Szabolcsi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1919-01-12 / 2. szám
lenni, hogy ráfogja vagy azt hiszi, hogy csak egyedül 6 képes *a megoldásra, vagy csak egyedül az ő ötlete az egyedüli mentőöv a mi számunkra, Abban Mindnyájan megegyezünk, s ez már nen^ elmélet, hanem általánosságban elfogadott elv, hogy az országban élő összes nemzetek egyforma jogot kell hogy élvezzenek úgy nemzeti nyelvük használatát, mint nemzeti életük gyakorlását illetőleg is. Ez nem veszélyezteti, hanem csak erősiti célunkat, mert közmegelégedésre szolgál és egyengeti a megértés útját. De azt, hogy a nemzeti élet gyakorlása egy földrajzilag is megvont határokon belül gyakoroltassék, hogy ez által az ország önmagunk által is még inkább feldarabolhassák, már nem fogadhatjuk el, mert ez veszélyezteti az ország egységét és területi épségét s igy törekvéseinket nemcsak, hogy nem támogatja, hanem célúkkal homlok egyenest ellenkezik. Minden az országban élő nemzetek önkormányzatának földrajzi határai meg vannak szabva az ország határaival. Magyarország bármely részén élő ruszin, tót, román vagy szerb stb. mayát a nékik adott ruszin, tót, román vagy szerb stb. önkormányzat alá tartozónak tarthatja nemzeti élete szempontjából a nélkül, hogy az ön- kormányzatoknak külön az országot apróbb egészekre feldaraboló uj főid rajzi határokkal, kellene bírnia, a nélkül, hogy a nemzeti polgárok magukat más, uj országok alattvalóinak tartanák. Magyarország területe oly minimuma egy geográfiái feltételeket megadó önálló eietre képes államalakulatoknak, hogy azt öngyilkossági kísérlet nélkül apróbb részekre eldarabolni nem lehet. Már pedig a földrajzi határokkal megszabott önkor: mányzat oly fokú eídaraboiása az országnak, a mely az országnak darabokra .való válását, e daraboknak a teljes elazakadását eredményezteti. Idegen erőszak megteheti, hogy az országot darabokra szaggatja, s a ie szakított országrészeket időlegesen, a mig erővel birja, el is tulajdonítja, de önmagunk az ilyen eldarabolásokba nem mehetünk bele, azt elő sem segíthetjük, ha még olyan tetszetős is egyeseknek a „magyar Svájcz“ ötlete. Ne Írjon elő nekünk senki idegen mintákat száraz lemásolás céljából s ne igyekezzen senki Magyar- országból uj országokat alkotni, csak azért mert alkalma nyiiik reá, hanem szorosan tartja magát a mi viszonyainkhoz, a mi érdekeinkhez, a mi céljainkhoz fejtse meg a kérdést. Ne akarjon seki mást csinálni az országból, mint azt, ami ezer éven át volt — Magyar országot — Ha biztosítani tudjuk, és miért ne tudnánk, az országban élő nemzeteknek nemzeti életük autonómiáját az egész ország területén, ha ez által őket az ö . saját jól felfogott érdekükben is testvérnemzetekké tudjuk tenni, úgy megva lósitottuk nem a „magyar Svájcot“, hanem a mi enné talán még szebb Magyarország határain belül a „nép- szövetséget“ példát mutatva az egész világnak arra, hogy hogyan lehetne az összes népeknek baráti együttélésben és közös megértésben élni országhatárok nélküi is. A Ruszka-Krajnáról szóló néptörvény alkalmas volna e kérdés megoldására, ha az összes az országban élő nemzetekre áttalanosittatnék, de csak úgy ha az önkormányzat, földrajzi határainak a megvonása belőle kihagyatnék. 'ääL jl ÉL ki Jih Az elmúlt héten három politikai előadást ós bárom „ülést“ halhattunk és ültünk végig. Ez összesen hat. Ha elosztották volna szépen, arányosan, a a hét minden napjára esett volna egy- egy. A kommunisták, radikálisták ós a szocialisták tel világositó előadásait a közalkalmazottak két egymásutáni napon következő ülései ós a Nép tanács exkluzív ülése követte. Közben egy-kőt re- volverlövós is duirant ós emberek sebesültek meg. A városháza előtt katonák sorakoztak és két szép beszédet hallottunk. A spanyol-láz is elvitte a maga 5 — 6 halottját és változatosság kedvéért , a kiütéses tiíusz is felütötte a lejét. A í városháza két ostromot állott ki az elmúlt héten, a lakáskeresök ós a fehérnemű igényjogosultak többszörös tömeg- támadását. A kibocsátott rondelet-zuha- tag közül a kamarai segély megszüntetésére, a keménysopröiper eltörlésére, a a három szobán íeiüli lakások lefoglalására és a kártya-szobák elrekvirálására vonatkozó rendelőtök keltettek nagyobb- loku érdeklődést. Szóval eseményekben gazdag, érdekes ós változatos volt az oimutt hét. Mftvász-esiéiy. A Nyíregyházi Loányegyesület gyermekkonyhája részére t. hó 14-ón este 8 órái kezdettel a Korona nagytermében nagyszabású niüvészesiólyt rendez, fellépnek Schloss György operaénekes, György Margit zongoraművésznő, Holtmann Fal gordonkaművész ós még számosán. Hetyárak: 200, 60, 10, 8, 6 ós 2 korona. A sociaiis niissióiarsulat nyíregyházai szer vezető í. hó lÜ-én délután tartotta havi gyűlését Ohm Tivadarnó elnöklete alatt, a gyűlésen beszámoltak a karácsonyi jótékony vásár eredményéről. A legutóbbi kimutatás óta e célra adakoztak. Kóry Józset 50. Malo- nyay Feroncznó 30 és Karner József, ez utóbbi Karner Vilmos emlékére, koszorú megváltás cinión 100 koronát. A rendelkezésre álló 3200 koronát a mis- sio irodában jelentkező szegények ruhájára fordítják oiyiorman, hogy az inspecíiós hölgyek maguk mennek a szegény nőkkel vásárolni és a vásárolt ruha anyagot azzal adják át nekik, hogy az elkészült ruhát bemutatni tartoznak. A társulat csecsemő védelmi osztálya gyermek ingócskókre 100 m. vásznat kapott az őrs?. Stefánia szövetségről 500 koronáért, moly összeget az egyesület helyett Liptay Jenőnó úrnő fizette ki, aki minden áldozat hozatalból bőven kiveszi a részét. Az egyesület az utón is háláját fejezi ki iránta. Fontos tárgya voit a gyűlésnek a szavazó joggal biró nők felvilágosításának kérdése. „E tekintetben a központi kiküldött bevárása mellett fognak nagyobb agitátiót kifejteni. Szabad a saját használatra való dohánytermelés. A pénzügyminister a dohány ínség enyhítése céljából megengedte a saját használatra való dohány termelést azoknak, akik mezőgazdasági termeléssel hivíitérszerűen foglalkoznak. A saját használatra termelt dohányt csak • mint pipadohányt és csak az engedélyes termoló és olyan férfi családtagjai fogy aszthaiják, akik 16. életévüket betöltötték ós abból mások részére eladni tilos. A kéményseprőipar megszüntetése. A kormány a kéményseprést a városi tör vény hatóságok bau és a rendezett tanácsú városokban községi feladattá tette, üjabb engedélyt a kéményseprő ipar gyakorlására senkinek sem lehet adni. A kereskedelemügyi miniszter megvonhatja a kéményseprési iparjogosultságot attól, aki a háború idején katonai szolgálatot teljesített segédnek alkalmazásba vételét alapos ok nélkül megtagadja. A taligások ós bérkocsisok viteldiját a júniusi városi közgyűlés átlag 100 százalékkal felemelte. Az erről szóló határozatot azonban a vármegye törvényhatósági bizottsága nem hagyta jóvá és a bérkocsis-iparosokkal való újabb tárgyalásokra utasította a várost. # Lovak rühtelenitóse. A Földes Márton és Kiár Sándor nyíregyházai lakosok által feltalált és a hivatalos bemutatáskor kitűnőnek talált lő-rühteleni- tő szekróuy véglegesen a gyepmesteri telepen íog elhelyezést nyerni, ahol az érdekelt lótartógazdák felkereshetik.Kiütéses tífusz-eset Nyíregyházán. A budapesti fertőtlenítő intézetek igazgatója táviratban figyelmeztette a varos polgármesterét, hogy Kelemen Janos kiütéses tiluszbeteg, Nyíregyháza Szenímiháiyi-ut 3. szám alól vétetett tol a bpesti kórházba. Polgármester a távirat vétele után rögtön elrendelte a kérdéses ház fertőtlenítését ós lakóinak megfigyelését. A Közalkalmazottak Szabolcsvár- megyei Szövetsége í. hó 19-én délelőtt 11 órakor a vármegyeház nagytermében közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Beszámoló. 2. Alapszabály tervezet tárgyalása. 3. Határozat a Magyarországi Közalkalmazottak Szövetségéhez való csatlakozás tárgyában.