Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1937-03-01 / 3. szám

I. évi. 3. szám.

Nyíregyháza, 1937. március hó.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NYÍREGYHÁZA, KÁLVINEUM Telefon: 2 80.

Szerkesztő: Dr. Ferenczy Károly.

Helyettes szerkesztő: Szüle Miklós.

Előfizetési díj: Egy évre 80 fillér. Megjelenik havonként.

Szabadság-tegnap, ma és holnap

Márciusi szelek fújnak, az életébredésnek ösztönös, titkos izgalmai rezgetik, nyugtalanítják a természeti csodákra ma még érthetetlenül és tudat alatt reagáló emberi lelkeket — általában is és különösen a mi magyar lelkünket, kik március Idusának, a csodálatos magyar újjászületés múlhatatlan szépségű, történelmi ünnepének előestéjén ünnepelni készülnénk, ünnepelni szeretnénk,

Az „öreg Anglia“ hatalmas világbirodalmat formált konzervatív-demokratizmusától megihletett Széchenyi István, a „nagy nemzet“ megváltó szentháromságától

— „szabadság, egyenlőség, testvériség" — megszentelt Kossuth és az önemésztő füzében elégett Petőfi senkitől és semmiből nem érintett és nem vett örök-magyar és örök-eredeti hősi költészetétől megtermékenyült nagy idők nagy magyarjainak semmivé törpült ivadékai ünnepelni szeretnénk és — bizony — alig-a!ig tudunk. Tűnődve, töprengve állunk a hősi csodákban oly gazdag történelmünk e leg- szebbikének előtte, keresni szeretnők, hogy a „szabadság, egyenlőség és testvériség" nagy szentháromságának melyik oltára előtt gyújtsunk ünnepi lángot és

— fájdalom — itt is, ott is, mindenütt, jobban esik sötéten maradni, busultan, reménytelenül meghúzódni.

Az „esernyős forradalom", majd tenger és drága magyar vérrel megszentelt szabadságharcunk örökéletünek szánt vívmányai hol vannak, mivé semmisültek az idők folyamán ?

Átélték a már csak emlékké vált muszka cárok kozák hordáit, Kufstein és Arad minden szörnyűségét, 67-ig cseh és morva cserepárok pusztítását, a kiegyezés utáüi minden jók és rosszak megpróbáltatásait. Álltak és éltek, de az örök forgatás és görgetés során — ha alig észrevehetően is — mindig koptak, fogytak. Élni, égni csak a mind és mind jobban vissza és hátraszoritott ős, honfoglaló magyarság lelkében tudtak, természetes tehát, hogy velünk együtt a csendes sorvadás és halódás sorsára ítéltettek.

Aztán újra történelmi, sorsformáló idők jöttek. Sorvasztó közjogi harcaink után is örök-botor magyar gavallériával egyoldalúan értelmezett lojalitásból soha nem látott méretű világháború borzalmaiba sodrattunk, hogy ezzel legtisztább fajtánk és legszebb eszményeink halódásának gyorsabb tempót adjunk. A gazdag magyarélet terített asztalától tolongó idegenek által félre könyökölt törzsökös magyarság örök títku hősiességgel úgy ontotta vérét és hullott a lövészárkokban, hogy a meleg szobákban, vagy legjobb esetben biztonságos mögöttes részekből hősi kiállást szavaló és pózoló idegenek alig győzték dicsérni és bámulni. Aztán a poklok tüzének négy évi égése is megszűnt és a papír bakancsban, meg tökkáposztán hőssé magasztalt honfoglaló magyarság lövészárkok - nyomorúságán jól felkészült itthoni „front" megcsinálta az uj „szabadságharcot" meggyalázván a kevés élő és ezer éven át elhullott igaz magyarság vérét, Örökéletünek szánt magyarságunk átélte ezt a gyehenna tüzet is, mert örök hitében ilegyőzhetetlenül tudta, hogy nem ilyen életre rendeltetett.

Aztán megkezdődött egy uj világrendezés. A történelmi rendeltetésű, hi- vatásu és múltú népek — levonván a világháború tanulságait — uj és igaz nép- lelkeket műveltek és formáltak ki, újra fogalmazták az állam, a polgár, a jog, kötelesség és szabadság gondolatát. Megnyitották a kiváltságosak részére szűk- reszabott sáncokat, magukhoz emelték a kivülhagyottakat és elfeledteket, mert meggyőződtek róla, hogy nem a mondott és szónokolt, hanem a megélt szabadság népe és nemzete az, amelyik élve-halva, de fenntartja magát.

De a kora és torzszülőtt „ujá'lam" korcsok is szólamokkal teli, részben utánzóit, részben költött elméletekre építették kormány- és államhatalmukat s ezzel ha múlandó is, de tűrhető létet biztosítottak összeadott és összelopott polgáraiknak.

Csak reánk — megpróbált magyarokra szakadt az uj Európában legnagyobb szerencsétlenségünk, az a borzalmas és förtelmes jelszópolitika, amely szinte jóvátehetetlenül megfertőzte egész életűnket és tragikus akadályává vált annak, hogy az egyébként lefojthatatlan elkerülhetetlenséggel feltörő uj magyar népréteg kialakulhasson, megszülethessék s a nehéz időkben mindig különös isteni gondossággal megáldott magyar élet méhe megszülje azt a nagy elhivatottat, aki az ujraszületett magyar népi lélek erőinek

— ára : 10 fillér. —

felhasználásával a csonkává nyomorított háború utáni nemzetet a ráváró feladatok megoldására erőssé és alkalmassá tegye.

A két, három és négy betűbe sűrített rövidítések jelszavas förgetegébe szédült, vérében és érzésében törzsökös magyarságunktól legtöbbször idegen, „új honfoglalók" elvitték a csendes, nyugodt, keletien és felségesen nemes arisztokráciáju magyar népet a történelme által részére kiszabott arról az útról, melyen újraszüle- tését és régi nagyságát keresnie kellett volna, A frázisoknak, lelkűnktől halálosan idegen és csorda szellemet képviselő, idegenből behozott jelszavaknak ez a szinte már elbírhatatlan feleslege népünket végre is annyira elundorította, közélet iránti érdeklődését annyira lelohasztotta, hangoskodástól és handabandázástól ösztönös iszonyát odafejlesztette, hogy a biztos időkben fennen hangoskodó idegeneknek átadván a teret — félrevonult jobb időket várni.

Mindéhez jött még a szociális kérdéseknek az a felelőtlen és vétkes elhanyagolása, mely annyi áldozatot hozott népünk jogos keserűségét a végsőkig fokozta. A jelszópolitíka nagyhangú és rózsaszínű frázisai ideig-óráíg elhódították a népleiket, de amúgy is nehéz és szegény életünk mind és mind vérbe- és húsbavágóbb lezüllése, az elemi életszükségleteknek feltarthatatlanul fokozódó és mind szélesebb és szélesebb rétegeket sújtó hiánya elkendőzhetetlenné tette azt az igazságot, hogy szavakból megélni, jelszavakra családot alapítani, hiú reményekre utódokat szülni, ábrándokból gyermeket nevelni, ígéretekből erős, bátor, fegyverforgató és halni kész nemzedéket a megoldandó feladatokhoz nevelni nem lehet. Ösztönösen megérezte, hogy a világháborúban hozott mérhetetlen véráldozatnak, a vesztett háború következményeként vállalt és krisztusi türelemmel viselt önmegtartóztatásnak, fegyelmezettségnek, erőit messze túlhaladó anyagi áldozatoknak semmiként nem lesz ellenértéke a csak szavalt és szónokolt szabadság és egyenlőség. Hogy a testvériségnek üres hangoztatása mellett — a korgó gyomor és a nemzeti élet jövendője paranc'-olóan követelné, hogy törvényes utón, megfelelő intézkedések történjenek arra nézve, hogy az erős népi és nemzeti élet érdekeibe ütköző egyeni érdekek ne bújhassanak el a „magántulajdon" bástyái mögé, hogy a földre utalt és milliós nincstelen földnélküliek tömege egy emelkedett, nagy vonalú és minden jogos érdeket kielégítő