Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-08-15 / 12. szám
SZABOLCSI ŐRSZEM 3 valók a semminél. — Minden népek semmik, Öelőtte, a semmiségnél és ürességnél alább- valóknak tartja“. Amikor először csendült felém Istennek ez a rólam szóló értékelése, mély keserűség töltötte el szívemet. Igen, nyomorult bűnös ember vagyok, a bűnösök között az első, de mégis valami. Talán kis féreg, vagy mit tudom én micsoda, csak nem semminél alábbva'ó Nem sok idő múlva összetörtén borultam le az igaz Isten előtt, hogy igaz legyen beszédében : „Oh én nyomorult, semminél alábbvaló ember!“ — kiderült rólam magam és mások előtt is, hogy az vagyok. A mindenható Istennek ez a véleménye az emberről. Szomorú tény: az Isten szentsége dicsőségének magasztalására teremtett ember semminél alábbvaló, teljesen megromlott, hasznavehetetlen teremtmény lett. Ez az igaz Isten, értékelése az emberről. De Isten nemcsak igazságos, hanem irgalmas és kegyelmes Isten is. Csodálatos az a szeretet, mellyel a kegyelmes Isten az Ö egyszülött Fiában, az Űr Jézus Krisztusban lehajolt a megromlott emberhez, hogy ne kelljen ennél az értékelésnél megállania. Isten a golgotái kereszten meghalt, de feltámadott Fiában, a Jézus Krisztusban egy jobbról gondoskodott; a semminél alábbvaló embernek idvességet, örök életet kínál: „Ügy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen“. Imreh Ilona. AZ EGYHÁZRÓL Az egyház feladata Az egyház megbízatáson alapuló feladata. és az egyház élete egymástól szét nem választhatók. ‘Az egyházról nem szabad azt mondanunk, hogv Jézus Krisztus alapítása és intézménye és ezenkívül talánmég a „szentek egyessége“ is. Hanem: az egyház együtt és egyszerre mind a kettő. Miközben az első vonását megvalósítja, ugyanakkor a második is megvalósul életében. És ha az első vonása hiányzik, akkor a másodikat is hiába keressük. Az egyház nem úgy letéteményese a maga megbízatásának, hogy sajátos egyházi életét attól függetlenül is élhetné. Mert a feladata egyúttal és közvetlenül az életét is jelenti. Ezt a tényállást is a christologiából (a Krisztusról szóló tanításból) kell megértenünk. Krisztus személyében... az örökkévaló Ige uralkodik, az ugyanakkor őbenne is megtalálható, de csupán önállótlanul létező emberi természet felett. Ennek megfelelően itt az isteni megbízatás jut szuverén elsőbbséghez az egyház ama emberi élete felett, amelyet a végsőkig meghatároz. És ha ez valóban így van, azaz, ha az egyházban tényleg megvalósul az egy test tagjainak a Fő alá rendelése, akkor az egyház élete csakugyan abból táplálkozik, hogy Krisztus megbízatásának lett a foglyává s így azt meg is valósítja. E megbízatás pedig Máté 28:18 s köv. verse szerint, de az újszövetségi apostoli gyakprlat szerint is nem más, mint az Evangélium hirdetése és a sákramentumok kiszolgáltatása által megvalósuló bizonyságtevői szolgálat. E kettősen egy szolgálat — a ministerium verbi divini (az Isten Igéjének szolgálata) — mellé egyrangú félként semmiféle harmadikat el nem ismerhetünk. Különösen a Máté 16:19- ben a kulcsok használatáról olvasható igét nem szabad úgy felfognunk, mintha az az egyház egyetlen tisztének és megbízatásának a kibővítését jelentené. Ez az ige csuoán körülírja ez egyetlen tisztet és megbízatást, amelynek elfogadása és megvalósítása közben (enélkül azonban sohasem) lesz az egyház „szentek egyességévé“ (commuhio sanctorum), a „hívők gyülekezetévé“ (congregatio fidelium). Sem a lelkigondozás, sem a társadalmi szeretet munka, sem pedig a kulturális és politikai feladatok megvalósításában való együttmunkálko- dás nem igényelhet ez egyetlen feladat mellett a maga számára önálló helyet és méltóságot. Csak az esetben mondhatók szükségeseknek és jogosultaknak, ha amaz egyetlen megbízatás megvalósításának különös formáiként értelmezhetjük őket. Keresztyén pártok? Keresztyén újságok? Keresztyén filozófia? Keresztyén egyetemek? Nos, igen komolyan meg kell kérdeznünk, vájjon ebben az értelemben van-e egyáltalán szükség az ily vállalkozásokra és van-e jogosultságuk? Nem valami fáradt lemondás parancsolja itt reánk a tartózkodó magatartást, nem is az a hiedelem, mintha az egyháznak a „magán kegyesség zugában“ való életfolytatással meg kellene és meg lehetne elégednie Hanem ama parancs iránti tiszteletünk kötelez erre, amely paranccsal áll és esik az egyház és amelyet neki önhatalmúlag sem javítgatnia, sem pedig túllicitálnia nem szabad. De kötelez erre ennek a parancsnak a jó és tárgyszerű volta iránti bizalmunk és ama bizodalom is, hogy a sürgető életkérdések megoldására többet és jobbat teszünk akkor, ha az igehirdetés tisztaságáról és a sákramentumok helyes kiszolgáltatásáról gondoskodunk, mint az esetben, ha a legjobb indulattól áthatott felvilágosító, segítő és harcot indító intézkedéseinkben reménykedünk, közben pedig amaz első kicsiny körzetű, de annál hatalmasabb munka- területnek hátat fordítunk. Ezt a területet egy-