Szabolcsi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-11. szám)

1919-03-09 / 10. szám

Nyíregyháza, 19!9 — Március 9, Vasárnap

Vili évfolyam. 10- szám

gmmsimmmmwMmm

ELŐFIZETÉSI ÁRA : / j

Égési évre 20 K Félévre 10 K | Tanítóknak féláron. |

Egy szám ára 30 fillér. •

Főszerkesztő: dr. Klekner Károly.

Felelős szerkesztő: Téger Béla.

________

Me

gjelenik minden héten vasárnap

Szerkesztőség-kiadóhivatal: Nyirviz-palota, I. emelet Turúni-kb'r Telefon 161

Magyarok az újvilágban.

Európa történetének lezártuk egyik fejezetét. Amit kevesen éreztek meg s még kevesebben értetlek, hogy uj Európa 'fog megszületni Bismárck, Ferenc József, Viktória királynő és öorcsakov Európája helyén, az most világosan áll előttünk a rettentő összeomlás vérvörös tüzének fényénél. Ebbe a lezárt közelmúltba (1848—1914) úgy tekinthetünk visz- sza, mintha már az évtizedek sokasága választaná el tőle napjainkat. Az újjászülető világ lávát, kénkövet okádó, földrengéseket okozó tűzhányójának magaslatára értünk; lábsink alatt ég a föld, köröskö- rül romokban hever minden, tűzpiros a horizont, a hátrahagyott útra azonban szabad a perspektíva: betekinthetünk a közelmúlt idők végtelenségébe, amelyet átéltünk bűneinkkel, erényeinkkel, azzal az öntudatlansággal, an i megfosztott egy egész nemzedéket attól a dicsőségtől, hogy megmenthesse utódainak a biztos jövendőt.

Ha van valami fájdalmas, igazi, nagy bűne ennek a múltnak, akkor az, a most már világosan látható öntudatlansága.volt. Nem igaz, hogy a magyarok felébredték 1825-ben, mert ép olyan dermedt álmot aludtak tovább is, mint valamikor a maj- tónyi tragédia után. A magyar glóbus külön világán éltek, kínai fallal körülzárt splendid isolationban, mintha a környező világhoz nem fűzte volna ezt a néha diszmagyaros, gyakran kopott úri népet semmi sem. Kortesháborukat viseltek, újkori kis Csák Máték, apró zsarnokságaival vivódtak, s még az sem volt igaz, hogy a vármegyeház ablakából tekintettek ki a világba, mert ha kinéztek volna az ablakon, meglátták volna az ufoa nyomorát, a sápadt arcokat, az uj emberekben az uj lelket és a régi álmodozásban azt a régi veszedelmet, ami épen azért volt nagy, mert nőm akart a magyar tudomást venni róla sohasem. Hiszen igaz, úgy nevelték azt a nemzedéket, hogy ne lásson túl a kínai, falon. Belgrád minden kávéha'zában, Zágráb minden utcasarkán, Prága minden bolt- hajtása alatt a külpolitikueok sokasága tanyázott, mig a magyar, arnbituson befelé néző emberek marcangoltak önmagukat és egymást s élték a többi világgal mit sem törődök kábult életét. Delegáció ? Unalmas volt. Külügyi expose ? Senkit sem érdekelt. Keleti Kérdés ? Bolond beszéd. Császár találkozás ? Nagyszabású j mulatság. Újsághír, amit összehazudik az | újságíró, semmi más. Évenkiut 12 hona- | pos uborkaszezonokban éltünk nehány év- i tizedet s a fiumei cápa állandóan ott sze- ! repel ennek az eseménytelen és kilátásta- ; lan életnek a programijában. Megceodál- l ták, aki külföldre utazott, de a kivándor- j lók százezreit már észre sem vették. Ki- ‘ vülestek ezek a kinai falon, legurultak a I magyar glóbuszról, tehát elvesztettük őket I szemünk elöl, azután el is feledtünk : kűl- ■ földiek lettek, már pedig a külföldön nem ! terem sem ferbli, sem töltöttkáposzta, ami a magyarnak élet, németnek halál. Tő- | rődni a nagy vérveszteséggel tehát nem j voit. érdemes.

És most itt állunk és csodálkozunk,

| hogy nem egymagunk élünk a glóbuszon ! s értetlenül nézzük a"nemeink előtt tán- i coló betűket, melyek azzal a párisi hírrel | ütnek főbe minket, hogy az egész világ- : háborúban Magyarország szenvedte a leg- | nagyobb vereséget.

Lehet, hogy nincs igazam — nem érzem magam csalhatatlannak — de én ebben a szörnyű, öntudatlanságban és a belénk nevelt tehetetlenségben látom a magyar tragikum alapokat. Fajtunyaságunk ebből a veszedelemből nőtt ki irdatlan bozóttá, hogy napfény nélkül pusztuljon és senyvedjen el benne minden, ami magyar. Nem törődtünk azzal, hogy nem magyar a hadsereg, pedig faji szupremá- cia lehetetlen voft egy olyan országban, ahol a többi fajtáknak a hadsereg iskolájában magyarázták meg szemléltetően az uralkodófaj inferioritását. Az iskolában azt tanulta az oláh, kogy a magyar államban lakik. A kaszárnyában arra. tanították, hogy ennek a magyar államhatalomnak semmi ereje, szankciója nincs. A megha- sonlás növekedett az /oláh lelkében, aki nem élt kinai falak között. Csak mi nem akartunk ézrevenni ezt. . . Semmit sem akartunk ézrevenni, éltünk uborkaszezonétól uborkaszezonig, s nagyokat mulattunk választásoktól a választásokig.

Ki tudott ebben az országban arról, hogy entente készül ellenünk, hogy kinai falunkat ellenség veszi körül ? Ki törődött a szerb sertések világtörténelmi jelentőségével, Nikita kis intrikáival, a szultán elkergetésével ? Unottan olvastuk, mintha nem lenne rólunk is szó, csak egy más világról, amitől eltávolodva élhetünk. Idegenek lettünk a világban, rokontalan, ba- I rátnélkűli nemzetként éltünk a magyar

glóbuszon és diszmagyarban, kopott könyökkel, pipaszó mellett hittünk .konokul a világ változatlanságában. Ez a mi bűnünk, de ez a bűn talán $ háborúért a magyarság mentsége is. Nem, a magyar nem felelős a világnak a háború szenvedéseiért. önmagának felelős csupán a vereségért, kába álmaiért, meddő életének tragikus összeomlásáért. Ezt a felelősséget érdemes is és kell is kutatnunk, nemhogy büntessünk, vagy megtoroljunk, hanem hogy a világhoz igazodva eljövő magyar generációkért éljünk és megjavuljunk.

Az álmok világának, az elzárkózásnak, a külön magyar glóbusnak legyen immár vége. Nem közömbös nekünk a nagyvilág, ez meg kell tanulnunk s hogy mi sem leszünk akkor közömbösek a világnak — ha sok türelem és még több szenvedésünk órán is — bizonyosan megtanulja értünk az egész világ.

IA mezöoazdasagi termelés biztosítása.

! (Búza Barna földmivelésügyi miniszter nyilatkozata a Szabolcsi Hírlap budapesti tudósítója előtt.)

(Budapesti, tudósítónktól.) Búza Barna íöldmivelésügyi miniszter fogadta a Szabolcsi Hírlap fővárosi tudósítóját ós ©iötte az idei mezőgazdasági, termelés biztosítására a kővetkező nyilatkozatot tette:

Magyarország jövője attól függ, hogy tudjuk-e az országnak ez évi mezőgazdasági termelését biztosítani. Ha az idén be lesz vetve az ország egész termő földje és ha nagy csapásoktól megóvja a sors és tűrhető termésünk lesz, merem mondani, hogy Magyarország meg lesz mentve. Biztosítva lesz a nép megélhetése és lesznak csereeszközeink a külföld részére oly nyersanyagokért, melyeket feltétlenül szükséges lesz behozni, ügy áll a helyzet, hogy az aratásig feltétlenül koplalnunk kell, a legegyszerűbben kell élnünk, hogy az ország meglevő készleteiből kihozzuk az országnak az ellátását. Ha azután jön a tűrhető aratás, akkor az ország jövőjét körülbelül biztosítottnak tekinthetjük.

Ahhoz, hogy az ország termése biztosítva legyen, az a főfelPétel és szűk-