Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-04-01 / 3. szám
2 SZABOLCSI ŐRSZEM I ISTENRŐL Az áldozó Isten • Istenről való elmélkedéseinket hol ez, hol amaz irányítja. Hol egy olvasott Ige, hol egy esemény, hol pedig az alkalom vagy idő határozza meg, milyen irányban tekintsünk Öreá. Most ezekben a nanokban, a húsvéti ünnepkör ez a meghatározó. Ez az ünnepkör, mint minden másik is, Isten munkáiát tárja elénk, mert az evangélium Istene munkás Isten. Nagypéntek és húsvét Isten legnagyobb munkáját tárja elénk: az ö nagy áldozatát. A nagypénteki és húsvéti evangélium az áldozó Istent hirdeti nékünk. A lelki élethez, mondhatjuk úgy is, hogy a vallásos élethez elválaszthatatlanul hozzátartozik az áldozat. Az ószövetségi vallás is tele van áldozattal. Itt Isten maga lép fel azzal az igénnyel népével szemben, hogy áldozzon Néki. Folyt is napról napra a sok vér, hol engeszte- lésül, hol hálaáldozatul a templomi oltáron. A jeruzsálemi templom Istene az áldozatot igénylő Isten volt. Ez addig tartott, amig nyilvánvalóvá nem lett, hogy nem elég a bakok vére, meg a tehén hamva a lélek megtisztulására. Az újszövetségben is van áldozat, de itt nem az ember az, aki az áldozatot bemutatja, hanem maga Isten. Az újszövetség Urának legjellegzetesebb vonása az, hogy Ő az áldozó Isten. Addig nem is érti meg az ember a keresz- tyénséget, míg meg nem ismeri a világot teremtő és igazgató Istenben az áldozó Istent, aki maga adta egyszülött Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is. A mai keresztyénségnek, az egyháztagok hitének erőtelensége éppen onnan ered, how ebből a keresztyénségből, hitből hiányzik az áldozó Isten ismerete. Igen, hát van Isten és kell is öt imádni, meg jó dolog az, hogy lehet Istenben hinni, meg aztán az is igen jó, hogy Ö ingyen, kegyelemből megbocsátja bűneinket. Arról azonban már nem szeret a mai ember hallani és ha hallani kénytelen, „bolondságnak“, túlzásnak nevezi, hogy Isten bűnbocsánata, velünk való irgalmas törődése és bennünket elárasztó ingyen kegyelme mögött Isten egyszeri és tökéletes áldozata áll, melyben Isten saját Fiát áldozta fel a mi bűneinkért engesztelő áldozatul. Te így hiszed-e? Miért áll a keresztyénség középpontjában a golgotái kereszt? Miért kellett Isten egyszülött Fiának, hitünk Fejedelmének olyan gyalázatos halállal meghalnia? Nem azért, mert az igazság bajnokának igazságáért mártírhalált kellett halnia. Jézus Krisztus nem mártír! Az Ö halála áldozat, mellyel Isten maga áldozott. Jézus Krisztus Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Jézust nem a bűnösök, nem az ellenségei, nem a világ gonosz indulata feszítette keresztre, hanem Isten nagy és csodálatos szeretete. Isten így szerette a világot! Jézus Krisztus szenvedésének és szörnyű kereszthalálának értelmi szerzője az Ö Atyja, a mi Istenünk volt azzal a kegyelmes és felséges akaratával, hogy a bűnös embernek váltságot akart szerezni. Annak, hogy a mai emberek, hívők és keresztvének olyan könnyen tudnak megalkudni, sőt gyakorta hitüket megtagadni, még el is adni, éppen az az oka: nem ismerik az áldozó Istent. Hiányzik' a mai embereknek hitéből az, ami a hitet valóban komollyá és az élet legszentebb ügyévé teszi. Az áldozó Isten megrázó szava a benne hívőkhöz ez: „ ... nem veszendő holmin: ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányán, a Krisztusén“. Mindaddig veszedelmesen megalkuvó lesz a keresztyénség és a keresztyének élete, míg újra teljes hódolattal be nem fogadja hitébe az újszövetség igazi Istenét: az áldozó Istent. Miért nem jelent a keresztyén hit gyakorlati tisztulást a hívők egyéni, közösségi: családi, egyházi, társadalmi és nemzeti életében? Ennek egyetlen oka van. Ez pedig az, hogy valami érthetetlen önelégültséggel fordulnak el az áldozó Isten nekünk adott egyetlen tisztító szerétől. Nem hiszik ma az emberek, hogy ez ípv van, amint Isten, mondja: »Jézus Krisztusnak, az Ő fiának vére megtisztít minket minden bűntől«. Mindaddig benne marad személyeiben és közösségeiben ez a világ a tisztáta- lanságban, míg újra teljes hittel oda nem fordul az újszövetség igazi Istenének, az áldozó Istennek tisztulásra adott ajándékához: a Krisztus véréhez, hogy abból merítse hit által tisztulását. . Éken CSODABOGARAK Társaságban voltam. Kérdeztem, hogy vannak., egészségesek-e a gyerekek? A háziasszony örömmel felelte: „Hála Istennek, nincs semmi bajunk. Jól fejlődnek a gyerekek.“ És még be sem fejezte mondanivalóját, gyorsan kopogott egy párat az asztal alsó lapján. Odanéztem, mi az, miért kopogtatott? Kérdő tekintetemre zavartan mosolygott; „már úgy megszoktam, — mondta — mindenki ezt csinálja, hogy jó órában mondjam, azért kopogom le“. Nem értettem és azóta sem értem ezt a leko- pogást. De hirtelen arra gondoltam, hogy talán az asztalban lakik ennek a babonás asszonynak az istene és mivel hálát akart neki adni, gyorsan bekopogtatott hozzá. Mert én akkor szoktam kopogtatni, ha valakihez be akarok menni.
