Szabolcsi Őrszem, 1938 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1938-06-01 / 6. szám

4

SZABOLCSI ŐRSZEM

IMS. Június hé.

Gyöngyszemek a faluból*

Kezembe került a Szabolcsi Őrszem áprilisi száma, amelynek egyik cikke így kezdődik : „Magunkról — magunknak“. Bizony, ha az ember vizsgálódni, körültekintem akar a társadálombah, vagy a nemzet életében, avagy vattását akarja (kritika tárgyává tenni, legjobb az, ha az ember először arját magáról, saját magának, mond bírálatot.

Csak az a baj, hogy miikor az ön vizsgálódásra kerülne a sor, úgy teszünk, mint a strucc madár, mely ha érzi, hogy veszedelem közeleg, beledugja a homokba a fejét, mi vagy szórakozunk, vagy pedig .munkával töltjük cl azt az időt, (molyét arra keblen© szánnunk, hogy sajátrnagunkat megvizsgáljuk. Igen. én sem vizsgáltam meg mágiámat, .mielőtt bírálatot akartam volna mondani embertársaimról és vattásomról, amelyben élek. De olyan vagyok, mint a festő, az is vászonra keni a festéket, és mégis az ő keze is festék es fasz tőle.

len is másokban kénesem a bábát, de érzem, hogy bizonyos rész engem is terhel belőle.

1 lúsv étkor egyik barátom unszolására rászántam magamat, hogy a szomszéd községekbe ellátogatok, legjobb alkalom volt ez arra, hogy megfigyeljem, melyik községben hogyan ünnepink meg a húsvótot.

Az egyik háznál belépésünket hangos csetepaté szakította félbe. Bálba készülő legény veszekedett az édesanyjával, mert nem akarta megengedni, hogy ő mulatni menjen. Az édesanyja azt .mondta: — Ugy-e megmondtam neked tegnap, hogy eredj el úr vacsorázni, de te nem menté1. mert nem érkeztél elkészülni; bezzeg a bálba van időd elkészülni. Erre a fiú gúnyosan mosolyogva így felelt: — Ősz tán csak ezért nem ereszt édesanyám a bálba ? Ugyan mondja már, mitől jó az az úrvacsora, husesi.karústul?“ A másik háznál egy 45 év körüli bácsi, félig ittas álapothan fo-_ igadóit bennünket, azon bosszankodott, hogy rossz •az idő, lefagyott a lóhere, lucerna. — De hát nincs is Isteni, .meg nem is kell. — Erre a barátom azt mondja neki: — Ne bosszankodjon bácsikéin, hisz az ének azt mondja, azt bünteti, kit szeret. — Nem bánja ő akár szereti, akár nem, neki nincsen rá szüksége, megél ő anélkül is.

Nagyon szomorú d'olgoikat láttam és hallottam. Láttam azt, hogy akik ezelőtt pár óráival bűnbánó arccal állottak az Ürasztala előtt, és a tiszteletes úr kérdésére, .hogy Ígéritek és fogadjátok-e, hogy ezek'Után református keresztyén emberhez illő életeit fogtok élni, hangos szóval mondták : „ígérem és fogadom“. Hamar elfelejtették a fo- giadailimíaá, mert vad nótázással háborgatták végig a falut, mert örömünnep van, Jézus feltámadott. Hol van hát a különbség? Azok az elődeinkr nagyapáink, szép-nagyapáink, akik tudtak időt, tudtak munkát, tudtak anyagi áldozatokat ho.zni, azért, hogy fejépíthesék templomainkat, iskoláinkat az ő utódaik számára s ezek az utódok még heti pár órát sem tudnak áldozni arra, hogy Istennek ezért hálát adjanak

Nem tudom, hol keressük a hibát, nem is az volta szándékom, hogy csupán csak rossz oldaláról ítéljék meg mindent. De bizony olyan, a m.i kiér észt ylénsé gümk, mint egy fényes tükör, amelyikre a nap rásüt, ha messziről mézem, szépen csillog, de ha közel megyek hozzá és végi.ghú- zom rajta az ujjam, akkor látom csak, .hogy mennyire poros az .

Ila megfigyeljük egy falunak az életét, láthatjuk azt, hogy a pap, tanító, jegyző mennyire vezethetik és vezetik is a falu népét úgy a vallásos élet, mint a politika terén. Csak sokszor hibát követnek el, mert elf elejtik', hogy úgy a rossz, mint a jó példa ragadós nagyon. Sokain azt .mondják, hogy hiába minden, kezd a falu is romlani. Romlani muszáj neki, ha pemészg ámhákkal szórják tele a lelkét. Csak egy példát említek. Milyen örömére * szolgál a híveknek, ha a jegyző úr ó- esztendő utolsó estéjén, vagy újév reggelén megjelenik a templomba, talán nem is vallásos meggyőződésből, hanem csak azért, hogy a tisztelet es úr helyesein olvassa-e fed a születési és halálozási statisztikák Sugdossák egymásnak a hívek ; itt van a jegyző úr is... eljött a jegyző úr is... eljött, hogy bizonyságot tegyem az ő sáfárkodásáról, egy évben egyszer a legutolsó napon, vagy talán a legelsőn.

Vagy ha a tiszteletes asszony, mikor a templomból kijönnek, pár percre megáll a Zsuzsi nénivel, vagy a kulcsa nénivel beszélgetni és megkérdezi tőle, hogy nem beteg-e, vagy nem bánnak-e rosszul véle a gyermekei? Milyen boldogan meg yen haza, mert nemcsak a könyv zörgő lapjairól olvassák fel neki, hogy szeretni kell egymást, hanem valóságban is éreztették vele.

Mikszáth Kálmánnak a „Tót atyafiak“ című könyvébe olvassuk, hogy mikor jóltaritotta juhart a bacsó, behajtotta őket a kamráiba és azután még sokáig elbeszélgetett velük. A tiszteletes urak is, mikor elvetik a szószékről Isten igéjének mag- váit, noind'oljanak mindig a szántó-vető emberre, aki nemcsak elveti, hanem boron álja, hengereli az elvetett magot, mikor pedig kikelt a vetés, elmegy megnézni, nincsen-e aniruak híja és ha foltot lát a vetésbe, beveti, hogy egyenlő legyen. Mert nemcsak templomba, szószékről lehet és kell hirdetni Isten igéjét, hanem ki kell vinni a mindennapi életbe, az emberek közé. Nemcsak jpita rtaimi kel a juhokat, hanem azután még sokáig elbeszélgetni velük.

De mi lesz velünk, és mi lesz veletek is, jövendőbeli kurátorok és presbiterek, ha úgy gondolkoztok, mint az a bálbaké szülő legény, hogyan építitek fel Isten országát a ti egyházatok életéibe, ha nem érkeztek elkészülni arra, hogy úrvacsorát vegyetek és nem érzitek szükségét annak, hogy ott kell lennetek, ahol minden kenyérmorzsából s minden csepp borból a szeretet árad felénk?.'1 Mi lesz velünk, ha még az édesanyánk kérő szavára sem megyünk el?

Keressük a mi lelkészeinkkel, tanítóinkkal minél többet az összeköttetést. Tanító és tanítvány között ne szakadjon meg az összeköttetés azzal, hogy az iskola padjait odiahagyta és lelkipásztorunkkal ne az legyen az utolsó találkozásunk, mikor mint vőlegényt megesket, megáld és elbocsát bennünket az eilet útjára, döntsük le a.zt a válaszfalat, mely úr és nem úr között áll, szegény és gazdag ne nézzen gyűlölködve egymásra, miért nekünk, református keresztyén embereknek csak egy lehet a célunk akkor, amikor minden oldaliról a gyűlöllség fegyverével támadnak ránk, bogy a mi vattásunkat Isten előtt kedvessé tegyük és munkálkodjunk azon, hoigv mennél kevesebb legyen azoknak a száma, akik reverzá.l.isf adnak és kevesebb legyen a.z olyan ember, aki többre becsüli a korcsmáik pálíin kasza gu, füstös levegőjét a templom éhitatos csendjénél. Munkálkodjunk és ha munkánkban az Istenbe vetett hit és szeretet vezérelt, akkor győzni fogunk.

*Ez az írás Szűcs Lajos 31 éves földműves munkája, aki a paszaibi ruf. iskolában 6 osztályt végzett, de tanítójával azóta is el-e'.bs zeiget s útmutatás nélkül is — olvasgat.

„Szegénynek drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanít“

Aki sok földi jóval van megáldva, arra azt szoktuk mondani, hogy: gazdag. Akiinek pedig kevés, vagy éppen semmi nem jutott a földi javakból, arra azt mpndjuk: szegény.

Igen. így és ilyennek ítéljük mi az embereket ■világi szemmel nézve. S ha más oldalról nézzük a tényt, más eredményt kapunk. Nem mindig gazdag az, akit gazdagnak mondanak. — Én már balllötfiaim és láttáim „szegény gazdagokat“ és „gazdag szegényeket“ is.

Hogyan lehet az ? — szegény és mégis... gazdag! Csak fcúgy lehet, hogy van valamije — kincse van — ami gazdiaggá teszi. S ez a kincs, a: hit. „Szegénynek drága kincs a hit, tűrni és remélni megtört“. — Az anyagiakban bővelkedő számára beim jelient kincset a hit. Többet jelent az ilyennek a szemmel látható, kézzel megfogható anyag, melynek megvan az értéke pénzben is, amely plenzt ér. Nem is niagyom igyekszik a hit megszerzésére. Azért hiányzik ez igen sok gazdag vagyonából és nem hiányzik sok szegényéből.

Mi teszi a gazdagot gazdaggá ? Háza, földje, •pénze. És, ha pénz van, minden van, pénzzel tniin- dient meg lehet venni, — szokták mondani. Akkor labet szórakozni, kellemesen élni az életet s résziben gondtalanul eltölteni a napokat. Igen ám, de, akik így cselekszenek, azok elfelejtik, hogy nemcsak testük, hanem testükben halhatatlan lélek is van. Ezek a osak má-niak élők és holnap-ra nem gcndolók. Az ilyeneket úgy lefoglalja és elvakít jia világi gazdagságuk: kincsük, hogy nem érnek rá és sokszor nem is tartják hozzájuk illő dolognak azt, hogy lelkűk számára is gyűjtsenek kincset. Pedig ez volna a fontosabb. „Ne gyűjtse- teik magatoknak kincseket a földön“ — mpndja a.z Ige. Halálakor senki nem viheti magával földi kancáéit a másvilágra. Mert ez úgysem kell Istennek. ö mást vár, lelkünk kincseit várja. Azt mondja: „Szerezzetek magatoknak elfogyihakit- lan kincset a menyországban“. Nem jól jár az, aki „kincset takar magának és nem az Istenben gazdag“. (Lukács 13:21.) Jézus mondta: „Mily nehezen mennek be az Isten országába,, akiknek gazdagságuk van“.

Mi teheti a szegényt gazdaggá? A hit. Ha alig van mindennapi kenyere, ha nincs hová fejét lehajtania, ha testét csak rongyokba tudja búr- kölni és... ha semmije nincs is, csak „hite“ van, akkor .már „drága kincset“ nyert Istentől és gazdagnak mondható. Nem akármilyen kincs a bit, hanem drága kincs. Istentől való, égi, azért drága. Többet ér — mert drágább — minden földi vagyoninál.

A szegény embert nem foglalhatja le világi gazdagsága, mert ezt nem kapott az Űrtől. Ehelyett adott szegénységet és hitet. Miért inkább a .szegények többségének adta Isten a hitet ? Ügy gondolom azért, merit ezek közelebb állanak Hozzá. Ha kapnak valamit, nemcsak az embereknek köszönik meg, hanem Istennek is hálát adnak érte. Ha szükségük van valamire, nem embereiktől kérik, hanem Istentől először.

A szegény embernek, ha nincs hite, szegényebb a szegénynél. De az a bit olyan legyen, amely ólt ama bibliai szegény asszonyban, aki eljárt a templomba és utolsó fillérjét is bele tudta dobni annak perselyébe, mert tudta és ,hitte“, hogy Isten, „aki titkom néz, nyilván fog fizetni“.

Ez a bibliai asszony nemcsak hogy elment a templomba, de .még elvitte és bedobta utolsó 2 fillérjét is a perselybe. Nem tudom, ma tatól- nánk-e erre példákat? Úgy gondolom; arra inkább találunk, hogy a szegény 2 fillér jelit a korcsmába •viszi és még szegényebb lesz. Kevesen gurulóinak ma és cselekszenek úgy, hogy az „utolsót“ is odaadják. Sokaknak megszégyenítésére yap ez a példázat, mert ha nemes célra, kell adui, akkor .nincs pénz, azt mondják: másra kell. Igen, tehát van pénz, csak másra kell. Pedig ninc9 olyan hely, amely úgy kamatoztatná pénzünket, mint Isten, •amelyet az ö céljaira adunk.

Tutijuk jól, milyen nyomorúságos a szegénynek helyzete. „Minden atyafia gyűlöli, még barátai is 'eltávolodnak tőle“. Könnyen lehet Istent bán.talmazóvá, zúgolódó, haragos, irigy a jobb sorsban élő fdlebarátjával szemben. Ezek ellen adta nekik Urunk a hitnek fegyvereit, hogy megtanuljanak tűrni és remélni s hogy ezáltal jutalmuk annál nagyobb legyen majd az ítélet napján. El kell tömtök azt, hogy akinek var, adni nem szívesen akar, s remélni kell azt, hogy Teremtőjük ennek ellené-re is gondoskodik az övéiről, A szegénynek nincs vigasztalója, egyedül es^k az Isten.

Adni mindenkinek; kötelessége. Akinek kevés adatott, annak a kevésből is adnia kell: keveset; akinek pedig bőven adatott, annak többet kell adni is. Ment „Isten a szegények részét -a gazdagoknál tette le“. És „aki elnyomja a szegényt; gyalázattal illeti annak teretntőjét; az pedig tiszteli, akti könyörül a szűkölködöm“. — „Adni jó és aki még hálát is vár érte, az olyan, mint a kútár, aki kétszer szeretne áruját eladni“.

•A szegénység nun szégyen, mint azt sokan gondolják. Isten bölcs végzése folytán ilyennek is lenni kell. Nem szabad úgy leértékelni őket, csak a külsejük után, miért lehet, hogy lelkűk fehérebb, szívük tisztább, mint a mienk. Ezeknek Lelke, tálán nincs is úgy tele a világ dolgaival, van férőhely benne Krisztus számára is. A szegénységgel ka pes ólat osan azt mondotta Jézus magáról: „A rókáknak barlangijuk vagyon, az; égi madaraknak fészkük, de az ember Fiának nincs fejét hóivá lehajtania“. Miért olyan, elégedetlenek