Szabolcsi Őrszem, 1938 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1938-09-01 / 9. szám
volt, járatos a háborús irodalomban és nem volt tapasztalat híján a hadviselésben. De ez nem elég még ahhoz, hogy egy háborút megnyerjen. Nem szabad a vallásos érdeklődést lebecsülni, sőt szívből örülnünk kell és örülünk is, ha a fiatal emberek nemcsak a sport, a • politika és nemcsak a gazdasági kérdések, hanem a világnézeti, a vallásos és az égető egyházi kérdések iránt érdeklődnek. De idézzük csak itt a római helytartó, a Félix esetét, aki felhozatta a tömlőéből Pál apostolt, hogy hallgassa őt a Krisztusba vetett hitéről. (Apostolok cselekedete 24. r. 24. v.) Félix nagy érdeklődése azonnal elmúlt, mihelyt a fogoly Pál, az igazságosságról, az erkölcsösségről és j más egyéb e magas urat egészen személyesen j érintő dolgokról kezdett beszélni. Félelem fogta • el Félixet és Pált „ez alkalommalelbocsátja. í Milyen sokszor marad sok keresztén élet, szú- j nalmas torzó, mert az csak egy kicsiny vallá- f sós érdeklődésre épült!. .. A vallásos megértés már több; de ama „gazdag ifjú“ is, akinél nemcsak általánas vallásos kérdésekről van szó, hanem személyes életérői, sorsáról és az örök életéről (Máté 19. r. 16. v.), megzavarodott lélekkel megy el Jézustól, kinek kezét elhárította, amikor Ő ujját lelke fájó pontjára helyezte s gazdagságát kívánta tőle. Milyen gyakran marad minden J vallásos megértés mellett is a keresztyén élet épülete feleúton befejezetlen! A fél szeretet nem áll helyt és nincs toborzó ereje!... Jézus tanítványsága sokkal többe kerül, mint vallásos érdeklődés, még többe, mint a : egyházi szokások szigora és a keqyes szokásokhoz való görcsös ragaszkodás. Mi pedig oly nagyra értékeljük ma az egyházi szoktatást és a kegyes családi tradíció értékét. A templombajárók fölött való olcsó gúny sokszor semmi egyéb, mint önámító beszéde azoknak, akik kerülik azt a helyet, hol Isten lelke az ő lelkiismeretükben megszólalhat és legyőzheti őket. Számtalanszor hallják; nézd a zsugorit, hogy ragaszkodik pénzéhez éppen akkor, amikor áldozatra lenne szükség és mégis mindennap elmegy a templomba. Vagy számtalanszor hangzik: milyen gonosz nyelve van, úgy hazudik, mintha olvasná, megítél minden embert, de minden vasárnap ott ül a templomban. Az egyháziasság eme formája S Z AB Q LC S l ŐR SJZ E Ml 1938. su&ptenaberhö természetesen gúnyt vált ki, s a keresztyén élet épülete és a Krisztusért való harc min- j den nagy szavak ellenére is félbe kell, hogy j, maradjon, mert ellenkező esetben más gyű— i mölcsök lennének láthatók. Sok áldozatba kerül keresztyénnek lenni! i Többe, mint keqyes érzés és vallásos hangulat ! Valami nagyszerűen szép a kegyes lelkesedés is és nem szabad engednünk, hogy elvegye azt azoknak gúny ja, akik azt (mint már az első pünkösd ünnepén Apostolok cselekedete 2. r. 13. v.) nem értik. meg; De a lelkesedő, rajongó érzés nem visz nagyon messze- és a Jézus: mellett a csak. érzületszerű időzés; nem áll helyt azokban a napokban, amelyek, a. „nemszeretem napok“. A csak ilyen érzületű embereket nem használhatja fel Jézus, akii mentő hivatása végett önmaga és másokkal szemben kemény és szigorú volt. Az Ö szere- tete kemény a hamisság és hazugsággal szemben, (gondoljunk Máté 6. r. és 23. r.-re), a. szeretetnélküli felfuvalkodottakkal szemben, kik a házasságtörő nő ellen köveket ragadnak, a hamisakkal szemben, kik megbotránkoztatják a kicsinyeket és a gyengéket. Azt az erőteljes vonást keresi tanítványainál is, melyek, őbenne vanak és előtte kedvesebbek az áhi- tatos órák hangulatszerinti ismerőinél, a cselekedetek ismerői, kik rágalmazást és gvaiyt, kárt és gyalázatot is vesznek magukra őérette. És ehhez ma ismét éppen elég alkalóm adódik! Hogy mibe kerül Jézus követése,, azt. egyetlen szóval így mindhatigk: áldozat. Hogy mi az áldozat, tanítja a misszió története kezdettől fogva. Ha Jézus azoknak,, akik hozzá mennek, azt mondja, hogy atyjukat,, anyjukat,, feleségeiket, testvéreiket (Lukács 14. r„ 26. v.) gyűlöljék meg, úgy ezt a misszió, története világosította meg. Milyen sokszor- volt a Jézus mellett való döntés, a hozzá való csatlakozás, csak úgy vihető keresztül,. ha számukra feedr ves emberekkel, kedvelt szokásokkal szakítottak a hozzácsatlakozók! Hányszor és hánynak kellett vérrokonokat elhagyni, a tulajdon vérüket megtagadni! Ha barátságot és szer-etetet kell feláldozni, (ha egy Sadhu Surxdár Singh- nek el kell szakadnia a kedves szülői háztól* hogy szembencenjen "a bizonytalan jövővel), úgy mindig ott marad szívünkből egy- darab/. Ha valaki Amerikába megy, csak egy tenger választja el, de akik ,bensőkig- Tálnak . el, ott áthidalhatatlan a mélység. A legnehezebb áldozat, amúae a Jézus tanítványsága kerül, a hitbeli engedelmesség. Jézusról azt mondja „a Szetóírás (Márk 3. r., 21. v. és 330), hogy/, élete engedelmesség volt egészen a keserű halálig. Az épület, amelyen mi egész: életünk alatt dolgozunk, nem kí xán nagyobb áldozatot tőlünk- mint a hit engedelmességét. Ahol ez megvan, ott elkez< ífette Isten. a. jót (FÜL 1. r., 6. V'..),. amit pedig Q/ elkezcifett, véghez; is fogja azt vinni. A mi Krisztusért m£ó harcunkban nincs nehezebb és áMottabh, hősiesség,, mint az engedelmesség eme: láthatatlan és sokszor lenézett hősiessége. Ezé a győzelem Ígérete. Akik a. Krisztusént harcoló és keresztyén életet felépíteni akaró munkában imádkozó kezeiket felemelik az égre-, azok me kitapasztaljak, hogy az ő imára kvitsalt kezűit felé Isten áldó és erősítő,. kereső és mentő keze hajtik oM.. 'áberhad . Goes után, átdolgozta:’ Hadházi/ ‘lajós. Nyitja van a kapu Városban szokásos dolog,, hogy a„ kaput; állandóan, tehát úgy nappal, mint éjjel zárva, tartják. Sokan megnyitják az ilyen csukott kaput, de, aki komolyan be akar menni, az; addig csenget, vagy zörget, amíg ki nem nyitják. ismerünk egy olyan kaput, melyet a nyár- eljövetele bezár és az ősz megérkezése nyit ki. Ez a különös kapu, — talán mondanom sem. keli, — az iskola kapuja, görgetni sem kell. rajta, hivogatólag nyílik ki szeptember elején. Ott állanak a kapu előtt, akik be akarnak jönni, a Jézus, legkedvesebb barátai, a gyer- nr íekek. A kapun- belül ott várják az. apróságokat csillogó, jövőbe néző, reménykedő szemmel, a jó tanítónénik és bácsik. Az ő részükre csodát rejtegetnek ezek a megnyílt iskolakapuk. A T A R C A Most jöjj velem. Nem baj, hogy közöttünk vak sorompók állnak, Hogy Rád itt, ott rám hiába várnak. Csak szívünk dobja a távolság messze, Lelkünk Isten eggyé teremtette. Itt vagy most is, csalhatatlan érzem, .. . Most jöjj velem. Jöjj! menjünk. Nézzük meg a fészket. Szálljon reánk titkos szent igézet, Felejtsük el, hogy tél van körültünk. Leheljen tavaszt égő, szép szerelmünk S nyíljon tőle tar ágakon rózsa ... Most jöjj velem. — Jöjj látogatóba. Eléd jövök. — Az, ott falum, s falud, Hol embersorsok zúgó szekere fut. Itt is szoktak sírni, mosolyogni, Nászra menni, temetőbe járni. Tanuld meg, hogy míg közöttük élünk: Minden ember testvérünk itt nékünk. Itt előttünk áll az Isten háza, Benne gondom a nyájat vigyázza. S hogy e házban soh‘se legyen este, Bele isten mécsnek lelkem tette. — Hogyha eddig homályos volt fénye, A Te lelked hiányzott mellőle. Ott a torony. Isten földi karja, Mely e népet áldva betakarja. Árnyékában ott pihen kis házunk. Nem palota. De, ha jól vigyázunk S benne tiszta szeretettel élünk: Nincs oly király — akivel cserélünk. Ez a hajlék boldogságunk vára. Este-reggel, az Istent imádja Benne ajkunk — kéz a kézbe téve. S hogy ns fogyjon soha békessége, Mosolygásod vonja napsugárba. Légy úrnője s én — a rabszolgája. fyii'J Ez itt a kert. Az a sok-sok rózsa Hullászirmát mind utadra szórja. Szegfű, mályva, orgona, muskátli Illat-álom-selymét Reád hinti, Hogyha köztük andalogva járunk: Dalos madár zengi boldogságunk. Ott a jázmin árnyat ad egy széknek, Jó Anyánknak ott csinálunk fészket. S ha fáradunk, engemet te — s téged Az ő karja lágyan megpihentet. Örömkönnyes szemünk fénysugárja Szeretünket boldoggá avatja. És, ha olykor úgy akarja Isten, Hogy szemünkön bús sírás eredjen: Könnyeinknek hulldogáló cseppje Együtt, egyért csurranjon szemünkre. S földrehullva itt, e földet áldja S nyíljon helyén új mosoly virága. Gyulaháza. PETHÖ KAROLY. „Ne tévelyedjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratandja is” Gál. 5. r. 7. v. A szeretet utonállói — Elbeszélés. — Irta: OROSZ TAMÁS. (Folytatás.) Két nap múlva megérkezett a válasz, egyszerű levelezőlapon: „Két megmentett gyermekiélek öntudatlan hálája és két boldoggá tett szülő áldást- kérő imája kíséri megmentőinket. Bár láthatta volna azt a nagy boldogságot, melyet a megváltó segítség szerzett enyéimnek. Képtelen, vagyok hálámat szavakkal kifejezni, de talán lesz alkalmam azt tettel megbizonyítani. Áldja meg a jóságos Isten azokat, akik felemelték az összeroskadó szenvedőket. Kissé később bátor leszek helyzetünkről bővebb értesítést küldeni. Abban a reményben, hogy jobbat is írhatok, maradok hálás tisztelő híve: Holényi, K. Sándor.“ Hála Istennek, sóhajtottam fel megköny- nyebbülve e sorok elolvasása után! Tehát, mégsem szélhámossal akadtunk össze. Mi célja volna azzal, hogy adományunkat megköszönje? A tapasztalat is bizonyítja, hogy a gonosztevő kerüli áldozatát s örül, ha többé viszont nem látja. És most még boldogabbnak éreztem magamat. Lelkem megszabadult attól a nyomasztó gondolattól, hogy lehet olyan alávaló ember is, aki a szánalom és könyörület magasztos gondolatával ilyen hitvány módon visszaél, aki dúrván belegázol a vallás legszentebb érzésvilágába, emlegeti Istent és imádkozik, hogy annak hatása alatt megrabolja az áhitatos lelkek legszentebb értékeit. Ez az eset tavaszra kelve történt. Eltelt a nyár. A sok megpróbáltatáson átment kis család további sorsáról semmi köze-
