Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)

1899-01-29 / 9. szám

XXXI. svtolyam

Szatmar, 1899. vasárnap január hó 29.

9-ik szám.

SZAMOS.

Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön.

A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Egész é\re 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I frt. Az „Otthon“-nal egy negyedévre I frt 50 kr.

SZERKESZTŐSÉG : Rákéczy-ntcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz.

HIRDETÉSE K :

Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő.

Egyes példány ára 10 kr.

Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők.

Nyilttér sora 10 kr.

A vidéki színészet színvonala.

Minden müveit ember ismeri azt a kul- turmissziót, melyet a hivatása magaslatán álló szinész végez.

Alig létezik pontosabb kulturmérő a színészetnél. Az embert barátairól, a népeket színészeikről lehet megismerni. A nyers tömeget például csak a polichinelli ticzkándo- zásaival lehet kielégíteni, mig a müveit embernek Shakespeare nyujta a legnagyobb műélvezetet.

Igazság szerint a magyar színészetnek önerejéből kellene erősbödni, mert annak a gigási erőnek, mely minden igaz művészetben rejlik, ellenálhatlanul magához kellene ragadni a közönség lelkesedését és pártfogását, mégis nagy panasz szó hangzik végig a hazán: a magyar közönség nem támogatja eléggé a színészetet!

Van ebben igazság, tagadhatlanul.

Nem egyszer láttam színészt, amint ét- len-szomjan felvánszorgott a színpadra. Név- szerint nevezhetném meg őket. Voltak, közöttük olyanok, akiket ma az újságok és a közönség egyaránt dicsőítenek, mert az igazi genie utat tör magának árkon-berken, tűskön- bokron át. De bizony nagyobb volt azok- naknak a száma, a kiknek megjelenése és já- tékna csúfolt szereplése azt a mai napig el nem oszlatott gondot keltették bennem: vájjon fognak-e valaha a keresetökből jól lakhatni ?

Szinésznyelven ripacsoknak nevezik ezeket a talentum nélküli színészeket.

A ripacs hatalmas kőszirtként áll a közönség és szinész között, mert megakasztja azt az utat, melyet a magyar színészet fejlődése befuthatna és elzárja azt a mesgyét, melyen a közönség mindinkább közelebb juthatna a színészethez.

Az önérzet és a hiúság harczát látjuk magyar színészeink között. Sok igaz talentum mellett üres lelkű és — mondjuk ki őszintén — műveletlen elemet látunk azon a helyen, a melyről a közönségnek műveltséget kellene menteni. És ez öreg hiba. Mert ha egyetlen egy rósz előadás meginogtatta a színészet iránti bjzodalmunkat: ezt a csorbát — különösen a vidéken, ahol a színészek oly gyakran változnak — tiz jó előadásban sem köszörüli Ád.

Nagyon értem tehát, hogy hazánk amaz intelligens vidéki színészei, akik szivök egész melegével, tehetségök nemes hevével szol gálják a múzsát, ritkán lehetnek anyagi sorsukkal megelégedve, mert az intelligens szinész — csekély fizetés mellett — íolyton- folyást művészetének tökéletesbitésére tör, mig mellette a ripacs — talán ugyanakkora fizetés mellett — • beéri a tömeg tapsával, amely ambiczióját teljesen kielégíti, mivel tehetségének gyenge szárnya úgy sem viheti őt magasabbra.

Öntudatos színészeinknek legelső sor ban arra kellene törekedni, hogy a tudatlan, tehetség nélkül való elemet kiküszöböljék. Csak igy remélhetik, hogy a közönség a színészetet érdeme szerint lámogatni fogja, csak igy lehetséges, hogy vidéki színészetünk arra a színvonalra emelkedjék, mely népünk műveltségének teljesen megfelel.

Tehát nem egyedül a közönség és a ressortminiszter pártfogására, hanem arra is kell törekedniük, hogy a vidéki színészet ellen művészeti szempontból semmiféle kifogást tenni ne lehessen.

B. É.

Színészet.

Szerdán Zeller Bányamester operettje adatott zónában kis közönség előtt. Az előadáson meglátszott-,--hogy -hirtelenéban -saodték elő

és az amúgy is nehéz operette előadásra alig készültek. Forrai Nellijét már ismerjük és újból csak elismeréssel adózunk a mi kedves kis primadonnánk csengő énekének és ügyes játékának. A harmadik felvonás betétje most is kiváló volt, bár Zeller operettjei nem szorulnak betétekre. Zoltán Ilonka grófkisasszonya igen kezdetleges úgy ének, mint játék dolgában. Nem értjük a karmestert, miért énekelteti Zoltán Ilonkával a második felvonás tercetettjében a vezérszólamot, holott ezt Forrai igen szépen adná elő. E tekintetben nem árt, ha kis eltérés

Nóták.

Felhő borult a csillagos égre,

A jegykendöt rózsám visszakérte.

A felhőt eloszlatja a napfény . . .

Én Istenem! de árva vagyok én.

Szemem könnyez, szivem sajog érted ;

De te az én bánatom nem érted,

Hogy is tudnád, hogy értenéd hűtlen, Csalfa lettél, verjen meg az Isten.

II.

Rámfogták a rósz nyelvűek rám biz’a Hogy én menyecskékhez járok éjszaka ; Pedig én csak úgy szokástól járok át. Tudja meg hát a rósz világ Járásomnak az okát.

I

Az asszonyok rólam azt is beszélik,

A jóféle nem kóborog éjfélig,

A jó Isten látja lelkem . . . Szomszédasszonyt a gonosztól Kisértettől őrizem.

Megmondom az éjfélbeli gonosznak, Hagyjon békét már a szomszédasszonynak, j Bókjót verek a lábamra,

Éjfólelőtt, éjfélután Ne járjon más portára.

III.

Pörge kalapomnál Elhervadt bokrétám;

Rossz hireket hallok Rólad kedves rózsám.

Szerettelek nagyon ;

De már nem szeretlek,

Nemcsak nem szeretlek :

Gyűlöllek megvetlek.

Holdvilágos estén Hányszor mondtad nekem :

Tied szivem lelkem Csak tied mindenem.

Mégis hűtlen lettél . . .

Talán meg is csaltál!

Úgy áldjon meg Isten,

A milyen hü voltál.

IV.

Rég megmondtam egy kis lánynak,

Nem illik a konty a lánynak.

Nem fogott rajta a szó . . .

. . . Hej viganó, hej viganó !

A viganó . . .

Az igazi jó tanító.

Somogyi István.

Farsang.

Benne vagyunk a farsangban. Tínczol és mulat a fiatalság. Úgyis rövid az élei, tűnő az ifjú kor; ki tudja mikor kéri vissza létezésünket a teremtés. Talán holnap. Bálba megy a nagy lány, udvarlók rajongják körül; most van az ő tavasza, most van a virágzása. Ott van az öreg gárda is: apák és mamák a fiatalokkal együtt gyönyörködnek a dóvaj farsang szilaj jókedvében.

Az ő fiatal korukban is úgy volt: tánczol- tak, mulattak. Mintha csak tegnap volt volna. Pedig nagyot fordult azóta az idő kereke. Olykor rövid bú felhője elűzi ajkukról a mosolyt. Talán az összehasonlítás nem üt? Talán még sem az mostan a farsang, mint ami régen volt ?

Bizony nem az ! Mulatságaink színezete nagyon elüt a régiektől. Kiveszett belőlük a háziasság és a magyar típus. Nincs meg bennök az a kedély, melyről hazánk farsangjai oly hiresek voltak.

Milyen jól esik olvasni a Tas Gereben ke- délykincsbányájában azokról a farsangi mulatságokról, melyekben a magyar fiatalság végig tán- czolt a sziklás Kárpátoktól le a délibábos rónákig. Kassán adtak találkozót a debreczeni bálra, Pozsonyban foglaltak négyest a pécsi bálra. Ösz- szetartott akkor egész Magyarország.

Nemzeti jellege, magyar ize volt a farsangnak. Magyar tánczot lejtett a delnő, s ennek andalító emlékezésével távozott a bálból. Csár-