Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1937-08-01 / 8. szám
1937. augusztus hó. SZABOLCSI ŐRSZEM 3 falusi ember nem egyszer önzőnek, kapacitálha- tatlanak mutatkozik; úgy, hogy sokszor aggodalom kél a lelkipásztor lelkében, hogy vájjon alkalmasak-é ezek a lelkek az örökkévalóság életcsiráinak .befogadására. S ha látja a meginemértésnek, hálátolairaságnalk sokféle nyilvánulását, bizony sokszor elkeseredve, minden életideált elveszítse, egyszerű róbotossá válik. Ha ez bekövetkezik, kétségbe kell vonnunk a vezetésre hivatott lelkipásztor hitének erősségét s azt, hogy a Krisztus lelke valóban benne lakozik-é? Nekünk csüggednünk egy percre sem szabad. Ha az az egyszerű magyar falust nép sokszor önző,, makacs, talán hálátlan; ha érzem, hogy nagy különbség van lelki életünk tartalma között, ez a körülmény azt a tudatot érlelje meg bennem, Ihogy annak az egyszerű embernek annál nagyobb szüksége van a pásztori gondoskodásra s vezetésre. Türelemmel kitartással, főként szeretettel, Isten lelkének támogatása mellett csodás eredményeket lehet egy egyszerű lelkek felvilágosításával s megnyerésével elérni. Azok a lelkek is Isten arculatának visszatükrözői lehetnek, ha hivatását átértő, az örökkévalóság célját szem 'elől soha nem tévesztő pásztorok munkálkodnak a lelkek üdvösségéért. Ne felejtsük, hogy a mi életünk értéke annak a szolgálatnak nagyságától függ, mely szol-' gálatot az istenigazságok diadaláért végezünk. Azt hiszem a fentiekben arra a kérdésre is megadtam a választ, hogy hogyan -juthatunk cl, mint lelkipásztorok arra az eszményi magaslatra, melyre a magyar lelkipásztornak törekednie kell. Kedves Lelkipásztor Testvéreim! Uj erők, új eszmények forronganak s végzik építő vaigy romboló munkájukat körülöttünk. Bizonyára mindnyájan látjuk, érezzük, hogy sok minden megérett arra, hogy átalakuljon, megváltozzék, vagy az enyészet legyen osztályrésze, s helyet adjon új formáknak, új eljárási módoknak. Munkánk biztosítékait támaszunkat külső tényezőkben csak idaig-óráig találhatjuk meg. Eljöhet az idő, lehet nem is olyan nagyon sokára, amikor teljesen a magunk. erejére s képességeire leszünk utalva. Arra kell törekednünk, hogy amint tornyaink ég felé mutatnak, arra nézzen a mi népünk is. Bizonyságot kell tennünk arról, hogy a Krisztus békessége lakozik a mi lelkűnkben. S olyan elszántság, mely odaadásban s önfeláldozásban képes löfegyverezni minden szívet, mely távol él Krisztustól. Ezek mellett szükséges, hogy izzó, minden áldozatra kész nemzeti érzés s hazaszeretet töltse el a magyar református lelkipásztornak a lelkét. Búsan lépkedett családjával, a nagy szomorú csapat sorai között. Megrázó jelenet volt ez. Megrázóbb minden temetésnél. Defliát voltaképen temetési jelenet volt ez. Temetési menete egy falainak; temetési jelenete a régi Nagymagyarországnak, amelynek gyászos Vége már ekkor kiérezhető volt ebből a szomorú menetből... Némi vigasztaló erőt, vonást sikerült azonban felifedeznem, ezen megrázó jelenetben is. Egyik vencsellőd asszony a megmentett holmik, cók-mókok között egy könyvet is emelgetett egy talicskán. Szép, aranyos betűkkel ez volt a könyv sarkára felírva: Szent Biblia. Alig vonult el a szomorú menet, már látszott az égboltozaton az égő házak füsttengere. A füst a magasba szállt, mint egykor Ábel oltárának füstje, amidőn kedvet talált az Ur előtt. Vencsellő újjáépül! — állapítottam magamban. — Ahol a menteni való kincsek közé sorozzák a bibliát, ott nincsen pusztulás, megisem,misülés. Ott feltámad újjáépül minden. Vencsellő is újjá-épült, feltámadt a romokból. Ékes bizonyságául annak, hogy csak ott lesz hatalommá a rombolás, az elmúlás, az enyészet, a halál szelleme, ahol pusztulni hagyják a bibliát, ahol megtagadják az emberek az örökkévaló Istent. * No, de már itt vagyunk a Bessenyei-téren. Nem lehet tovább beszélgetni. Hát csak vigyázzatok! Sokféle csapszék van ebben a városban. Va- lamelyiikőtök úgy ne járjon, mint az ánglius atyafi... Mert hát hazamenet szeretnék veletek beszélgetni. — A viszontlátásra! Baráth Imre. Azt a nagy ügyet, azt a nagy célt, mely nemzetünk mai elvettetett állapotában kell, hogy lelkünket foglalkoztassa, szem elől soha ne tésvesz- szük. Ragadjunk meg minden alkalmat, hogy népünk leikében a jobb jövőbe vetett hitet, bizalmat s ha kell, mindenre kész elszántságot ébren tartsuk. S ha a lelkipásztorok, mindenben példaként elől járva, egész szívvel Krisztusban maradnak; ha hivatásukat önzetlenül, nagy elszánással, hittel s áldozatkészséggel végzik: akkor nagy és hasznos munkát végeznek s meg fogják őrizni népünk magyarságát s a megcsonkított szegény hazához való ragaszkodását s reformált keresztyén voltát időtlen-időkig. Erre segítsen minket az örök hatalmú Isten az ő Lelkének erejével. Annak a kérdésnek a fejtegetésére, melyet a Leikészegyesület hivatalos lapja tájékoztatásul közöl, hogy t. i. lelkipásztori munkálkodásom alatt milyen nehézségekkel kellett megküzdenem, milyen tanulságot vontam el abból, nem sok időnk van. Mindössze pár emléket elevenítek fel 1 e 1 k.ipásztorkodásom első éveiből, melyekben a fenti kérdésekre valamelyes választ adhatok. 34 évvel ezelőtt mentem mostani szolgálati helyemre az alföld egyik nagy gyülekezetéből: Hajdúböszörményből. A szabad hajdúk ez erős református fészke s a szabolcsi nemesek világa között szembeszökő s kezdetben bizony nem valami kellemes ellentétet találtam. Boldogult elődöm éveken át gyengélkedő, beteges ember volt. így szinte természetes jelenségnek tűnt fel előttem, hogy néhány 3—4 középiskolát végzett, valamelyes vagyonnal bitó nemes ember nemcsak az egyház, de a község életében is teljesen magához ragadta a vezetést, irányítást. Ebben annyira mentek, hogy mint presbiterek, még az egyházi törvények vonatkozó rendelkezéseit is nem egyszer mellőzni akarták s a legnyíltabb törvényellenes határozatokat akarták keresztülvinni. Természetesen tudomásukra hoztam, hogy nem azért jöttem közéjük, hogy ők szabják meg az egyház érdekében folytatandó munkám irányát, hanem azért, hogy én vezessem őket. Ez persze nem ment simán, sőt egyik vezető ember, különben községi főbíró s presbiter, privát levélben panaszkodott akkori esperesünknél, hogy „keményen fogom őket“. Arra aztán volt gondom, hogy más panasz nie merüljön fel ellenem. Mindjárt odamenetelem után az első úrva- csoraosztás alkalmával különös eljárást tapasztaltam. Az úrvacsora kiosztása nálunk — mint legRUTH Ruth könyve első része. Jelenet. Naomi: Éhség gyötré testünk, im felkerekedtünk Férjem s két szép fiam. Óh, jaj! — Eltemettünk. Idegen országban, Idegen hant alatt... Életem, mint vesszője a szedett szőlőnek Árva... Árva maradt. Idegen országban testvér, rokon nélkül Búban, gyászban élni: A temetőt járni. — Már mit sem remélni Nem tud már a lelkem. & Ruth: Hisz én úgy szeretem néhai jó férjem Szülő édesanyját: Téged jó Naómi. Orpa: Gyászodban a gyászom. Fájdalmadban vérzek S míg a sírhoz jársz ki mindig veled érzek. Véled sír a lelkem férjem drága anyja Nem vagy te itt árva. Otthon és oltalom A mi nagy szerelmünk élted el nem hagyja. Naomi: Áldott vagy leányom, hogy a maltat nézed. Az én szívem fájóbb. Nekem a fiam volt: Neked csak a férjed. Az asszonyi hűség — a feleség karja Mely a férfi éltét áldja s betakarja Csillagfény sugárja... több falusi gyülekezetben — úgy történik, hogy a gyülekezeti tagok az úrasztalát körülállják s a lelkész körüljárva osztja a kenyeret s a bort. Első úrvacsoraosztás alkalmával feltűnt, hogy először 14—15 férfi áll ki, holott legalább 100—120 férfi volt a templomban. 5—6 héttel azelőtt mentem Rohodra, így nem tudtam, mi ennek a magyarázata. Urvacsoraosztás után a lelkészlakon megkérdeztem a gondnokot, hogy miért nem álltak ki többen? A válaszból .aztán megtudtam, hogy az a 14 ember nemes ember, azoknak külön ■ osztják évtizedek, talán századok óta úrvacsorát. Én aztán tudomására hoztam a gondnoknak, s egyik közelebbi presbiteri gyűlésen a presbitérium tagjainak, hogy ilyen többé nem fog történni. Amig vannak elegen, mindig teljes körnek kell kdállani. A nemesek, ha épen akarnak, állhatnak elől, de hogy ezekkel ne merjen egy sorba állani az az egyszerű becsületes földmíves ember, aki talán presbiter s községi képviselőtestületi tag, csak azért, mert nem „y“-al végződik a neve, az Úrvacsora természetével, jellegével homlokegyenest ellenkező eljárás. Körülbelül 3 hónap múlva történt a közelebbi úrvacsora-osztás. Kíváncsi voltam, mit csinálnak az én magyarjaim. Több évtized eltelte után is dicséretei s elismeréssel emlékszem reá, hogy szépen kiállöttak vegyesen, minden zökkenő nélkül ment a dolog. Kezdetben annyit tapasztaltam, hogy pár család két-három közelebbi úrva- csoravóteltől távol tartotta magát, aztán szépen megtértek. Természetesen volt rá gondom, hogy szelídséggel, szeretettel megértessem velők, hogy mi itt a helyes álláspont, s hogy kell ebben a kérdésben gondolkozniok. Egyet mindenesetre ajánlhatok minden ifjú lelkésztársamnak, hogy ha Isten segítséglével rendes lelkész! állásba kerülnek, már első szolgálati éveikben se 'engedjék ki kezükből a vezetést, mert később sokkal nehezebb lesz a helyzetük ebben a tekintetben, s akarat nélküli bábokká, vezetet- tekké válnak, kárára egyházuknak, az anyaszent - egyháznak s maguknak egyaránt. Természetesen itt nem elég csak „akarni“. Ha a lelkész már oda- meneteie előtt lekötelezettje lesz a gyülekezet vezető tagjainak; ha előzetes ígéretekkel, engedményekkel, talán különböző formájú vesztegetésekkel jut állásba: maga nehezíti meg helyzetét talán évtizedekre. Itt a lelkész nem lehet az evangéliumnak bátor hirdetője, aki ha kell, int, fedd és dorgál, de a körülményeket folyton latolgató, a mindenütt feltalálható hangadók kedvét kereső gyenge napszámos, aki a gondjaira bízott nyájat se’ nem tudja, se’ nem akarja vezetni az üdvösDe az édesanya lobogó szerelme Égő nap fényárja... Nincs párja s határ»’ Ruth: Maradj itt Naomi! Ne hagyd itt a fejfát, A sírt, a temetőt, hol a drága hantok Férjedet s két fiad lágyan betakarják. Ha idegen is itt minden, a.mi élet, A hant... a temető Nem lehet idegen soha már te néked. Naomi: Ki feledné hantját annak a .mély sírnak Hol élte reményi békén megnyugosznak? Szívem egy darabja itt van eltemetve Mégis mind hiába... A temetőn kívül Az én életemnek nincs otthona, helye. Idegen itt nekem a templom, az ének. A madárdalolás, virága a rétnek. A gyermek kacagás... az anya imája Nem ér a szívemig, nem figyel fel rája. Sugara a napnak, csepp je a felhőnek Nótája, szerelme szerető szíveknek Mind idegen nékem. Mert a ti hazátok nem lehet a hazám És az Istenetek nem az én Istenem. ;r * Orpa: Hát a mi szívünknek sugárzó hálája Nem tölti be lelked édes boldogságba? Értünk, a hazánkat a mi istenünket Próbáld meg szeretni. Hisz az ima itt is a lélek virága És a haza itt is testünk táplálója. Koporsónk s a bölcsőnk ez is megnevez...
