Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1939-06-15 / 8. szám

lehet már azokal semmit sem kezdeni.

Ez a magunk értékelése és ez a mások megítélése a legnagyobb gátja annak, hogy valaki meghallja és megértse a nagy missziói parancsot: Tegyetek tanítványokká minden népeket... Ezért van az, hogy hívő ember, evangéliumi közösségek, gyülekezeteink olyan értelmetlenül állnak szembe ezzel a szolgálattal: az elesett leányok mentésével.

Nekem az olyan csodálatos, engem az mindig hitre indít, hogy hogyan jár utánuk, éppen ezek után Isten, hogyan hívja, várja őket haza. Mily öröm és hálaadás látni, hogyan felel egy-egy „megromlott“ emberszív erre a szeretetre; hogyan enged egy-egy „kemény“ szív a Lélek ostromának. Öh, és milyen kibe- szélhetetlen boldogság lesz, ha majd együtt örvendezünk mindnyájan Isten színe előtt, mind mi, akik j ötünk a nagy nyomorúságból és megmostuk ruháinkat és megfehérítettük a Bárány vérében.

Engem ez hajt közéjük. Nekem ezért kell közöttük szolgálnom. A bizonyságot szívemben hordom: engem megmentett az Űr, engem szeret Jézus, őket is megmenti, őket is szereti.

Hollósi Eszter.

MIT SZÓLSZ HOZZA?

Egyik dunántúli egyházi lapot olvasgatom. Hirtelen szemembe tűnik és rögtön szíven is üt egy rövidke kis hír. Az egyik városban az idén összesen négy, olvasd és mondd ki velem együtt hangosan, összesen négy konfirmandus vizsgázott. Igaz, hogy nem sok lélekszámmal bír az az egyház, de mégis, a mi vidékünk szint számlálhatatlan fehérruhás seregének friss emléke után olyan szívfáj dító volt ez a szám: négy konfirmandus.

Arra kellett gondolnom, vájjon a mi drága nagy csapatunk és ez a négyes kis csoport milyen vizsgát tenne le vagy öt, tíz év múlva ? Marad-e a mi szabolcsi népes hitvalló kis seregünkből négy, aki akkor is még szilárdabban, bátrabban és öntudatosabban vallaná hitét ? Félek, hogy igen megkevesebbedik a számuk, mert tudja azt az ördög, hogy kit mivel ejtsen meg. Érdek, szerelem, közöny de sokakat elvitt már közülünk. De megcsappant a mi számunk is.

De abból a négyből, ha egy is elvész az egyház számára ... akkor mi lesz? Vigyázzatok, jaj, nagyon vigyázzatok testvéreink, ott a Dunántúl.

AZ UR SZÍNE ELŐTT

Az én célom.

(I. Thess. 5:24.)

Hogy mi az én célom? Ha erről őszintén kell írnom, akkor nem lehet más feleletem, mint vallomás, bizonyságtétel és hálaadás.

Ha múltamra gondolok, nem lehet pirulás nélkül emlékeznem céljaimra. Ezért vallomás, sőt bűnvallás a róluk való beszéd. Mert először is azt kell beismernem, hogy nem is nagyon voltak céljaim. Cél nélkül kóvályogtam a világban. Vetődtem egyik irányzattól a másikhoz. Mindenik volt reám valamilyen hatással,

— de mindegyiket otthagytam, még mielőtt valami eredményt elértem volna. Amiket magam elé tűztem, azok szégyenletesen kicsinyes, rendszerint önzésből származó célocskák voltak, és Isten különös kegyelme, hogy talán egyet sem értem el közülük.

Közös jellemző vonásuk volt, hogy mint minden cél, ezek is zsarnokok akartak lenni. Azt akarták, hogy csak feléjük fordítsam arcom és tekintetem, vagyis, minden más dolgot csak oldalról lássak. Mivel nagyon sűrűn változtak céljaim, igen sűrűn változott nézőpontom, s úgy éreztem, közeledik az idő, mikor egyáltalán nem bízhatom ítélőképességemben. E mellett lassankint határozatlanná lettek céljaim, éppen sokféleségükkel. Hódoltam a divatos céloknak és nagyon boldogtalan voltam. Mert enyém volt a céltalanság szegénysége is.

Ebből szabadított ki az Űr kegyelmes keze. Neki volt célja velem. Megértettem, hogy engedelmeskednem kell. így megtelt életem az Űr céljával. Ha jelenlegi célomról szólok, ezért nem lehet más szavam, mint egyszerű bizonyságtétel. Bizonyságtétel arról, hogy egy célom van: engedelmeskedni az én hűséges Uramnak, a Jézusnak. Hitem célja: az üdvösség. Életem célja: ÉN-em halála (szolgálatban). Értelmem célja: kifürkészni Isten kedves akaratát, hogy megértsem, mi az Ö célja velem. Akaratom célja: Félre tenni önmagát és alárendelni önmagát Isten akaratának. Érzelmeim célja: Az az indulat legyen bennem, emberi érzelmeim helyett, mely volt a Jézus Krisztusban. Mai napom célja: Hogy jobban elkészüljek a visszatérő Jézus méltó fogadására.

Ha jövőmre gondolok, nem lehet egyéb céljaimról való beszéd, mint boldog hálaadás. Egy pillanatig sem tudnék hű maradni egyetlen célhoz sem, melyet az Isten elébem szabott. Hajlandó lennék minden órában megtagadni,

— ha Isten nem vállalkoznék arra, hogy meg-