Szabolcsi Őrszem, 1938 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1938-11-01 / 11. szám
Dr.f '-esz Sándor e. tanár urnák Debrecen etem. ____ & Ny íregyháza, 1938. november hó I^bB3 lEEfBi EB BI^^BI EEP^IB ^E^bB^BfB IB^EEB EBI ________________ _____________ ^F ft SZABOLCSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: NYÍREGYHÁZA, KÁLVINEUM Telefon : 280. Főszerkesztő : Dr. Ferenczy Károly. Szerkesztő : Nagyváthy József. Megjelenik havonként. Egy évre 80 fillér. Telefon : 2-80. Béke és háború Amilyen szelídhangzású szó ez, hogy béke, oly félelmetes és borzongató az, hogy háború. Amilyen meleg érzés ömlik el bennünk, amikor felködlik előttünk amannak világa, olyan vészterhes sötét és kietlen lesz ez a világ, ha emennek végigszáguldását érezzük életünk fölött. Szomorú, de így van. Az a mi világunk ítélete, hogy ezek szorosan, elválaszthatalanul egymáshoz tartozzanak, hogy nem lehet egyik sem a másik nélkül. A bölcs rómaiak ezredévek előtt jónak látták, hogy azzal a jó tanáccsal forduljanak az emberek felé: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Mert a béke nyugodalma csak viharok árán születik. Sőt annál lenyűgözőbb a csend, a béke, minél vészterhesebb volt fejünk fölött a vihar kavargása. Az a nagyon emberi, de legfőkép lelki ösztön, hogy mindannyian sóvárgunk a csöndes kikötők partjaira, hogy egyszer örömittasan, mámorosán és a boldogság ezer örömszínre festett lobogójával szeretnénk horgonyt vetni a béke partjain, csak úgy lehet, ha szilárd akarással és semmitől vissza nem rettenve számolunk és megbirkózunk a viharzónákkal is. Amikor egy ország nagy akar lenni, hogy benne több és nagyobb kenyeret adjon az ő fiainak, hogy azoknak otthonába az Elet Békességét, arcára a megelégedés mosolyát varázsolja még a nála kisebb nemzetek halála árán is előveszi a háború eszközét, hogy vele ezt a vágyát valóra váltsa. Ólmot vet, hogy kenyeret arasson. S hogy ez a kenyér egyszer mégis panaszos kenyér lesz, nem csoda, hiszen Isten Igéje itt is örökérvényű marad: amit vet az ember, azt aratándja is. Általában, hogy minden így van s így kell lennie, az sem csoda és érthetetlen titok, mert ez a reánk szabott életnek a rendje. Ha számunkra valami szent, amiért lelkünk teljes sóvárgással ég, azt még harcok árán is bírni akarjuk. Amikor Kálvinnál is szóhoz jut a nagy refor- mátori elv, hogy az egyházat mindig reformálni kell, bizonyára nem gondolt másra, mint arra, hogy az egyház csak addig lesz szent előttünk és a mi számunkra csak addig marad az, míg lesz bennünk elegendő tűzláng, vagy harcra szólító erő érte, mellyel miv.den emberi hozzáadást leégetünk, vagy ilyen kísértéssel harcosan szembe tudunk tekinteni, hogy végül is benne otthont találjon a sorsokat és életeket megváltó és újjászülő isteni békesség. És amikor szíved a békesség án való szomjúsággal szól hozzád, akkor bizonyára azt akarja mondani, hogy ha kedves és szent ez tenéked, akkor harcolj érte. Hozz, talán könnybe, talán kínba kerülő áldozatokat. Református ember számára csak egy békesség van: az Isten békessége. És református embernek tudnia kell, hogy számára nem érdem és nem közbenjárás útján születik az meg, hanem olyan harc árán, amely szembe fordul Önmagával és kiirtására törekszik mindannak, ami bűn, ami csalárdság, ami válaszfal Isten és őközötte. NAGYVÁTHY JÓZSEF. Egy nemzet vár tovább Irta : Dr. Nyerges Miklós. A „Szabolcsi őrszem“ előző számában felvidéki magyar testvéreink hazatéréséről írtam a várakozás aggodalmas, nehéz óráiban, amikor kétség és reménykedés között hányódtunk, nem tudva, hogy mit hoz a holnap. Azt írtam akkor, hogy „Egy nemzet vár !“ Azóta reménységünket a Mindenható yalóra váltotta s az egész magyarság örömujjongása között tért vissza és borult az édesanya, a magyar Haza kebelére egymillió magyar s azok között több, mint kétszázezer református hittestvérünk. Egyformán szeretünk mi minden magyar embert, mert nem szabad lenni külön református szívnek és külön katolikus szívnek, s nincsen is. A mi felvidéki református testvéreink azonban eddig is az elnyomás és elnemze- tietlenítési törekvések központjában, a magyarság végvárában éltek: a színmagyar területeken, ahol a fenyegetés és kísértés a legnagyobb volt, de vezetőik között áruló egy sem akadt. Az aggódó magyar szív, amikor tovább fáj, nem tesz különbséget a még vissza nem tért magyar testvérfiúk között, de senki tőlünk nem veheti rossz néven, ha fájó szívünk dobbanása elsősorban a tovább is elnyomás alatt maradt felvidéki magyar református testvéreinknek szól, akik remé- nyökvesztetten néznek elébe egy további bizonytalanságnak, hiszen csak ők az igazán hazátlanok és elhagyottak. Az öröm napjaiban, az örömujjongás közepette volt egy búcsúszózat, amely belemarkolt a lelkembe. A felvidéki magyarság egyik kipróbált és hivatalt vezető embere így beszélt a visszamaradt magyarsághoz és annak nevében : „Mi továbbra is itt maradunk s folytatjuk azt az önvédelmi harcot, amit eddig Isten segítségével megharcoltunk. Nem tudjuk, hogy meddig, nem tudhatjuk milyen eredménnyel, de egyet tudunk: magyarok akarunk maradni s azok is maradunk, vagy elpusztulunk. — “ A magyarság a mai napokban éli az utolsó két évtized történelmének legválságosabb óráit. Külpolitikai csalódások után belpolitikai torzsalkodások vonnak szakadékot magyar és magyar közé, mintha nem tanultunk volna semmit a közelmúlt megpróbáltatásaiból. Személyi harcok és személyi kultusz, a hatalomra vágyás és a hatalom minden áron való megtartása állanak a szakadék két oldalán s minden jó magyart mélységes aggodalom tölt el: a magyarság egyetemes nagy érdekei nem zuhannak-e le ebbe a szakadékba ? Felvidéken visszamaradt magyarsághoz intézett szózat nekünk is szól s ha süket fülekre talál, egy újabb ezredév sem támaszthat fel benünket. Ez a nemzet sokszor és sokat vesztett már, de lelki és szellemi egységét éppen a legnehezebb időkben tudta megtartani, de egy lelki kettéhasadás a végzetünk lehet. Megmérhetetlen a felelőssége mindazoknak, akiket a magyar sors ezekben a válságos órákban felelős helyre állított. „Egy nemzet vár tovább s hiszi, hogy a Mindenható tisztánlátással és önzetlenséggel áldja meg minden magyar ember lelkét s mindenki elsősorban magyar lesz. Ügy legyen ! Áldjon meg és segítsen az Isten minden igaz magyart, akár kunyhóban él, akár palotában lakik, hogy megérthessük egymást s összeforrhassunk végre egy igazi értelemben vett nagy magyar egységben, amely nem ismer pártállást, osztályérdeket és vallási különbséget, csak egyet: hogy mindnyájan magyarok vagyunk ! „Jól van Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid.“ (Jel. 15:7.) Éra 10 fillér. -
