Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1937-04-01 / 4. szám
á SZABOLCS! ŐRSZEM 1937. »áréiul hó. házia több gondot is kell fordítani mindig, mint zott már akkor is, amikor még nem rugadoztál, hanem lelkendeztél, amikor a napfényes derűben magadat a legkülönb keresztyénnek tartottad, hogy a megpróbáltatás, vagy megérdemelt megfegyelmeztetés perceiben annál inkább kitűnjék gyengeséged és az, hogy dehogy is ehhez, hanem sokkal inkább és csaknem kizárólag a másik csoporthoz tartozol. Ugyebár a hited a legfontosabb ? A lelked mérő vessző je a hited. Milyen hittel veszed a fegyelmezést? A választ magad adod meg. Nem emberek előtt, nem is a feletted pálcát törők, rajtad ítéletet mondók előtt, hanem Isten előtt, aki akkor is elítél, ha mások felmentenek és felmenthet téged akkor is, ha az egész világ elítél. • I. G. Gondolatok a keresztyén unióhoz A jezsuiták vezérszónoka felvetette a keresztyén felekezetek közötti unió gondolatát. Az unió szó értelmében arról lenne szó, hogy az egész világon szerte élő keresztyének egyesüljenek, egységes arcvonalat alkossanak az istentelenség ellen, mely Oroszországból elindulva pusztító szándékkal igyekszik befészkelni magát minden országba, minden hajlékbaTudva azt, hogy a jezsuita rend éppen a protestántizmus ellenében alakult annak idejében s a rend tagjai mesteri munkát végeztek a protestánsok megkinzatása, bebörtönzése tekintetében — uj és szokatlan, bár célzatában nem elég megérthetetlen az a hang, mely rólunk olyan elismeréssel nyilatkozott nem rég s amely kívánatosnak tartaná’ a velünk való uniót a közös veszedelem leküzdésére. Éppen azért, mert még alig múlt egy évtizede ama jezsuita könyv megjelenésének, illetve ismertetésének, mely megengedhetőnek tartja az „eretnekek“ megégetését, éppen azért, mert alig egy féléve hangzott el urbi et orbi a Vatikánból az a szózat, mely a kommunizmus egyetlen és igaz ellenszeréül a róm. kát. vallást nevezte meg, tudomást sem véve a pro- testántizmusról: közéleti szellemünk silánysága, féltőn szeretett hazánk mélységes nyomorúsága, Isten iránti háládatosságunk érzete, Megváltónkkal való szent szövetségünk tudata számunkra áldottá teszi azt az órát, melyben az eddig tapasztalt mellőzés, bántalom véget érÚjraegyesülés ? Jó, beszélhetünk róla. Kell beszélnünk I Rajtunk protestánsokon éppen nem múlik. Egyet ne feledjünk 1 Mi izig-vérig minden sejtünkben magyarok vagyunk. Magyarul kívánunk a mi Istenünkhöz is szólani. Mi a mi belső kamránkban is magyarul akarjuk gondolatainkat útjára engedni. Egy akarunk lenni ezzel a néppel, melyhez fogható anyag nincs a földön több. Mi nem akarunk e nép előtt semmi titkot. Legkevésbé abban, ami legszentebb. Nekünk örökre és kizárólag magyar nyelv kell az istentiszteleten. Valószínűen ez a tárgyalási előfeltétel nem volna teljesíthetetlen. Aki a theologiát ismeri, tudja, hogy a keresztyénség isteni, örök lényegére nézve, ha azt hittel valljuk és cselekszük, meg tudunk egyezni, egységre tudunk jutni. A nehézségeket nem is ez okozza, hanem ami ezen kívül van. Tovább nem mehetünk a fejtegetésben, mert felmerül az őszinteség kérdése. Az őszinteségre árnyat vet a sok folyton erősödő visz- szásság. Miért ágyasság a vegyes házasság, ha protestáns lelkész előtt köttetett ? Miért nem „gyónhat és áldozhat“ az, aki bár egyháza kárára reverzálist nem adott, de protestáns lelkész előtt kötött házasságot ? Miért kell reverzálist venni régen megesküdött felektől a törvény figyelmen kívül hagyásával ? Miért kell a vegyes házasokat újra esketni ? Vájjon nem puszta hangulatkeltés-e ez a szózat I. István király halálának 900. évfordulója alkalmából a protestánsoknak bizonyos terv elérése céljábó leendő megnyeréséhez? Ha a legközelebbi vatikáni szózat elismeri a protestánsok istentelenség elleni erőfeszítését, őszinte keresztyénségét s elhangzik egy másik szózat, mely a világ keresztyénéit egyetemes zsinatra hívja és ott kialakul egy kívánatos krisztusi légkör: akkor a világtörténelem legszebb fejezete kezdődik. Engedjen meg hát Bangha Béla, ha némileg tudva a jezsuiták rendi fegyelem alatt állóságát, azt mondjuk, hogy cikkére a Vatikántól várjuk az őszinteség pecsétjét. Tiszakanyár. Papp Kálmán Jenő Szétszórt magyarokról.. .* Róluk, szegényükről nagyon nehéz beszélni. A rádió olykor közvetítette az előadásokat és az elhagyott tanyákon szerbe-széjjel élő magyarok megtudták, hogy magyar énekesnő van itt. Aki tudott, eljött az operába, de bizony nagyon kevesen jöhettek el. Sok levelet kaptam tőlük. Sokan már nem is tudnak jól magyariil. De a rosszul fogalmazott, spanyol grammatikájú mondatokban szívszaggató Vágyakozás sír a régi haza után. Zokogva olvastam leveleiket és azután megkérem a Buenos-iÁirésd rádió vezetőségét, hogy adjanak nekem egy órát a rádióiban. Magyar nótákat énekeltem, megpróbáltam nekik odavarázsolni énekkel, muzsikával, legfőképpen ,a szíveimmel a rég elhagyott magyar földet, magyar levegőt. A Rádió -élőre bejelentette ezt a magyar órát és ké- sőíb megtudtam, hogy az egész országban mindenfelé, ahol magyarok laktak, harminc, negyven kilométert mentek gyalog, hogy olyan farmra juthassanak, ahol van rádió. A gazdáik póznát szúrtak ki házukra és p'osztokat állítottak fel, hogy az arra járó embereket behívják. És a szegény magyarok, harmimean-negyvenen egy rádió körül hallgatták a magyar nótát. Bőrtokot vesz elő, leveleket őriz benne. — Több-száz levél van itt szegényes, sárga papírra, kockás lapokra, spanyol felirású orvosi recept- lapra, illatos, elegáns pápírra írott sorok. Intelligens betűk, azután szegény, nehéz munkában eldurvult kezek írása, de mind tele panasszal és vágyódással, sok aláírást elmázolt a könny. Miit írtak ezek a magyarok? A hálájukat vetették a papírra, köszönetét azlért az egy óráért, amely visszavistbe őket az elhagyott kis faluba, a fehér akácvi rágok alá, a sárga búzaföldek közé, a földszintes, fehér, magyar városok egyenes utcáira. Elmondták, hogy leboirultak a rádió előtt és zofkogtak. Imádkoztak és magyarul beszéltek. Az édesanyjukra gondoltak, messzeségbe veszett sírhantokra. Az ember, aki a hazájában él, bizonyos európai magaslatra helyezkedve szívesen megfeledkezik fölényes kultúrájában a legősibb és legerősebb érzésről. A honvágy a mi számunkra nemzetiszínű romantikus érzés1. Arról, hogy olyan erős, mint az élet és olyan gyilkoló, mint a halál, könnyen meg feledkezünk. Aki nem volt halál- v es zed elemiben, az nem ismeri az élet értékét. Azt, hogy mi a haza, Délamerikában, vagy a Fokföldön, vagy Szibéria egyik távoli jégvermében tanulta meg igazán a magyar. * Némethy Ellának, a magyar kir. Operaház művésznőjének emlékezései legutóbbi délamerikai körútjáról. Közölve az „Uj Időkéből. Beszélgessünk miagyar Gazda testvérem Rólad és Veled egy kissé. Hadd kérdezzelek meg, hogy folyik életed folyója? Te vagy a legilletákesabb a válaszadásra, ment ha más társadalmi osztályt kérdezek meg, bizonyára azt mondja, hogy Te mindig sírsz, jaj« gatsz, pedig nincs rá okod, mert Te vagy a legs dédélgetettebb társadalmi réteg az egész or« szagban, a magas kormány minden intézkedése az utóbbi időben a Te megsegítésedet célozza. Sok igazság van ebben, mert a kormány csakugyan kézzelfogható bizonyságát adta az utóbi időben a gazdatársadalom iránti szeretetem nek és megbecsülésének. Sok hasznos intézkedés látott napvilágot, mely mind a gazdatársadalom megsegítését célozza. Azonban egy elhanyagolt egy jókarban levőre s még sem mondhatjuk, hogy megújíttatott az a ház. Mert, hogy a vakolatot rendbe hozzuk s a lyukas tetőzetet bedugdossuk, még nem lett új a ház, bár amennyit ráfcöltünk, újat is lelhetne belőle építeni. A miagyar gazda is körülbelül ezt a képiét tárja elénk. Sok hiányát pótolták már, de mégis félnünk kell, hogy egy* szer öszeroppan, mert a sok hiányban nincs benne minden. Hogy csak egy párat említsek: mi* ért tud jobban értékesíteni a budapiest*környéki, mint a szabolcsi? Miért jobb a dunántúliak hely* zete, közegészségügye, stb., mint a nyírieké? Szóval még sok minden hiányon kellene itt mi* felénk segítem. Legelső sorban is egy fundaman* tális hibára kívánom felhívni figyelmedet s ez a gazdatársadalom nagyobb iskolázottsága. Ha a gazdatársadalomból „kinő“ valamelyik ifjú s akár hivatalnoki pályán, akár kereskedői vasív ipari szakmában helyezkedik el, ősi talajából végképpen 'kinőtt s nem szívesen ismeri meg bül* csőjét rángató „paraszt anyját“. Hányszor hal* láttam szomorúan egy gazdának különböző pályán elihelvezkedő gyermekeit, amint a testvér lené* zőleg beszélt paraszt testvéréről. Vájjon mi lehet annak az ioká, hogy ilyen nagy ellentét van a tár* sadallmi osztályok között, melyektől a gazda származású, más társadalmi osztályba fellépő gyermekiek sem mentek? Én azt hiszem, nem más, minthogy a gazdatársadalom ról illetékesek nar-on elfelejtkeztek — bár agrár állam vagyunk — s nem tekintették annak, aki: nemzet fenntar* tó erőnek. S bár tudja talán az egész világ, hogy a magyar uazda természetes esze minden dicsére* tét megérdemlői s el is fogadták bármelyik társa* dalmi rétegben a sorai közül kinövő gyermeket, de a paraszt megmaradt parasztnak a szónak min* den gyűlöletével és lenézésével. Hogy milyen kára lett ebből nemcsak a gazdának, de az or* szagnak is, mutatja, hogy az összeomlás utáni nagy gazdasági versenyben lemaradtunk s elérték* telenedő terményeink előteremitésá költsége na* gyobb lett, mint amilyen értéket képviselt. Az hát a gazdatársadalom fundamentális haja, hogy nincs kellő képzettsége, különösen a férfiadnak. Hányszor látjuk, hogy az asszonyok kénytelenek elintézni a közügyeket, mert a férj* uram inkább akármit csinál, minthogy urak kiözt kelljen neki forgolódni. Itt is megtette azonban a kormány a magáét. A polgári iskolák arra valók, hogy értelmesebb polgártársadalmat neveljenek s olyan szakirányúak ezek az iskolák, mint amilyen a vidék, vagy a tanulók többsége: gazdasági, vagy á-nairi szakirányú s minden 5.000 lelket meghaladó községnek szervezni kel polgári iskolát, ha a szükség úgy kívánja. Vájjon mi kívánjuk*e? Vaj* jón a gazda társadalom törődik*e azzal, hogy evermekei, a felnövekvő új generáció képzettebb, életrevalóbb és „társadalmibb“ legyen? Vájjon a mai versengésben rábízbatjukse felnövekvő gazda gyermekeinket az élet tapasztalatainak tanítá* sara? Ném látjuk*e, hogy mily nehéz helyzetben élnek a szülők elhalása után az ifjú gazdák? S hányszor meny rá testi verejtékezésük mellett a lelkűk is a küzdelemre, mert az élet iskolájában kell megtanulniok sok mindent, amit az iskola kellene, hogy adjon? Egy ipari munkás elvégzi az elemin felül a szakiskolát. A gazdatársad aiotm nem oly értékes tagja a társadalomnak, mint az iparos s szabad*e annak képzettség tekintetében hátrább maradni? De nem érvelek tovább. Aki a magyar föld iránt szeretettel iVan eltelve, az megérti, mi a 'Hzdatársadalam alapvető hibája s azt is meg* látja, hogy több képzés milyen anyagi és erköl* esi hasznot szül. Répeztassük hát gyermekeinket a dologra még úgy sem alkalmas életidőben, de ne csak leányainkat, hanem kétszerte és sok* szórta inkább fiainkat s legalább a polgári iskola elvégzése után állítsuk a gazdálkodás nagy és tu* dást igénylő munkájába s ne engedjük, hogy gyermekeink kinőj jenek, hanem velők együtt nö* vekedjék a gazdatársadalom megbecsülése s csak* kenjen sokasok baja. Köszönöm hogy meghallgattál Gazda testve* rom most Te is szólj s ón és sokan mások .nagy szeretettel hallgatunk meg Téged. Nyírbátor. V. K. A hegyek eltávoznak, és a hegyek megren* dűlnék; de az én ir.galmaságom tőled el nem tá* vozlk, és békességem szövetség© meg niem ran* dűl, így szól könyörülő Urad. (Ésaiás. 54:10.)
