Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1937-12-01 / 12. szám
A SZABOLCSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal : NYÍREGYHÁZA, KÁLVINEUM Telefon: 2 80. Szerkesztő: Dr. Ferenczy Károly. Helyettes szerkesztő: Hadházy Lajos. Előfizetési díj: Egy évre 80 fillér. Megjelenik havonként. Karácsonyi gondolatok Néhány nap és megszólalnak a karácsonyi harangok. Ünnepelni fognak az emberek a maguk j módja szerint ott is, ahova a karácsonyi harangszó : írem jut el. Nem a távolság miatt nem jut el és j nem a hallószervek képtelenek érzékelni és fel- ! fogni a hangjukat: a szívek nem veszik sokszor tudomásul ott sem, ahol közvetlen közelből kon- dul-csendül a szavuk. Ünnepelni fognak templom nélkül, anélkül, hogy érezték volna: mit jelent gyülekezethez tartozni, másokkal együtt örvendezni, épülni, egymásért való szolgálatokra erőt, lelket venni. Ezek a templomtól, illetve az egyháztól eltávolodott, elidegenkedett, azzal semmi lelki közösséget nem tartó emberek. Büszke lelkek, akik elteltek önmagukkal, az élet vonatán zárt fülkében utazó utasok, ahonnan nemcsak embertársaikat ... Istent is kizárták. Azért karácsonyt ünnepelnek... a maguk módján. Ki így, ki úgy... Abban mindenesetre egyenlően, hogy ehhez az ünepléshez a léleknek semmi köze. Aztán ünnepelni fognak az ú. n. ünnepi keresztyének is. Ezek ott lesznek a templomokban is. (Talán éppen a legelső sorokban.) Ott vannak máskor is, amikor úgy érzik, hogy „eleget kell tenniök vallási kötelezettségeiknek“. S ahogy nyugodtan végzi dolgát az államhatalom felől az adófizető polgár egészen a következő évig, aki eleget tett adófizetési kötelezettségének s nem érdeklik azután az adófizetést sürgető hatósági közlemények, úgy éli nyugodtan a maga életét Istennel szemben — akit kifizetettnek tart — az ünnepi „keresztyén“ a következő karácsonyig, vagy — a legjobb esetben — a következő vasárnapig. Ami közbeesik, abba már nem enged beleszólást az élő Istennek. Ezek számára külön világ a templom é9 a mindennapi élet, az ünnepek és a hétköznapok. A templomot és az ünnepeket meghagyják Istennek, a mindennapi életet, a hétköznapokat pedig megtartják maguknak . És ünnepelni fognak az Isten családjához tartozók is. Lehet, hogy testileg hiányozni fognak közülök többen a templomi gyülekezetből. Megakadályozza őket a templombamenetelben betegség, öregség, ruhátlanság, járhatatlanná vált utak nagy távolsága. A szívük, a hajlékuk mindig ünnepi örvendezésében és mindig templomi csendjében mégis hatalmas erővel zendül meg újra a karácsonyi üzenet: „Ügy szerette Isten e világot ...“ És magános életük útján csak emberi szemek szerint járnak magánosán. Csak emberi vélekedés szerint szánandó lények, övék a Krisztus. Csak Isten ismeri őket a templomi gyülekezetben is. Lehet, hogy aki mindig ott volt. de mindig az Istent-kifizetés farizeusi tudatával, az távolabb van Tőle, mint, akit először vitt be a lélek szomja egy eltévesztett élet távoli útjairól. m Egy bizonyos. Akik az övéi, sohasem szólnak így: „Hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint más emberek“. Szívük teljességéből szól ajkukon az ének, imádságuk nem lesz káromlássá és lelkűk boldogan veszi át az Isten üzenetét, hogy erő. békesség, öröm, megbocsátás, szolgálat, egyszóval mindennapi élet legyen belőle. Valami kiérzik az életükből édes ízként, ami hiányzik a másokéból s erről a gyümölcsről következtetni lehet a látha- j tatlan tápláló szőlőtőkére, Krisztusra. De követ- | keztetni js csak az tud így, aki az övé. Teljes bi- j zonyossággal pedig ember sohasem szólhat, mert csak az Isten ismeri a szívek rejtekét. csak ő tud egyaránt múltat és jövőt. Testvérem ! Milyen lesz a te karácsonyod ? Te hogy ünnepelsz? Csodálatos éjszakát éltek át a pásztorok a betlehemi mezőkön.... Beleremegett a szívük a nagy élménybe. Az volt az igazi karácsonyi emlék, elég egy egész életre. Pásztoréletük során volt elég alkalmuk megedződni, ismerték az éjszaka rejtelmeit, sötétségével, vadállatok ólálkodásával, hirtelen támadt veszedelmeivel épúgy, mint sejtelmes csendjével. S - ttégis, ezek a mindennel szembenéző emberek, amikor körülveszi őket az Ürnak dicsősége: „nagy félelemmel megfélemlé- nek“. Aztán szívükbe zendül a karácsonyi evangélium az egész nép öröméről, a Megtartóról. Las- san-lassan enged a szívüket szorító félelem... csillapodik a pattanásig feszülő ér verése s már csak azt érzik rajtuk, mindig jobban elömlő forrósággal, hogy a lelkűk mélyén boldog örvendezés támad s egész lényükkel, mintha együtt zengenék azt az áldott angyali éneket: „Dicsőség a magas- ságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jó akarat!“ És amikor vége volt ennek a megrázó és boldogságos élménynek: nem teltek be vele. Valami nagy lélek- szomjuság azt mondatta velük: „Menjünk el mind Betlehemig“. És elmentek. És így jutottak el.. . Jézusig. Kedves karácsonyfák, szeretettel készítgeíett, adott és kapott ajándékok, rég nem látott családtagokkal, ismerősökkel való találkozás, csendes, békés karácsonyeste öröme meleg szobában, vagy egyedüliség, társtalanság most még erősebben jelentkező szomorúsága, fűtetlen hajlék kietlensége, az örömből és a szeretetből kizártság leverő érzése, betegség, nyomor rettenitése ... mind-mind lehet karácsonyesti élmény. Kinek így, kinek úgy. A nagy, sorsdöntő kérdés mégis csak az: túl karácsonyi örömökön vagy szomorúságokon, felemelő vagy leverő emberi tapasztalásokon eljutsz-é Jézusig? Ha nem, hiába ismétlődnek az életedben naptári pontossággal és következetességgel a karácsonyi ünnepek: még nem volt igazi karácsonyod ! Testvérem! Benned feltámadt-e a betlehemi pásztorok lélek-szomjúsága: találkozni Vele? Lehet, hogy földi életedben ez lesz az utolsó alkalom és lehetőség arra, hogy megismerd Öt és Benne életed örök karácsonyának zálogát! * A pásztorok nem tekintették csak őket illető kiváltságnak a karácsonyéjszakai felséges élményt. Az egész későbbi életüket betöltő tapasztalatok birtokában nem jártak dagadó önérzettel é9 titokzatos hallgatással az emberek között, csak itt- ÖRä 10 FILLÉR. ott sejtetve fontoskodó célzásokkal a velük és bennük történteket. Nem akartak „felsőbbrendű“ lényekké lenni mások szemében. Nyíltszívű emberek voltak és megáradó örömüknek boldogan engedtek szabad folyást: „elhirdették“ a világtörté nelem páratlan, legnagyobb eseményét s így lettek ők a Krisztus legelső bizonyságtevői. Azóta se változott a sorrend, illetve az evangéliumi keresztyénség lényege. Nem lehet úgy beszélni Róla — legfeljebb csak színészkedéssel és üresen kongó, fedezetnélküli szavak únott halmazával — , hogy el ne mentünk, meg ne érkeztünk volna Hozzá. És nem lehet találkozni Vele anélkül, hogy bizonyságtevőivé ne váljunk. Elindulni ... megérkezni... Hozzá : ezzel kezdődik — és nem a keresztlevéllel — a keresztyénségünk. Elindulni... megérkezni a világba.,. fájó és vágyakozó, összetört és a magunkéhoz hasonlóan bűnöktől szakgatotit emberi szívekhez... Vele, az örömhírrel, a testet öltött evangéliummal: ezzel folytatódik. Hozzá való megérkezésem az én életem számára jelent áldást, mert Ö jelenti a tisztánlátást, a bűneimtől való szabadulást, a kísértéseim között szükséges megtartó erőt, Ö jelenti az Istennel és az emberekkel való megbékélést, a békességemet, az ifjúságom megtalálását s abban a halálba is belemosolygó örömöm sugárzását. A világba Vele való megérkezésem pedig engem tehet áldásossá mások számára. Így nyeri meg életem igazi rendeltetését, így lesz küldetéssé, misszióvá az örök Küldő: Krisztus kezében. Az a mi világunk keresztyénségének nagy fogyatékossága — és ebben van erőtlenségének oka is —, hogy ez a keresztyénség a maga tömegeiben, fent és lent egyaránt, nem a Vele való találkozásból született. Mondhatnám úgy is, hogy ez a keresztyénség nem ismeri az igazi karácsonyt, mert nem járt a hetlehemi pásztorok útján. Nem ment el Betlehembe ... Krisztushoz ... Ezért nincs mondanivalója és adnivalója sem ennek a nagy külső kényelemben, de nagy belső nyomorúságban élő, különféle találmányokban gazdag, de a szeretetben s az „egy szükséges dolog“-ban any- nyira szegény világnak a számára. Testvérem! Te voltál-e már Betlehemben, hogy a halál árnyékában járó világ, tévelygő testvéreid számára vihesd Krisztusban az élet világosságát? Tudod-e, hogy „a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését?“ Tudod-e, hogy „az aratnivaló sok, de a munkás kevés?“ Tudod-e, hogy rád is azért vár Krisztus, hogy megáldván, áldássá tegyen ? ! Ha pedig követségében jártál eddig is: mindennél drágább és maradandóbb karácsonyi ajándékod az Ö igájának gyönyörűsége. Hogy felelhettél annak, Aki előbb szeretett téged. S lelkek bizonyságtevése, akik számára te lehettél kalauz . . . Hozzá! Ilyen értelemben adjon az Ür neked nagyon áldott, nagyon boldog karácsonyt! FERENCZY KÁROLY.
