Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1939-12-01 / 19. szám

4 SZABOLCSI ŐRSZEM HÍREK — Az évkezdő imahetet az Evangéliumi Vi­lágszövetség 1940->ben január 7—-14-ig tartja & megszokott programúi szerint. Ä részletes 'tárgy- sorozatot a szövetség magyarországi- szervezete december elején küldi szét, már most kéri azon­ban a gyülekezeteket, hogy e-rre az időre tmás összejőve telt ne tegyenek és, jó előre tegyék meg a szükséges előkészületeket arra, lliogy ezekben a nehéz időkben a gyülekezetek minél- nagyobb része forduljon imával a világot kormányzó Istenhez. — A Tiszántúli Református Egyházkerület november 22->én kezdte meg évi rendes közgyű­lését. Ez alkalommal Révész Imre püspök úr 96 új lelkészt avatott fel -a debreceni -nagy templom­ban az egyházkerüLeti esperesek -segéd'k-e-zósével. A közgyűlésien báró Vay László megnyitója után Uray Sándor és Résivész .Imre püspök úr beszéltek. Megemlékeztek Darányi Kálmánról, a reif, egyház elhunyt halottjáról. Köszöntötték a visz,átért felvidéki testvéreket, kiknejc nevében Bertók Béla munkácsi püspök válaszolt. — November 16—25-ig tartott Békeíi Benő református lelkész gyülekezeti evangélizációt a nyíregyházi református templomban. A templom minden este megtelt. Szépen 'jöttek össze a délutáni bib.liaórákra is és többen -részt vettek a délelőtt tartott imaórákon. Az e.vangéüzácáó után minden este utóösszejövetel volt, aíhol a gyakorlati keresztyén élet kérdéseire és az írás­ban feltett hitbeli és lelki kérdésekre adott fele­letet Islten Lelke által az evangelizátor. Az evan- gélizáción újra nyilvánvaló lett, hogy Jéaus Krisztus győztes Üt. Többen tetteik bizonyságot arról, hogy az Ige nem tért vissza üresen. 'Bi­zonyságot tettek arról, .amit Isten a szivekben végzett ez alatt a 10 nap alatt. Az eivangétizáciön felébredtek számlára több bibliakör alakult. Karácsonyra kedves ajándék a könyv, még kedvesebb az evangéliumi könyv. Szer­kesztőségünkben a következő könyvek kap­hatók: Békefi Benő: Szabályszerű küzdelem —.80 P Békefi Benő: Az evangélium szolgá­lata — — — — — — 1.60 P Békefi Benő: Nem beszédben, hanem erőben — — — — — — 1.80 P Heidelbergi Káté — — — — —.50 P II. Helv ét hitvallás — — — — 1.— P A fenti könyvek megrendelhetők Békefi Benő, Nyíregyháza 17.079 számú postatakarék­pénztári csekkszámlán a pénz előzetes bekül­désével, vagy megvehetők a kiadóhivatalban készpénz fizetés mellett. — December 10-én adventi vallásos délutánt rendez a nyíregyházi ref. Leányegy­let. Előadást Kincses Endre mátészalkai lel­kész tart, ezenkívül színdarab, szavalat és énekszám is lesz. ISTENTISZTELETI ALKALMAK A NYÍR­EGYHÁZI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN. Hétköznapokon: Minden reggel 548 órakor reg­geli könyörgés, kedden és pénteken biblia­magyarázattal. Szombáton este 6 órakor istentisztelet. Vasárnapi istentiszteletek: Délelőtt 8 órakor katonák és leventék ré­szére. Délelőtt 9 órakor gyermekek részére. Délelőtt 10 órakor felnőttek részére. Délelőtt M2 órakor ifjúság részére. Délután 543 órakor káté magyarázat gyü­lekezet részére. A Friedmann-telepen: vasárnap délután 3 óra­kor a Kassa-utca 24 szám alatt. Erzsébet-közkórházban: Vasárnap délelőtt 549 órakor és délután 4 órakor. Pénteken délután 5—6-ig bibliaóra. K. I. E. fiúknak: Szerdán 548-tól. Pénteken 548-tól. Vasárnap 545—6 óráig. S. D. G. felnőtt leányoknak: Szerdán 5—7. Pénteken 5—7. Vasárnap 4—6. Serdülők Csipkerózsa Köre: Vasárnaponként délután 3—4-ig. Háztartási Alkalmazottak Márta Köre: Szom­baton délután 3—4-ig. Férfiak bibliaórája: Vasárnap a 10 órai isten- tisztelet után, szerdán délután 6—7-ig az iskola tanítói szobájában. Nők számára bibliaóra: Vasárnap délután 4—5 óráig. Hétfőn délután 5—6-ig. Csütörtökön délután 5—6-ig. Nőegylet órái: Kedden délután 5—6-ig. Leányegylet órái: Szerdán délután 5—6-ig. Evangelizációs istentisztelet: Csütörtökön dél­után 6—7-ig. Iratmisszió munkásainak: Hétfőn d. u. 545-kor. Csütörtökön délután 546-kor. özvegy és nyugdíja# papnék bibliaórája: Csütörtökön délután 5—6-ig. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nyíregyháza, Bencs László tér 5.1.e.Telefon: 599 Szerkesztésért és kiadásért felelős: _____________BÉKEFI BENŐ______________ Ny omatott Orosz Károly nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. Telefon : 577.

Next

/
Thumbnails
Contents