Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1937-06-01 / 6. szám
4 SZABOLCSI ŐRSZEM 1937 Junius hó. A tudomány istentisztelete címmel sokatmondó kis füzet jelent meg a közelmúltban Szűcs Ernő gimnáziumi tanár tollából. A füzetre — amely a Soli Deo Gloria diákszövetségnél (Budapest IX. Kálvin tér 8) kapható — ez utón is felhívja olvasóink figyel-' mét és közöljük ebből az alábbi szemelvényeket : Növénytan érán. Üvegházba tesszük azokat a növényeinket, amelyek a külső, alacsonyabb hőfokot megsiny- lenék. Az enyhébb levegőre a növénynek nem minden alkatrésze szorul rá, de mi sem azt nem tudjuk megállapítani; mely részeit kellene a növénynek jkülönösebben védeni, sem azt nem tudnók megvalósítani — már költséges mivolta miatt sem — hogy a növény megvédendő részeihez és csak ezekhez vezessük a meleget. Az elektromos fűtés ugyan rendelkezésünkre áll, azon a ponton melegíthetnénk vele, amelyiken szükség mutatkozik, de a berendezés, kezelés fenntartás mind nem ajánlja, sőt lehetetlenné teszi a növényre nézve legjobb megoldást, Amit az okos ember megközelíteni sem tud, azt egyik növény megvalósitja: az arum maculatum (kontyvirág) a virágok különösebben igy védi: először is beburkolja azt egy zöldes-fehér nagy takarólapba. Ez a lap tölcsér szerű nyílást képez s alatta van az üst, melynek az a sajátsága, hogy benne a hőmérsék néhány fokkal (olykor 10—20 fokkal is) magasabb, mint a külső légkörben: a növény tehát füt! Fütt ott, azon a kicsi helyen, hol a virágnak hőrmérsékletre érzékenyebb része él, füt oly mértékben amennyire kell! Nincs mérnöke, aki a fűtőtestet méretezze, nincs parányi emberkéje, aki a fűtést hőmérő szerint igazítsa, s mégis a virág mindezt pontosan megkapja ! A fönnebb említett takaró lap egyik színe, a fehér, a külső fény visszaverésére szolgál; bizonyára ennek méretezése sem tetszésszerinti, hanem a külső hő átlagos vagy speciális mennyiségének megfelelő! Tehát a virágnak rolettájáról is gondoskodott Valaki! Azt a gondolatot, hogy ez a kis konyty- virág okosabb, inteligensebb lenne az embernél, — kit felülmúl a probléma megoldásánál, be g ndezésénél, — nem tudjuk elviselni! Tehát , aki ez alig ismert kis virágban remeket alkotott, túl és magasan az emberi {értelem fölött keresendő, különösen ha hozzávesszük, hogy e „gyenge“ növény magvában az ő neme benne van s a mag, — mint valami évszázadokra sűrített energiaforrás — csak a földet várja, hogy újra és újra a fenti csodát ismételje! A magyarázat? Azután mondja Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, melyben legyen neki magva a földön. És úgy lön. Hajta tehát a föld gyenge fyvet, maghozó füvet az ő neme szerint és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látta Isten, hogy jó ! (Mózes I. könyve, 1. rész, 11., 12. vers. Történelem órán. 1574. májusában Leyden városát, II. Fülöp spanyol katonái körülkerítették. Építették az ostromló műveket s felállították az ágyuk tömegét. A város hosszabb ostromra sem élelemmel, sem fegyverrel ellátva nem volt. Két hónap múlva elfogyott a kenyér. Egy ideig malátával éltek a lakosok, azután a kutyákra és lovakra került a sor. — Pedig más baj is volt, ami talán még nagyobb baj volt. Orániai Vilmost, Németalföld urát leverte az ember- feletti munka és gond; élet-ha Iái közt feküdt betegágyán. Vilmos, mikor lázálmai közt egy-egy percre magához tért, mindjárt a leydenekre gondolt. Elegendő katonája nem volt, élelmiszert hogyan juttasson be az éhhalál küszöbén álló városnak? Csak egy fegyvere volt még, amellyel a várost talán megmentheti. Az Óceánt kell segítségül hívnia! Átvágja a gátakat, amelyek a lapos hollandi földeket védik a tenger árja ellen s viz alá meríti a tartományt. A veszteség rettentő lesz, de egykor Isten segítségével helyre lehet hozni. De ha a spanyol lesz itt az úr, vége a lelkiismeret szabadságának. A németalföldi hazafiak osztották Vilmos nézetét s hősies elhatározással vágták bele ásójukat a nagy gátba. Nyitva volt az út az Óceánnak, de az Óceán késett. Erős északkeleti szelek dűltek neki a víznek s az árt kifelé hajtották. Boisot holland tengernagy válogatott veteránjaival alig várta, hogy szemébe nézzen a spanyolnak, ámde a flotta nem mozdult, az óceán tovább makacskodott. Leyden pedig ezalatt a kétségbeesés szélén járt. Messziről láthatták a megrakott hajó árbocait, amelyet Vilmos az ő felmentésükre szánt s a hajók csak nem jöttek, pedig ők már nyomorult bőrdarabon, hulladékon tengődtek, emberek holtan rogytak le az utcán, reggelenként egész családokat találtak halva, a meg- maradiaknak nem volt már ereje a holtakat eltemetni. De az éhhalál szebbnek tetszett előttük, mint az, amit a spanyoloktól várhattak. Elhagyatva minden földi hatalom által, még segélyt vártak a menny királyától. Kitűnt, hogy nem bíztak hiába. Október elsején egyszercsak megfordult a szél. Néhány óra alatt viharrá erősödve tomboltak az elemek az északi tenger felett s az óceán vizei zúgva, bőgve özönlöttek befelé a gátak vágásain. Másodikán a viz Boisot flottáját hozta befelé s a vitéz zeelandiak verték a spanyol sereget. Csak egy erőd állott még Leyden előtt Boisot útjában, Lammen, amelyet erősen tartottak a spanyolok. Elfoglalása október má- sodikáról harmadikára virradó éjszakára volt kitűzve. Éjféltájban borzasztó recsegés-ropogás ijesztette fel az embereket. Mi volt az oka, senki sem tudta. De a Lammen erődből számtalan fényes pont indult ki s eltűnt a sötét éjben. Csak másnap kapták meg a leydeniek a két dolog magyarázatát. A nagy robajt az okozta, hogy a város összelövöldözött, megmegviselt falai hirtelen leomlottak. Ha a spanyolok ezt tudták volna, most nem lett volna nehéz a városba benyomulníok. Ők azonban a nagy zajt egy erős közelgő sereg lármájának vélték s elhagyván lámpásaikkal a Lamen erődöt, a gátakon elmenekültek. Október 3-án Leyden éhhalállal küzdő lakói nem felejtették el, hogy kinek köszönhetik megmentésüket. A csontvázzá aszott hősök élükön Boisottal és vezetőikkel együtt vonultak a templomba. Milyen ének lehetett az, amely ott hangzott fel az ajkakról s milyen imádság, amely előtört-a szívekből 1 Pedig az Ur még ezután is folytatta csuda dolgait. A németalföldi szép síkságot, a viruló mezőket, a gazdag kerteket mély, sötét tenger boritotta Rotterdámtól Leydenig. Évtizedekig tart, mig megint kiszorítják a tengert s visszaveszik tőle az elborított szép országukat. De ime, mi történik ? Mindjárt másnap, október 4-én, a szél megfordult, nekifeküdt a víznek s kezdé őket a tenger felé szorítani. Néhány nap alatt a viz eltakarodottt, a gátakat elzárták s a szép mezők szárazon maradtak. Aki elhozta a tengert a Benne bízók segítségére, vissza is vitte a vizeket a maga idejében. Latin órán. Az ókor egyik leghíresebb költője, Ovidius leirja: Video meliorá proboque, deteriora sequor — azaz: látom a jót, helybe is hagyom, de a rosszat követem. Ovidius nem tudott e megállapításnál tovább jutni s egy ballépés miattt, férfiatlanul viselt keserű száműzetésben halt meg. . De kevéssel később egy magát még élesebben bíráló megállapítja ugyan, hogy „nem lakik és bennem, azaz testemben jó, mert az akarás meg van bennem, de a jó véghezvitelét nem találom, mert nem a jót cselekszem, amelyet nem akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok.“ (Pál apostol levele a Rómabeliekhez 7:18 19) Megállapítja egy még keservesebb analysissel: mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik törvényt tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. Óh én nyomorult ember, kicsoda szabadit meg engem e halálnak testéből. (U. o. 22-24. v) De Pál vergődése nem végződik össze- törettetésben, hanem felszabadulásban, midőn ezt is mondja: a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvényétől. (8. r. 2. v.) És Te, Hallhatatlan lélek, mily álláspontot foglalsz el ? Meg vagy elégedve önmagaddal? Erre azonban igy szól Krisztus: mivel ezt mondod : gazdag vagyok és meggazdagodtam és semmire sincs szükségem és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és nyavalyás és szegény és vak és mezítelen, azt tanácsolom néked, hogy végy tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen és ne látassék ki a te mezítelenséged rútsága és szennygyógyitó írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. (Jelenések könyve 3. r. 17-18. v.) Nem vagy megelégedve önmagaddal, de iparkodsz megjavulni! Vetted-é észre, hogy legjobb cselekedeteid is mily tökéletlenek? És régi ,.adósságodat" le tudnád törleszteni azzal, ha nem csinálnál több adósságot ? Ebből a kétségbeesett helyzetből Krisztus szavai és ígéretei szabadítsanak ki: Aki énhozzám jő, semmiképpen ki nem vetem (János ev. 6 :37). A gutaütött embert mások vitték Hozzá s Jézus első szava ez volt: Bízzál fiam, megbocsájtattak néked a te bűneid: (Máté ev. 9 : 2). Mily jó, hogy ma ő egy fohásszal elérhető: Jézus Krisztus hajolj le hozzám bűnöshöz! És a felelet ? óh, halld meg a szived mélyén: Jézus Krisztusnak, az Ő fiának vére megtisztít minket minden bűntől (János I. levele 1:7). Ö azért ontotta a vérét a Kereszten, hogy a Végtelennek kínjával kifizesse a Te adósságodat, ha ezt hinni tudod I A tarsusi Pál — miután a maga erőlködésének hiábavalóságát tapasztalta, — elfogadta ama Kereszten kiontott vér erejét s lelke ebbe mint valami vértezetbe öltözött bele s igy aratta diadalait saját maga fölött, a külső élet okozta akaratpróbák között. Azért kiált igy fel: Mindenre van erőm : a Krisztusban, aki engem megerősít (Filippi levél 4:13). Jer és lásd meg! HÁZI ÁHÍTAT „De akik az Orbán bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyük, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!" (Ézsaiás 40:31.) Az ember úgy van teremtve, hogy higy- jen, bízzon. Hogy vágyai beteljesülést nyerhetnek-e, álmai valósággá válhatnak-e attól függ; tudja-e kinek higyjen és kiben bízzon? Földi életünk során bizodalmunk sokfelé megoszlik. A kicsiny a nagyban, a szegény a gazdagban, a gyönge a hatalmasban, erősben, általában mindenki, abban, vagy olyanban bízik aki őt a fölötte állók rangsorába emeli, vagy pótolja azokat a hiányokat, melyek egy boldogabb élet kiegészítőjeként mutatkoznak. Mivel ezek megtartását, vagy elnyerését az ember magára nézve feltétlen szükségesnek véli, úgy egész élete nem más, mint szakadatlan küzdelem. Figyeld meg, hogy a te életed is az. S vájjon miért? Azért, mert te is olyan akarsz lenni hatalomban, mint a fölötted állók, gazdagságban mint a kúrátorod.vagy még más gazdagabbak, erőben, tekintélyben, külsőségben, mint senki más rajtad kívül. Közben harcolsz, küzdöl, még talán éjszakáidat is nappalá teszed s vasárnapjaidat is hétköznapokká, hogy elérd vágyaidnak beteljesülését s meghódítsd magadnak bizalmaidnak tárgyát. Észre sem veszed, hogy küzdésed nem szabályszerű „küzdelem“. Hasonlítasz akkor a mesebeli lovaghoz, aki a kétfejű sárkány egy-egy fejét levágja ugyan, minden levágott helyén azonnal három nő, amely életedet még nagyobb veszedelemmel fenyegeti, mint amilyenben azelőtt voltál. Az irigység, a harag, a rosszindulat a kevélység és sok-sok előszámlálhatatlan bűn sárkányfejei öltögetik feléd nyelvüket. A sátán cimboraságába kerültél, aki csak azért tüzelt fel újabb és újabb ütközetre, hogy kifárasszon s aztán magadra hagyjon, hogy igy saját bűnöd
