Szabolcsi Őrszem, 1938 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1938-12-01 / 12. szám
1938. december hó SZABOLC Sí ŐRSZEM 3 Indulás előtt az állomáson . . Kemény hideg decemberi reggel van. Az állomáson sétálok és várom a szerencsi vonat indulását. Az indulás ideje már el is múlt, de a pesti vonat még be sem jött, karácsony előtt néha félórát is késik, ilyenkor sok ajándék-csomagot hoz. Az idén még sokkal többet, mint máskor, mert ez lesz az első karácsony, amikor a felvidéki gyermek is itthon, közöttünk ünnepelhet, sok évi rabság után szabadon énekelhet és imádkozhat. A szeretet ünnepén a szívek melegebben dobbannak, mindenki igyekszik, hogy másoknak örömet szerezzen, mert ez az igazi ünneplés. A magyar szívek is megnyíltak, látom, hogy ezrével megy az ajándék- csomag Budapestről Kassa, Ungvár, Beregszász és a többi visszatért magyar városok felé. Kora reggeli utasok türelmetlenül várnak a várócsarnokban. A peronon alig egykét ember lézeng. Néhány perccel előbb egy hosszú tehervonat érkezett Ungvár felől. Á teherkocsiknak alig győzöm a végét várni. S amint elhalad itt előttem, látom, hogy az egyik román, a másik cseh, magyar, német, sőt még „osztrák“ kocsi is van a vonaton. Ilyenkor látszik, hogy a népek mennyire egymásra vannak utalva, nem élhet egyik a másik nélkül. A ruszinföld fájára éppen olyan szükségünk van, mint nekik a magyar búzára. Mégis a népek békétlenkednek egymással s határállomásokat építenek egymás közé. Pedig a karácsony kicsiny szülötte ledöntötte a határállomásokat, de az ember nem vette észre, sőt még jobban megerősítette. Nemcsak nemzet és nemzet, hanem önmaga és az Isten között is. A betlehemi kicsiny gyermek egy új világot adott az emberiségnek és mi — fájdalom — még mindig itt vagyunk a régiben. Ez a világ még mindig gyűlölködik, elválasztó falakat énít. harcgázokra milliókat költ, hogy minél jóban biztosítsa határait. Ez a világ még mindig farizeusokkal van tele és gyűlöli a bűnbánó és válaszfalakat lebontó Zakeuso- kat. De a karácsonyi öröm hozója felette áll e világnak. Ebben a világban semmi sem tart örökké! Ledőlnek egyszer a határok is és majd akkor békével vonulnak el a Krisztus trónja előtt azok, akik most gyűlölködve állnak szemben egymással. Csakhogy az a világ egy más világ lesz. Mert amíg ez rossz, bűnös és véges, addig az jó, tiszta és végtelen. Testyérem ! Érezted-e, hogy benned is vannak határállomások, amelyek elválasztottak eddig a Krisztustól? Tisztítsd meg szívedet, ami rossz, bűnös, azt irtsd ki belőle, helyébe szívedbe a szeretet és béke honoljon, így készíts helyet a drága betlehemi vendég számára. Ö nem a fényességet, nem a gazdagságodat nézi, hanem tiszta szívedet. Adj neki ott helyet, hogy ő nálad szálljon, mert csak akkor lesz boldog a te karácsonyi ünneplésed. Lukácskó András. Mit mond Kálvin az Úrvacsorára való készülésről ? Pál apostol parancsolja, próbálja meg magát az ember, mielőtt ebből a kenyérből eszik és a pohárból iszik. Ezzel azt akarta mondani, hogy mindenki szálljon magába és vessen számot magával, vájjon szívbeli bizodalommal Megtartójának ismeri-é el Krisztust, vájjon szájának vallástételével is bizonyságot tesz-e erről; vájjon kész-e a Krisztus példája szerint odaszentelni magát az atyafiainak és közösségben lenni azokkal, akikről látja, hogy vele közösen bírják a Krisztust; vájjon ugyanúgy, ahogy őt Krisztus, ő is a maga teste tagjának tekinti-e minden atyjafiát; vájjon igyekszik-e őket úgy gondozni, védeni, segíteni, mint a saját tagjait? Ha e sákramentumhoz méltó voltunkat mi magunkban keressük, akkor végünk van. Csak romlás és megszégye- nülés várhat így reánk. Ha minden erőnket megfeszítjük is, nem érünk el egyebet, mint azt, hogy végül is éppen akkor leszünk a legméltatlanabb, amikor a legjobban törtük magunkat azért, hogy méltókká legyünk. De különben is, soha semilyen határozott bizonyosságot nem szerezhetünk méltó voltunkra s így örökre elzárná utunkat az a félelmetes tilalom, amely kimondja, hogy aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának. Hogy ilyen romlásba és veszedelembe ne rohanjunk, tartsuk emlékezetünkben, hogy ez a szent vendégség betegeknek való orvosság, bűnösöknek való vigasztalás, szegényeknek megajándékozása; egészségeseknek, igazaknak és gazdagoknak ellenben, ha ugyan találtatnának ilyenek, semmilyen hasznuk sem lehet belőle. Mert amikor itt Krisztus eledelül adatik nékünk, ebből az tűnik ki, hogy Önélküle mi senyve- dünk, sorvadunk, pusztulunk. Es amikor Ö életünkül adatik nékünk, ebből az tűnik ki, hogy önélküle, magunkban véve teljesen halottak vagyunk. Méltó voltunk, amelyen kívül egyébbel és jobbal Isten elé nem járulhatunk, csak abban állhat tehát, ha nyomorult és méltatlan voltunkat elébe tárjuk, hogy az ö irgalmasságából ő tegyen minket méltókká; mi magunkban való reménységről leteszünk, hogy őbenne vigasztalódjunk meg; magunkat megalázzuk, hogy Ő emeljen föl; magunkat vádoljuk, hogy ö nyilvánítson bennünket igazakká. Ha ezeket egyszer jól átgondoltuk és fontolóra vettük, akkor sohasem fog többé nyugtalanítani az a gond: miképMit csináljak ? Hát nincs segítség ? Gyötrődtem tehetetlenül. Nem is hallottam, hogy kopogott valaki. — Kezét csókolom — köszönt rám Mári néni. A falu koldusa. Útjában sokszor betért hozzám, szerettem, mindig talált nálam valamit. Meleg ételt, jó szót. Most azonban zavart. Kedvetlenül néztem rá? — Hogy van? — Hogyan lehetnék ? Beteg vagyok, öreg. Itt a tél, aztán nincs meleg ruhám. Neki adom a régi kabátomat, — villant föl bennem a gondolat. Jót teszek vele legalább. Nekem úgysem kell, ott a bundám. A bunda?... Egyébre nem emlékszem, Mári néni vállán ott simult az én bundám, ö meg csak nézett, furcsán, érthetetlenül... Leroskadtam. Meggörnyedt testem odamerevedett a küszöbre. De az ajkam mozgott. Arcomon boldog sugárzás ült. Uram Jézus, köszönöm. Köszönöm . . . hopy elvitted . .. Odakinn a háztetőn egy macska sarlós háttal, felhúzott orral meredt a felbukkanó holdra ... — e. t. — Olvasod a „SZABOLCSI ÖRSZEM“-et ? Egyetlen szabolcsi református család asztaláról sem szabad hiányoznia ennek a lapnak! Mindnyájunk közös ügye, hogy olvasója és támogatója légy ! Bundát vettem. Szép, puha meleg bundát. Elegáns leszek, nem kell szégyelni magam, azt, hogy szegény vagyok, azt, hogy kopott vagyok. Sokszor gondoltam már, hogyan cso- csodálják majd. Még szebb, mint Magdáé, — hallottam előre. Bizony szebb — állapítottam meg magam is. Azóta sokszor gondoltam rá. Rá a Bundámra. Tanítás közben szüntelen elém varázsolta valami gonosz szellem. Jaj, tegnap a leányórán is csak erre gondoltam. Pedig ott csengett az Ige : Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát... Tagadja meg magát? — nem értettem. Nem akartam érteni. Templomban voltunk, nem tudom, mit prédikált a nagytiszteletű úr. A bundámra gondoltam.. Arra, hogy lenne már hideg. Hogy csak felvehetném már. Uram, én nem tudom most megtagadni magam. Kívánj tőlem mást, akármit. De lásd, erről nem mondhatok le. Én leszek alázatos, csak ezt ne kívánd. Nincs már bennem hiúság, dac, érvényesülés, ezt én már letettem. Ez más. Az élet természetes ösztöne. De hiába. Nem tudtam kivédeni. Kérdések meredtek felém, ítéletek tornyosultak előttem. Hazug vagy, képmutató, visszavetted, amit egyszer Istened elé tettél. Dé- más. Magadban akarsz dicsekedni. A test cselekedeteit kívánod véghez vinni. Mi lesz hát? Uram segélj ! Könyörülj rajtam. Vidd el a bundát. Jaj, ha volna erőm szabadulni tőle, megválni, lemondani. Vidd el Uram Isten ! Felelet azonban nem jött. A bunda ott simult előttem. A szekrényembe sem tettem már, hogy kevesebb közöm legyen hozzá. így meg mindig látQm. és én megátkozott életemmel tehetetlenül maradjak itt. Igen, nem régen történt még, amikor Tóth Andrásné meglátogatott. Szívesen vennénk, ha eljönne hozzánk a kisasszonyka. Egyszer talán ebédre — mondta. Annyi szeretet volt a hangjában. Vagy talán én képzeltem csak? Nem tudom. Megörültem neki. Az út kész. Megyek. Van még bennem ugyan gát, félszegség, de az már nem számít. Végre is tanítónő vagyok, öntudatos, felnőtt. Ilyen gondolatok cikáztak át rajtam, amikor benyitottam a Tóthék kapuján. Vasárnap volt. Legszebb ruhámat vettem fel. Halványkék szövete puhán simult hozzám. Ez az első nagylány-ruhám. Matróz volt csak eddig. Kopott, agyonvasalt zubbony. De most? Most jól nézek ki! Ebben a ruhában nem kell szégyelnem szegénységemet. Kedvesen fogadtak. Úgy illik az, hogy megbecsüljék a vendéget. Magda körülvezetett a kertben. Kertész csinálta, hallottam dicsekvő hangját. Én magam is szeretek ilyet csinálni •— feleltem, mert mást nem tudtam mondani. Zavart ez a jómód. Bántott ez a szegénységet nem ismerő dicsekvés. Hiszen ez csendült ki minden szavukból, az, hogy legyek boldog, mert ők leereszkednek hozzám. Uram Isten adj erőt, fohászkodtam, mikor megláttam Magda bundáját. Pirulva gondoltam az én kopott kabátomra. Óh, hogyan néznek le engem ebben ! — szorult össze a szívem. Keserűség támadt bennem. Miért is? — kérdeztem lázongva. De nem sokáig tartott, mire hazaérkeztem, készen várt az ajánlat. Az ördög hozta, nekem hozta. És én elfogadtam.
