez hozzájárulni kívánnak, fölkéri az elnökség, hogy adományaikat 7-én azaz szombaton d. u. 2—3 óra között a Vigadóba feiküldeni szíveskedjenek. — Egyidejűleg azok, kik tévédé s- b ö 1 meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, a tévedés helyrehozása végett szíveskedjenek az egyesületi jegyzőhöz fordulni. 6 Az adóvégrehajtás felfüggesztése, a p. ü. miniszter az adóvégrehajtást, mig hz országos költségvetés meg lesz szavazva, felfüggesztette. Ez azonban nem azt jelenti, hogy most már nem kell adót fizetni. Fizetni kell biz azt, s óvakodjék mindenki a restanczia összegyűjtő sétöl, mert annál keservesebb lesz, a felszaporo- rodott adót fizetni akkor mikor a nagy restancia behajtására a végrehajtókat is szaporítani fogják. + A katholikus legényegylet f. hó 22-ón tartja farsangi tánczmulatságát a Vigadóban. * Bunkó Vincze és zenekara ma csütörtökön, f. hó 5-én a honvéd sörcsarnokban zene- estélyt tart. * Elveszett. Silvester éjeién egy arany láncz, karperecz, felül egy régi arany pénz, foglalattal, alól egy csüngő kis György aranyéremmel. A becsületes megtaláló adja át Rákóczi- utcza Zommer ur házában I. em. s 20 frt jutalomban részesül. * Halálosan megégett gyermek. Szomorú karácsonya volt a négy éves kis Árvái Jolánnak, mert hozzátortozói gondatlansága miatt karácsony szombatján összeógette mag.t. a kis leány egy őrizetlen perezben gyertyát gyújtott, hogy a karácsonyfát megnézze, de a gyertyával oly gyermekesen bánt, hogy a láng ruhájába kapott és öt napi kínos szenvedés után meghalt. - Gyújtó a gyermek elől elteeudö! * Török világ Szatrnáron. Sok féle ná- czió próbál szerencsét ebben az északkeleti Magj'arország emporiumos városában, de még török nem telepedett le. Most Bozsin Jerafin és Bozsin Kristóf kapott tartózkodási engedélyt, melynek alapján árulják az utczán a török dul- csázát, ha ugyan igazi, * A kereskedelmi miniszter a kazánvizsgálatokat a jövő évtől fogva véglegesen és teljesen különválasztván az államépitészeti hivatalok és kerületi felügyelősőgek ügykörétől, ezek ellátásával a kazánvizsgáló kir. gépészmérnököket (kazánvizsgáló biztosokat) bízta meg, kiket közvetlenül és minden tekintetben a keresk. ministórium IV-ik szakosztályának 2 ik ügyosztálya alá rendelt. Feladatukat nemcsak a kazánvizsgálati ügyek ellátása, hanem kerületükben a gyár- és gépijDar tőlük telhető fejlesztése és a gépipar termékeinek a közgazdaság minden terén való czólszerű felhasználásában való buzgó tanácsoló és támogató közreműködés képezi. En Szatmár-, Bereg , Mármaros-, Ugocsavármegye és Szatmár-Németi sz. k. város területére nevez- teitein ki. Székhelyem Szatmár-Németi ; hivatalom Árpád ntcza 31. sz. a. vau. Rlődömtöl : Schmelz Adolf urrói Nagy-Károi yban az ügyeket.legközelebb veszem át, miről külön értesi-