Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)

1899-01-19 / 6. szám

jai megismerhessék, a helybeli és megyei lapokat annak közlésére felkérni határozta. Ezután meg- állapittatott a jelen évi költségvetés 10500 frt bevétellel és ugyanannyi kiadással. Főbb tételei a következük : óvodák segélyezésére 6300 frt, 5 uj ovoda szervezésére 750 frt, felnőttek oktatá­sára 500 frt, tanítók és óvónők jutalmazására 130 és 500 frt, szegény tanulók és iskolák se­gélyezésére 580 frt. A kiadásokat a megyétől nyerendő 8400 és az államtól remélt 1000 írt­ból fedezi a társulat. — A múlt évi számadás, megvizgálása czéljából kiküldettek : Jákó Mihály Teitelbaum Herman és Ferency János. A hely­beli és megyei pénzintézetek felkértetek, hogy évi nyereményeikből némi segélylyel támogassák az egyesületet. Elhatároztatott a vándor-nép­könyvtárak szervezése, özv. Bene Kálmánná, Bugyi Andrásáé, Farkas Józsefné óvónők ré­szére 10-10 frt segély lett megszavazva. Tár­gyaltattak még egyes.folyó ügyek és indítványok. * Kölcsey-körünk f. hó 15-én tartotta meg közgyűlését és ezzel kapcsolatos matinéját dr. Farkas Antal alelnök vezetése alatt, ki az ülést fél 11 órakor nyitotta meg. Megnyitójában öröm­mel konstatálta, hogy ez egjmsüleb a közönség részéről az iránta állandóan tanusitott meleg ér­deklődés következtében évről-évre izmosodik s ma már tényleg szükséget pótol. — Ezután dr. Fechtel János, az egyesület buzgó titkára ol­vasta fel évi jelentését, melynek bevezető részé­ben magasröptű szempontból nyújtott jellemző áttekintést azon irányokról, melyek a tudomány és művészet mai szellemét vezérlik. Részletesen mutat rá aztán azon mozzanatokra, melyek a Kör életében előfordultak. Pályadijat nyertek: Szabados Ede és Orosz Lajos „Kölcsey, mint kritikus“ ez. pályamüveikkel s Szabados Ede ezen felül még egy műfordítással is Radó Bertalan pénztári jelentését a közgyűlés tudo­másul vette s a föl mentést megadta. Ezután a közgyűlés régi tisztikarát újólag megválasztotta. Ernők: Br. Vécsey József, alelnök: dr. Farkas Antal, titkár: dr. Fechtel János, pénztárnok: Radó Bertalan, számvevő: Kovák Lajos, ház­nagy: Hajdú Károly lett. 11 órakor, mikor a matiné következett, a nagy tanácsterem any- nyira megtelt nő és férfi hallgatósággal, hogy a később érkezettek már helyhez nem juthattak. A jelzett felolvasások közül az Osváth Elemér tauáró elmaradt, mert családi ügyben Kolozs­várra kellett utaznia. Ratkovszky Pál kir. kath. főgimnáziumi igazgató olvasta fel nagy műgond­dal szerkesztett felolvasását, melyet Schöntau Pál humoristától fordított. A felolvasás érde­kessége abban állott, hogy az egészben egyet­len „r“ betű sem foglaltatott. — Ezután Bakó László szavalta Temérdeknek „A huszár“ czimű gyönyörű költeményét oly művészi színezéssel s annyi melegséggel, hogy a közönséget teljesen magával ragadta. A matinét Mondik Endre ki tűnő dispoziczióju éneke zárta be, melyet, Me­der Mihály karmester zongorán kisért. Lelkes taps és éljenzés jutalmazta az összes szereplőket, a rendezőséget pedig a legnagyobb elismerés és köszönet illeti, hogy közönségünknek ily magas szinvonalu matiné rendezésével valódi élveze- zetet szerzett. * A katli. kaszinó és szatmáregyházmegyei irodalmi kör vasárnap este szépen sikerült fel­olvasó estélyijei' kezdte meg farsangi és böjti felolvasó estélyeinek sorozátát. A nagy közön­ségnek Ékkel Lajos szépen előadott éneke, dr. Steinberger Eerencz mély vallásos meggyőződés­sel tartóit felolvasása, Szönyi Margit művészi zongorajátéka és Kádas Laczi sikerült humoros felolvasása nyújtott kellemes szórakozást, mely után az ifjú sereg a kath. kaszinóba átvonult, hol a késő órákban t/.rmzczal fejezték be a si­került felolvasó estélyt, melyen Meszlényi Gyula püspök (s részt vett. * Antal napján az ügyvédi kamara testű letileg kereste fel dr. Farkas Antal ügyvédet, a kamara elnökét, a mely alkalommal Nagy Elek titkár fejezte ki jó kívánságait a kamara nevében, melyhez mi is őszintén csatlakozunk. * Az esküdt bíróság ragjainak összeírása! javában folyik s csak az a sajátságos, hogy a köznép, még ettől az intézménytől is idegenke­dik, molyb n pedig bírói jogot adnak kezébe, hogy a helyi viszonyokkal ismerős s a körül­ményeket jobban, biztosabban mérlegelni tudó polgárság hozzon Ítéletet a súlyos bűnös felett. Az összeíráson a meghívottak pontosan jelent kezni nem akarnak, azt gondolják, hogy az ál­tal elkerülik az esküdtszékben való részvételt, pedig az elöl menekvés nincs, ki a, kellő képes­séggel bir, azt akár mi módon fel veszik a lajst­romba. Jelentkezzék tehát mindenki egyszeri felhívásra s ne engedje nap nap után hur- czoltatni hivattatni. Dr. Udvarhelyi Dezső derecskéi kir. al- járásbiró városunk fia f. hó 14 én tartotta es küvöjót Sárváry Adél kisasszonnyal dr. Sárváry Gyula Debreczen város t. főorvosának kedves és müveit leányával. * A vármegye kő .önsége elhatározta leg­utóbb tartott közgyűlésén, hogy a dobrácsapáti szövőipar föllenditése érdekében a vármegyei pénztár terhére is szövőszéket állíttat fel. Na­gyon helyesen cselekszik a megye, hogy e szövő iparra gondot fordít, mert ez és ehez hasonló vállalatok biztosítják a nép vagyonosodását s a szegények megélhetését. * Gyémánt lakadaloill. Lövy Miksa hely­beli könyvkereskedő szülei Lővy József és Schvarcz Regina a napokban ünnepelték Miskolczon boldog és megelégedett házaseletük- nek hatvanad i k évfordulóját. Lővy József Miskolcznak 33 év óta polgára s renomirt osz­lopos tagja az ottani kereskedő világnak s mint az ottani lapok írják, e ritka halandónak adott kedves alkalomból polgártársai kitüntető ová- cziókban részesítették. * Köszönetnyilvánítás. Özv. Andrássy Gá borné úrnő tizenhat díszített kalapot küldött az ev. ref. felsőbb leányiskola szegénysorsu növen­dékei részére. Fogadja e neme.slelkü adományáért a tanárkar s növendékek őszinte köszönetét. * Hymen. Purjesz ígnátz n.-szokoudi föld- birtokos eljegyezte Purjesz Johanna kisasszonyát Budapestről. — Gratulálunk. * Meghívó. A nagy-károlyi evang. refor­mátus egyház iskolaépítés javára, gróf Hugón nai Béláné Öméltóságának védnöksége alatt, a megyeház termeiben, 1899. évi január hó 21-én szombaton, jótékon . czélu zártkörű tánczmulatsá- got rendez. Belépti dijak: Személyjegy 1 frt, családjegy 2 frt 50 kr. * Aki bizonyos közérdekű ügyben köze­lebb Antal Kristófhoz fordult, szíveskedjék öt d. e. 9 10 óráig Deáktéri lakásán személyesen felkeresni. fi Ritka élvezet kínálkozik zenekedvelő közönségünknek f. hó 24-én este a színházban, midőn Békéi Józsa felvonások közt fogja be­mutatni hegedű-művészetét. Békéi Józsa a bu­dapesti magyar zeneiskola tanárnője volt s a külföld előtt is nagy dicsőséget szerzett. Azt hisszük elég annyit mondanunk kóla., hogy a berlini kritika a nagy Joachim díjjal tüntette ki. Azon városok lapjai, hol eddig a fiatal művésznő megjelent, elragadtatással szólnak szerepléséről s igy mi is a legkomolyabban nézhetünk e ritka elvezettel kínálkozó estély elé. * Kossutli-kert rendezése. A Kossuth kert rendezése daczára a lágy sáros időnek, elég gyorsan bontakozik kifele tervszerű alakjára, már a főutak és terek ki vannak jelölve, a nagy játszótér elvan planirozva, a Papp János-féle telek eltöltve, most már érdeklődve tekintünk ez elé, váljon hogy fogja a vállalkozó tájkertész a ke­rékpár-pályát beilleszteni, s hogy mily magas lesz az, meri tudomásunk szerint azon a helyen, ahol a játszótér van, fél öl magas viz is állott az előző vizes esztendőkbe, mit ha nem vesz tőlünk rósz néven a t. vállalkozó ur, bátorko­dunk figyelmébe ajánlani. * Vágóhíd kibővítése. Köztudomású dolog, hogy a város közel 30,000 forint költséggel a vá­góhidat. kibővitPifi s a jéghütő kamráját a mai kor követelményeinek megfelelően mesterséges hűtés alkalmazásával átalakíttatni elhatározz, — most már a szükséges tervek a mérnöki hivatal által elkészíttettek és a felsőbb jóváhagyás után a munkák vállalatra adhatók lesznek. — Egy­idejűleg a mái 3 évvel ezelőtt tervezett börszá- ritó szin is felépittetik, s tekintettel annak nagy térfogatára — a városban szerte szélyel raktá­rozott s egyesek tulajdonát tevő nyersbőrök — alkalmas központi raktára lesz, a mi a közegész­ségnek nagy hasznára lehet. * Az iparos ifjúsági kör népes s nagyon; fényesen sikerült farsangi tánczmulatságát szom­baton este tartotta a Vigadóban. Az összesereg- lett közönség nagy kíváncsisággal várta Vályi Árpádné gróf Teleki Blanka ő méltóságának, a bál védasszonyának megjelenését, s a várakozás közepette, ő méltósága által az elnökséghez in­tézett sürgönyből adta tudtára titkár a közön­ségnek, hogy a kit oly nagyon várnak, a csúnya idő és gyengélkedés miatt nem jelenhetik meg a mulatságon. E meglepetés hatása alatt, is lel­kes éljenzésben tört ki a közönség, mintha 10Q meg 100 ajak kívánt volna boldogságot, jó egész sóget, hosszú életet annak, ki kezdettől fogva lelkes védnökévé szegődött az iparos ifjak köré­nek hogy mutasson jó példát azoknak, kik szü- ! letésüknél és anyagi helyzetükuél hivatva van­nak az ily egyesületek támogatására, melyek maguk erejéből a kitűzött, nemes czélért küzdeni I nem képesek. Bár a titkár értesítésével eléggé i lehangolta a mulatók t, mégis lassan-lassan a (jókedv magasra emelkedett s reggelig tartotta ! együtt a nagy társaságot. Úgy látszik, hogy az egyesület szerény, becsületes törekvésével nap nap után magához vonzza az úri osztályt is, s inig hajdan e bálban csupán iparosok vettek (részt, ma már az intelligens osztályhói is szá- í mosaii jelent meg. Az anyagi siker sem maradt el, ez alkalommal 150 írtnál többre tehető a tiszta jövedelem, pedig a kiadás megközelíti a 250 irtot. A felülfizetök névsorát, Ifik adományaik­kal hozzájárultak az anyagi sikerhez s kiknek : az elnökség ez utón is köszönetét .fejezi ki — a következőkben közöljük: Vállyi Árpádné Te- leky Blanka grófnő Öméltósága 50 frt, Vállyi Árpád 20 frt, De Gerandóné Teleki Irén grófnő Öméltósága 5 frt, Dr. Chorin Ferencz Í0 frt, Szerdahelyi Ágoston 10 frt, P. Varga Lajos Maj- tis 3 frt, Fábián Károly É -Gyarmat 2 frt, Far­kas Béla, Kovács, Ábrahám 1—1 frt, Szigeti Jó­zsef 50 kr. Dr. Kelemen Samu 2 frt. Ékkel La­jos 1 frt 50 kr. Kenyeres István 1 frt 20 kr. Hermán Mihály polgármester, dr. Heller Gyula, Báthory Endre, Páskuj Gerő, Bölönyi László, Sternberg testvérek 1—1 frt, Tóth József s. lelkész, Juráeskó Gyula 60 - 60 kr. Ekker János, Hájtájer Pál, Hanka János, Munkácsi Mihálynó, Nagy Lajos, Mátray Lajos, Fólegyházi Sándor, Gulva László, Ajbb Gusztáv, B. M., Kálik Lajos és Polyánszki Orest 50 5’> kr. Benkő N. 20 kr. Ezenkívül egy igen csinos és Ízléses tortát aján­dékozott Hrehuss Sándor czukrász,. melynek ki­sorsolása és a nyertes Bartha Kálmán által esz­közölt vógeladási 6 frt 40 krral együtt a felül- fizetések összege összesen o é. 127 frt. I t . * Nyújtsuk jobbunkat a szerencsének. Evvel a jelszóval küszöntött be egy budapesti sorsjáték föelárusitójának levele Kulcsár Náczi jónevü derék fiatal iparosunkhoz. S hogy nem hiába kopogtatott a szerencse Isten asszonya, s hogy nemcsak zárt ajtóra, de zárt bugyelárisra .sem talált mutatja az, hogy „Kulcsár mert“ „Náczi nyert“ mindössze 675 frtot. — E (megérdemelt, szerencséhez jó kívánságainkat mi j is csatoljuk. * Gyászllir. Özv Schwartz Mórné szül. Schönberger Eva rövid szenvedés után áldásos életének (37-ik évében január 15 én este fél 11 órakor elhunyt A boldogult földi maradványai f. hó 17-én d. e. 11 órakor tétettek á m.-szálkái izr. sirkertben örök nyugalomra. + Színház rovatunkat térszüke miatt jövő számunkban hozzuk. Gazdasági felolvasás tarlat tt f. hó 15-én vasárnap d. u. fél 3 órakor a városháza nagy­termében. Ez alkalommal a Szatmármegyei Gaz­dasági Egyesület egyik legtevékenyebb tagja I S z e ő k e Barna „A gyümölcsészet“-ről, mely­nek szakszerűsége mellett kiváló érdekességet nyújtott az a körülmény, hogy felolvasó az e téren szerzett gazdag gyakorlati tapasztalatai­val bírálta el a gyümölcs ermelésnél ajánlani szo­kott különféle eljárásokat. Megyei gazdáinkra nézve meg épen nagy szolgálatot tesz a felolva­sás azon része, melyben felolvasó a megyénkben termelésre ajánlható gyümölcsfajokat ismerteti. 1 A népszerűén megirt érdekes felolvasást lapunk [ két egymásután következő csütörtöki számában egész terjedelmében közöljük. A felolvasást minfc- egy 50 érdeklődő hallgatta, köAük előkelő hölgy- !- közönségünknek is számos tagja. Reméljük, hogy az ily természetű felolvasások népszerűbbekké válván jóval nagyobb közönséget is fognak von­zani A jelenvolt közönség, mely nagy érdeklő­dést tanusitott, a felolvasó iránt tetszését tap­sai és éljenzéssel fejezte ki. Felelős szerkesztő Cl r. H a n t z Jenő. Fömunkatáis Tankócz.i Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents