Szabolcsi Őrszem, 1939 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1939-04-15 / 4. szám
í. évfolyam 4. szám. Nyíregyháza, 1939. április 15. «f példány. l 3 n ereit n SZABOLCSI ŐRSZEM A SZABOLCSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Sóstói ut 31. Telefon; 599. Felelős szerkesztő: Békeíi Benő református lelkész. Megjelenik minden hó 1 én és 15 én. Előfizetési díja egy évre: 1*50 P. Ünnepek után... Most múltak el a keresztyénség legnagyobb ünnepei, mert bennük a váltság nagy tényei tárultak a hívők elé. Én is ünnepeltem. Ünneplésemnek azonban volt valami szomorú fájdalma. Meg kell osztanom, ki kell mondanom, mert másképen félek, hogy felettébb megemészt. Virágvasárnap — nagypéntek — húsvét. . . Isten irántunk való szeretetének, az Ö munkájának legfontosabb eseményeit jelentik ezek. Mindeniknek megvan az egymással egészen összefüggő jelentése, melyből Istennek emberekhez, megváltottaihoz való szeretete, evangéliuma lett nyilvánvalóvá. Milyen fontos mindez Istennek! Milyen csodálatos előkészítéssel és vigyázattal tesz meg mindent. Évszázadokkal előre prófétái által megjövendöli a megváltás minden részletét. Az idők teljességében a halálig, még pedig a keresztfának haláláig engedelmes Fiú mindent úgy cselekedett, ahogy a próféták megírták, hogy beteljesedjék az írás. Sehol semmi hiba ... Minden jól történt. .. Elvégeztetett... A Király bevonult szamárháton . .. Mint juh viteték a mészárszékre ... Bűnösök közé számláltatott. . . Harmadnapon megnyílt a sír és a halott élve előjött... Hogy kellene ujjongania azoknak, akik ennek részesei. Milyen csodálatosan boldog, igazi bűnbánattól könnyes, de Isten nagy szerelmétől mégis tündöklő arcúaknak kellene azoknak lennie, akiknek szól mindez, akikért történt mindez. De ez sajnos nem így van. Most az ünnepeken kerestem ezeket az arcokat. Szerettem volna megtudni, hogy miért mennek ilyen— Ura 10 fillér. — kor többen a templomba. Nem tudtam meg. Nem találtam igazán, boldogan ünneplő embereket. * Virágvasárnap néztem a templomi gyülekezetei. Figyeltem. A lelkipásztor szépen, hitből mondotta beszédét. Meg-megcsapott belőle az Ige ereje. A gyülekezet ellenben úgy ült ott, mintha egy szót se értene, mintha nem is neki szólna, az evangélium. Ásítozó emberek, maguk bajával elfoglalt asszonyok, egymásra leselkedő fiatalok és rendetlenkedő gyermekek. Talán rosszul látok ? — kérdeztem önmagamat. Templomból kijövet kezdtem figyelni, hogy miről beszélnek az istentiszteletről távozó emberek. Szántás—vetés, a múlt heti vásár, mit csinál holnap, hogy van a család, mi lesz Erdéllyel és ehhez hasonló kérdések . .. Nagypénteken az istentiszteletért sokat imádkozva mentem el a templomba. Valahogy úgy hittem is, hogy most másképen lesz. Csalódtam. Gyülekezőre énekelték: Hát te ember. Jézust látván, Mint gyötrődik a keresztfán: Nem öltesz-e gyászt magadra, Bűneidtől iszonyodva? Húzták-nyúzták az éneket. Majd megkezdődött az istentisztelet. Utána is jöttek-mentek a templomban. Az igehirdetőn látszott, hogy szeretné valóban gyülekezetét a golgotái kereszt tövébe vezetni. Szólt lágyan és szelíden, meghatottan, erősen és ítéletieljesen, de mindegy] mert a nép nem indult meg bűnbánatra. Megint aludt majd minden sorban kétA lap elfogadása előfizetési kötelezettséggel jár.
