Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)

1899-01-12 / 4. szám

8. A tanító nyugdíj választmányba főispán által kineveztetett a tan­felügyelő, dr. Farkas Antal és Pap Géza fő­jegyző­* A felső Szamos menti községek ismere­tes mozgalmát, melyet az Ecsedi-láp lecsapoló társulatba való utólagos bevonásuk ellen megin­dítottak s már évek óta lankadatlanul folytat­nak, mint jó forrásból értesülünk, siker koro­názta; amennyiben az utolsó forum, a földmű­velésügyi minister Nagy László alispán határo­zatait közelebb helyben hagyta. E szerint Pál- falva, Ombod és Pettyén a Homoród csatorna érdekeltsége alól felmentettek és e községek valamint D.-Apáti, Sz-Kórod, Kis és Nagy Kolos Krassó és Lippó a láplecsapoló társulatba való bevonás alól kihagyattak, a Szatmár feletti Sza­mos töltésezés terve pedig elejtetett. E jogos, méltányos és igazságos alapon hozott ministeri határozatot örvendve fogadják ügy az érdekel­tek mint minden elfogulatlan és érdektelen egyén * Esküvő. Karancsy Árpád nántüi kör jegyző e hó 7-én esküdött örök hűséget Mada- rassy Jolánkánah, néhai Madarassy László volt városi tanácsos kedves leányának. * A szatmári „Kölcsey-kör“ f hó 15 én, vasárnap d. e. lCÜ/g órakor, a városháza nagy tanácstermében közgyűléssel egybekapcsolt ma­tinét rendez. A közgyűlés pontjai: 1. Alelnöki megnyitó. 2: Titkári jelentés. 3. Pénztári jelen­tés. 5. A pályázatok eredményének kihirdetése és uj pályatételek kitűzése. 5. Az uj tisztikar és szakosztályok megválasztása. 6. Esetleges indít­ványok. A matiné műsora : 1. Felolvasás. Tartja Osváth Elemér. 2. Szavalat. Előadja Bakó László, a nemzeti színház művésze. 3. Felolvasás. Tartja Ratkovszki Pál. 4. „Tudom, hogy visszavisz még engemet.“ J. Henriqueztöl. Énekli Mondik Endre, Méder Mihály zongorakisérete mellett. e A szatmárnémeti tímár ipartársulat sa ját szükségletei fedezésére 1899. január hó 28-án a „Vigadó“ termeiben zártkörö batyubált ren dez. Belépés dija: személyenkint 2 frt. család­jegy 2 frt 50 kr. Kezdete este 8 órakor.. * Grünvald Béla festőművész, a n.-bá­nyai festő colonia egyik jeles tagja szerdán es­küdött örök hűséget N. bányán, Biltz Irén kis­asszonynak, Biltz István bájos leányának. A telephonhálózat megépítése czóljából szükséges közigazgatási bejárás f. évi február hó 3-án reggel 10 órakor a városháza tanács­termében kezdődik, melynek vezetésére a keres­kedelemügyi miniszter Bayler István kir. fő­mérnököt bízta meg. Uj alapító tag. Éried Ferencz vendéglős 20 frt tagsági díjjal, az iparos ifjúsági kör ala­pitó tagjai közzé épett. Kerékpár-pálya a Kossuth-kertben. A ke rókpározás azon sportok közé tartozik, mely már eddig is nemcsak nagy kedvességnek ör­vend, de nap napután szélesebb tért hódit ma­gának sőt a hölgyek is különös előszeretettel vi­seltetnek iránta. E folyton tapasztalható elter­jedéssel szemben tény az, hogy országutaink, a kerékpározásra majdnem teljesen alkalmatlanok, nincs egy alkalmatos terünk, hogy a kerékpá­rozók utczai s a közlekedésre közbiztonságra veszélyes futkározásait megakadályozzuk, me­lyek már eddig is számos és jelentékeny sérü­léseknek voltak okozói. Itt van most az alkalom, hogy segítsünk a bajon, a Kossuth-kert majd­nem 20 hold területen fekszik, kőlönböző játék­terekkel lesz ellátva, miért ne lehetne itt a ke rékpár-pályát is beilleszteni a fenti okon kívül még azért is, hogy nemcsak a sportkedvelőknek, de a sétáló közönségnek is némi szórakozást nj'ujtsanak. S bár semmiféle testedző sportnak megadóztatását nem nelyesülhetjük, mégis ha a város a Kossuth-kert berendezési költségeire a pálya fentartására csekély fedezetet akar találni, úgy a kerékpár egyesületet, vagy az egj'eseket mérsékelt díjjal róvja meg, de pályáról a köz­érdek szempontjából is gondoskodjék. ö Meghívó. A szatmárnémeti kereskedő if­jak köre 1898. évi február hó 4-én saját ház­alapja javára a „Vigadó“ termeiben zártkörű jelmezbált rendez. Kezdete este 8 órakor. Disz- bevonulás fél 9 órakor. Belépti-dij személyenként 1 frt 50 kr. Családjegy 3 frt 50 kr. Karzat- jegy első sorban 2 frt, második sorban 1 frt. A bál czime nem zárja ki a jelmez nélkül való' megjelenést. * A németi ev. ref. egyház kebelében! alakult ónekegyesület, mely kitűzött szép hiva-1 tásának megfeíelőleg legfőképpen templomi szol­gálatokra lesz hivatva, szombaton este nagyon jól sikerült mulatságot rendezett a Gubaszin- ben, melynek tiszta jöved Íme 150 frt volt. A mulatságot az intelligens osztályból is jelenté­keny számmal látogatták, kár, hogy a meghívó szétküldésre nagyobb gond nem volt fordítva. Pusz János fakereskedőt a debreczeni ke­reskedelmi és iparkamara az osztrákmagyar bank szatmári fiókintézetóhez váltóbirálóvá ne­vezte ki. Előléptetés. Köpe Gézát, ki az osztrák- magyar bank helybeli fióintézetének 5 éven át volt közbecsülésben álló főnöke, január 1-én a budapesti főintézetnél főellenörré léptették elő. Gratulálunk. Névváltoztatás. Fischer Mór szatmári la­kos izr. tanitó kinek kiskorú gyermekei már régebben névváltoztatást nyertek, engedélyt ka-« pott, hogy vezeték nevét „Halász“ névvel cse­rélje fel. + Az iparos ifjúsági kör szombaton este tartja farsangi tánczmulatságát a Vigadó összes termeiben melynek jövedelme is a házépítés czéljaira fog szolgálni, melynek végrehajtásán az elöljáróság tevékenyen munkálkodik. Az iparos ifjúsági kör mulatságai a farsang legsikerültebb mulatságai közzé tartozik s bizonyára beválik ez most is, midőn a rendezőség mindent elkövet hogy a mulatság jól sikerüljön, melyen a szo­kotthoz képest az intelligens osztály remélhetőleg is szép számmal lesz képviselve. * Tek. Szerkesztő ur! Engedje meg, hogy több polgár aláírással a „Szatmár és Vidéke“ ez. helyi lap f. évi 2-ik számának ujdonsági rova­tában megjelent czikkre — mely czikk tartal­máról Ítélve némi tájékozatlanságban tünteti fel Íróját — annak különösen utolsó s a földadó nyilvántartási hivatal elhehelyezésével foglalkozó részére előadhassam nézetemet. Az adóhivatal­nak épen egyik osztálya a földadó nyilvántar­tási osztálya ; mely folyton az adózó közönség­gel érintkezik s annyi ember naponként ott is megfordul — különösen most az uj birtokivek alapján történendő földadó kivetés alkalmával, mint a bejelentő hivatalban s a mellett közvet­len összeköttetéssel kell lenni az egyenes adó főkönyvekkel, s a mostani berendezés mellett csak egy szobán keresztül, mig több polgár óhaja szerint pedig mindennap nemcsak a feleknek de a hivatalnokoknak is számtalanszor kellene az j emelet és földszint közti összekötő s 32 lépcső | fokkal ellátott utat Megtenni. De hogy teljesen ] megnyugtathassam több polgárt óhajuknak nem j teljesithetéséről utalok egyszerűen az adótörvé­nyekre és utasításokra, melyek teljesen kizárják megnemengedhetővó teszik azt, hogy az adóhivatal belső szervezetéhez tartozó tagok, s igy annak földadó osztálya is, külön elszakítva lehessen. Az elmondottaknak b lapjában leendő felvéte­lére midőn Szerkesztő urat kérem maradtam ha- zafiui üdvözlettel hive egy polgár. * A nőegyesület estélye. A nőegyesület midőn az estély rendezését tervbe vette hosszas eszmecsere tárgyát képezte, hogy milyen czimet adjanak az estélynek, melylyel meggyőznék a nagy közönséget, hogy az estélyt nem a közön­ség megpumpolására rendezik, hanem azért, hogy a jókedvű adakozóknak módjuk legyen áldozni a jótékonyság oltárán. A rendezőség egyik része házias estélynek akarta elkeresztelni — a most dominó estély czimen megtartott mulatsá­got s valóban ma már ezt tartanánk legalkal- j masabbnak legmegfelelőbbnek. Mert a jelen-! levők egy nagyon ritka mulatság kedves emló- | keivel távoztak ; fesztelenség, jókedv, mindenben I egyszerűség, ezek voltak jellemzői az estélynek I s nem csak hogy nem igyekeztek a közönséget megzsarolni, de a jó kedvű dominós s tánczolni szerető leányok kezdetben elég udvariasságnak tartották a vendégekkel szemben ha kiszolgál­ták, fizetésről fizetés kérésről nem is igen akar-; tak tudni s megtörtént számtalan esetben, hogy a vendégek filléreiket még el sem költhettek. A Vigadő nagy terme szépen megtelt válogatott, díszes közönséggel, vidékiek is nagy számban j voltak s a hangulat reggel '|2 6 óráig egy perezre j sem csappant, a mikor a nagy közönségnek leg- nagyobb része már a szürkület gyér világánál oszladozott szólylyel. Gondoskodott a rendezőség, arról is hogy ne untatólag, de röviden és kelle­mesen szórakoztassa a közönséget. Az estélyt Vaday Bella urhőlgy és Orosz Alajos tanár szé­pen előadott duettjeikkel nyitották meg, mely i után nyomban a közönség nagy tetszése mellett adták elő műkedvelői jártassággal biró Nagy Elluska és dr. Gőbl Alajos Muray Károly .Vá­ratlan fordulat“ czimü dialógját. Ennyi volt a i műsor csupán, s a lelkes közönség tapssal rótta le háláját a szives közreműködőknek. — Az es­tély egyik főbb mozzanata volt, hogy Meszlényi Gyula püspök dr. Keszler Ferencz prelatus és Szabó István titkár kíséretében megjelent s majd­nem éjfélig gyönyörködött a zsongó mulató tár­saságban. — A tiszta jövedelem is jelentékeny lesz, melyet egyelőre 400 írtra tehetünk s a melyről jövő számunkban be fogunk számolni. S ha a mulatság ily' fényesen sikerült, azt a nő- egyesulet buzgó alelnöknőjének, a polgármester­nőnek, a választmányi tagoknak s különösen a szükebb rendező bizottságnak koll tulajdoníta­nunk, melynek tagjai lankadhatatlan buzgólko- dással s önzetlenséggel fáradoztak az estély si­kerein csupán csak azért, hogy az árvák és sze­gények könnyeinek felszáritására, több anyagi erő álljon rendelkezésükre. * Színház rovatunkat térszüke miatt a jövő számban hozzuk. * Márványhölgyek. Ez a czime egy gyö­nyörű színműnek, melyet Rajz Ödön színtársula­tunknak kitűnő tagja jutalomjátékául választott. E hó 17-én kerül színre e valóban remek mü, melyben Rajz egy kettős szerepet Pludias szob­rász és Rafael festőt fog személyesíteni. A színmű előjátéka Diogenes korából való, az utójátéka Párisban folyik le napjainkban. Rendkívül érde­kes meséjü hatásos franczia színmű ez, melyben a jutalmazandó kellőleg érvényre emelheti izmos tehetségét. * Bérlők figyelmébe. A szatmári m. kir. folyammérnöki hivatal a kincstárnak a keér- semjéni Szamos átvágáshoz kisajátított 37 ka­taszteri holdnyi területét, mely áll 20 holdnyi szamosháti első osztályú szántóból, 7 holdnyi nemes gyümölcsösből s 10 holdnyi részben szánt­ható részben pedig csak kaszálóvá alakítható földrakásból, előterekből és vódtöltósból és egy kertészlakásból, az 1899. év január hó 21-án d. e. 10 órakor Keér Semjénben kezdendő nyilvá­nos versenytárgyaláson az 1902. év végéig ter­jedő időre bérbe adja. Bővebb tájékozás neve­zett hivatalnál szerezhető. e Egy jó családból való fiú tanulóul fel­vétetik a „Szabadsajtó“ könyvnyemdában. IRODALOM. Kodolányi Antal gyakorlati földbecslés. E czim alatt jelent meg a birtokkezelés terén nem csak uj felfogásánál fogva, de előadásánál könnyű gyakorlati alkalmazhatóságánál fogva is nagy hézagot pótoló mü. A szerző, ki a magyar föld hitelintézet becslője, évtizedek alatt szerzett ta­pasztalatait bocsájtotta gazdaközönségünk ren­delkezésére e műben. — A könyv ára 2 korona, megrendelhető szerzőnél Budapest, IX. Üllői-ut 68. sz. Zoológiái lapok czim alatt jelent meg Parthay Géza szerkesztése alatt egy gazdagon illusztrált havi lap, mely a gazdasági álattan és sport köréből veszi tárgyát. Előfizetési ára 1 évre 4 frt. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bpest, VII. Rottenbiller-utcza 30. sz. Felelős szerkesztő Dr. Hantz Jenő. Főmunkatárs Tank.óczi Gyula Terményárak. — Métermázsánként. — 1899. évi január ll-ik napjáról TERMÉNY Szatmáron frtjkr.|frtíkr. Bpesten frtibr-l frtjkr. Tiszta búza . . . Kétszeres ............. Ro zs................ Ár pa.................... Zab....................... Te ngeri................ Ká sa....................... Fe hér paszuly . . Tarka „ ... Szilva.................... „ füstölt . . . .Repcze ................ Kr umpli zsákja . Szalonna............. VJ 9 40 8 20 7 50 5 — 5 40 4 90 9 70 8;70 8 — 5 20 590 5 20 9 50 10 Ou 5 80 12 ­I 4 20 4 50 14 — 130 150 75------­10 50 8 10 610 5 70 4 40 4 25 1080 8 20 6 40 6 05 4 55 4 50 17 75 17 75

Next

/
Thumbnails
Contents