Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1937-09-01 / 9. szám
1937. szeptember hó. SZABOLCSI ŐRSZEM 5 tvan egyenrangú félként a jazz. Mintha bizony a magyar nóta és jazz testvérek volnának s egy tőből fakadnának. Hát igen, azon idegen elemek számára, akik ezzel üzletszerűleg foglalkoznak, csakugyan egy tőből fakad a magyar nóta és a jazz, t. i. az üzleti érdekből. Divatcikk lett a magyar nóta, divat és előkelő dolog lett nótát szerezni. Sajnos, ebben a rádió sem egészen ártatlan. Helyet enged műsorában ezen fércmunkáknak, sőt támogatja feliburjánzásukat. Üzlet lett a magyar nóta, mint amilyen üzlet a falusi szatócs bolt ,a rongyszedés és ócskavaskereskedés, vagy a kartelek 'és bankok vezérigazgatói bársonyszéke. Minden jóérzésű magyar embernek küzdeni kell ezen métely ellen. De ez a küzdelem nehéz, mert a nagy tömeg nem tud különbséget tenni értékes és értéktelen között. Az átlagos zenei íziés nagyon alacsony színvonalon áll nálunk. Ezen csak az új nemzedéknek kellő és öntudatos nevelésével lehetene segíteni. És itt ismét egy sajnálatos tény áll előttünk. A ma iskolájában nem áll olyan fokon az énektanítás, mint ahogy állania kellene. Kapkodás és zűr-zavar van ezen a téren. A gimnáziumokban — nagyon helyesen — elrendelték a heti két óra énekét, s nem tudni miért, ismét csökkentették heti egy órára. Ezzel a céltalan s kapkodó iskolapolitikával természetesen nem lehet eredményt elérni. Marad minden a régiben, s a magyar tömegek ízlését továbbra is a sekélyes ízlésű nótacsinálók és jazz-kompo- nisták torzszüleményei irányítják és táplálják. Ez így van a városokban, de nézzük a falut, mi ott a helyzet?! Sajnos, semmivel sem jobb, mint a városokban. A falu utánozza a várost. A rosszat persze könnyebb utánozni, mint a jót, szépet és hasznosat, így hát elsősorban a salak rakódik le a falu lelkére. A falu zenei életében épen úgy otthon van a jazz-sláger, mint a városon. Legfeljebb az a külömbség, hogy kissé későbben érkezik el hozzájuk a legújabb „műremek“ s a szaxofonok és jazz-dobok helyett a falusi cigány- banda nyekergeti azokat, jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Néhány egészen öreg ember talán tud még régi-régi nótákat, köszöntőket, balladákat, miket, téli estéken fonókban, kukoricafosztáskor, tollfosztóban énekelgettek az ő idejükben. De ki kíváncsi már ezekre? mikor ott van az érzelmes h-avai-tangó, a pattogó fox, vagy ha mindenképen magyar nóta kell, hát a legújabb termék. Választás bőven van belőlük. Végtére is haladni kell a korral!? Hát haladunk is, de nem a korral, előre, hanem a lelki fertőbe, a nemzetköziség vörös zászlóktól körüllengett útvesztőjébe, melyből egy bizonyos idő múlva, egy bizonyos távolság elérése után nincs .visszatérés. Mérhetetlen felelősség nehezedett és nehezedik most is a falu vezetőire, papra, tanítóra, jegyzőre, mindenkire, aki tanult embernek számit a falu előtt. A múltat ne emlegessük, azon már úgysem tudunk segíteni. Az apák vétkei, könnyelműségük, a néppel szembeni felelőtlenségük már eddig is súlyosan büntettettek a fiakon. De úgy látszik az is a szomorú magyar sorshoz tartozik, hogy a múlt példáján ne okuljunk. Talán még nem lenne késő. Talán még nem romlott meg annyira a magyar falu, hogy egy nagy lelki rázkódással le ne tudná magáról hányni a rárakódott idegen terhet, szennyet, piszkot. Felbecsülhetetlenül nagy nevelő érték van az énekben, a dalban. Most, mikor minden eszközt meg kellene ragadnunk, hogy amennyire lehet, jóra fordítsuk az eddigi hibákat, igazán nem mellőzhetjük az ének és zene nagy egyéni, társadalmi és nemzetnevelő értékét. A magyar öntudatos fa- jiság gondolatát, a faj és nemzet szeratetét semmivel sem lehet jobban elültetni 'és terjeszteni a nép között, .mint a jól irányított magyar dalkultúrával. És itt, ezen a téren kimondhatatlanul nagy felelősség és feladat hárul a falu vezetőire, mint elébb is mondtam: a papra, tanítóra s jegyzőre elsősorban. Beköszöntött az ősz, lassanként bevégződnek a külső munkák, s megkezdődhetnék a lélek munkája. De vájjon megkezdődhetik-e? Iskolákban, ifjúsági egyesületekben, olvasó- és gazdakörökben, egyházi énekkarokban és világi dalárdákban épen úgy, mint a kedélyes téli összejöveteleken, fonóiban, tollfosztóban, disznótorban egyaránt alkalom kínálkozik arra, 'hogy az elferdülő, léha ízlést, hazafiatlan és a magyar nemzetre feltélenül káros idegen hatásokat jó irányba tereljük. A világ sarkai meg-magrázkódnak, lángolnak és égnek, az emberek lelkét' zűrzavaros diszharmónia tölti meg. S ebben a béke és a lélek harmóniája után sóvárgó szomorú magyar jelenben talán még „szomorúbban szói a magyar nóta“, — ha szólna!! Nyíregyháza. Vikár Sándor. Milyen lelkipásztorra van szüksége a magyar református egyháznak? * Hozzászólások az előző számunkban ilyen címmel megjelent cikkhez. — Ha azt kérdeznék tőlem, hogy mi a lelki- pásztor, azt felelné,m, hogy mennyei képviselő, aki Istennek ügyét intézi ezen a földön. Tehát szerintem nagy hivatás lelkipásztornak lenni. Mi a kötelessége egy lekipász tornak? Elsősorban az, hogy az Isten igéjét teljes világosságban hirdesse. Mert bizony ma egyes lelkipásztorok prédikációiban több a politika, mint az Isten Igéjének teljes* megvi'lágosítása. Több a beszéd, mint a valóság, több a gőg, mint az alázatosság. Pedig többet ér egy grammnyi valóság, mint egy mázsa prédikáció. Többet ér egy véghez vitt jó cselekedet száz szónál is. (Jakab I. 4:17.) No de nem erről akarok írni, hanem arról, hog ya mai modern világban milyen lelkipásztorra va nszükség? Kezdjük az első lépésnél: milyen a mai embernek a lelki világa? Meg van-é mindaz az emberiség szívében, ami az újjászületésnek a jelképe. Ma a tudomány, kultúra gyors lépésekkel halad előre, de az emberiség lelkén még semmit sem segitett . A sátán utolsó kőrútjára elindult és amerre csak jár, mindenfelé félelemmel és rettegéssel tölti be az embereket. Azzal fenyegeti a nemzeteket, hogy elpusztítja azokat, ha nem állanak az ő szolgálatába. (Péter I. 5:8.) így egy nagy küzdelem indul meg, melyben a lelkipásztoroknak is részt kell venni. Olyon lelkipásztor okra van tehát szükség, akik fel vannak öltözve a hitnek fegyverzetébe, akiknek hitük rendíthetetlen. Akik a sátánnak e nagy romboló munkáját meg tudják akadályozni. Nézzünk szét a nagy világban, tekintsünk be a családi, a társadalmi, a nemzeti, az egyházi életbe és megláthatjuk, hogy mindenhol milyen nagy romboló munkát végez a Sátán. Az élet útján csupa fájó szívű emberekkel lehet találkozni. Az egész világ szenved és sóvárogva várja a szabadulást. Irgalmas samaritánu- sokra va nszükség, akik az Igének késével igyekeznek az ember leikéből a bűnnek férgét kivágni 'és a seb helyét bekötözni. Irgalmas samari- tánusokra, akik az erőtleneket erősítik, a gyengéket felkarolják. Ez a munka mindenkié, de elsősorban a lelkipásztoroké. Nagy munka ez, nagy önfeláldozó szeretette van itt szükség, sok gyertyának, (lelkipásztor életének) el kell égni, míg egy új élet nem kezdődik. És te lelkipásztor, ha talán utad a Golgothára vezetne is,, ne rettenj semmitől se meg. Nézd csak Krisztus halála által hány ezer lélek nyert életet. így a te önfeláldozó szereteted által ezer és ezer lelket vezethetsz a Krisztushoz. Nézd a nagy kialvó csillagnak a helyét ezer és ezer kisebb fényű csillag foglalja el. Csak így lehet új nemzedéket nevelni, melynek neve kiváltk'épen való nép és papjai királyi papok. (Péter I. 2:9.) így lehet a csonka országból nagy Magyarországot építeni. Szakoly. Úri Béla. A református lelkipásztor példa gyanánt álljon a hívek előtt beszédben, magaviseletben, sz-e- -retetben, lélekben, hitben és tisztaságban, amint ezt nagytiszteletű Bokross Elek lelkész úr idézte a szanitírásból a Szabolcsi Őrszem augusztusi számában. Talán soha nem volt nagyobb szükség arra, hagy a lélek és szív egyensúlyozott legyen és szentül higyje, hogy csak egyedül az Isten mindenható kegyelme képes számunkra azt a boldogságot, nyugodalmat megteremteni, mely után kell, hogy minden ember epedve vágyjék; — mint napjainkban. Elmondhatjuk, hogy emberfeletti munka vár a lelkipásztorra, különösen a mai rettenetes világban. Első kötelessége azért a magyar református lelkipásztornak az örökkévaló Istenben való hit élesztőse, megerősítése az igehirdetés mindeneiket felülmúló erejével, hogy valóban Isten gyermekei legyünk. Nagy öröm azt hallanom, hogy midőn hosszú élet után volt tanítványaim és velem egykorú emberekkel találkozom, akik megilletődött lélekkel emlegetik azt a rég elhünyt lelkészt, aki fiatal korukban .világító fáklyája volt községének, akinek fia csak nem régen is méltó utódja volt édes atyjának, akitől, mint kezdő ifjú ember nagyon sokat tanultam, aki örült, ha egy törekvő embert felemelhetett s boldog volt, ha élettapasztalatait hívei magukévá tették s minden lépésében a gyülekezet tagijainak lelki megújhodását szolgálta hittel, bizodalommal, meggyőződéssel, a Krisztus szellemében. Engemet is, gyarló embert az ő drága példája vezetett hosszú vándor utamon, ez irányí-taj ma is a község lelki életét az ő tanításai szerint 'és áldják haló porában is a drága igazi lelkipásztort. Krisztusnak hű tanítványát. A hivatását szerető lelkész nemcsak a lelki megújhodás terén vezeti híveit, hanem az életre alapvető ismeretek megszerzésének előmozdításában is segítségére van a tanítónak is. Nincs szebb dolog, mint ha a lelkész és tanító harmonikus egyetértésben munkálkodik a magyar nép kultúrájának, nemzeti és vallásos érzelmeinek tökéletesítésiében. Isten áldása van azon a községein, ahol a lelkipásztor és tanító közös munkájában a szeretet és béke egymást csókolják. A lelkipásztor áldásos munkája legyen hatással presbitériumra is. Ha közös erővel, szent lelkesedéssel munkálkodnak lelkipásztor és presbiter a gyülekezet szellemi, erkölcsi és anyagi elő- haladásán, megteremtheti azt a lelki nyugalmat, mely az Istenhez .vezet s a földön a legmagaszto- sabb fel-adtot végezte el; lelki hasznára válik az emberiségnek és dicsőségére a Mindhenhatónak. Oly nagy feladatok megfejtése előtt áll a református lelkipásztor a mai felfordult világban, melynek megoldása mérhetetlen. Az ő lelki feliil- emclkedettsége eredményezi mindazon nehézségek legyőzését, amelyek a ma emberének lelki egyensúlyát nagymértékben veszélyeztetik. Nekem azonban erős a hitem, hogy a magyar református lelkipásztor nem síppial-dofobal, hanem krisztusi nemes egyszerűséggel — mint a múltban — ott áll ezután is a küzdőtéren- a győzelem biztos tudatában. Munkatársai a tanítók, a presbiterek, a -hívők nagy tömegének öntudatos református ke- resz-tyénsóge — az ő vezetése mellett — záloga anak, hogy azok az istentelen tanok, melyek megfertőzni igyekeznek minden -hívő lelket, soha d.ia- dalmat nem -aratnak a magy-ar lelkek felett, ha- ne ma béke, a nyugalom, a szeretet jegyéiben haladunk azon az úton, mely a jobb jövő felé vezet. A türelmes, kedves olvasó ne vegye hízelgésnek ezeket a szavakat, de az én hitem azt mondja, a szívem azt dobogja, hogy a magyar református lelkipásztorok az idők folyamán sok szenvedés és megpróbáltatás között is az örökkévalónak alázatos hűséges szolgái maradtak minden időben és -a nemezt-nek áldozatkész, munkás fiai .voltak a múltban és maradnak a jövőben is. Ha tehá-t azt kérdezzük, milyen lelkipásztorra van szüksége a magyar református egyháznak? Olyanra, amilyen volt a múltban és biztos a hitem, hogy olyan lesz a jövőben is a szentírás szavai szerint: „Légy példa a beszédben, a nyájaskodásban, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban!“ Úgy legyen!! Nyíregyháza. A—ó—á.
